Székelyhon.ro
2012. május 23., szerda; Ma Dezső napja van
Rss Facebook oldal Twitter oldal Iwiw oldal Google +1 oldal

Tiltakozás a rágalmak ellen

2011.12.12. [18:34] | Utolsó módosítás: 2011.12.12. [18:45]

Nyilatkozatban tiltakoznak és jogi lépéseket terveznek Tőkés László munkatársai az EP-alelnököt ért sajtótámadás miatt. A napokban egy román nyelvű internetes oldal exkluzív sztoriként állította, hogy Tőkés László az egyik munkatársával folytat viszonyt.

mogyeugy__11_b

„A Tőkés László európai parlamenti képviselő munkáját segítő munkaközösség nevében a legnagyobb felháborodással visszautasítjuk mindazokat a rágalmakat és a becsületsértés fogalmát kimerítő állításokat, amelyek egy, az EP erdélyi alelnökét célzó összehangolt lejáratókampány részeként jelentek meg Prohászka-Rád Boróka kolléganőnkről” – olvasható a szerkesztőségünknek küldött dokumentumból. A Demeter Szilárd sajtófőnök, irodavezető által szignált nyilatkozat hangsúlyozza: „Senkinek nincs joga belegázolni a becsületébe csak azért, hogy Tőkés Lászlón üthessen. Minden jogi lehetőséget igénybe fogunk venni, hogy kolléganőnk, Prohászka-Rád Boróka becsületét, emberi méltóságát és jó hírét megvédjük.”

Felhívja a figyelmet arra is, a témában hivatkozott források több mint kétségesek. „A »tényfeltáró« bulvároldal, a ziaristonline.ro még arra sem volt képes, hogy a manipulált szívecskés fotóján legalább tényleg kolléganőnket azonosítsa be (a jelzett fotó Székelyföld brüsszeli képviseletének megnyitóján készült, és nem kolléganőnk szerepel rajta). Egy válni akaró asszony állításait pedig nem lehet készpénznek venni, főként úgy nem, hogy az eddigi polgári peres eljárás során ezen inszinuációkat nem tudta bizonyítani.”

tokes_prohaszka_ziaristionline_b

A „beszívecskézett” fénykép, amelyen Prohászka-Rád Boróka valójában nem is szerepel

Kitér arra is, hogy „a román média meghekkelésével egy időben magyar nyelven, vélhetően kamu email-címről szőnyegbombázással terítették magyarul is a vádakat, valamint azt is elgondolkodtatónak tartjuk, hogy a román portálon megjelent cikk után másfél órán belül a »jóakarók« majd minden erdélyi magyar online médium kommentfolyamába belinkelték a cikk hivatkozását.”

Prohászka-Rád Boróka a maga során ugyancsak elutasítja a rágalmakat, és leszögezi: „(...) az Európai Parlament alelnökének, Tőkés Lászlónak brüsszeli irodájában dolgozom 2010 szeptemberétől. Valótlan állítás, amely ezt a munkaviszonyt a szigorú szakmai kereteken túlmutatónak írja le, megsértve ezzel a becsületemet, személyes méltóságomat és önérzetemet.”

Komment




Hozzászólás száma:
Név:
Biztonsági kód
Elfogadom a mércét
Hozzászólások85
85.
ismét (82)
2011.12.19., hétfő [11:26]
84!:Vettem az adást Köszönettel nyugtázva!
84.
Bodzaforduló
2011.12.19., hétfő [06:32]
emberek vagyunk... vagy más közmondással szólva, a lónak is négy lába van...

üdvözlettel: írástudó = Bodzaforduló
83.
Tolvajos
2011.12.19., hétfő [01:12]
Remélhetőleg a hitelességük megtartása és a magyar hazafias elhivatottságuk alapján az újonnan megalapított magyar pártok és székely hazafias mozgalmak egészen addig ,- amíg nem sikerül létrehozni,- soha többé nem veszik le napirendről a Székely Autonómia létrehozásának tervét, amely alkalmas lesz a saját székely jogaink érvényesítésére, az önigazgatásunk gyakorlására és ezáltal az immár 93 éve nyakunkra ültetett románok általi leigázottságunk megszüntetésére. Dél-Tirolt, Baszkföldet s Katalóniát valamint a finnországi
svédek példáját kell mintának tekintenünk. Aki jobbat is tud, mindannyiunk hasznára adja közre! Szükség van minden ötletre, székely góbéságra!
Csak magunkra (legföljebb kedvező esetben hátszél támogatásként az anyaországra) számíthatunk! Gyáva népnek nincs hazája! Nekünk volt s lészen!
82.
Bodzaforduló ellenes
2011.12.19., hétfő [00:26]
81."írástudó"
Igaz ami igaz, a "lelkivilág" ügyben köszönet a javításért! Közérdek. Sajnos a gyors írás közben becsúszott! Ez azonban nem menti a hibát. Üdvözlet!
81.
írástudó
2011.12.18., vasárnap [17:32]
Van neked lelki világod?

helyesen:

Van neked lelkivilágod?
80.
Bodzaforduló ellenes
2011.12.18., vasárnap [17:06]
erf-nek: Te aztán jól lefested magad! Jellemző, hogy véletlenül visszacsúszott a billentyű, s kis betűvel sikeredett a Tőkés elnök Úr neve.Láthatod a László, már nem a te kedved szerint van!!! Korábban megnézheted, mind nagy betűvel van írva! Te nem beszélsz a helyesírásodról, pedig lenne mit! Örvendek, hogy mint az elnyomók rabszolgája, nem akarod lerázni a román rabigát, mert nem is akartad soha! A szolgálatában állsz. Ebből látjuk ki is vagy valóban. Én úgy emlékszem azt írtam, hogy Tőkés elnök urat, mindenkit támogatok az oláh igalerázása érdekében kifejtett tevékenységében! Te ezt nem "vetted" észre, mert nem akartad! Vagdalkozással védekezel szánalmas átlátszó porhintéssel és továbbra is kissé moderált, de változatlan trágárkodással és hülyézéssel! Van neked lelki világod? Tudjuk a választ!! Nem kell válaszolnod! A gyógyíthatatlan betegségekkel meg ne tréfálj, mert azt sajnos a román állam sem tudja kezelni, ajánlatos vigyázni még a trágárságok fokozatainak használatában is!!
79.
eref-nek
2011.12.18., vasárnap [12:26]
"Elfelejtetted megírni, hogy akarsz segíteni tőkés Lászlónak, ..."
Tőkés, kisbetüvel? És még te adod itt a nagymagyart? Még a románok se írják kisbetüvel.

"...egységbe tömörülni a magyaroknak a román iga lerázása érdekében?"
Nekem, pl, nem "román iga lerázása " az érdekem, hanem a hozzád hasonló h_lyék tömkelegétől való megszabadúlás. Te, és a hozzád hasonló h_lyék tömkelege, nagyobb iga a magyaroknak, a székelyeknek mindeféle idegen igánál. Te, egy rákos daganat vagy, áttétellel a nemzetünk testében.
78.
eref-nek
2011.12.18., vasárnap [12:17]
Téged sokadszorra is lebunkózlak. Másként nem tehetek. Mi másnak tudjalak nevezni? Téged ki hívott ide, erre a fórumra? Egyáltalán, téged ki hívott le a fáról? Ezek is "csak egy egyszerű kérdésfeltevések, hogy mi célból jössz is ide?"
Menj gyorsan vissza a fára, mert te odavaló vagy. Na, ez meg egy atyai jótanács.
77.
Bodzaforduló
2011.12.18., vasárnap [08:17]
Kikérem a bodzafordulóiak nevében, hogy ámblokk lerománozd őket. Micsoda náci beszéd ez?
Ebből látszik, nincs más célod mint : megosztani és mocskolódni! Ennyi!
76.
Bodzaforduló ellenes
2011.12.17., szombat [23:55]
Bodzaforduló:
úgy tudom egész Háromszékben nálatok élnek románok többségben.
Te most kit akarsz megosztani és mocskolni a csaholásoddal ,öklendezéseddel, szájtépő diverzáns nyálveréseddel, s ki nem tetszik neked a hozzászólók közül?Jó a szókincsed, mert egy idegenlégiós kiképző őrmester kezdő ministráns lehetne melletted. Várjuk mit tudsz még összehordani! Azám, de megint nem szóltál hozzá a témához! Elfelejtetted hogy akarod megvalósítani a Székely Autonómiáért vívott harcot? Elfelejtetted megírni, hogy akarsz segíteni tőkés Lászlónak, Írjál egyszer arról is, ne csak őrjöngjél a magyar párti hozzászólások miatt! Hogyan s mit szeretnél tenni azért, hogy minél eredményesebben lehessen föllépni és egységbe tömörülni a magyaroknak a román iga lerázása érdekében?
Mit szólsz hozzá? Várjuk a soha meg nem érkező válaszodat! Ha nincs, újabb választékos káromlásaidat is érdeklődéssel olvassa ország-világ, d még jobban megismer mindenki, hogy ki fia-borja vagy!
75.
Cleveland
2011.12.17., szombat [20:37]
Szeretem olvasni megjegyzéseket, mint a művelt vélemény. Milyen más fórumok ilyen jól tájékozott és nagyképű embereket? Én mindig is nemzeti gondolkodás, hogy mindenkinek megvan a saját kritériumai így a harcos hang (néha itt található), egy kicsit ostoba.
74.
Bodzaforduló
2011.12.17., szombat [15:47]
igaz-e? jeligéjű magyarellenes szájtépő diverzáns hosszasan verte a nyálát, míg mondandója végén kiöklendezte, mi a célja a csaholásának: megosztani és mocskolódni! Ennyi!
73.
egymás között!
2011.12.17., szombat [15:42]
Szerintem rajtam kívül más is elolvassa eref-nek jelige által elkövetett kommeteket. A másfajta véleménymondók megfélemlítésére specializálódott összeférhetetlen trágár tolakodó.
72.
igaz-e?
2011.12.17., szombat [15:35]
eref-nek és Árvai József elvtársnak (mivel most már látszik, hogy egy ugyanaz a jelige)
Meglehet gyurcsányböszme nagyon böszme, a csapatában benne vagy egyfolytában, rád lehet ismerni egy megmukkanásodból! Ismerve a vezéredet, el-Qúrót, nem érdemled meg, hogy magyarul enged beszélni az egek Ura! Az a "kolosszeálisan" milyen általad szerkesztett magyar szó? Na igen, már megint előbújt a helyesírásod is! Hajjaj!
Itt te vagy az aki elsőre mindenkit kőbunkónak nevez, lehülyéz! Ez azért önmagában is magáért beszél s téged minősít! a 45-ös beíráson senki nem tiltott ki az oldalról senkit, csak
egy egyszerű kérdésfeltevés, hogy mi célból jössz is ide? Arra még sohasem válaszoltál. Én tudom a válaszodat, amit soha nem mersz kinyilvánítani: -megosztani és mocskolódni!Ennyi!
71.
Están bá
2011.12.17., szombat [14:45]
Hol vagy Svejk?Az aszonyod (ha van,mert fura egy alak vagy) megbüntetett a sok locsogásod miatt és most nem mersz irni?:):):).)
70.
Egy székely
2011.12.17., szombat [14:39]
@68!
Te vagy Svejk, Están bá szerint?Mert a stilusod nagyon hasonlit!
69.
eref-nek
2011.12.17., szombat [11:42]
@ 65. Tolvajos
Aki veled nem egyformán kőbunkó, az mind "El-Qúrógyurcsány" híve?
Hát, én kimondottan Gyurcsány-ellenes voltam/vagyok/leszek. De, ha választanom kellene a tefajtád és a Gyurcsány fajta között, akkor gondolkozás nélkül Gyurcsányt választom. Sőt bárkit választok, aki hozzádképest ellenkező táborban van. Mert te annyira egy kőbunkó vagy, hogy már-már azt is szégyellem, hogy veled egyazon nemzethez tartozok.
68.
eref-nek
2011.12.17., szombat [11:33]
Te h-lye vagy ember! Vagy inkább, emberformájú.
Ki akar téged innen "kitiltani erről az oldalról"? Elfelejtetted, amit írtál a 45 beírásodban? Idézem: "eref-nek és az előrelátók jelige miért jöttek ide?" Te kérdőjelezed meg azt, hogy mi ide beírhatunk-e, s aztán mégis te jajgatsz, hogy mások akarnak téged "kitiltani erről az oldalról"?
Emberformájú, te h-lye vagy! De egy kolosszeálisan nagy h-lye vagy!
67.
Están bá
2011.12.17., szombat [10:51]
@66! Svejk.
Még a sorszámod is azt mutatja,hogy szerencsétlen,rosszindulatú ember vagy, s e honlap és a magyarság rossz szeleme.Az olyanok mint te az "ezüstökért" még a szüleiket is meg a nemzetüket is elárulják.Például te árultál el minket,mert biztos vagyok benne,hogy apád,nagyapád nem valotta székelynek soha magát,de magyarnak ,azt lehet.
U.I. Kinek a megbizásából vagy felfedező úton?Jól fizetnek?Amerigo Vespuccinak képzeled magad?
Hát látom,hogy te a pénzért megdolgozol ,nemhiába vagy Svejk a derék katona.Ezentúl Svejknek foglak nevezni.
66.
Székely beszéd
2011.12.16., péntek [20:42]
"Az igazságot vartyogom" A 2011-es népszámláláskor kezdted el,ekkor fedeztelek fel ezen a honlapon! Na,ekkor kezdted el székely emberek félrevezetését,hogy valják magukat magyarnak,mert hanem így meg úgy lesz...... Ilyen bűncselekmény pedig megbocsájthatattlan,ezt hívják nemzet árulásnak és aki ezt elköveti azt a korábbi hozzászólásaimban már jellemeztem. Kérj szépen bocsánatot a székely emberektől és ígérem,hogy többé ezzel a témával nem foglakozok!
65.
Tolvajos
2011.12.16., péntek [18:58]
Árvai József - elvtárs: az egyharmad valóban félrevezetett részt szaporítja. Nagyon sajnálatra méltó vélemény a biztos jövőtlenség beteljesülésének záloga. El-Qúrógyurcsány szájából vette kölcsön a szót. Őróla pedig ország-világ tudja, hogy a székelységnek mekkora barátja.
64.
anonik
2011.12.16., péntek [18:20]
Maga mindig ott van amikor Estan ba megjelenik vagy egy szemely a ketto vagy jelez a gepe es rogton ugrik ugratni.es ha nem hiszik nezzek meg a 49 es az 50 kommentett 20 perc mulva mar kezdodik addig semmi velemenye nem volt szekely uramnak.
63.
Árvai József
2011.12.16., péntek [18:13]
Nem tudom ki vagy de amit leírtál mind igaz Én nagyon sajnálom a 2/3-al félre vezetett embereket!
62.
igaz-e?
2011.12.16., péntek [18:02]
eref-nek - ha bárki fia borja vagy is, ne akarj kitiltani erről az oldalról se magyart, se székelyt.Pedig látszik az lenne a célod, hogy csak azoktól mentesen beszélhess és szidalmazhasd őket nyugodtan, gátlástalanul, akikért s akiknek ez az oldal létesült.Nem román kézből!Valószínűleg igazából ez nem tetszik neked s még valakiknek. Igaz-e? Hála az egek Urának, nem tehetsz semmit ellene, csak annyit, hogy megmutasd, ki a lázító!
61.
Están bá
2011.12.16., péntek [17:44]
@58!
Az igazságot vartyogom te elvetemült álzekel,met az biztos,hogy nem vagy góbé,de még magyar se.Ezét fujjjjjjjjjjjod fel magad olyan hamar mint egy pulykakakas. Erre van egy székely mondoka es:

Szebb a páva mint a pulyka,
Szebb,szebb,szebb,
Met a páva aranyos
És a pulyka tyúksz..os.
:):).).)
Ha nem inged,ne vedd magadra,de ha még is felvetted és sokat viselted,akkó má illene kimosni met nagyon szagos lett.
60.
Están bá
2011.12.16., péntek [17:27]
@59!
Hát ,lehet hogy igazat mondasz mókás sógor,csak még az kellene,hogy ez az emberi kreálmány olvasná el Imreh Lajostól a Sáska sógort es.Hehehehehehehehehe!
Csak tudod mi a nagy probléma ?Én meg es mondom.Megrögzött ,agyalágyult embert nehéz megnevetettni s főleg jobb belátásra birni.De, az is igaz,mint ahogy az unitáriusok is mondják :"a hit Isten ajándéka" és mindenki azt hisz amit akar,mondom én.
A Jó Istán áldjon mág mindán székály-magyart vagy magyar-székályt és általában mindánkit ,mát hát "egy az Isten" ázán a kárák Fődön.
59.
székely tréfa faragók
2011.12.16., péntek [15:02]
Ez nagyon mókás, ahogy székelyesen egymást ugrasztjátok :-))) Gondolom, ha a valódi életben találkoznátok egy hangulatos csíki kocsmában, jókat nevetgélnétek és a térdeteket csapkodnátok egymás poénjain :-))
58.
Székely beszéd
2011.12.16., péntek [14:50]
Miket vartyogsz itt nekem? Sajnálatra méltó sem vagy. Egy ilyen embernek nem nevezhető lény mint Te, székely embernek ne adjon tanácsot! Uram Isten "szabadíts meg a gonosztól" aki most egy Están bá név alatt jelent meg!
57.
Están bá
2011.12.16., péntek [13:50]
@56!
A bohóckodást te üzöd itt ezen a honlapon,mert még annyi bátorságod sincs,hogy egy nevet használj.A jóérzés itt is kezdődik de nem csak!A Jó Isten is bocsáson meg,mert én már rég megbocsátottam úgy a stilusodért ,mint a viselkedésedért.
Sajnálatra méltó vagy.Hogy igen!
56.
Székely beszéd
2011.12.16., péntek [11:04]
Ha valaki "boHÓC"-kodik ezen a honlapon akkor az Te vagy! A "JÓÉRZÉS" az rád nem jellemző,semilyen emberi tulajdonságokkal együtt! Ilyen rosszindulatú, gonosz, alávaló, aljas, galád, hitvány, ember nem tud lenni! Maga a Sátán vagy !
55.
eref-nek.
2011.12.16., péntek [10:47]
Miért jöttek ide? Te miért jöttél ide? Sajátod ez a fórum? Büszke vagy a sütnivalódra, igaz-e? Nincs miért.
54.
igaz-e?
2011.12.16., péntek [10:35]
"előrelátók"-nak: csak hogy rájöttél, hogy mire akartalak rávezetni kimondatlanul? Látod, ha nehezen is, de meggyőződhettél arról, hogy az érthetetlen szöveg akkor is érthetetlen, ha mástól jön s nem tőled! Mivel a magadén nem vetted észre, ezért segítettem neked, mert úgy látom a más érthetetlen szövegét már észreveszed. Ügyes, na ezzel akartam rád világítani. Sajnos azért az bánt, hogy csak segítséggel jöttél rá, magadtól még nem, de már haladsz!!!!!
53.
Están bá
2011.12.15., csütörtök [23:00]
@52!
Nem veszed észre,hogy még boHÓCkodni sem tudsz?Amikor a Jó Isten osztotta a JÓÉRZÉST ,te elmenekültél,hogy nehogy valami rád ragadjon.
Láccik es!De nagyon!
52.
Székely beszéd
2011.12.15., csütörtök [22:22]
Rajtad kívül kit "gyanúsítottam meg"? Téged nem gyanúsítlak,hanem a cselekedeteid alapján vádollak a Székely Nemzet ellen elkövetett bűneidért. A büntetést pedig a jó Istenre bízom! Neked illene bocsánatot kérni a székely emberektől az ellenük elkövetett bűnökért! Utána van esélyed,hogy az Isten is megbocsájta a bűneidet!
51.
Están bá
2011.12.15., csütörtök [18:48]
@50!
Náladnál aljasabb ember nem létezik ezen a Földön.Te csak gyanusitgatni tudsz.Máshoz nem is értessz!A Jó Isten bocsássa meg a büneidet.
Úram bocsásd meg büneit,mert nem tudja mit cselekszik!
50.
Székely beszéd
2011.12.15., csütörtök [17:47]
Ember ilyen aljas,gonosz nem tud lenni mint Te! Maga a sátán vagy! Kérem a jó Istent, hogy szabadítsa meg a székely embereket a gonosztól!
49.
Están bá
2011.12.15., csütörtök [17:25]
Nincs amit ezen a dolgon rágodni.Aki politizálásra adta a fejét,az legyen felkészülve minden valós és valótlan dolog elháritására.Ha el tudja!
A közmondás is azt mondja:"Kölcsön kenyér vissza jár"
és ....."Ki mint veti ágyát,úgy alussza álmát".
Tehát nem mindég mást kell okolni a saját tévedéseinkért.
48.
előrelátók
2011.12.15., csütörtök [17:01]
Van olyan, hogy a kérdés jobban elgondolkodtat, mint a válasz. Igaz-e?
47.
igaz-e?
2011.12.15., csütörtök [14:47]
Megfogalmaztad! Beburkoltad mondani valódat. Aki ki ki tudja bogozni, olvasson a soraid között. Vessen magára az, ki nem érti! Ugye?
46.
előrelátók
2011.12.15., csütörtök [12:40]
az előrelátók jeligéjű hírhozó azért jött, hogy neked, igaz-e kinyilatkoztassa, hogy az Úr elküldte választott népének - a magyarnak - megváltóul Tőkés Lászlót és Orbán Viktort. Minden történelmi kor kitermelte a maga negatív hősit, gondoljunk csak Sztalinra, Ceauşescura vagy Hitlerre. Nagy áldás egy nemzet életében, hogy áldott lánglelkű vezetőt ígér nekik a Próféta szava, és az be is teljesül.
45.
igaz-e?
2011.12.15., csütörtök [11:32]
eref-nek és az előrelátók jelige miért jöttek ide? Mondanivalójuk arányos a sütnivalójukkal!
44.
anoniknak
2011.12.14., szerda [17:59]
ha bármi bajuk történne, én felvágnám az ereimet
43.
anonik
2011.12.14., szerda [17:50]
Igazad van de isten orizen meg minket hogy ennek a ket embernek barmi baja tortenjen,mi lesz velunk nelkuluk?
42.
eref-nek.
2011.12.14., szerda [10:00]
A világ nem feketéből és fehérből áll.
Vannak még szürkék is. Meg világosszürkék is meg sötétszürkék is. És persze még egyebek is. Tényleg nem egy csűrbe csépelünk.
Isten őrizzen, hogy egy ilyen szemellenzőssel egy csűrbe kelljen csépeljek!
41.
előrelátók
2011.12.14., szerda [08:05]
A próféta megjövendölte: Magamra esküdtem és igazság jött ki számból, egy szó, mely vissza nem tér: hogy minden térd nékem hajol meg, rám esküszik minden nyelv! Csak Tőkés László Úrban van, így szólnak felőle, minden igazság és erő, Ő hozzá mennek, és megszégyenülnek mindazok, akik reá haragusznak. Orbán Viktor Úrban igazul meg és dicsekszik a Nemzet egész magva! Ezs. 45
40.
hazaffy
2011.12.14., szerda [06:34]
Tőkés László Elnök Úr retorikai nagysága és Orbán Viktor Minisztrelnök Úr mozgósító ereje együtt nyerő páros évtizedekre! Akinek ez nem tetszik, mehet a Regátba.
39.
k-SONY bicskás
2011.12.14., szerda [00:01]
Az összes ellene szólalók ellenében is azt mondom, éljen EREF! Van vér a pucájában s az igazat meri mondani, nem csak a valót! Mindent elmondott helyettem. A magam részéről köszönöm neki a bátorságát az ellenszéllel szemben.
38.
ácsi!
2011.12.13., kedd [23:55]
A többségnek nem kell elmagyarázni, hogy hol áll el -Qrógyurcsányböszme és hol és kinek az oldalán áll Orbán Viktor és nem "a Zorbán!
A többségnek nem kell elmagyarázni hogy Temesvár óta hol áll Tőkés László a leköpködése ellenére is, és hol áll bélabácsi és az SRI? Tudja, aki nem hord szemellenzőt, hogy honnan fú a szellő, s kinek van bármi érdeme, s ki az ki eddig csak kárt tett, de nem ám akaratlanul, hanem szándékkal. Számomra ez a vízválasztó.
37.
göröngyös út
2011.12.13., kedd [22:41]
én meg azt mondom hogy nagyon büszke lennék magamra, ha csak tizedét tehettem volna annak, amit Tőkés László Temesváron tett a népéért, s önkéntelenül a románokért is. Úgy látszik a saját népe legalább annyira hálás neki érte, vagy még hálásabb, mint az oláhok, ugyanis jobban szidalmazza és az oláh titkosszolgálat elhintett szennyeit többszörösen keni vissza rea. Mivel én tizedét sem tettem a nép zsarnoktól való megszabadításáért, ezért rea vagyok büszke a szemére vetett és felhánytorgatott kisiklatott magánéleti bukdácsolásaiért. Annyit nem tudtam tenni mint amennyit tett béla bács és verestói árulása ellen! Ki is rúgták maguk közül! Erre is büszke vagyok, hogy ő legalább tett ellenükre, mert én nem tudtam tenni! A gyurcsányböszme ideje alatt annak a nagy harácsolása és nemzetét eláruló és meggyalázó lopásorgiája közben Tőkés Lászlónak kuss volt a neve, mégis mert ellene pofázni! Tisztelem érte, mert én nem tehettem meg ugyanazt. Most végre egy nemzetért dolgozó , sokak által hazug vagdalkozással mégis gyurcsányböszménél is nagyobb tolvajnak kikiáltott rendes családos ember, Orbán Viktor az anyaország vezetője, s Tőkés Lászlóval és hasonló magyarokkal a háromszorosan elvált gyurcsánnyal és az SRI-vel az élen gerjesztett méltatlan és hazug ellenszélben is meg fogják valósítani az egység irányába történő elindulást, mert igenis a legutóbbi ellenséges felmérések szerint is meg van és meg is fog maradni a nemzettől kapott megbízatás töretlen szilárdsága. A szabad Székelyföldért tesznek, nem csak beszélnek, mint itt sokan olyanok, kik ha el kellene indulniuk esetleg Temesvár felé zarándokolni, akkor először meg kellene nézzék a térképet! Nem üdvözlöm a széthúzó bajnokokat s biztos vagyok benne, hogy most is ők vannak kevesebben, s a végére el is fogynak nyomtalanul, reájuk nem fog emlékezni a kutya sem, de a magyar s székely nép történelmébe Tőkés László és Orbán Viktor neve már bé vagyon vésve, székely rovásírással, s a történelem ezután fogja még arannyal bevonni! Méltán! A többi annyi mint a bolhaköhögés. Ámen
36.
Kürt
2011.12.13., kedd [20:49]
Sajnos, hogy a SRI a Tőkés családot is szétverte, mint ahogy ez máshol is megtörtént.Az átkosban a párt kiadta az egyes kádereinek ,hogy kit kell elvegyenek.Jó lenne, ha sajtó néhány ilyen esetet is feltárna. Szó ami szó Tőkésék sokkal jobban kellet volna egymásra figyeljenek.ügyeljenek,egymásnak és családnak 25 év után még jobban elköteleződjenek. Így a diverziós a szolgálatok nem tudtak volna belépni a családi életükbe.
Sajnos hogy nem voltak eléggé óvatosak és fegyelmezettek és ennek nagyon nagy az ára!!!
35.
katrosa
2011.12.13., kedd [15:38]
milyen igaz!
34.
széki21
2011.12.13., kedd [15:11]
Tisztelt EREF!
Nem kell mindjárt legyurcsányolni mindenkit, akinek valami nem tetszik a mai vezetőkben. s nem muszáj feltételezgetni, hogy kinek jelent s kinek nem jelent valamit a magyar nemzet. Gondolom, a magyar nemzet fogalma nem merül ki az ÖNÖK gyűlöletkeltő vagdalkozásaiban, s elfogultságában. Nagyon remélem, hogy ennél valamivel több a magyar nemzet.
Még valamit: nem miindenki baloldali vagy szoclib ,aki látja a jobboldal hülyeségeit.
33.
eref
2011.12.13., kedd [15:02]
eref-nek,nagyon sok minden attól függ,hogy a ló melyik oldalán állunk és mit akarunk látni.Ha netalán önnek az elkqro Gyurcsány a mindenható, akkor már eleve nincs helye vitának.Megadom magam.Tetszik nem tetszik de egyelőre Mo*-on nincs alternativa és ha nagyon jól szétnéz a ház körül itthon sincs.Ezzel nem azt akarom "mondani",hogy az elöző hozzászólásomban említett uraknak nincs gyengéjük.Higgye el mindenkinek van,csupán amit csinálni akarnak abban van egy kicsi szív,egy kicsi lélek és nemzetszeretet.Ha például önnek nem mond semmit a nemzet,akkor nem egy csürbe csépelünk.
32.
Statisztika
2011.12.13., kedd [14:46]
[Nem ütötte a mércét]
31.
félreérted.
2011.12.13., kedd [12:39]
Attasé......., teljesen félreérted az egészet.
Az, hogy egy püspök, ex-püspök politizál, azzal az égföld világon semmi baj nincs. Sőt! Ha jól politizál, akkor még egyenesen üdvös dolog is. A politizálás nem feltétlenül jelent lopást, hazudozást, gazemberkedést. Csak az ilyen banánköztársaságokban.
Az állítólagos félrelépései kapcsán se szólnék egy szót se (mert: ne ítélj, hogy ne ítéltess), HA azelőtt nem játszott volna akkora erkölcscsőszt. Aztán, ha egy egyszerű mezei mesztéláb reformátussal egy félrelépés miatt eklézsiát követtetnek (legalábbis, eddig még követtettek), akkor egy püspök, vagy ex-püspök félrelépése mellett se szabad szó nélkül elmenni.
A Ref. Egyháznak, a becsületét nem lehet lejáratni. 500 évet nem lehet csak úgy lejáratni. A Ref. Egyház nem egy KFT. Esetleg, azok becsületét lehet lejáratni, akik a Ref. Egyházat vezetik, adminisztrálják. És főleg akkor, ha mindezek után – alkalomadtán - még visszaveszik püspöknek.
30.
eref-nek.
2011.12.13., kedd [12:02]
És alaposan levizsgázott Viktor is odaát, és László is ideát. El vagyunk rendesen intézve, odaát is, és ideát is.
Viktorék, még a saját választási győzelmükkel se voltak képesek őszintén szembenézni. Fülke-forradalmat, 2/3-os győzelmet, meg mindent emlegetnek. Ebből csak annyi igaz, hogy a szavazatok több mint felét megszerezték. Ennek a több mint fele szavazatnak egy jó része proteszt-szavazat. Azaz, nem rájuk szavaztak, hanem a bal-lib-ek ellen szavaztak. Aztán, a több mint felétől a 68%-ig az egész a választási rendszer számlájára írható. A maradékszavazatok újraelosztásából származik.
Ha méltóztattak volna őszintén szembenézni önmagukkal, akkor most nem lennének ennyire elszállva a dicsőségüktől.
Nem hittem volna, hogy a 2002-es, és a 2006-os vereségükből semmit se voltak képesek tanulni. De semmit! Most még sokkal brutálisabb módon követik el ugyanazokat a hibákat, amik miatt már kétszer vereséget voltak kénytelenek elszenvedni. Ezért fognak 2014-ben is veszíteni.
Nem hittem volna, hogy egy keresztyén-konzervativ pártkoalíció olyan ultraliberális munkatörvénykönyvet tud alkotni, amilyent a szadecosok még a legmerészebb álmaikban se merészeltek remélni. És ugyanakkor (!!!) olyan ultrakommunista kényszermunkalágereket terveznek meg, amitől még Sztálin hamvai is forgolódhatnak a Kreml falában.
Nagyot csalódtam bennük.
És Lászlónkban is! 2009 óta folyamatosan csalódok benne.
29.
Attasénak
2011.12.13., kedd [10:56]
lehangoló következtetéseidet nem ildomos megéljenezni, ezért egyszerűen annyit mondok rá:
Igaz beszéd.
28.
Attasé.......
2011.12.13., kedd [10:45]
Hát igen,ugy van ahogy ennek lennie kell....egyik oldal támad,a másik meg vissza vág hát ez igy van a helyén.A ,,szél fuvatlan nem indul,,meg ilyesmik-hát ha nem lenne benne valami valóság akkor nem hagyná senki szó nélkül,van becsületsértés,stb vád amit meg lehetne nyerni a biróságok elött de soha idáig nem jut el sem Tökés,sem Prohászka,sem Borboly sem....egyik sem másik és ez azért van mert mi kis emberek a politikusokban páldamutató embereket is szeretnénk látni de sajnos erre még várni kell mert az erkölcs,család,becsület és ilyesmi tabu a politikai elitnek még akkor is ha püspök az illetö.A Tökés nem angyal,söt a Református Egyház szégyene ha öszinték akarunk lenni mert ha egy egyházba egy harangozó az emberi szakma leghazugabb mesterségét üzi(politikára gondolok)az talán rendbe van-DE püspök létére politizál--az már siralmas.Jó--jó értem én--kell valaki mert a politikusok nem képesek az emberek érdekeit megvédeni..igen igaz-De hogy a politikai szakma becsületét magasabb szintre vigye valaki és azért egy Egyházközösség becsületét járatja le--hát nem tudom rendbe van-e??Püspök???Válás???Vallás???Erkölcs????Nehéz dolgok ezek....Szomorú hogy ilyen szinten van a politika,az egyházak s álltalába az egész társadalom.Hazug és gazember mindenki aki a nemzet érdekeiröl ugat mert tulajdonképpen nem gondolják komolyan-sem az Orbán,sem Tökés,sem Markó,sem Verestóy sem Jenöke sem Bocika--mindegyik jellemtelen telhetetlen önzö kirakati majmok.Körbe vannak épitve minden rafinált tanácsadókkal,titkárokkal,nökkel,asszisztensekkel,sajto referensekkel s Isten tudja milyen kitalált nyalokkal akiknek ha tetszik ha nem néha az is feladata hogy behajoljon s nem kérdezik a fö górék hogy akarja-e vagy nem ez a dolga...Boroka féle jelenségek vannak elegen Brüsszelbe akiknek a munkáját érdembe mérni nem lehet DE ÉLVEZETBE annál inkább...ezek a nélkülözhetetlen személyzet.....:-))Gazember minden politikus-kivétel NINCS!!
27.
SZ.J
2011.12.13., kedd [10:40]

Az RMDSZ-es tolvaj *** horda viselt dolgaihoz képest ennek semmi sztori jellege nincs. Elvált ember,azt csinál amit akar,van annyira gerinces mint a nemzetáruló (...)

26.
Szent Ágoston.
2011.12.13., kedd [10:33]
"Szent Ágoston is azután lett a bujálkodás legfőbb ostorozója, miután megöregedett."

Csakhogy ez itt, ez esetben, pont fordítva történt. Ha netán eddig nem tűnt volna fel.
Itt előbb megostorozták a bujálkodást, meg a bujálkodókat, és utána bujálkodás hírébe keveredtek. Talán, nem kellett volna akkora erkölcscsőszt játszani.

Aztán, ez a védekezés szerintem elég vérszegény, mert az újság még más nőket is emleget (a bíróságra benyújtott válaszirat alapján), valamint egy lelkész munkatársa tanúvallomását is idézik. Mindezekről, szíveskednek itt egy szót se ejteni.
25.
eref
2011.12.13., kedd [10:31]
Magyarországon egyetlen európai szintű politikus van ,Orbán Viktor.Ezt az embert kell minél hamarabb ellehetetleníteni mert akkor pásztor nélkül marad a nyáj, és arra terelik amerre a liberális farkasok jónak látják.Romániában egyetlen hiteles politikus van Tőkés László.Egyetlen egy hiteles román politikust mutasson már valaki.Tőkésnek a másik nagy hibája,hogy magyar és szívvel-lélekkel képviseli a magyarságot.Ezért kell őt is minél hamarabb hiteltelenné tenni. Ebben segédkezik a sok "szájkaratézó",mocskolodó,"tisztelelkületű" NAGYSZÉKELY.
24.
Aggoston
2011.12.13., kedd [10:03]
Régebb azt búsultuk...

Szent Ágoston is azután lett a bujálkodás legfőbb ostorozója, miután megöregedett.

Ágoston a vallomásokban a következőket írta : „Mi volt legnagyobb élvezetem? Szerelmet adni, szerelmet kapni. De engem nem elégített ki a lélek vonzódása a lélekhez: a barátság ragyogó birodalma. Mámoros gőzök szálltak folyton testi vágyaim mocsarából és ifjú erőm forrásaiból, és úgy ködbe, homályba burkolták szívemet, hogy nem tudott különbséget tenni a szeretet csendes derűje és fajtalan kívánkozás sötétsége között.” Valahányszor Ágoston barátokról beszél, nem lányokra vagy asszonyokra, hanem férfiakra gondol.
23.
széki21
2011.12.13., kedd [10:03]
@mortep

Én nem irtam, hogy az RMDSZ-nek ehhez semmi köze. Azt írtam hogy nem kell ehhez föltétlen RMDSZ. Bukarestet ingerlik a Tőkés kijelentései és sokféle eszközt bevetnek ellene. Mivel hogy Tőkés sokat támadja az RMDSZt ,hát persze hogy az RMDSZ is kuncoghat egy ilyen ügyön.
22.
mortep
2011.12.13., kedd [09:48]
Kedves @széki21
ajánlom figyelmedbe az RMDSZ pártlap alábbi cikkét:

http://maszol.ro/index.php?menu_id=2102&cikk=144644

Szóval, igazad van, hogy Brüsszelben mindenki mindenkit figyel, viszont abban nincs, hogy az rmdsz-nek ehhez nincs semmi köze.
21.
s.l.
2011.12.13., kedd [09:44]
Régebb azt búsultuk, hogy még kit nem csináltunk meg, nem azt hogy kit..:) Amúgy ki nem szarja le magassról....
20.
hmmmmm
2011.12.13., kedd [09:33]
egy gyergyói: "Nem itélem el. Nem baj, hogy átlagon felül szereti a nőket, de ismerd el egyre több az ilyen ügye és az sem véletlen, hogy a felesége ott hagyta."

Még szerencse, hogy nem ítéled el, gondolkozz egy kicsit a felesége rá egy hétre hagyta el, hogy Tőkés megjelentette a református besúgó papok listáját. Szerintem nem véletlen, hogy pont akkor, ez azért is gyanús, mert Tőkés már akkoriban legalább egy éve az EP-ben volt, s szerintem a nőügyei hamarabb kiderültek volna. Én nem ismerem a feleségét, de ismerek olyant, aki mondta, hogy nagyon féltékeny típus. Ha férje otthonról távol volt, nagyon könnyű volt a volt szekus módszerekkel Tőkést előtte megrontani, néhány álnéven írt hitelesnek tűnő szerelemes levelecske és kész. Vagy a valóság is fájhat amint itt olvasható: http://www.168ora.hu/punch/faludy-fanny-nincs-kozom-tokes-laszlo-botranyos-valasahoz-53998.html .
Valami tehát volt, lehetett ennél több is, legalább ez tűnik ki Tőkés István nyílt leveléből: http://itthon.transindex.ro/?cikk=11271, de
Ez viszont már megint gyanús én a SRI-től nem fogadnék el bizonyítékokat a mai technika segítségével mindent el lehet érni
http://www.nol.hu/mozaik/tokes_laszlo_felesege_valni_akar__hutlensegrol_beszel

"A nagyváradi sajtó akkor azt is közölte, hogy a püspök félrelépéseiről az RMDSZ-vezetőknek is tudomása van, s azokat a Román Hírszerző Szolgálat (SRI) is figyelemmel követte. Állítólag „bizonyítékait a SRI nagylelkűen átadta mind a püspök feleségének, mind pedig az egyházi elöljáróknak, illetve Tőkés László RMDSZ-en belüli ellenfeleinek."
19.
széki21
2011.12.13., kedd [09:28]
Kedves Piricske! Piricskei háza vagy csak üldözési mániája van? Gyógyíttassa magát.
Miért kellett volna ide RMDSz? Ha nem tudná, Brüsszelben a magyar politikusoknak minden lépését figyelik a román újágírók és hírszerzők, ismerik a politikusok szabadidős tevékenységét. Meg aztán ők is sokat locsognak részegen. Az Európai Parlamentben 33 romániai képviselő van és mindegyiknek külön iroda-személyzete és tanácsadója, asszisztenmse. Egymásról nagyon sokat tudnak. Sokszor tudják azt is, hogy ki kivel hált előző éjszakán. Lesznek még ennél másabb ügyek RMDSz nélkül is. Kedves Piricske, szabaduljon a rögeszméjétől és üldözési mániájától mert ez a valóság!
18.
Evelodo
2011.12.13., kedd [09:16]
Azett megescsak furcsa a hejzet, foleg hogy usmerjuk Tokes ur eddigi csaladi hejzetet, m'rmint a valasat. Heaba na, jo ferfiember, ez van ...
17.
bukta
2011.12.13., kedd [08:35]
A republikánus elnökjelöltségért induló Herman Cain belebukott a szexbotrányba - Amerikában.

„Békében vagyok Istenemmel, a nejemmel, és ő is velem" – mondta, mielőtt kimondta kampányának felfüggesztését, amit sokan már napok óta találgattak.
16.
ezaz
2011.12.13., kedd [08:10]
[Nem ütötte a mércét]
15.
II. trianon
2011.12.13., kedd [06:39]
Magára vessen, aki tevékenyen részt vesz a nemzetet végletesen szétszakító "Második Trianon" terv megvalósításában. Az első Trianon az ország területét csonkolta, míg a második még ennél is aljasabb módon az embereket rekeszti ki, teszi kívülállóvá a nemzeti közösségből pártállási-politikai-vallási-származási stb. okokból.
14.
(hnockh)
2011.12.13., kedd [05:48]
...nem Piricske ,nem ,,UNDORÍTÓ!" ,ez a politika.
13.
göröngyös út
2011.12.12., hétfő [23:49]
Én azt látom, van ki tisztán lát a sok néző között. Piricskét meg ösmeretlenül is üdvözlöm!
12.
magánvélemény
2011.12.12., hétfő [23:42]

Csak nézem, csak nézem! Magyarok ezek!? Mindentudó beirkálók, csak úgy csöpög a jóindulat a ***ügyek kapcsán mindből. Bezzeg ők mind makulátlanok! Ők már mindannyian ott voltak Tőkés László előtt Temesváron is, meg Szilágymenyőben is! Ott harcoltak a szabadságért, hogy most szidhassák és leokádhassák ezt a gaz elvetemült magyarellenes köztörvényes gaztevőt, aki a világon semmit nem mert tenni a suszter nevű zsarnok ellen! Bezzeg a sok hőstett, amit a beíró hősök Tőkés Lászlóval ellentétben végrehajtottak! Attól virágzik az önálló Székely Autonóm Tartomány és a sziklaszilárd székely s magyar egység!
Tudjátok mi lész! Az összes magyar párt kénytelen lészen béállni a magyar koalícióba, s ha jobb vezető nem találtatik akkor a nőügyei ellenére is, -mert ő is gyarló ember, de különb az eddig minden szavazatotokat elvivő Béla bácsinál, s Lacuroseáu Attilától és Frundea Gyorgye-gyurinál, s a hátszelet csak ő kaphatja meg Viktortól, s ahhoz az erkölcsi és anyagi háttérhez a magyarság érdekében méltónak kell lennie, mert különben lapátra kerül.A Felvidéken s a Délvidéken is szépen összeálltak az egymásra acsarkodó kis ugri-bugri pártocskák, s tudták mire kell az egység. Viktor pedig az eddigiekhez képest a legrendesebb magyar ember. Már mutatott is valamit. Senki másban nem lehet annyira bízni, mint benne, s az erdélyi munkatársait meg joga van megválogatni. Olyan kalappal köszön, amilyen van, s ez pillanatnyilag a legjobb (nem elég jó) de pillanatnyilag a legjobb az összefogásért. Aki ellene pusmog, s hozza a *** ügyeit az SRI által leadott cikket író szennylapok alapján, az mind nem számít! Kevés. Össze lészen kovácsolva a székely s magyar egység, mert az magától nem jő! Önmagatoktól csak örök széthúzás lenne! Sok "temesvári" hősnek köszönhetően. Nem zörög a haraszt, ha a szél nem fújja...s fújni fogja,mert fújnia kell. Akinek nem tetszik, az sem számít Csókolom a Székelyeket s a Magyarokat. Jó olvasni a marakodási nyilatkozataitokat. Felőletek körösztben is fölfalhatnának bennünket a frátyéék.
Szerencsére van és lészen aki nem engedi nekik.

11.
jegyespár
2011.12.12., hétfő [23:31]
Szél fúvatlan nem indul. - ez nagyon szép mondat.
10.
tiszteletlen
2011.12.12., hétfő [23:27]
házasság előtti előkészítésre biztosan nem küldeném a gyermekem Tőkés lelkészhez. Aligha lenne érvényes mondanivalója az Isten színe előtt megesküdött, holtomiglan-holtodiglan tartó hűségben megélt szerelmi házasságról.
9.
Piricske
2011.12.12., hétfő [23:13]
Érzi az RMDSZ a vesztét? Azért rendel meg ilyen aljas irományokat? Összeollózott képeket?
UNDORÍTÓ!
8.
rwnfw
2011.12.12., hétfő [22:57]
Tokes Stifler :))))
7.
ismeretlen
2011.12.12., hétfő [22:42]
[Nem ütötte a mércét]
6.
ezaz
2011.12.12., hétfő [22:17]
Miért ne lehetne ennek a kedves hölgynek az öreg Tőkés papa a 1127. akivel jó viszonyba keveredik? Magánélethez joga van.
5.
egy gyergyói
2011.12.12., hétfő [22:16]
Nem itélem el.Nem baj ,hogy átlagon felül szereti a nőket ,de ismerd el egyre több az ilyen ügye és az sem véletlen ,hogy a felesége ott hagyta.
4.
mortep
2011.12.12., hétfő [22:03]
Új magyar szó weboldalán a regisztrálni kivánó látogatókat a következő üzenet fogadja:
Úristen! Ez sehol sincs!
Megkerestük. Nincs. Ez van. Kezicsókolom.

Valószínüleg így kivánják elkerülni a nemkivánatos hozzászólásokat. Az egy dolgog hogy Tőkés úr nem egy minta-apa, de a volt felesége sem külömb. Egy tisztességes anya nem tenné ki ilyennek a gyermekeit. A fent említett lap meg lesülyedt a bulvársajtó szintjére, ha már itt tartanak, megemlíthetnék, hogy Markó Béla jelenlegi párja (akiért két gyermekét hagyta el) nagyságrendekkel Boróka előtt jár "ilyen téren".

Undorító ami végbemegy az elit politikum szintjén. Párttól, nemzetiségtől, jobboldaltól vagy baloldaltól függetlenül.
3.
paprika jancsi
2011.12.12., hétfő [21:31]
de az is igaz, hogy bolond likból bolond szél fú...egyszer nézd meg ki mondja...régi bölcsesség,
2.
széki21
2011.12.12., hétfő [21:24]
Ajaj, gáz van a Népppártban.
1.
egy gyergyói
2011.12.12., hétfő [21:16]
Szél fuvatlan nem indul.Lassan muszlim lesz a tiszteletes úr.
Hozzászólások85