Döntsünk közösen címmel hirdetett közösségi tanácskozást az EMNP, amely az elkövetkező hetekben 400 ezer kérdőívet juttat el az erdélyi magyar családokhoz, a visszaérkező válaszokat pedig be kívánja építeni a programjába.

A tavaly bejegyzett párt ideiglenes vezetősége keddi kolozsvári sajtótájékoztatón számolt be Döntsünk közösen című programjáról. Toró T. Tibor ideiglenes elnök elmondta, a kérdőíveket önkéntesek segítségével juttatják el az erdélyi magyar családokhoz, de a párt honlapján is válaszolni lehet a kérdésekre. Toró elmondta, folyamatosan szembesülnek azzal a lakossági igénnyel, hogy a politikusok hallgassák meg a választókat, és építsék be a véleményüket a programjukba. Ennek az igénynek szeretnének megfelelni a közösségi tanácskozással. Az íven az egészségügyi ellátásról, a szociális helyzetről, a korrupcióról, a közösségnek szánt költségvetési támogatásokról is kikérik a polgárok véleményét. Kérdés vonatkozik ugyanakkor az autonómiára és a parlamenti képviselet szükségességére is. Egy nyílt kérdés lehetőséget teremt arra, hogy a megkérdezettek olyan témákat is felvessenek, amelyekre a kérdőív egyetlen kérdése sem utal. Toró hangsúlyozta, nem közvélemény-kutatást szerveznek, hanem tanácskozást kezdeményeznek az erdélyi magyarokkal.
Arra a kérdésre, hogy miben különbözik ez a program az RMDSZ tavaly nyári Erdélyi Magyar Konzultáció című hasonló akciójától, az ideiglenes elnök elmondta, olyan kérdéseket is feltettek, amelyekkel az RMDSZ kerüli a szembesülést. „Az RMDSZ úgy fél a korrupció szótól, mint ördög a tömjénfüsttől” – jelentette ki Toró, hozzátéve, az RMDSZ nem nagyon figyelt oda a közösség válaszaira, ha ugyanis odafigyelt volna, a megszorítások helyett a gazdaságélénkítő programokat ösztönözte volna.
Az EMNP vezetői emlékeztettek arra, hogy a végéhez közeledik a párt bejegyzéséhez köthető átmeneti állapot. A február 25-én tartandó csíkszeredai küldöttgyűlésén elfogadják az EMNP keretprogramját, működési szabályzatát, és megválasztják a párt vezetőségét. E küldöttgyűlésnek lesz a feladata az is, hogy megfogalmazza a 2012-es választási év prioritásait. Toró elmondta, naponta alakulnak a párt helyi szervezetei, február közepén pedig megalakulnak a párt megyei struktúrái. A megyei szervezetek alakuló ülésein választják meg a küldöttgyűlés 350 küldöttét is.