A Nemzeti Liberális Párt (PNL) több mint húsz honatyája jelezte, hajlandó lemondani parlamenti mandátumáról, hogy ezáltal kikényszerítsék az előrehozott választásokat.

Crin Antonescu PNL-elnök hétfőn este jelentette be, hogy ugyanezt javasolják szövetségesük, a Szociáldemokrata Párt (PSD) parlamenti képviselőinek és szenátorainak is. A Szociálliberális Unió (USL) nagyobbik tagja, a PSD azonban egyelőre kivár: Victor Ponta pártelnök szerint a szövetségen belül még tárgyalnak a kérdésről, és február elsejéig, a parlamenti ülésszak kezdetéig döntenek, hogy lemondanak-e testületileg.
Daniel Constantin, az ugyancsak az USL-t erősítő Konzervatív Párt (PC) elnöke is jelezte: pártjának honatyái hajlandók lemondani mandátumukról. Ezzel szemben az ellenzéki képviselők és szenátorok lemondása nem előrehozott, hanem csak időközi választásokhoz vezethet. Az alkotmány értelmében ugyanis előrehozott megmérettetést csak azt követően lehet kiírni, hogy az államfő feloszlatja a törvényhozást, de csak akkor, ha a parlament a kormányalakítási felkéréstől számított 60 napon belül nem szavazza meg az új kabinetet, és csak legalább két sikertelen kormányalakítási kísérlet után.
Ezzel egy időben Cristian Diaconescu szenátort nevezte ki külügyminiszterré kedden a miniszterelnök javaslatára Traian Băsescu államfő, miután aláírta a külügyi tárcát hétfőig vezető Teodor Baconschi menesztéséről szóló rendeletet. Az 52 éves, korábban a PSD-ben tevékenykedő politikus jelenleg a kormányt támogató Országos Szövetség Románia Fejlődéséért (UNPR) tiszteletbeli elnöke, a 2008-2009-es PDL-PSD alkotta nagykoalíciós kormányban már betöltötte a külügyminiszteri posztot. Ezt megelőzően, 2004 márciusa és októbere között a szociáldemokrata Adrian Năstase kormányában az igazságügyi miniszteri tisztséget töltötte be. 2001-ben külügyi államtitkárrá, 2004-ben pedig az európai ügyek minisztériumának államtitkárává nevezték ki. Emil Boc kormányfő hétfőn az utcai elégedetlenségek miatt váltotta le Teodor Baconschit, amiért a tárcavezető a tüntetések kitörését követő zavargásokat követően egy blogbejegyzésben tudatlan csőcseléknek nevezte a randalírozókat.