Székelyhon.ro
2012. május 23., szerda; Ma Dezső napja van
Rss Facebook oldal Twitter oldal Iwiw oldal Google +1 oldal

Kilenc hivatalos mérkőzés vár májusban a női labdarúgókra

Bálint Zsombor | 2012.01.17. [12:51] | Utolsó módosítás: 2012.01.17. [16:37]

Megkezdte felkészülését hétfőn a visszavágókra a marosvásárhelyi FCM 1. ligás női labdarúgócsapata is. Ezzel egy időben a szakszövetség közzétette a tavaszi műsorrendet.

noi_foci_fcm_iasi7_b

Az idény talán kicsit későn, március 11-én indul, a végére azonban besűrűsödik a program, s hétközi fordulókat is be kellett iktatni. Az alapszakasz május 6-án zárul, ezt megelőzően 2-án, szerdán is fordulót játszanak, a rájátszást pedig május 13.-június 10. között rendezik. Ráadásul időközben, 24-én lesz a kupadöntő, azaz a marosvásárhelyi együttes várhatóan kilenc mérkőzést játszik május folyamán.

Székes Károly, a csapat vezetőedzője elmondta, hogy 24 fős kerettel rendelkezik az 1. liga visszavágói előtt. Az ősszel használt keretből senki sem távozott, visszatért Marosvásárhelyre a három magyarországi játékos, Kopácsi, Jáhn és Pupos is, két új labdarúgó erősíti azonban a csapatot, s velük nagyobb eséllyel pályázhatnak a bajnoki cím visszaszerzésére. Az egyikük a román válogatott gólzsákja, Laura Rus, aki Ciprusról igazolt haza, a másik a CS Brazi együttesétől érkező Radu Mihaela. Utóbbi az egyetlen egyébként, aki még nem csatlakozott a felkészülést végző kerethez, őt csak a jövő hétre várják. Róla a vezetőedző elmondta: kiváló technikával rendelkező ballábas játékos, aki előző csapatánál középcsatárt játszott, itt viszont a védelem tengelyében hasznosítja majd képességeit, amivel lehetőséget biztosít arra, hogy Herczeg Andrea, aki eddig hátvédet játszott, a középpályán hasznosíthassa kivételes technikai adottságait.

A csapat egyelőre a Sziget utcában készül, február 3-án utaznak Nagyadorjánba edzőtáborba, február végén pedig egy magyarországi portyát vettek tervbe, négy-öt előkészületi mérkőzéssel.
Kérdésünkre, hogy számíthatunk-e a Sinka ikrek visszatérésére, mint ahogy erről egy adott pillanatban szó esett, Székes Károly azt mondta: egyelőre őt nem keresték meg. Elárulta viszont, hogy a csapat egyes játékosai iránt már érdeklődnek külföldi klubok, Andreea Părăluţă kapusért például a világ női labdarúgásának egyik legerősebb bajnokságából, Franciaországból jelentkeztek be, azonban amíg be nem fejezi az iskolai tanulmányait, szó sem lehet a távozásáról.

Komment




Hozzászólás száma:
Név:
Biztonsági kód
Elfogadom a mércét
Hozzászólások1
1.
anonima
2012.01.17., kedd [15:35]
Sok sikert Lányok!
Hozzászólások1

ÉLŐ SZÖVEGES KÖZVETÍTÉS

2012.05.23 [18:00]
2012.05.02 [18:00] Vége
Labdarúgó 1. liga 2012.04.23 [21:30] Vége
Férfi kézilabda Nemzeti Liga 2012.04.20 [18:00] Vége
Teremlabdarúgó Románia-kupa 2012.04.18 [17:30] Vége
Labdarúgó 1. liga 2012.04.06 [20:30] Vége
Román jégkorongbajnokság, döntő 2012.03.30 [19:30] Vége