2012. február 7., kedd
Ma Tódor, Rómeó napja van

Fiúk a lányok ellen – bajnoki pontokért

Bálint Zsombor 2010. szeptember 5., vasárnap 13:56 | Legutolsó módosítás: 2010. szeptember 5., vasárnap 14:22
Koedukált premier az ifjúsági bajnokságban

A Maros megyei C ifjúsági megyei labdarúgó bajnokságban szombaton játszották az első fordulót. A premiert az képezi, hogy az idén a pontvadászatba beiratkozott a FCM női együttese is, amely az első mérkőzésen Marosoroszfalu együttesét fogadta.

koed 009net_b

A FCM edzője, Székes Károly elmondta, hogy azért nevezett a csapattal a fiúk bajnokságába, mert egyébként azoknak a lányoknak, akik nem férnek be az 1. Ligás csapatba, alig van lehetőségük játszani. Itt viszont mindenki lehetőséget kaphat. „Felkínáltam, hogy versenyen kívül induljunk, de az ellenfelek mind azt mondták, hogy inkább pontokért játsszunk, mert egyébként nem veszik elég komolyan” – mondta Székes.

Az első találkozón az 1. Ligás kezdőcsapatból csupán négyen voltak jelen, félidőben ők is átadták a helyüket a fiatalabbaknak, de a női bajnok így is sokkal erősebb volt, mint a korosztályhoz képest nagyon sok fiatalabb játékost felvonultató Marosoroszfalu, s 6–2-re megszerezte a győzelmet. Azok a csapatok, amelyek teljes garnitúrát tudnak majd felvonultatni a C ifi korosztály korhatárán, minden bizonnyal sokkal keményebbek ellenfelek lesznek a FCM számára.

Székes Károly elmondta, hogy amikor az 1. Ligás együttes kiszálláson lesz a női bajnokságban, akkor sem okoz majd nehézséget a „második csapat” pályára lépése, hisz nagyon sok tehetséges lány focizik a klub keretében.

 

Cikk hozzászólás




Hozzászólás száma:    Név:
Biztonsági kód
Elfogadom a hozzászólási szabályzatot

Hirdetés

1 EUR 4.35 RON
1 USD 3.31 RON
1 GBP 5.23 RON
100 HUF 1.49 RON
1 XAU 183.00 RON
=

Hirdetés

Csíkszereda

Kedd

Hóesés valószínű
Kedd
éjszaka

Borús
Szerda

Borús
Max: -4 °CMin: -18 °CMax: -7 °C

Székelyudvarhely

Kedd

Hóesés valószínű
Kedd
éjszaka

Borús
Szerda

Borús
Max: -3 °CMin: -12 °CMax: -6 °C

Marosvásárhely

Kedd

Hóesés valószínű
Kedd
éjszaka

Borús
Szerda

Borús
Max: -2 °CMin: -12 °CMax: -1 °C

Feliratkozás hírlevélre