Bár két harmad után a Steaua 3–2-re vezetett a csíkszeredai Vákár Lajos Műjégpályán, a HSC Csíkszereda végül három gól lőtt az utolsó játékrészben, és 5–3-ra verte az örök rivális katonacsapatot a 2010-11-es jégkorong MOL Liga romániai nyitómérkőzésén.

Csíkszeredában két harmad után 3–2-re vezetett a Steaua. A csíkiak szinte végig támadtak, de a katonacsapat négy gólhelyzetből három gól lőtt, a házigazdák viszont tízből csak kettőt. Mindhárom vendéggól a HSC védelmi hibájából született. A harmadik harmadban aztán a frissebb, erőnlétileg jobban álló HSC maga javára fordította az eredményt, és ezt nyílt tapssal jutalmazta a szép számban kilátogató közönség. A HSC csak helyenként játszott elfogadhatóan, van tehát még nagyon sok pontra tenni való a csapat játékában. A találkozó beszámított a román bajnokságba is.

HSC Csíkszereda –Bukaresti Steaua Rangers 5–3 (1–2, 1–1, 3–0). Gólszerzők: Bíró Ottó, Moldován Ervin, Lubomir Hurtaj, Mihály Ede és Bíró Tamás, illetve Nicolescu, Zabludovszki és Pascaru. Játékvezetők: Marius Iliescu, Cosmin Topârceanu és Máthé István. Büntetőpercek: 24–14 (ebből Kósának, a csíki csapatkapitánynak 10 perces fegyelmi).
Az 1. forduló további eredményei.
Dunaújvárosi Dab.Docler – Budapesti Vasas 2–1 (0–0, 1–1, 1–0). Gólszerzők: Magosi és Papp, illetve Gröschl.
Sapa Fehérvár AV19 – Újpesti TE 5–1 (0–1, 2–0, 3–0). Gólszerzők: Ondrejcik, Pilcsik, Kiss Dávid, Meretei és Erdélyi, illetve Roczanov.
FTC Orangeways – Miskolci JJSE 5–3 (1–1, 1–1, 3–1). Gólszerzők: Borbás és Kiss Gábor 2–2, Peterdi, illetve Waddell, Rafaj és Derton. A Brassói Fenestela 68 szabadnapos volt a MOL Liga nyitófordulójában.
A játéknap további eredményei: Dab.Docler–Vasas 2–1, FTC-Orangeways–Miskolc 5–3, Fehérvár–Újpest 5–1.
Ilyen volt az élő közvetítés.
| 1 EUR | 4.35 RON | |
| 1 USD | 3.31 RON | |
| 1 GBP | 5.23 RON | |
| 100 HUF | 1.49 RON | |
| 1 XAU | 183.00 RON |
Kedd![]() | Kedd éjszaka ![]() | Szerda![]() |
| Max: -4 °C | Min: -13 °C | Max: -7 °C |
Kedd![]() | Kedd éjszaka ![]() | Szerda![]() |
| Max: -3 °C | Min: -12 °C | Max: -6 °C |
Kedd![]() | Kedd éjszaka ![]() | Szerda![]() |
| Max: -2 °C | Min: -11 °C | Max: -1 °C |