2012. február 7., kedd
Ma Tódor, Rómeó napja van

Győztes meccsel búcsúztatták Hozót

Dobos László 2010. augusztus 27., péntek 23:18 | Legutolsó módosítás: 2010. augusztus 28., szombat 11:28
19 hozzászólás   | Archívum | Galéria   | Nyomtatható verzió | Küldje tovább ismerősének

Sima, 7–0–ás győzelmet aratott a HSC Csíkszereda a Bukaresti Steaua felett a Vákár Lajos Műjégpályán zajló jégkorong Csíki Sör-kupa első napján. A hazai csapat színeiben utoljára lépett jégre Hozó Levente, aki befejezte játékosi pályafutását.

hozo_b

Képgaléria

Hozó, a szurkolók legnagyobb örömére egy harmad erejéig tagja volt a pályára lépő együttesnek, majd a meccs végén kis búcsúünnepség következett. A hétszeres bajnok csatárt, a Sportklub volt csapatkapitányát – többek között – Csíkszereda önkormányzata részéről Szőke Domokos alpolgármester, a Sportklub és a HSC vezetősége nevében Cseke Szilárd igazgató köszöntötte, a Csíki Jégkorong Szurkolói Egyesület köszönetét Tamás Zoltán és Fodor Attila tolmácsolta, a volt csapattársak nevében pedig Papp Szabolcs mondott köszöntőbeszédet, illetve adtak át ajándékokat a legendás, 21-es mezzel játszó jégkorongozónak. A közönség tapssal jutalmazta Timarut, az örök rivális Steaua csapatkapitányát, aki egy csokor virágot adott át Hozónak. A csíkszeredai sportiskola legkisebb jégkorongozói kezükben egy-egy betűvel vonultak be a jégre, és a felemelt betűkből a "Hozó a mi edzőnk!!!" szöveget lehetett kiolvasni.

A Csíki Sör-kupa első napjának slágermérkőzése sima csíki sikert hozott, a hazai csapat végig támadva hét gólt ütött és egyet sem kapott. Hasonló teljesítményt a katonacsapat ellen rég nem nyújtott az együttes. Az első nap eredményei:

HSC Csíkszereda – Bukaresti Steaua Rangers 7–0 (1–0, 4–0, 2–0). Gólszerzők: Sikorcin 3, Molnár Zsolt, Mihály, Virág és Sprencz. Büntetőpercek: 24–24 (ebből Virág, illetve Irimának 10–10 perc fegyelmi). Játékvezetők: Gergely Lehel, Rédai Botond és Péter Vilmos.

HK Dukla Michalovce (szlovákiai) –Brassói MSC Fenestela 5–1 (1–0, 2–1, 2–0). Gólszerzők: Peter Hurtaj 2, Borzik, Mincak és Dancsák, illetve Kiricsenko. Büntetőpercek: 14–14. Vezették: Máthé István, Rédai Botond és Csata Attila.
hozo2

A HSC Csíkszereda csapatösszeállítása: Kozuch, Ruczuj (kapusok) – Góga, Flinta, Mihály, Molnár Zsombor (Hozó), Moldován – Hruby, Nagy, Novák, Sikorcin, Lubomir Hurtaj – Lehtonen, Sprencz, Molnár Zsolt, Virág, Bíró Ottó – Kósa, János, Bíró Tamás, Péter Levente, Becze. Edzők: Charles Franzen és Nagy Béla. Orvos: dr. Bachner István. Csapatvezető: Molnár Ferenc.

A további műsor.
SZOMBAT (augusztus 28.). 16 óra: Dukla Michalovce – Bukaresti Steaua. 19.30: HSC Csíkszereda – Brassói Fenestela.
VASÁRNAP (augusztus 29.) 14.30: Steaua – Brassó. 18 óra: HSC Csíkszereda – Dukla Michalovce.

Mellékelt felvételeinken Hozó Levente látható.

Megtekintve 2267 alkalommal | Archívum | Galéria   | Nyomtatható verzióNyomtatható verzió | Küldje tovább ismerősénekKüldje tovább ismerősének
 

Cikk hozzászólás




Hozzászólás száma:    Név:
Biztonsági kód
Elfogadom a hozzászólási szabályzatot
Rendezés: Találatok/oldal: Listázási sorrend:
Találatok: 19  Oldalak:   1
19.
Anonim
|
2010-09-02. csütörtök, 13:20
meg sokat reklamozzatoke ezt a hozot!!mar unom. !!!!!!!!!!!!!!!!!!meg gal sanyirol se volt ennyi reklam.en nem lattam annyira jonak ahogy eleadjak,csak mindig veteszkedett a palyan.
18.
MINI
|
2010-09-02. csütörtök, 11:34
Levente, gratulalok eredmenyeidert, kivanok tovabii sikert edzokent is.
17.
Anonim
|
2010-08-31. kedd, 15:55
Anonim 5-nek!rosszul fogalmaztál,a vezérszurkolo többesszámba beszélt!figyelni!!és potosann aztjelenti amire gondolsz,figyelyed a B középet és az egéssz lelátot!!
16.
marcimatroz
|
2010-08-29. vasárnap, 20:46
amilyen a csiki hoki, olyan a B kozep is. meg szerencse, h a sort a kozelben merik, igy nem kell tobbet hianyozni, csak nehany percet a harmadokbol. ideje volt Hozonak is lekorcsolyazni a jegrol, mindenkire sor kerul, elobb vagy utobb.
15.
kivagyoken
|
2010-08-29. vasárnap, 02:05
Szurkolas NULLA volt a "B kozep" reszerol, ezt sokan nehezteltek is. Csak az utolso percekben volt nemi, lagy enekles meg taps. De a hires "MUIE STEAUA" es "CIGANYOK" az harsogott. A futyulest nem is vitatnam, hisz az onmagaert beszel es minosit. Hat nem ilyen egy igazi szurkolo tabor kerem szepen, az oveit biztatja 1 masodperctol az utolsoig. Nem marad le az elso es utolso 2 percrol rendszerint, csak azert hogy bevagja a deciket. HIRES BUSZKE B KOZEP. SZANALMAS. Sokkal tiszteletremeltobb drukkerek aki evek ota kijarnak es nem verik a melluket, hogy ok aztan........
14.
Anonim
|
2010-08-28. szombat, 21:07
Domi egy FFFFFF kalap
13.
wolf
|
2010-08-28. szombat, 17:13
szerintem ez a mecs Hozó bucsumecse volt és nem némi Domival kellet volna foglakoznni hajrá kék fehérek és minden jot Hozónak a továbiakbban is és minden elismerésem amit a pályafutása alatt tet a klubbért sok sikert továbbra is edzö ként
12.
Anonim
|
2010-08-28. szombat, 12:13
hat te enyhen szolva beteg vagy ha azt mondod, hogy domi dolgozik ebben a varosban a elgtobet. Max o csinalja a legtobb balhet, o szerepel a legtobbet, es o cirkuszol a legtobbet. Ez meg messze all a munkatol.
Csak egy pelda, pentek delutan alair egy engedelyt tobb honap idohuzas utan, es szombat hajnalban megbunteti a ceget akinek engedelyt adott, mert "engedely nelkul epuletet modositottak">utana persze egy het cirkusz. Ez nem munka.
Es a futty nem a nezoket minositette, hanem egyertelmuen celszemelyt. A kozonseg azonkivul sportszeruen kitett magaert. Erdekes meg Catrinoi es Timaru is tapsot kapott. Ez valamit elmond...
De ne feledjuk, ez a meccs a KAPITANYROL szolt.
Koszonjuk LEVENTE, ahogy Tamas Zoli mondta, "szamunkra Te vagy a huseg mintakepe".Koszonjuk
11.
zsolt_da
|
2010-08-28. szombat, 10:56
Domi dolgozik a legtobbet a varosban . A modora nem baratsagos , de hat nem is azert van ott .
10.
Anonim
|
2010-08-28. szombat, 09:22
Elbeszélgettem egy pár emberrel ,hogy miért fütyülte ki Domit és nem tudta megmagyarázni ,azt mondta ,hogy azért mert mások is fütyültek.
Csabac nem tudom ,hogy miért vólna nagyképű.
Abszolut a szurkolokat minősitette ez a hozzáálás.
A polgármesterek iránti nemtetszésemet a szavazói urnákba kell kifejezni és nem egy ünnepségen.
Tiszteletem mindenkinek.
A mérközés nagyon jó vólt.
5 Anonim vannak olyan szurkolok törzsszurkolók Csikszeredai emberek akik 20 éve járnak illetve most már csak jártak mérközésre.
Ezek azok az emberek akik elsősorban S.C. szurkolok vóltakm és utána Hoki szerető emberek és esetleg 3 sorban csikiak.
9.
pitty
|
2010-08-28. szombat, 09:04
Itt Domirol volt szo,egyedul....
8.
Anonim
|
2010-08-28. szombat, 07:02
Csedőék jobban voltak?
7.
csabac
|
2010-08-28. szombat, 00:50
Jol tettek,hogy kifutyultek,megerdemelte,egy nagykepu f...kalap es most tobben egy velemenyre jutottak,ez lett a vege.Ki mint vet ugy arat !
6.
Anonim
|
2010-08-27. péntek, 23:59
Gazdasági válság
5.
Anonim
|
2010-08-27. péntek, 23:49
Elmaradt a szekely himnusz.... kifutyultek az alpogarmestert (habar nem tudom mi a vetke)... a vezerszurkolo szerint Hozo-val egyutt o is befejezi.... mit jelentsen mindez???
4.
Anonim
|
2010-08-27. péntek, 23:39
A csíki szurkolóktól szerintetek sportszerű volt Szőke Domokost kifütyülni?
Ez kit minősít?
3.
politikus
|
2010-08-27. péntek, 23:38
A megyei tanácstól nem volt senki?
2.
Anonim
|
2010-08-27. péntek, 23:38
:))) hat eleg szegyen volt dominak...:))
1.
Anonim
|
2010-08-27. péntek, 23:31
Domi csak szerette volna köszönteni :))
Találatok: 19  Oldalak:   1

Hirdetés

1 EUR 4.35 RON
1 USD 3.31 RON
1 GBP 5.23 RON
100 HUF 1.49 RON
1 XAU 183.00 RON
=

Hirdetés

Csíkszereda

Kedd

Hóesés valószínű
Kedd
éjszaka

Borús
Szerda

Borús
Max: -4 °CMin: -18 °CMax: -7 °C

Székelyudvarhely

Kedd

Hóesés valószínű
Kedd
éjszaka

Borús
Szerda

Borús
Max: -3 °CMin: -12 °CMax: -6 °C

Marosvásárhely

Kedd

Hóesés valószínű
Kedd
éjszaka

Borús
Szerda

Borús
Max: -2 °CMin: -12 °CMax: -1 °C

Feliratkozás hírlevélre