2012. február 7., kedd
Ma Tódor, Rómeó napja van

Szőcs László és Nicuşan a City'us-nál folytatja

Bálint Zsombor 2010. augusztus 5., csütörtök 23:32 | Legutolsó módosítás: 2010. augusztus 6., péntek 18:40
6 hozzászólás   | Archívum | Nyomtatható verzió | Küldje tovább ismerősének
Csak egy portugál játékos maradt a keretben

Új edző irányította a marosvásárhelyi City'us teremlabdarúgóinak első edzését a szeptemberben rajtoló új bajnoki idény előtt. Sito Rivera, aki a román válogatottat is vezeti egyben, azonban nem az egyetlen újdonság a klubnál. A keretben kilenc új játékos is található.

futsall_cityus_design_201006618_b

Érdemes tehát végignézni azoknak a listáját, aki ezen az első gyakorlaton részt vettek, hiszen alaposan megváltozott az együttes összetétele a duplázást (bajnoki cím, kupagyőzelem) követően. Jelen voltak tehát: Carlao, Klein és Török kapusok, Răzvan Radu, Lucian Nicuşan, Szőcs László, Florin Ignat, Florin Matei, Paulinho, Cosmin Gherman, Cristian Matei, Rodrigo és Mimi Stoica. Igazoltan hiányoztak Nuninho, Philipe és Robert Lupu, akik később csatlakoznak, illetve Gabriel Molomfălean, aki térdműtéte után csak a lelátóról tudta figyelni egyelőre az edzésmunkát.

A kilenc újonc közül Szőcs és Nicuşan Székelyudvarhelyről, Florin és Robert Matei, valamint Mimi Stoica Brassóból, Răzvan Radu és Ignat Chiajnáról érkeztek, Török Roberto pedig egy helybéli ifi kapus.

Mint észrevehető, sokan távoztak is: Nuninho kivételével az egész portugál légió, mint Vitor Hugo, Lando, Titalo, a belföldiek közül pedig Moldovan kapus, Muntean, Dániel, Măgurean, Csoma Ferenc és Almăşan.

Az új emblémával is rendelkező City'us legfőbb célkitűzése (a bajnoki cím megvédése mellett) az UEFA-kupa, ahol tovább szeretnének jutni a csoportból.

 

Cikk hozzászólás




Hozzászólás száma:    Név:
Biztonsági kód
Elfogadom a hozzászólási szabályzatot
Rendezés: Találatok/oldal: Listázási sorrend:
Találatok: 6  Oldalak:   1
6.
Anonim
|
2010-08-08. vasárnap, 15:50
mia feneert kell torolni a bunta, es udmrt gyalazo hozzasozlasokat?
2 hektar erdoert megvettek az szh.ro-t is?
5.
Anonim
|
2010-08-08. vasárnap, 13:32
Talan az SK csak hazai jatekosokkal verte a c-us.-t?Nezz magad utan barat es add ossze a merkozeseket! Meglatod,hogy kinek van tobb gyozelme.
4.
Udvarhely
|
2010-08-08. vasárnap, 10:48
Ne légy ilyen nagyra a csapatoddal,mert addig mig az SK-nál nem voltak pénzügyi gondok addig mindig vertük a City Us-t,aztán hogy légiósok elmentek,ugyan nagy kunszt volt verni minket ugye? Megnézném mire ment volna CSAK hazai játékosokkal a City Us.
Na de most legalább lesznek helyi játékosok is Vásárhelynél.
Engem tovább nem érdekel a dolog,sok sikert nyerjetek meg mindent.
3.
Anonim
|
2010-08-06. péntek, 17:45
2.
Anonim
|
2010-08-06. péntek, 12:53
Nekunk nem udvarhely volt a nagy rivalisunk es ezert nagy tevedesben vagy.Eleg nagy baj,hogy nem folytatjak tovabb,hiszen jo kis hangulat volt mindig a csarnokban.Az utobbi bajnoksagokban,ha akarod tudni a nagy rivalisaink deva volt es chiajna.
1.
Udvarhely
|
2010-08-06. péntek, 12:31
Udvarhelyen vége a Futsalnak úgy hogy más választásuk nem volt.
Na boldogok lehetnek a City szurkolók mert már nincsen Udvarhelyi riválisuk.
Találatok: 6  Oldalak:   1

Hirdetés

1 EUR 4.35 RON
1 USD 3.31 RON
1 GBP 5.23 RON
100 HUF 1.49 RON
1 XAU 183.00 RON
=

Hirdetés

Csíkszereda

Kedd

Hóesés valószínű
Kedd
éjszaka

Borús
Szerda

Borús
Max: -4 °CMin: -13 °CMax: -7 °C

Székelyudvarhely

Kedd

Hóesés valószínű
Kedd
éjszaka

Borús
Szerda

Borús
Max: -3 °CMin: -12 °CMax: -6 °C

Marosvásárhely

Kedd

Hóesés valószínű
Kedd
éjszaka

Borús
Szerda

Borús
Max: -2 °CMin: -11 °CMax: -1 °C

Feliratkozás hírlevélre