Az év legjobb versenye volt a hétvégi Enduró bajnoki futam – állapították meg a pilóták és a szervezők egyaránt. Hogy ez igaz legyen, ahhoz kellett az égiek segítsége, de a házigazda szárhegyi Bástya sportszerető önkénteseinek melléállása is, akik igyekeztek minél jobb feltételeket biztosítani versenyzőknek és nézőknek egyaránt.

Ami egy ilyen jellegű verseny gyorsleltáránál kapásból felmerül, az a legfontosabb: a mentősök csak nézőként vettek részt a szombat–vasárnapi endurófutamon, a két nap alatt egyáltalán nem volt szükség a munkájukra, balesetmentesen zajlott le a terepmotorverseny. Az időjárás ideális volt, a hazai versenyek idei sorában ez volt az első, amelyet nem vert végig az eső, így remekül érezhették magukat a pilóták.

A nemzeti endurobajnokság második futamán az országban egyedüliként került a programba az úgynevezett extrém teszt, amely a lehető legjobban megnehezített terepen, változatosan kialakított akadályok leküzdését jelentette. Ez minden másnál keményebb feladatot jelentett a motorosoknak, de annál érdekesebb látnivalót a nézők számára. Egyedüli negatívumként a versenyzők alacsony létszáma hozható fel, több mint nyolcvan motorosra számítottak, de csupán 49-en szálltak nyeregbe a két versenynapon. Így elkerülhetetlenek lettek a két kör közötti fél- és háromnegyed órás szünetek a güdüci pályán.

A könnyen belátható pálya mellett a versenyzőknek a környék úttalan utjait, vízmosásait is be kellett motorozniuk, a profiknak 3X50 kilométer, a tapasztalatlanabbaknak 2X50 km hosszúságú utat kellett bejárniuk.
A versenyen hét kategóriában osztottak díjakat, az eredmények tekintetében nem születtek meglepetések.
Eredmények:
A kategória E1-es géposztály: 1. Szilveszter Márton (Perpetuum Mobile, Szatmárnémeti), 2. Mircea Ottó (Auto Moto Iseco, Marosvásárhely).
A kategória E2-es géposztály: 1. Kátai Péter (Magyarország), 2. Kovács Ervin Zsolt (Ivan Moto Racing, Székelyudvarhely), 3. Frătilă Paul Nicolae (AMC Bogdan, Nagyszeben).
A kategória E3-as géposztály: 1. Gyenes Emánuel (Vectra, Zernyest), 2. Cristea Tudor Mircea (Adventure Ride, Bukarest), 3. Rámay Attila (2 Race, Kolozsvár).
A kategória, veteránok: 1. Fieltermeister Zsolt (Outriders, Sepsiszentgyörgy), 2. Gergely János (Magyarország), 3. Benedekfi Géza (Ivan Moto Racing, Székelyudvarhely).

B kategória: Butiu Bogdan (AMC Bogdan, Nagyszeben), 2. Neaga George Lucian (Dial Racing Team, Bukarest), 3. Conopan Daniel (Dirt Bike Riders, Nagybánya).
C kategória: 1 Anghel Alexandru (Vectra, Zernyest), 2. Balogh Norbert (Dirt Bike Riders, Nagybánya), 3. Seretan Dragos (Dirt Bike Riders, Nagybánya).
C kategóra, nők: Goga Andrea (Vectra, Zernyest), 2. Tănescu Adriana (Vectra, Zernyest).
Az enduroverseny fő támogatói Hargita Megye Tanácsa és a Hargita Gyöngye voltak, számukra, valamint a többi támogató és közreműködő részére a szervező Bástya SE köszönetét fejezi ki.
| 1 EUR | 4.35 RON | |
| 1 USD | 3.30 RON | |
| 1 GBP | 5.23 RON | |
| 100 HUF | 1.49 RON | |
| 1 XAU | 186.63 RON |
Szombat![]() | Szombat éjszaka ![]() | Vasárnap![]() |
| Max: 1 °C | Min: -15 °C | Max: 2 °C |
Szombat![]() | Szombat éjszaka ![]() | Vasárnap![]() |
| Max: -4 °C | Min: -9 °C | Max: 1 °C |
Szombat![]() | Szombat éjszaka ![]() | Vasárnap![]() |
| Max: -2 °C | Min: -7 °C | Max: 5 °C |