Két kupát hozott haza Marosvásárhelyre a Romgaz-Elektromaros női tekecsapata Zalaegerszegről, és egyiket sem adja vissza. No, nem azért, mert ebből szeretnék pótolni a tekesport anyagi hiányosságait, hanem mert végleg elhódították ezeket.

Bidiga Tiberiu sportvezető elmondta, az augusztus 19–22. között megrendezett zalaegerszegi Göcsej-kupa 20 éves múltra tekint vissza, az eredeti elképzelés szerint pedig vándortrófea volt, de majdnem mindig a vásárhelyiek hozták el, ezért az alapítók alig látták odahaza. Nemrég pedig úgy módosították a versenykiírást, hogy háromszori elhódítás után tarthatja meg valamely klub. „Most ezt is elértük, úgyhogy nem visszük vissza. A másik, kisebb trófea is nálunk marad, mert elkészült az új serleg” – fogalmazott Bidiga Tiberiu a győzelem alkalmából a megyei önkormányzat által szervezett fogadáson.
A Maros megyei tanács alelnöke, Szabó Árpád szerint a marosvásárhelyi és a zalaegerszegi sportolók (beleértve a kosárlabdázókat is) kapcsolata nagy mértékben hozzájárul a két település, valamint a két megye testvérviszonyának ápolásához. „A megyei közgyűlés az elmúlt 6 évben évente 400 000 lejjel támogatta a sportprojekteket. Tudjuk, hogy ez a pénz nem elég, de a jelenlegi helyzetben ennyit tudunk adni” – mondta az alelnök.

Bidiga Tiberiu hangsúlyozta, a Romgaz-Elektromaros 1995-től kezdve hozza az érmeket Marosvásárhelynek, a világkupán elért arany, ezüst és bronz mellé sikerült megnyerniük a Bajnokok Ligájának első kiírását. A legutóbbi, tavalyi kiírásban Budapesten bronzérmet szereztek, de nem tudják anyagilag felvenni a versenyt a világ jelenlegi két legjobbjával, a szlovén Celjével és a német Bamberggel. A júniusi országos bajnoki döntőben kétszer döntöttek rekordot, 3583 pontjukkal pedig igencsak magasra helyezték a lécek, ennyit ugyanis csak a válogatottak szoktak ütni, és nekik is dicsőségükre válik az effajta teljesítmény.
Ennek ellenére a BL 2010/2011-es kiírásában Petrillán kénytelen hazai mérkőzéseit rendezni a marosvásárhelyi csapat, mivel a szervezők nem hagyták jóvá, hogy a Maros-híd melletti pályán játsszanak. „Az öntött felületet speciális lapokra kellene cserélni, ez 60 000–70 000 euróba kerül. A hatóságoktól és a szponzoroktól remélünk segítséget, mert ha ez megvalósulna, akkor a válogatott is itt játszaná mérkőzései 90%-át. Addig viszont az egyetlen romániai omologált pályára, Petrilára kényszerülünk” – ismertette Bidiga Tiberiu.
A díjazott kerettagok:
Doina Baciu
Duka Tilda
Horváth Anna
Fülöp Erika
Daniela Iordan
Luminiţa Colonişteanu
Iulia Adela Ban
Alina Suciu
Carina Luana Mircea
edzők: Seres Sándor és Orosz István
| 1 EUR | 4.35 RON | |
| 1 USD | 3.31 RON | |
| 1 GBP | 5.23 RON | |
| 100 HUF | 1.49 RON | |
| 1 XAU | 183.00 RON |
Kedd![]() | Kedd éjszaka ![]() | Szerda![]() |
| Max: -4 °C | Min: -18 °C | Max: -7 °C |
Kedd![]() | Kedd éjszaka ![]() | Szerda![]() |
| Max: -3 °C | Min: -12 °C | Max: -6 °C |
Kedd![]() | Kedd éjszaka ![]() | Szerda![]() |
| Max: -2 °C | Min: -12 °C | Max: -1 °C |