Ünnepek kicsit másként

Tegnap én is elindultam ajándékot vásárolni Mikulásra. Fejemben álomképként zajlott a vásárlás: boldogan elindulok és minden szerettemnek megveszem azt az apróságot, ami számára fontos lenne. Itt nem nagy értékű ajándékról beszélek, hanem apró figyelmességekről, mint például gesztenyepüréről vagy egy kis kerámiafiguráról. Az indulás annyira boldog is volt, amilyennek elterveztem, viszont útban a bevásárlóközpont felé két balesettel találkoztunk, és mindemellett hatalmas városi dugóval este fél 8-kor.

Ez nem meglepő, ugyanis mindenki munka után, utolsó pillanatban igyekszik beszerezni azt, amit már egy hónappal ezelőtt eltervezett, és mindenki mindent azonnal szeretne. Ami viszont elkeserítő, az az, hogy az emberek legnagyobb része figyelmen kívül hagyja azokat az értékeket, amikért még tulajdonképpen a mai materialista világban küzdünk: szem előtt tartani másokat és emellett megszerezni azt, amit nagyon szeretnének. Nagyon letörtem. Anyukák és apukák káromkodások közepette csapták be a bevásárlókocsiba azt az ajándékot, amit gyerekeiknek szántak, továbbá azt emelték le a polcról, ami kezük közelébe esett egy bizonyos termékrészlegen, és nem egyszer elhangzott az a mondat: „Hagyd már szívem, tedd be a kocsiba, és gyere, menjünk, hidd el, ez is jó lesz”.

Ez volt az a pillanat, amikor megálltam és elkezdtem gondolkozni. Ezeket az ünnepeket nem azért találták ki, hogy az ajándék értékét középpontba helyezve egymással versenyezzünk, az idő mégis ezt hozta magával. Már nem nagyon számít az, hogy az ajándékozott szívből örüljön és az ajándékozó örömöt szerezzen. Az számít, hogy vegyünk valamit, szinte az is mindegy, hogy mit, csak a csizma ne legyen üres. Elfelejtjük teljes mértékben a mondanivalóját az ünnepeknek, pedig az lenne az igazi ünnep mindenki számára, hogy örömöt szerezzen szeretteinek, akikkel a felgyorsult életritmus miatt egyre kevesebbet találkozunk. Ma már a vásárlás nem örömteli, nem arra fókuszálunk, hogy örömöt szerezzünk, hanem arra, hogy költekezzünk, és anyagiakkal helyettesítsük azokat az értékeket, amikre másként már nem jut időnk, vagy amiktől talán már kissé – drasztikusan fogalmazva – idegenkedünk is.

Hát ide fejlődtünk, és ez sajnos, csak fokozódni fog. Egyre többet dolgozunk, egyre többet vásárolunk, egyre többet versenyezünk a szomszéddal ahelyett, hogy ezeket félretéve, a szeretettel, a családegyesítéssel és az egymás iránti való szívből jövő örömmel foglalkozzunk. 

Vajon lehet/lesz ez másként is? Gyerekeink a szeretetünket a számla alján szereplő számjegyek számából fogják érezni?

Talán igen, talán nem, de ezen érdemes elgondolkozni.

Barlabás Orsolya

Komment