Kosárral a szájában sétált be szerkesztőségünkbe Selly, hogy virággal kedveskedjen, nem kis meglepetést szerezve. Selly ugyanis egy golden retriever, aki gazdáját gyakran elkíséri nem csak a kirándulásokra, de vásárolni is, sőt előfordul, hogy ő maga vásárol be.

„Ez a fajta kutya gyorsan tanul, és amit egyszer elsajátított, azt nem felejti el. Ha megtanítanak neki egy útszakaszt, akkor azt tudja, ott áll meg, ahol kell, éppen ezért vakvezetésre is alkalmas. Nagyon jó nyomkereső, világszerte például sok ilyen kutya dolgozik mentőkutyaként” – magyarázta Selly gazdája. Selly öt évvel ezelőtt került a csíkszeredai gazdihoz, aki – mint mondja – véletlenül fedezte fel, hogy milyen kiaknázható képességei vannak házi kedvencének. „Frei Tamás a Frei Dossziéban egyszer egy Ausztriában és egy Olaszországban működő kutyakiképző tábort mutatott be, ott láthattuk, hogyan tanítják meg a kutyákat bizonyos dolgokra. Ott szembesültem azzal, hogy milyen egyszerű a kiképzés, és akkortól kezdtem én is tanítani Sellyt” – emlékszik vissza.

Mivel sokat jár kirándulni kedvencével, számos kalandban volt már részük. Előfordult, hogy Selly különböző, elásott dolgokat kapart ki a föld alól, vagy éppen egy kígyótól mentette meg, de vicces történeteik is vannak. „Egy kellemes, napsütéses nyári napon, amikor az erdőben sétáltunk, történt egy Benny Hill-szerű jelenet. Egyszer csak látom, hogy a kutyus kiszalad és beszalad az oldalon, mert ha ő például nyulat lát, akkor próbálja elkapni, persze nem tudja, de benne van a vadászösztön. Néztem, hogy hova az ördögbe szalad, kiabálást is hallottam, és mikor közelebb értem, azt láttam, hogy két hiányosan öltözött hölgy szalad a kutya után. Egy tisztáson napoztak épp, Selly láttán megijedtek, felugrottak és hátráltak. Erre a kutyus odasétált a pokróchoz, ahol egy hasonló kosár volt letéve, mint az ő bevásárlókosara, benne a hölgyek ruháival, megfogta a kosarat és kezdett felém szaladni. A hölgyek akkor meg azért ijedtek meg, hogy elviszi a cuccaikat, így hát szaladtak a kutya után, persze mikor megláttak engem, ismét hátrálni kezdtek. Aztán tisztáztuk a dolgot, megkapták a ruháikat, és mentünk tovább” – mesélte nevetve.

Kutya és gazdája pár év alatt elválaszthatatlan lett. Gazdája szerint Selly sokszor megérzi, hogy milyen hangulatban van, és annak megfelelően reagál. „Ha akarsz egy igazi barátot, vegyél egy kutyát magadnak” – biztat mindenkit.