Huszonkét éves, teológiai hallgató, szabad idejében székely kapukat fest újra. Lukács Beátával főként arról beszélgettünk, hogy milyen kötelezettségekkel jár manapság az egyház képviselőjeként részt venni a közéletben: mindezt nőként úgy, hogy ne csodálkozzanak az emberek.

Véleménye szerint a nőiességet lelkésznőként is meg lehet őrizni, amennyiben az nem merül ki a kihívó öltözködéssel. „Egy csinos szoknya, amiből nem látszik ki minden, sugározhat nőiességet. A nőiesség elsősorban a beszédből és a mozdulatokból tükröződik. Össze lehet hangolni a fiatalságot az egyházzal, csak jó példát kell mutatni. Ez nem jelenti azt, hogy nem ihatok meg egy pohár bort, nem mehetek el egy buliba: minden lehet, de nem minden használ. Kicsit nehéz lesz gyereket nevelni és gyülekezettel foglalkozni egyszerre. Ennél tovább nem foglalkoztam ezzel a kérdéssel, az idő mindent elhoz, és az Isten kirendeli” – summázott. Arra a kérdésre, hogy milyen a mai világban Istennel foglalkozni, pozitív választ adott. Tapasztalataiból kitűnt, hogy az emberek először meglepődnek. „Van, aki lenézi az Isten szolgálatát, van, aki kitartást kíván (de azontúl nem érdekli), de többnyire biztatnak.”
Legációban a fiúknak szigorúan megszabják, hogy fekete öltönyt kell viselni, de kihangsúlyozzák: fehér zoknit tilos viselni. A lányoknál nem tesznek igazán szóvá semmit, egészen addig, amíg kihívó kezd lenni. Volt egy lelkésztársa, akinek jelezték, hogy térden felül ér a szoknyája. „A piros köröm és a smink mellőzése alapvető tényező” – fejtette ki.
Arra is kitért, hogy miért választotta Debrecent Kolozsvár helyett. „Amikor én felvételiztem, Kolozsváron csak egy lányhely volt a teológián. A gimnáziumban volt még egy lány riválisom, mindkettőnket ugyanaz a lelkész készített fel. Nagy a harc a női helyekért, sok a tananyag, nem volt biztos, hogy sikerül a felvételi”. Azt tartotta a legfontosabbnak, hogy ne halasszon évet, így jött az ötlet, hogy Debrecenbe jelentkezzen, érettségi átlaga sokat segített rajta.
A teljes riportot a július 29-ei Udvarhelyi Híradóban olvashatják!
| 1 EUR | 4.35 RON | |
| 1 USD | 3.30 RON | |
| 1 GBP | 5.23 RON | |
| 100 HUF | 1.49 RON | |
| 1 XAU | 186.63 RON |
Szombat![]() | Szombat éjszaka ![]() | Vasárnap![]() |
| Max: 1 °C | Min: -10 °C | Max: 0 °C |
Szombat![]() | Szombat éjszaka ![]() | Vasárnap![]() |
| Max: -6 °C | Min: -10 °C | Max: 1 °C |
Szombat![]() | Szombat éjszaka ![]() | Vasárnap![]() |
| Max: -2 °C | Min: -8 °C | Max: 1 °C |