Eretnekséget kockáztatok azzal a kijelentéssel, hogy a francia az egyik legjobb választási lehetőség a középkategória osztályában – pedig az utóbbi időben több mintapéldány is megfordult a kezeim alatt. Lehetne ugyan nagyítóval talált hibákon hosszasan csámcsogni, de az összességében teljesen korrekt Fluence játszi könnyedséggel tartja a lépést német és cseh vetélytársaival. Ráadásul pimaszul olcsón.

Szemből érezhető némi dél-koreai hatás – okkal
Az eredetileg Dél-Koreában Samsung SM3-ként megjelent Fluence a harmadik generációs Mégane szedán változata, igaz, külsejét teljesen átszabták – egyértelműen hátrányára. Szépnek nevezni kell egy minimális bátorság, bár az orrát leszámítva a letisztult, németes formák között megbúvó francia kecsesség egyedi karaktert ad neki.

Amit a tervezők lespóroltak az orron, pótolták a faron
Bent szemet kényeztető – a Mégane-ból változtatás nélkül átvett – íves vonalak és lágy formák fogadják az utasokat, a bőrbevonatú kormánykerék gyönyörű, a szintén bőrbevonatot kapott sebességváltó kar pedig masszív. Parányi csalódás azért jár: a teret körülölelő anyag hungarocellszerű, de szerencsére, nem vicsorog. Bőrből egy kevés az ülésekre is jutott – a túlsúlyban levő szövet mellett –, noha nem épp a kormánykeréken található minőségűből.

Otthonos, barátságos környezet
A viszonylag kevés kezelőgombbal jól átláthatóvá tett vezetői térben egyetlen furcsa megoldást találtam: a CD-lejátszóval kombinált rádió kapcsolói a középkonzol alsó felén vannak elhelyezve – külön a vezető számára a kormány mögött egy fülön is megtalálható az összes vezérlő –, míg a kijelző a középkonzol tetején. Biztosan lesz majd, aki az anyósülésből a klíma állítógombjaival akar manőverezni a zeneszámok vagy rádióadók között.

„A kedvencem, mert olyan hűs!” – a tökéletes kétzónás automata klíma igazi ütőkártyája az autónak
Maradva a légkondinál, ez az egyik legjobb egység, amihez valaha is szerencsém volt: Soft-módban hangtalanul, másodpercek alatt előteremti a tökéletes hőfokot, akár oldalanként is, az üdítő buliból pedig az első ülések között található befúvóknak köszönhetően a hátul ülők sem maradnak ki.

„Viszontlátásra! És kérem, ne késsen!” – akinek szerencséje adódik itt terpeszkedni, az elismeri a Fluence-reklámok jogosságát
Bő egy évvel ezelőtt, az első Fluence-tesztvezetésen morgolódtam a másfél liter hengerűrtartalmű motor száztíz lova miatt – azóta a tesztautó túljutott a bejáratás időszakán, ennek is tulajdonítom, hogy a második felvonás a régi, nem épp hízelgő véleményt alapjaiban formálta át. Az első említésre méltó dolog a kulcs nélküli indítás: a slusszot helyettesítő, központi zárat, csomagtartónyitót, valamint a fényszóró kapcsológombjait tartalmazó kártyát a középkonzol alsó nyílásába helyezve – nem kötelező így eljárni, a kártya maradhat a zsebünkben vagy bárhol az utastérben – gombnyomással kelthető életre a motor.

Egyre jobban elterjedő, de még mindig kissé futurisztikus eljárás:
kártyával, gombnyomásra indul, illetve áll le a motor
Az elismert erőforrás inkább takarékos, mint erős, de a sok, idős autóval küszködő közlekedési résztvevő között a kétszáznegyven Nm-es nyomatékkal bátran szlalomozhatunk, krízishelyzetekben is meglepő tartalékokat tud még elővarázsolni. Turbólyukkal azért számolni kell, jóllehet, amint megfelelő mennyiségű levegő tódul a hengerekbe, a tizenhat hüvelykes alufelnikre húzott gumik igencsak meglepődnek a rájuk szabadított feladattól. Egyedüli hatgangos verzióként a váltó igyekszik megfelelni a vezető elvárásainak, ám a sebességváltó nem egy műfajbeli etalon. Problémásnak semmiképpen sem nevezném, viszont van, aki ennél jobbat tud.

Hiába mutatós, nem a legprecízebb a sebváltó, és a tempomat főkapcsolója is lehetne elérhetőbb helyen – igaz, utóbbi a kormányról is szabályozható
Indulás után, a gyorsan elforgó első két sebességfokozatot követően sokat javul a menetdinamika, gázolajas voltának hála, a rugalmasságra nem lehet panasz. A elnyújtott hatodikra csak hosszú egyeneseken lehet szükség, ilyenkor a hatvan literes üzemanyagtartályból alig szürcsöl a motor – tavalyi hat literes, bejáratós átlagunkat ezúttal alig öt liter fölé szorítottuk vissza, ami rafinált pedálhasználattal akár 1200 kilométeres hatótávolságot is jelenthet.

Alsó háromszög-lengőkaros MacPherson elöl, programozott csavarodású híd hátul. Meggyőző
Erőltetett tempónál sem kerít hatalmába a halálfélelem, az úttartás remek, a – visszajelzés nélküli – sebességfüggő szervós kormánykerékre pedig gyorsan rá lehet érezni. Mégane-alapú modern futóművünk helyi útviszonyoknak megfelelő megerősítése ellenére az oldaldőlés miatti aggályoskodás értelmetlen, és a verda kanyarvételi tulajdonságai is teljesen semlegesek.

Poggyászzabáló 530 literes tér – a csomagtérfedél belógó zsanérjai alá lehetőleg ne kerüljenek törékeny holmik
A Business Classként hirdetett, hatalmas tengelytávú (2702 mm) autó okosan betömködte az olcsó, nagyméretű, minőségi autók piaci rését, de üzletemberek helyett elsősorban a családoknak lehet megfelelő választás. All Inclusive promóciós ajánlattal ráadásul a négy légzsákos, légkondis, fedélzeti számítógépes, CD-rádiós, első elektromos ablakemelős, benzines Authentique alapváltozat három roncsprogramjegy mellett csupán 10 100 euró – négy év garanciával és ötvenezer kilométerig érvényes ingyenes átvizsgálással. Egy biztos: kívül-belül többet ad, mint amennyit ígér. És nem ígér keveset.
Technikai adatok:
| 1.6 | 2.0 | 1.5 dCi 90 | 1.5 dCi 110 | |
|
Teljesítmény / Nyomaték |
110 LE / 151 Nm |
140 LE / 195 Nm |
90 LE / 200 Nm |
110 LE / 240 Nm |
|
Gyorsulás (0-100 km/óra) |
11.7 mp |
10.4 mp |
13.4 mp |
11.4 mp |
| Végsebesség |
185 km/óra |
195 km/óra |
175 km/óra |
185 km/óra |
|
Fogyasztás (város / városon kívül) |
8.8 / 5.3 liter |
10.5 / 6.2 liter |
5.3 / 4.1 liter |
5.3 / 4.1 liter |
|
Széndioxid- kibocsátás |
155 g/km |
178 g/km |
119 g/km |
119 g/km |
| Önsúly | 1.225 kg | 1.288 kg | 1.263 kg | 1.277 kg |
|
Sebességváltó |
5 fokozatú kézi |
fokozatmentes automata |
5 fokozatú kézi |
6 fokozatú kézi |
| Csomagtér | 530 liter | |||
| Üzemanyagtartály | 60 liter | |||
| Hosszúság | 4620 mm | |||
| Szélesség | 1809 mm | |||
| Magasság | 1484 mm | |||
| Tengelytáv | 2702 mm | |||
|
Nyomtáv (elöl / hátul) |
1541 / 1563 mm |
|||
|
Kerékméret (felszereltségtől függően) |
205/65R15 / 205/60R16 / 205/55R17 |
|||