Úgy tartják, hogy mindig az első benyomás a legfontosabb. Erre alapozva könnyű lett volna a meghökkentő japánnal szerzett élményeket mindössze egy Unicum-hasonlattal summázni – finomnak finom, csak picit keserű. Szerencsére a Juke tesztútja után hagytam pár napig ülepedni az ellentmondások kavalkádját – és át is értékelődött bennem a mini crossoverrel töltött idő.

Hatszemű rettenet vagy bűbájos bombázó?
Szélsőséges érzelmek nélkül lehetetlen elmenni az autó mellett
A Juke egy merőben radikális négykerekű – bár tagadhatatlanul az utóbbi idők egyik legüdébb, szürkeséget szétrobbantó végterméke –, egy megszámlálhatatlan gömbölyded idommal nyomuló kuszaság, egy tréfának tűnő távol-keleti motorizált malac, de talán ezért is tudja azt, amit sokkal racionálisabb társai csak nyögve-nyelve: hatni, kivétel nélkül mindenkire.

Nagyon kevés (külső) módosítással küldték harcba a 2009-es Qazana-koncepciót
Képek alapján nem is sejtené az ember, hogy a tébolyodott tervezők formai játékának végeredménye mennyire csalóka, hiszen a Juke kis- és kompakt kategóriák között egyensúlyozik, méreteit tekintve alig néhány centivel lóg túl a nem épp behemót Sanderón.

A forma oltárán feláldozni szinte mindent – mintha ez lett volna a fő célkitűzés
Ennek meg is vannak a hátrányai, ugyanis pici túlzással az autó szélességének felét kitévő sárvédő-szélesítések közé „ékelt” utastér a hátsó sorban viszonylag szűkös, a közérzetre pedig furcsa hatással lehet a keskeny, ráadásul sötétített ablakok miatti fénytelenség.

Ebből a szögből nem látszik a durván meredek övvonal
A hátsó ablak mögé beépített kilincs passzol a többi, nem konvencionális megoldáshoz
Utasként mindenkinek úgyis elsősorban a vezető pozíciójára fáj a foga, ami érthető – a pilóta kényeztetése szinte határtalan, igaz, a sebességfüggő szervokormány csak függőlegesen állítható.

Motorkerékpár-tank inspirálta középkonzol
Akinek ez a színösszeállítás nem jön be, az sokkal harsányabbat is konfigurálhat
A lakkozott részek fokozott odafigyelést igényelnek, mivel a műanyag elemekre fújt festékréteg hajlamos a kopásra. A gyári hangrendszer nem a legkifinomultabb egység, de van beépített bluetooth és gyári USB-csatlakozó is – utóbbira, ha az eladási tanácsadó nem hívja fel a figyelmünket, talán rá sem találunk, de legalább a tollmeghajtó nem a középkonzol centrumából kandikál bele a térbe.

Flash memóriáról is szólhat a zene – ha megtaláljuk az USB-bemenetet
Hiba lenne azt hinni, hogy a jeles újítások csupán a külsőre korlátozódtak. Ergonómia szempontjából a legütősebb megoldás a dinamikus üzemmódvezérlő, ami segítségével a középkonzol alsó, kisméretű LCD-kijelzője köré telepített gombok egyszerre több funkciót is ellátnak. Alapból a klímát szabályozhatjuk, de üzemmódot váltva az egész szerkezet színe, sőt, felirata is megváltozik.

Vezetési szokás szerint beállítható a megfelelő mód
Először ECO-módban húztam le több mint száz kilométert – az élvezhetetlenség határát súrolva, néhány deci üzemanyag mínuszért megfosztva magam az autózás örömétől. Normál és főleg Sport módokban aztán előbújik a törpe szumós vad énje, közvetlenebbé válik a gázreakció, a változó szívó- és kipufogó oldali szelepvezérléssel készült 117 lovas benzinmotor a száraz adatokat meghazudtolóan húzza az 1225 kilós tömeget. A Nissan saját fejlesztésű szívómotorja a világon elsőként vetette be a kettős befecskendező rendszert, melynek lényege, hogy hengerenként két befecskendező szelep segít a permet minél irányítottabb égéstérbe vezetéséhez.

Az élményautózás a fordulatszámmérő függőleges állásakor kezdődik
Az erőforrás imádja a pörgést, négyezertől a maximális teljesítmény leadásához szükséges hatezres fordulatig vehemensen szabadul az erő a relatív nagy, tizenhét hüvelykes kerekekre. Játékos kedvűek az üzemmód kijelzőjén egy gyorsulásmérőt is aktiválhatnak, amin követhetik a különböző terhelések mértékeit. Bőven van komolyság a pajkos külcsín mögött.

Csúcsverzió: 1.6 Direct Injection Gasoline + Turbo = 190 lóerő
Az autó egyik műszaki furcsasága a nagyon rövidre áttételezett váltó: a motor ötödikben, kilencvennél háromezret forog, míg százhúsznál már négyezer körül jár, a vége pedig valahol száznyolcvan tájékán van. Akarva-akaratlanul többször is a rákerült a kezem a váltóbotra, egy hatodik fokozat reményében – ennek ellenére a magas fordulaton üzemelés nem jár nagy fogyasztással. Lendületes autózásokhoz a melák, duci gép lenyűgöző stabilitással járul hozzá, egyrészt a méretes abroncsoknak, másrészt a komfortot némileg mellőző, keményebbre hangolt futóműnek köszönhetően. Az első kerékfelfüggesztést MacPherson-rendszer, a hátsót torziós rudas csatolt felfüggesztés alkotja, a szerkezet oldalirányú merevségének növelése érdekében új első segédkeretet is alkalmaztak.

60/40 arányban dönthető a hátsó üléssor, amire szükség is lehet a mindössze 251 literes csomagtér szűkössége miatt
Családi gépnek a Juke ránézésre sem ideális, célközönsége leginkább a pénzes, karakteres autóra vágyó, bevállalós fiatalok, akiket teljességgel meg tudok érteni, ha mellette teszik le a voksukat. És aki kevesli az erőt, az a turbós, százkilencven lovas, akár összkerekesként is válaszható verzióban biztos nem fog csalódni – ahogyan a spórlást szem előtt tartók sem a Renault-örökség száztíz lóerős dízelében. Négy elektromos ablak, hat légzsák, menetstabilizáló, blokkolásgátló, fékerő elosztó, fékasszisztens, légkondi és CD-s rádió – a Visia belépőmodell roncsprogrammal 11 970 euro, ami ugyan még az általa képviselt vagányság tükrében sem kevés, de az egyéniségeknek ára van. A Juke pedig jelenleg a legmarkánsabb egyéniség.
Technikai adatok:
| 1.6 | 1.5 dCi | 1.6 DIG Turbo | |
|
Teljesítmény / Nyomaték |
86 kW (117 LE) / 158 Nm |
81 kW (110 LE) / 240 Nm |
140 kW (190 LE) / 240 Nm |
|
Gyorsulás (0-100 km/óra) |
11 mp |
11.2 mp |
8 mp |
| Végsebesség | 178 km/óra | 175 km/óra | 215 km/óra |
|
Fogyasztás (város / városon kívül) |
8.1 / 5.3 liter |
6.1 / 4.5 liter |
9.1 / 5.6 liter |
| Hajtott kerekek | első | első | első / All Mode 4x4 |
| Önsúly | 1.225 kg | 1.329 kg | 1.315 / 1.441 kg |
|
Sebességváltó |
5 fokozatú kézi / fokozatmentes automata |
6 fokozatú kézi |
6 fokozatú kézi / fokozatmentes automata |
| Csomagtér | 251 / 207 liter | ||
| Üzemanyagtartály | 46 / 50 liter | ||
| Hosszúság | 4.135 mm | ||
| Szélesség | 1.765 mm | ||
| Magasság | 1.565 mm | ||
| Tengelytáv | 2.530 mm | ||
|
Nyomtáv (elöl / hátul) |
1.540 / 1.535 mm | ||
|
Kerékméret (felszereltségtől függően) |
205/60R16 / 215/55R17 | ||