A nemrég alakult Tír na nÓg ír tánc egyesület szervezésében két napos kurzust tartottak Csíkszeredában, melybe kortól és nemtől függetlenül, bárki bekapcsolódhatott.

A Tír na nÓg – amely az ír mitológiában a fiatalok földjét jelenti – nevet viselő egyesület tavaly szeptemberben alakult, kezdő és haladó írtánccsoportot egyaránt működtetnek. A szombaton és vasárnap lezajlott workshop oktatói a bukaresti Irish Way tánccsoport tagjai voltak, amely a nemzetközileg elismert ír tánciskola, az Anne-Marie Cunningham Dance Academy romániai fiókszervezete. A két nap alatt külön csoportokban foglalkoztak a kezdőkkel és a haladókkal, életkor szerint. Közel negyven személy sajátította el a lépéseket, többen is kedvet kaptak a folytatáshoz.
„A rendezvény célja az ír tánc népszerűsítése, azok számára, akik szeretik a táncot és a mozgást. Kell tudni, hogy egy minden izmot megmozgató tánc, amely helyes testtartást biztosít, kitűnő helyettesítője az aerobicnak vagy akármilyen másfajta tornának” – fogalmazott Szabó László, a Tír na nÓg írtánc egyesület vezetője, aki bízik a folytatásban. „A közeljövőben szervezünk hasonló kurzusokat, melyre minden mozgásszerető érdeklődőt várunk. Jelentkezni az ír tánc egyesületünk közösségi oldalán (http://www.facebook.com/pages/Tir-na-nOg/229630197100407) lehet” – fűzte hozzá Szabó László.