Civil szervezetek és önkormányzatok jelölése alapján 10 ország 35 személyisége részesült Egyetemes Kultúra Lovagja, illetve Magyar Kultúra Lovagja elismerésben január 22-én Budapesten a Magyar Kultúra Napján. Erdélyből idén 3 új lovagot avattak.

A Magyar Kultúra Napi gálán avatják a lovagokat
A Falvak Kultúrájáért Alapítvány 1998-ban hozta létre a rangos kitüntetést, a magyar államnak szóló millenniumi ajándékként. Olyan emberek kaphatják meg, akik önzetlen tevékenységükkel huzamosabb ideig részt vettek a kultúra ápolásában, közkinccsé tételében és fejlesztésében. A díjazottakra civil szervezetek és önkormányzatok tesznek javaslatot pályázat útján. Idén 10 ország 35 személyisége vehette át kitüntetését a Magyar Kultúra Napján Budapesten, köztük három erdélyi is.
Magyar Kultúra Lovagjává avatták a parajdi születésű, Marosvásárhelyen élő dr. Barabás László néprajzkutatót. Lovagias tettei közt említik, hogy fél Erdélyre kiterjedő néprajzi gyűjtő és kutató tevékenységet végez évtizedek óta. „A régió értékeit veszi számba és teszi a közösségek építésében hozzáférhetővé. Az Erdélyi Magyar Közművelődési Egyesület Maros Megyei Szervezete alelnökeként a megye – ezen belül kiemelten a falvak – kulturális életének meghatározó személyisége. Főiskolai tanárként honismereti tanulmányútjaival, néprajzi táboraival nemzedékeket nevel a népi kultúra ápolására. Intézményvezetőként 20 éve a marosvásárhelyi Kántor-Tanítóképző Főiskolával szolgálja az erdélyi magyar kultúra ügyét” – áll a méltatásában.
Ugyancsak Magyar Kultúra Lovagja lett a tordaszentlászlói Boldizsár Zeyk Imre iskolaigazgató, aki újra alapította a térség iskolai és falusi könyvtárait, valamint korszerűsítette az oktatási intézmények tanszerállományát. Kalotaszeg szellemi és tárgyi néprajzának gyűjtője, ápolója.
Ugyanezzel a címmel tüntették ki a székelykeresztúri Simó Béla földrajz tanárt a nemzetközi kulturális kapcsolatok ápolásáért. „2000-től a település önkormányzatának képviselőjeként az oktatási, kulturális és sport szakbizottságnak tagjaként, majd elnökeként a városi és a kistérségi rendezvények meghatározó személyisége. A magyar ünnepek és a városnapok mellett fő szervezője a Regionális Ifjúsági Hét, a Keresztúr nevű települések egyre több korosztályt megszólítani képes eseményeinek” – állt a méltatásban.
Posztumusz Magyar Kultúra Lovagja címet kapott Gróf Czegei Wass Albert író is. A díjazottak teljes névsorát itt lehet olvasni.