Az Őszi Sokadalom alatt a szervezők minden évben gondoskodnak nemcsak a felnőttek, hanem a gyerekek szórakoztatásáról is. Idén a Molnár Józsiás parkban gyerekvárost építettek.

A parkban az ötletesen berendezett gyermekváros csodálatos világa fogadta őket, különböző érdekes képességfejlesztő játékokkal és kézműves tevékenységekkel. Már a bejáratnál próbatételt kellett kiállniuk a gyerekeknek: a belépési engedélyt (a különböző állomásokon lepecsételhető útlevelet) három grimaszért cserébe kaphatták meg. A szervezők célja nemcsak a kézügyesség, az esztétikai érzék és az összpontosítás fejlesztése volt: rávezették a gyerekeket arra, hogy csak abban az esetben kapnak elismerést, ha jól elvégzik a feladataikat és maguk kellett gazdálkodjanak a különböző játékokra beváltható pontjaikkal.
Még a nagyobb korosztály is kedvet kaphatott az olyan frappáns elnevezésű feladatok kipróbálására, mint a Morzsányi Géza Háza Pálya, Kakukkszálló, Monocikli Bamba Képű Edgár, Memó Mária Néni Memoárja. A Caritas és a Bóbita Egyesületek játszóháza a legkisebbeknek is lehetőséget nyújtott a kellemes időtöltésre. Ezzel egyidőben a Báró Wesselényi Miklós Városi Könyvtárban is várták a gyerekeket kézműves tevékenységekre, meseolvasásra és drámajátékokra.
| 1 EUR | 4.35 RON | |
| 1 USD | 3.30 RON | |
| 1 GBP | 5.23 RON | |
| 100 HUF | 1.49 RON | |
| 1 XAU | 186.63 RON |
Szombat![]() | Szombat éjszaka ![]() | Vasárnap![]() |
| Max: 1 °C | Min: -15 °C | Max: 2 °C |
Szombat![]() | Szombat éjszaka ![]() | Vasárnap![]() |
| Max: -4 °C | Min: -9 °C | Max: 1 °C |
Szombat![]() | Szombat éjszaka ![]() | Vasárnap![]() |
| Max: -2 °C | Min: -7 °C | Max: 5 °C |