Egyszer volt, hol nem volt, egy szomorkás júniusi napon az Udvarhelyi Fiatal Fórum udvarán összegyűlt egy tizenegy kisdiákból álló csoport, akik közös célt tűztek ki maguknak, hasznosan és kreatívan szeretnék tölteni a szünidő napjait. Kapva a lehetőségen, a Játssz, tanulj, nyaralj velünk! kézművestábor kitartó kézművesei lettek.

Kavicsgyűjtés Parajdon a későbbi festéshez. Tekintse meg fotógalériánkat!
A három hetet felölelő tábor június 20-án vette kezdetét, első két hetében az UFF által biztosított teremben ügyeskedtek a gyerekek. A felkészítő időszaknak nevezett két hét során az ismerkedést követően a diákok betekintést nyertek a gyöngyök, illetve a bútorfestés világába.
Az első hét a gyöngyfűzésé volt. A gyöngyszemek néha aprónak bizonyultak, bosszúságot okozva egy-egy fürge ujjnak, ám a gyakorlat és az újra megújuló türelem szép eredményeket hozott: cserepes virágdekorációkat, nyakláncokat, fülbevalókat.
A második héten a bútorfestésé volt a főszerep, egy kis udvarhelyszéki képzeletbeli utazással egybekötve ellátogattunk Homoródalmásra, Vargyasra, vissza a gyökerekig. Beszélgettünk a szín- és motívumhasználatról, majd mindenki megfestette a maga kis bútorlapját. Türelmet, türelmet és türelmet igénybe vevő feladatnak bizonyult, azonban a gyereksereg helyt állt, mindenki kész termékkel koronázta a hetet. A szorgalmas délelőttöket egy-egy dallal, gyermekjátékkal gazdagítottuk, és végre elérkezett a gyermekek által várva várt hét, a tábor Parajdon megszervezett része.

Páll Ágoston fazekasmester bemutatója Korondon
Július 4-én buszra szálltunk, dalolva érkeztünk meg Korondra, ahol Páll Ágoston fazekasmester fogadott, bemutatta a fazekasság múltját, az agyagból készült használati- és dísztárgyakat, majd a gyerekek nagy örömére elkészített egy kancsót is. Az udvarból fütyülő madarakkal távoztunk, megalapozva a jó hangulatot. Ismét buszra szálltunk és megérkeztünk a végleges helyszínre, Parajdra.
Nyugodt, csendes, szép környezet fogadott bennünket, a gyerekek feltérképezték a helyet, a házat, majd kezdődtek a programok. A nemezelésé, só-liszt gyurmáé, kavicsfestésé, batikolásé volt a hét, minden nap belemélyülve egy-egy foglalkozásba. Rögtön a nehezével kezdtük, megismerkedtünk a gyapjú tulajdonságával, majd mobiltelefontartót nemezeltünk. Aztán a kavicsgyűjtésben és festésben engedték el a gyerekek a fantáziájukat, csakúgy, mint a só-liszt gyurmában – a hernyóinváziótól a piros tojásos kosárig mindent fellelhettünk a kész gyurmák között. Talán a legnagyobb újdonság a batikolás volt, minden gyerek kapott egy fehér pólót, amit különböző mintákkal megfestettünk. A gyerekek csodálkozva bontották ki a megbogozott pólókat, kinyerve belőlük a mintákat. Szebbnél szebb darabok születtek, amiket a szülők is megcsodálhattak, ugyanis pénteken, július 8-án a három héten át készülő munkákból kiállítást szerveztünk.

Csoportkép a bányamúzeumban
A hűs filagóriában szemlére bocsátottuk a tárgyakat, rajzokat, képeket és vártuk a szülőket. Népdallal, gyermekdalokkal köszöntöttük őket, majd hosszasan végignéztük a hetek alatt készült fotókat, tárgyakat. És ha már Parajd, akkor a helyi nevezetességek, látványosságok sem maradhattak el. Meglátogattuk az Áprily Lajos-emlékházat, leutaztunk a sóbánya mélyébe, valamint ellátogattunk a bányamúzeumba is. Egy igazi tartalmas kirándulás, nyaralás részesei voltunk, és hogy valóban jól érezték magukat a gyermekek, mi sem bizonyítja jobban, mint az a mondat, ami a hazainduláskor hangzott el: Bárcsak most kezdődne a tábor! Köszönet a tábor támogatásáért Székelyudvarhely Város Polgármesteri Hivatalának és a Communitas Alapítványnak, valamint az UFF és a Europe Direct Székeludvarhelyi Iroda szervezőinek.
Mircse Zsuzsánna, tanítónő