A fiERD Tábor honlapján egy rövid kis hír került fel vasárnap, amelyben a szervezők közlik, technikai okok miatt marad el az Ossian-koncert, de a csapat szerint ez nem fedi a valóságot.

A nyárádszeredai koncerten értesült az együttes arról, hogy vasárnap nem kellenek Bözödre
Bár szombaton néhányan már tudtak az elmaradt fellépésről, vasárnap jó néhány Ossian rajongó a helyszínen értesült arról, hogy feleslegesen utazott el Bözödre és fizette be a 25 lejes napos belépőt a fesztiválra.
A fiERD Tábor üzenőfalán egyik résztvevő például arra panaszkodik, hogy vasárnap 21 óra 15 perckor vette meg a napi jegyet, amikor a program szerint már az Ossian kellett volna koncertezzen. A vásárlásnál azonban senki sem figyelmeztette, hogy nem lesz Ossian koncert, sőt a tábor helyszínén sem szólt senki, hogy hiába várják a magyarországi rockbandát. A csalódott táborozók szeretnék visszakapni a belépőjük árát.
Bár a fesztivál honlapján az olvasható, hogy technikai okok hiúsították meg a fellépést, a csapat szerint ez nem fedi a valóságot. „Rettentően sajnáljuk, hogy nem játszhattunk Bözödön! Az Ossian zenekar részéről semmiféle akadály nem merült fel, sőt, nagyon vártuk a bulit, hiszen tavaly is óriási hangulattal és nagy szeretettel fogadtak bennünket az Ossianosok, erről bárki meggyőződhet, ha megnézi a 2010-es képeket. A szervező, Fülöp G. Imre (Defender Iroda) által a fesztivál hivatalos honlapjára feltett „magyarázat” egyszerűen hazugság! Valójában az előző napi rossz időjárásra, valamint a szombaton fellépett, a hazai tömegmédia által agyonfuttatott zenekarok és előadók – Hooligans, Kiscsillag, Tabáni István... – koncertjeinek katasztrofálisan alacsony nézőszámaira hivatkozva önkényesen mondták le a fellépésünket, a koncert előtt 24 órával, minősíthetetlen módon – számunkra vadidegen küldönc által üzenve, telefonhívásainkat nem fogadva. Utóbb a nyárádszeredai polgármester közbenjárására azt válaszolták, hogy nem kívánnak az Ossiannal beszélni” – sérelmezik a banda tagjai, akik szombaton a Bözödhöz közeli Nyárádszeredán a szakadó eső ellenére is hatalmas bulit csaptak, s értékelik a közönséget, amely bőrig ázva is kitartott a színpad előtt.

Nyárádszeredában a szakadó eső ellenére is hatalmas bulit csaptak
A magyarországi rockbanda még felhívással is él közleményében: „Ezúton hívjuk fel minden magyar zenekar és koncertlátogató figyelmét, hogy óvakodjanak a nem becsületes emberektől”. Rajongóiknak pedig azt üzenik, hogy augusztus 14-én a gyergyói EMI-táborba várják őket, hogy bepótolják az elmaradt koncertet.