Ezúttal a Szelterszfürdő borvízforrásai kerültek az Udvarhelyi Fiatal Fórum által szervezett környezetvédelmi tábor középpontjába.

A völgy három kiépített forrása kapott információs táblát, és ezek vizei kerültek mikrobiológiai vizsgálat alá is. A projekt táborai ezzel ugyan lejártak, de a program folytatódik, hiszen a napokban készül el a Szelterszfürdőről szóló ismertető szórólap, valamint az iskolai év kezdetével párhuzamosan indul egy környezettudatos életről szóló előadássorozat a város és a környező települések középiskoláiban.

A Környezetvédelmi Alap (Fondul pentru Mediu) és a székelyudvarhelyi polgármesteri hivatal támogatásával megvalósuló tábor csütörtök délután vette kezdetét, a Zöld SzékelyFöld Egyesület elnökének előadásával. A csíkszeredai székhelyű zöld szervezet munkásságát, majd a környezettudatos vásárlás fontosságát ismerhették meg a résztvevők. A pénteki nap legfontossabb eseménye dr. Máthé István egyetemi tanár mikrobiológiai előadása volt, melynek során a forrásvizek kerültek vizsgálatra, majd az ajtókilincsről, mobiltelefonról és a cipőtalpról is sikerült vizsgálati mintát venni, melynek eredményét vasárnap ismertette a szakember. Az eredmények tanulságosaknak bizonyultak, hiszen a három vizsgált forrásvíz közül kiderült, hogy a Szeltersz-forrás a legtisztább, nagy hozamának és kiépítésének köszönhetően. Továbbá érdekességként tapasztaltuk, hogy a vizsgált esetben kézmosás után is a bőrön maradt a baktériumok nagy része, illetve megtudtuk, hogy legszennyezettebb használati tárgyaink közé tartozik a női táska, valamint a számítógépek billentyűzete. Mindezek rendszeres tisztításával, gyakori portörléssel és szellőztetéssel tudjuk elkerülni a baktériumok túlzott elterjedését.

A tábor szombati napja a forrásvizekhez készített információs táblák kihelyezéséről szólt, melyek a turisták tájékoztatásán túl más célt is képviselnek, ahogy az egyik fiatal résztvevő is megfogalmazta: „majd ha egyszer erre járunk a fiammal, megmutatom, hogy ezt a táblát én állítottam ide”. Természetesen ahhoz, hogy a táblák hosszú évek múltán is ott álljanak, szükség lesz a helyiek és az oda látogatók figyelmére, gondoskodására, hogy a természet védelme mellett tiszteljék azok munkáját is, akik a környék szépségére és felbecsülhetetlen értékeire hívták fel a figyelmet.
| 1 EUR | 4.35 RON | |
| 1 USD | 3.30 RON | |
| 1 GBP | 5.23 RON | |
| 100 HUF | 1.49 RON | |
| 1 XAU | 186.63 RON |
Szombat![]() | Szombat éjszaka ![]() | Vasárnap![]() |
| Max: 1 °C | Min: -15 °C | Max: 2 °C |
Szombat![]() | Szombat éjszaka ![]() | Vasárnap![]() |
| Max: -4 °C | Min: -9 °C | Max: 1 °C |
Szombat![]() | Szombat éjszaka ![]() | Vasárnap![]() |
| Max: -2 °C | Min: -7 °C | Max: 5 °C |