Az E.ON Gaz Romania szeptember 6-án öt marosvásárhelyi kazánháznál zárta el a gázcsapokat. Az ok, ahogyan az már lenni szokott: a vállalat nem kapta meg a pénzét. Ezúttal a júniusi fogyasztást nem fizette ki az Energomur: a gázszolgáltató a gázelzárásos módszerrel 1,27 millió lejt próbál behajtani. Claudiu Maior alpolgármester szerint ezért a melegvíz- és távhőszolgáltató vállalat vezetője, Bauer Andrea a felelős. Az Energomur sajtószóvivője, Bota Edit szerint azonban a felelősöket nem a vállalatnál kell keresni, mivel nem a menedzsment hibája, hogy nincs meleg víz.

A gázszolgáltató vállalat sajtóközleményéből kiderül, hogy a júniusban elhasznált gáz ellenértékét augusztus 23-áig kellett volna kifizetni – mivel ez nem történt meg, leállították a gázszolgáltatást a Kövesdombi 2-es, az Egyesülés, a Budai Nagy Antal negyedi, a Kárpátok Sétányi 3-as és a Tudor Vladimirescu negyedi 8-as kazánháznál. „A gázszolgáltatást csak akkor indítjuk újra, amikor a teljes hátralékot kifizetik” – áll a dokumentumban.
Claudiu Maior alpolgármester Bauer Andreát teszi felelőssé a kialakult helyzetért, amiért nem képes fogyasztó közeli cégpolitikát folytatni, és így a lakosok nem fizetik ki a számlákat. „A polgármesteri hivatalnak nincs tartozása az E.ON Gaz felé, sőt átvállaltuk a teljes adósság kifizetését egy tanácsi határozat által. Kifizettünk 250 000 lejt, ami nem jutott el az E.ON-hoz, mert az adóhivatal elvette – természetesen törvényes úton. A Marosvásárhelyi Polgármesteri Hivatal a helyi tanáccsal közösen átütemezte a tartozások kifizetését az E.ON felé, ennek ellenére a lakosság meleg víz nélkül maradt, ezért reméljük, hogy a következő néhány napban Bauer Andrea benyújtja a felmondását. Bauer Andrea nem tudta időben kifizetni a tartozásokat. Értesüléseink szerint az E.ON a többi kazánháznál is elzárja majd a csapokat” – fogalmazott az alpolgármester. Hozzátette, szerinte a legjobb megoldás az lenne, ha lecserélnék az igazgatót – ez azonban nem jelentené a gázcsapok megnyitását.
Az Energomur sajtószóvivője, Bota Edit (fotón balra) szerint az adóhivatal azért zárolta a számláikat, mert nem tudták törleszteni a 2006-ban felvett hitelek részleteit. „Akkor nem kaptunk gázártámogatást, a kormánypénzek csak későre érkeztek meg, és hogy meleg vizet tudjunk biztosítani a marosvásárhelyieknek, kölcsönt kellett felvennünk, amiből törlesztettünk a gázszolgáltatónak. A kölcsön tehát nem azért kellett, mert a menedzsment rossz volt, hanem mert egyszerűen nem volt pénz. Most a lakosságnak sincs annyi pénze, a gazdasági egységek sem fizetnek rendszeresen az elhasznált meleg vízért, ezért a kölcsönöket nem tudtuk törleszteni, és az adóhatóság zárolta a számláinkat. Ez azt jelenti, hogy a befolyó pénzösszegek negyven százalékát visszatartják és csak hatvan százalék jut el a gázszolgáltatónak” – mondta a sajtószóvivő. Hozzátette, az Energomur igazgatójának, Bauer Andreának nincs szándékában lemondani.
Akik az Energomurnak tartoznak:
A marosvásárhelyi melegvíz- és távhőszolgáltató vállalat honlapján található hátraléknyilvántartás szerint az intézménynek 42,3 millió lejes kintlevősége volt szeptember 3-án. A tulajdonosi társulások 4 854 946 lejjel, az egyéni szerződéssel rendelkező fogyasztók 24 316 lejjel, a gazdasági egységek 97 257 lejjel, míg a marosvásárhelyi közintézmények összesen 1 803 348,56 lejjel tartoznak a vállalatnak (ez utóbbi tartozás hatvan százaléka – amennyit az adóhivatal tovább engedne az E.ON-nak – csaknem fedezné a júniusban elhasznált gáz ellenértékét).
A kormány további 17 millió lejjel adós, amelyet mint gázártámogatást kellett volna folyósítson. A központi és a helyi költségvetésből a beruházásokra vonatkozó, illetve más, a hőenergia szolgáltatáson kivüli kereskedelmi kintlevőségek összesen 18 585 518 lejt tesznek ki.
| 1 EUR | 4.35 RON | |
| 1 USD | 3.30 RON | |
| 1 GBP | 5.23 RON | |
| 100 HUF | 1.49 RON | |
| 1 XAU | 186.63 RON |
Szombat![]() | Szombat éjszaka ![]() | Vasárnap![]() |
| Max: 1 °C | Min: -10 °C | Max: 0 °C |
Szombat![]() | Szombat éjszaka ![]() | Vasárnap![]() |
| Max: -6 °C | Min: -10 °C | Max: 1 °C |
Szombat![]() | Szombat éjszaka ![]() | Vasárnap![]() |
| Max: -2 °C | Min: -8 °C | Max: 1 °C |