Nem tágít céljától a kézdivásárhelyi önkormányzat: előbb vagy utóbb kilakoltatják a volt mozi bérlőjét, és nem haragszanak az általuk túlkapással vádolt rendőrökre sem, mivel ők sem tudták, mit cselekszenek. A céhes város vezetősége szerint csak a törvényeket tartják be.

Elmaradt sajtótájékoztatót pótolt be Rácz Károly polgármester: az egykori Petőfi moziban működő szórakozóhely kilakoltatása kapcsán egy nap késéssel reflektáló elöljáró szerint alkalmazottai nem tévedtek, s mi több, a rendőrség botlását is elnézik. A hétfői nap folyamán a 112-es sürgősségi számon riasztott rendőrök ugyanis – a hivatalos iratok áttekintését követően – úgy ítélték meg, hogy a bérlőnek van igaza, a végrehajtás és a kilakoltatás törvényellenes.
A polgármester kétszer is kihangsúlyozta: egyrészt egy 2600 lej körüli adóhátralék, illetve az elmaradt házbér behajtása a céljuk, ezenkívül pedig az épületet is újra birtokba szeretnék venni. Rácz kifejtette: a csődeljárást kérő cég esetében vajmi kevés esélyük van a márciustól elmaradt bérleti díj behajtására, főleg, hogy tudomása van arról is, a cég nemcsak nekik, hanem a RADEF-nek (az előző tulajdonosnak, az Országos Mozivállalatnak) sem fizetett.
Az elöljáró szerint az épületnek multifunkcionális szerepet szánnának: lenne benne mozi, filmstúdió és akár konferenciaterem is, működtetését pedig helyi költségvetésből finanszíroznák, vagy egy szakosodott cégre bíznák. Rácz azt sem rejtette véka alá, hogy az ellenséggé vált bérlő kígyót, békát rá fog kiabálni, "semmi sem fogja meglepni".
| 1 EUR | 4.35 RON | |
| 1 USD | 3.30 RON | |
| 1 GBP | 5.23 RON | |
| 100 HUF | 1.49 RON | |
| 1 XAU | 186.63 RON |
Szombat![]() | Szombat éjszaka ![]() | Vasárnap![]() |
| Max: 1 °C | Min: -15 °C | Max: 2 °C |
Szombat![]() | Szombat éjszaka ![]() | Vasárnap![]() |
| Max: -4 °C | Min: -9 °C | Max: 1 °C |
Szombat![]() | Szombat éjszaka ![]() | Vasárnap![]() |
| Max: -2 °C | Min: -7 °C | Max: 5 °C |