2012. február 7., kedd
Ma Tódor, Rómeó napja van

Bunta: Az MPP szövegel, és erkölcstelen

Antalfi József 2010. szeptember 8., szerda 16:49 | Legutolsó módosítás: 2010. szeptember 8., szerda 17:07

A Magyar Polgári Párt szeptember 7-ei sajtótájékoztatójára reagálva Bunta Levente, Székelyudvarhely polgármestere is kifejtette véleményét a Szent János utcai problémákkal kapcsolatban. Elmondása szerint nem lesz olyan magas a szint, mint ahogy a polgáriak állítják, de azt is hozzáfűzte, nem lehet úgy megcsinálni, hogy minden lakónak egyaránt elnyerje tetszését.

buntalemond_b

„Valóban gond volt a Szent János utca tervével, mint ahogy azt a Pacsirta utca kapcsán jelezték. Ezt pénteken hozták tudomásomra, és akkor leállítottuk a munkát. Ahogy ígértem, hétfőn egy órakor kint is voltunk. Azelőtt kiküldtem a szakembereket, hogy elemezzék a helyzetet. Hétfőre meghívtam a tervezőt Gyergyóból, de tényleg probléma volt a tervvel, jól látszott, mit jelentett volna a szintemelkedés. A kivitelezőkkel megegyeztünk abban, miként lehet 30 centiméterrel lennebb menni, és a problémát kezelni. A baj az, hogy a városban több helyen olyan az utcaszerkezet, hogy sok mindent nem lehet megoldani. Például a Rózsa utcában is feltevődik majd az, hogy az egyik kapunál túl magas lesz, a másiknál pedig túl alacsony: kompromisszumot kell keresni. Én úgy gondolom, hogy a Szent János utcában az adott körülmények között megtaláltuk a lehető legjobb megoldást, ami hozzávetőleg 40 000 lejjel többe fog kerülni a városnak, de remélem, hogy a lakók megelégedésére szolgál. Persze lesz majd egy-két lakos, aki a 12 centit is sokallni fogja, a járdát is csökkentettük, de az adott helyzethez is igazodni kell. Azt nem tudom, hogy az MPP, miután a lakókkal közösen látta, hogy orvosolni fogjuk a bajt, miért szövegel. Ezt nem értem. Hétfőn a pénteki hírnek megfelelően kimentünk, megkerestük a megoldást, erre kedden ők elnyilatkozzák magukat. Milyen emberek az ilyenek? Ahelyett, hogy örülnének, hogy halad valami a városban, csak akadékoskodni tudnak. Ha valóban építő jellegű észrevételeik lennének, akkor az érthető lenne, de ez semmiképp nem az. Az egész város látja, mit csinálnak” – fogalmazott Bunta.

Arra a kérdésre, hogy az Ady Endre utca sarkától a garázsok felé mi fog történni, azt válaszolta: a város nem annyira gazdag, hogy kifele is minden meglegyen.

„Ott van a Cserehát kérdése, azaz a Domb utca, meg számos olyan utca, amelyről gondoskodni kell. A perifériákra még várni kell. A terv valóban az istállókig volt, a terv viszont egy dolog, és más a lehetőség, azaz a pénz. Az MPP el akarta venni a különböző beruházásoktól az összegeket, valamint az organigramma meg nem szavazásával jó eséllyel leállította volna a beruházásokhoz érkező pénzeket is. Kicsit foglalkozhatnának pártatlanul a város dolgaival úgy, hogy segítsenek. Akadályoznak, és utána szövegelnek. Tudják jól, hogy hétfőn megtaláltuk a megoldást. Ez erkölcstelen, de nem először történt ilyen, már megszokhattuk tőlük” – fejezte be a polgármester.

 

Cikk hozzászólás




Hozzászólás száma:    Név:
Biztonsági kód
Elfogadom a hozzászólási szabályzatot
Rendezés: Találatok/oldal: Listázási sorrend:
Találatok: 51  Oldalak:   1
51.
Anonim
|
2010-09-11. szombat, 16:33
Ilyen f@sz@ leirast reges reg nem olvastam, tokeletesen leirja a helyzetet es bemutatja az allapotokat
50.
Anonim
|
2010-09-11. szombat, 14:42
Anonim 48-nak igaza van. A városnak Jenő kell, nem Bunta. Jenő nem az EU-nak dolgozott, hanem a városnak. Tiszta a vonal. A körforgalom az EU-nak kellett, muszáj volt megcsinálni. Biztos, hogy Jenő ellenállt volna a nyomásnak és nem csináltatta volna meg. Ugyanígy a járdákkal. Azt sem csináltatta volna, mert ellenállt volna az EU-s nyomásnak. Az biztos, hogy a cigány kérdésben is ellenállt volna az eus nyomásnak, nem hagyná integrálódni őket. Ezért van annyi cigánybűnözés, mert Bunta integrálni akarja eus nyomásra. Jenő a leépítésekkel is szembe állt volna, sőt alkalmazna még 51 embert. Bunta meg leépít, eus, judemerájos, basescus nyomásra. Jenő az árvízkárosultaknak szánt pénzt nem nyúlta le, a közvéleményt fére tájékoztatták. Árvízpénz nem jött csak annyi, amit kiosztottak. Az puszta véletlen, hogy magyarországi cégek Jenőnek ajándékoztak egy rakás pénzt a saját számlájára, de csak azért, hogy reprezentativ legyen a város képviselete. Erről a pénzről nem kell elszámolnia, akkor még az ajándékozásra adót sem kellett fizetni. Basescuval azért koccintott, hogy a város érdekeit megtárgyalja, amit a judemeráj egyáltalán nem hoz szóba soha. És még hely hiány miatt nem írtam le mindazokat, ami miatt Jenőt soron kivül Buntával ki kellene cserélni. Hajrá Jenő, éljen az MPP.
49.
Anonim
|
2010-09-10. péntek, 21:50
Tikosi elvtars jenoke embere kedves, Anonim48, tikosi felesege altal (fedonevkent) reszvenyes jenoke egy cegben
48.
Anonim
|
2010-09-10. péntek, 21:23
Le a demagog buntikaval, nem csinalt semmit a varosert, a korforgalom EU-s feltetel, lassatok mas varos fejlodesi strategiajat is, mindenhol van ilyesmi, a jardak magasitasa is pont ilyen cikk, ezt keri az ue. De Jenoke tett mast is a varosert: nezzetek ne csak lassatok....amit nem kert az eu az udmeren keresztul.
Ezert takarodjon Buntika, vigye magaval Tikosi elvtarsat is.
47.
Anonim
|
2010-09-10. péntek, 12:17
Ez szep volt koszi vegre egy joerzesu magyar ember ilyen emberekbol kene sok Udvarhelyen es akkor nem lenne ennyire ferto mert habar rossz hallani de ferto lett a varos. Fenyes nappal a kb 15 eves lassan mar felnott cigany a Lehel kurtosbol elragadott egy kurtost es futas bejarnak udvaroba lopni az idoseket rettegesbe tartjak ossze kene fogja mar vegre valami ezt a varost
46.
Anonim
|
2010-09-10. péntek, 11:54
Tisztelt véleményírók. Alpári módon szóltok a témákhoz. Az is világos, hogy mind a két tábornak szolgálói hozzá szólnak a pont adott újságcikkhez.
Azt javasolom, ha képesek vagytok, akkor egy adott témáról nem személyeskedve formáljatok véleményt, hanem gondolataitokat próbáljátok alátámasztani logikus, rövid magyarázatokkal.
A városban két érdekcsoport próbál szavazatokat szerezni. Mind a két nagypárt látványpolitikát űz.
pl. Bunta az helyett, hogy egy elképzelt stratégia mentén minden évben a város járdáit lekockakövezné, inkább aszfaltozta, mert azt évente vagy két évente pénzvisszaosztásos munkálatokkal újra lehet javítatni. Erről szól a dolog, nem a közösségről. Sajnos.
A másik eb falkájával 12 évig élvezte az udvarhelyi vállalkozói szellem adta körülményeket. Igen, mind jövevény éreztem azt, hogy ebben a városban sokan mertek vállalkozni, aminek eredményei a 2ooo évek elején kezdtek látszani. A szomorú az volt, hogy a 12 évig várost bitorlótól nem támaszt kaptak, hanem kizsákmányolást és semmi hosszú távu elképzelés elindítását. Nem beszéltek a középiskolák helyzetéről, a cigányproblémáról, a sok elszegényedett magyar emberről, nem nyitották a várost, nem mertek nagyot álmodni és belekezdeni tervezésekbe, hanem felvásárolták a telkeket, hogy most űzérkedjenek vele kialakították a lakásmaffiát (természetesen jól elbújva a hátsó sorokban), lenyúlták a közpénzeket ireállís árakon elvégzett munkákon keresztül stb. Szomorú, hogy a valamikori alternatívaként indult UPE mára egy udemerájjal versengő (gazemberségben és módszerekben) szűk érdekcsoport képviselete. Ébresztő emberek. Kevesen vagyunk! Örvendenünk kell egymásnak, hogy magyarok vagyunk és meg kell fogjuk egymás kezét. A gazemberektől politikai csúcsvezetőktől, haszonleső vállalkozóktől el kell határolódni, még akkor is ha sokszor nehéz. Kellemes hétvégét minden olvasónak.
45.
Anonim
|
2010-09-10. péntek, 10:30
Találós kérdés: A politikus mikor nem hazudik?
44.
Anonim
|
2010-09-10. péntek, 00:12
Gyerekek! Ne rugodjuk egymást seggbe inkább gyüjtsük össze s' tegyük CEC-be,mert az
élet cudar ádász erről biztosít az ARDAF. Kötünk biztositást minden udvarhelyi polgár
(tévedés ne essék , aki nem MPP's is lehet polgár) számára , hogy 2o12-től jobb , sok
mocsoktól tisztább életünk lessz.
43.
Anonim
|
2010-09-09. csütörtök, 21:45
39. Petho Laci
Jól mondta a 37-es. Bunta egy fél év alatt annyit hazudott, mint Szász 12 év alatt. És ennek ellenére a mpp az ekölcstelen????? S az udmr erkölcsössége az milyen????
42.
Anonim
|
2010-09-09. csütörtök, 20:11
Soha, soha többé rmdsz inkább halál mint szolgaság ébredjetek emberek,ITT AZ IDŐ MOST VAGY SOHA
41.
oreg nened
|
2010-09-09. csütörtök, 17:47
Csomorok vagytok he et szekely tesvereim :( Miert gatolyatok a szekely fold fejlodeset , ahelyett , hogy segitenetek inkabb mocskolyatok egymest mint a ........ nok .Tartsunk ossze s huzzunk szet, vagy jot harcoljunk a bekeert ,gyerekes nem ? KI lopott es menyit , ez a retorikus kerdes , de a valasz az , hogy , mindenki ugy itel , ahogy el .:) Bucsuzoul kivanok Nektek , sima utakat,jo kedvet a munkahoz, kitartast, es mint egy , hogy melyik part ert el valamit a szekelyek erdekebe, koszonet erte.Oreg Nenetek udvozlettel
40.
Anonim
|
2010-09-09. csütörtök, 12:34
Egyiknek sem szabad es szamon kell kerni nem halgatni mint a nyulak. Nem vagyunk mi nyulnemzetseg vagy 86 ev roman elnyomas alatt aza lettetek szekely barataim?
39.
Petho Laci
|
2010-09-09. csütörtök, 11:47
Bocs, Anonim 37 akart lenni
38.
Petho Laci
|
2010-09-09. csütörtök, 11:45
Anonim 17 elvtars
Ha Bunta fel eve hazudik, az MPP mit csinalt 12 evig, b@romarcu? Vagy az nem gaz? Nekik szabad?
37.
Anonim
|
2010-09-09. csütörtök, 11:10
Bunta elvtars szepen elhallgatta a Rozsa utca ugyet. O hazudik egy fel even keresztul, de az mpp az erkolcstelen.
36.
Anonim
|
2010-09-09. csütörtök, 11:06
31. Antonim
Az UH senki nem térítette el sehonnan. Az UH egy pletykalapként indult. Jól emlékszem, a keddi számba megjelent valami, a péntekiben cáfolták, a következő keddiben cáfolták a cáfolatot. Tovább nem tudom, mert ilyenkor pár hónapig aztán nem vettem UH-t és nem olvastam. Most is sajnálom rá azt az 1 lejt.
35.
Anonim
|
2010-09-09. csütörtök, 11:01
20. Anonim
Nem tőled vártam. Csak az ilusztris személyek szlogenje érdekel. Te nem vagy ilusztris személy, te egy senki vagy.
34.
Anonim
|
2010-09-09. csütörtök, 10:48
Buntaval Udvarhely soha nem fog megelegedni mert nem jo magyar ferdit, es az egyszeru varoslakokat hulyiti a dumaival tisztazgassa magat. Aki nem hibas az nem kell tisztazza magat obeszel erkolcstelensegrol? Meg kell kerdezni errol nehany fiatal kolleganot lam mit mondanak Bunta tiszta erkolcserol.
Udvarhely a legmagyarabb varos Romaniaban ha ezt Bunta nem tiszteli es nem erdekli tavozzon ne rabolja a varos idejet es vagyonat es MAGYAR EMBEREKET NE RUGJON KI A HIVATALBOL!!! HAT MILYEN VAROSVEZETO AZ ILYEN!!!
33.
Anonim
|
2010-09-09. csütörtök, 09:51
Udvarhely elégedjen meg Buntával, ha nem, akkor vegyék át Borbolyt. „Kitűnő” párost alkotnának Szászszal.
32.
Anonim
|
2010-09-09. csütörtök, 09:42
Az érintett lakosokkal már a tervezésnél konzultálni kellett volna, hogy a jogos igényeiknek eleget tudjanak tenni. A tervezők is megtanulhatták volna végre - függetlenül attól, hogy utasítja-e a megbízó vagy nem - a helyi sajátosságokat is fel kell térképezni és figyelembe kell venni. A városatyák is – értem a polgármestert és a képviselőket – megnézhették volna a tervet, mielőtt jóváhagynák és az kivitelezési fázisba kerülne. Ezek a sorozatos mulasztások nyilván többletköltségekhez vezetnek. Úgyis jobb most javítani a hibát, mintsem bosszúságot okozzon egy egész emberöltő alatt.
31.
Antonim
|
2010-09-09. csütörtök, 09:32
Sajnos az UH-t elteritette a 2 part a jo utrol. Penzt szant ra mindketto,csakhogy folytatodjon a cirkusz."The show must go on". Ezert kellett elbocsajtani az alapembereket az UH tol
30.
Ando9
|
2010-09-09. csütörtök, 09:28
29.
Anonim
|
2010-09-09. csütörtök, 09:08
Itt ezen a honlapon ami történik nem más mint propaganda!"A propaganda célja az emberek véleményének befolyásolása, meggyőzése. ..." Van egy szővetség amely nem tür meg más véleményt vagy más pártot maga körül,ezért nem riad vissza a legocsmányabb propagandától sem.
28.
Anonim
|
2010-09-09. csütörtök, 08:45
Az a helyzet, hogy Bunta elvtars sokkal-sokkal nagyobb tolvaj mint Raduly Robi es ezert fejlodik jobban Szereda...
27.
Anonim
|
2010-09-09. csütörtök, 01:13
26.
Anonim
|
2010-09-08. szerda, 23:45
Most tenyleg nincs mas tema a varosban??????? Miert kezdtetek el megint okoskodni, sok suket ujsagiro, mar azt hittuk vegre szennymentes a lap. Egyre szarabb sajnos, jencikevel s buntikaval untattok.
25.
Anonim
|
2010-09-08. szerda, 23:23
En semleges vagyok,de minden valamire valo varosban megtalalhato a politiki ellentet ami fejlodest hoz,gerjeszt .Ez igy helyen valo is lenne , de nalunk durva a viszony, mi tobb,- ez a fajta gacsoskodas nem pozitiv iranyba viszi a varost ahol elunk.De remelyuk ,Isten segedelmevel a
rosszabik csak el tunik nemsokara meghozza vegleg... ,de ez valasztopolgaraink bolcsessegen ,jo helyzetfelismeresen tapasztalatan altal fog eldolni. DONTSETEK OKOSAN !
24.
Anonim
|
2010-09-08. szerda, 22:34
Mi az malacka nicsen már lenyulnivaló segély a városban?
23.
Anonim
|
2010-09-08. szerda, 22:23
buntika, ti mi a fenet csinaltatok 12 evig, amig disnzoek voltak a a hatalmon?
ugyanezt, csak meg ocskabban ez az igazsag...

ferenczy kezdte, 400 apacat hozott roman arvakkal a nyakunkra, aztan jottetek ti peterpaliekkal, pisisekkel, es a varos lenduletes fejlodese megtorpant, amit elkezdettt anno jeno, amig nem lopta szet a avrost.

ruhellem disznoekat, de nalatok aljasabb es ocskabb bandat nehez talalni. meg mindig sokkal rosszabb es ocskabb alakok vagytok, mitn barki is a jeno fele partbol.
22.
Anonim
|
2010-09-08. szerda, 21:40
Végre megint fröccsköl a gyülőlet, éljen a botrány. Csak igy tovább , szidjátok Jencikét, és az mpp-ét csupa élvezet olvasni
21.
Anonim
|
2010-09-08. szerda, 21:32
Már megint visitozik a lenyulós malac és bandája.
20.
Anonim
|
2010-09-08. szerda, 21:31
Tessék tizenhatodik, a következő: Az MPP csak pofázik. Azazhogy maga a szervezet nem tud, de a hozzád hasonló jóravalók annál inkább. Aszongya: aki tudja, csinálja, aki meg nem, az tanítja. A ti esetetekben billenytűzetbetyárkodik...
19.
Anonim
|
2010-09-08. szerda, 21:30
Már megint visitozik a lenyulós malac és bandája.
18.
Anonim
|
2010-09-08. szerda, 21:24
Ti nem veszitek észre ,hogy az UDMR egy semmialakulat lett mindenütt ezt bizonyítja .
Mi van Buntával azért fasza gyerek mert vaegy járdát leöntött , hagyjál már. Udvarhely már unja Buntát......
17.
D. Sándor
|
2010-09-08. szerda, 21:24
Mióta az U.H.-tol és a Székelyhon.ro-tol kirúgták vagy otthagyták őket, a legjobb szakemberek, azóta van ez a homokozóba való stílus. Ez a városi népet abszolút nemérdeklő politikai színezetű viaskodás. Ahelyett a város problémáinak a megoldásáról írnának és nem a gyerekes meddő végét nem látható vitáknak kéne helyt adniuk benne. Ez a jó irányba indult kezdeményezés az U. H.-tól, totál bukta. Szégyen, hogy Albert András idáig süllyesztette a saját média központját.
16.
Anonim
|
2010-09-08. szerda, 21:10
A múlkor ezt mondta Bunta: "Az MPP csak játszik és rombol."
Most ezt mondja, Bunta: "Az MPP szövegel, és erkölcstelen."
Repesve várom a következőt!!!
15.
Anonim
|
2010-09-08. szerda, 21:02
"és erkölcstelen"- egy udemerista szájábol milyen hitelesen hangzik. Hogy lehet ilyen vastag az a bizonyos börréteg ??
14.
Anonim
|
2010-09-08. szerda, 19:16
Az biztos, hogy latszik a varos elkezdett elni, munkalatok munkalatok hatan, egy csomo palyazat, mind olyan dolgok amivel jeno nem tud buszkelkedni a polgarmestersege idejebol. Bunta megmutatta lehet tenni sokmindent valsagban is, nem beszelve az adosagrol amit jenotol kapott a 2008as kampany utan. En is azt mondom hagyjak beken a polgarmestert es ne fekezzek minden munkajaban. Az mppsek is jobban odafigyelhetnenek a lakokra, mert nekik is volna mivel foglalkozni, nem mindig a kotekedes es a felremagyarazas foglalkoztatna oket.
13.
asdasd
|
2010-09-08. szerda, 19:12
Mar szep lassan vege lehetne ennek a nyilatkozathaborunak. Tenyleg ennyi ideje es energiaja van a ket tabornak erre?! Ehelyett az MPP pl reszt vehetne a tanacsuleseken, hatha lenne 1-2 kepviselojuknek egy-egy pekezlab epito gondolata a varos erdekeben. Jah hogy ok nem szoktak tanacsulesekre jarni ....
Ha jenoke nem mozditott semmit elore 12 ev alatt a sajat meggazdagodasan kivul, akkor most fogja be a pofajat es huzzon vissza Gyergyoba.
Az mpp-s bertollnokoknak akiknek nem tetszik, h fejlodo iranyba mozdult el a varos, javaslom, hogy koltozzenek ki valahova a barlangokba, ott majd nem fognak latni fejlodest meg evszazadokig, es ezzel majd nagyon meg lehetnek elegedve.
12.
Anonim
|
2010-09-08. szerda, 19:08
Könyörgöm szidjátok jobban az MPP.ét, máskor sokkal mérgesebbek vagytok.
11.
Anonim
|
2010-09-08. szerda, 18:52
hat persze,hogy szegyen, Udvarhelyt teljesen lerantotta,valasztasok elott egy kis foltozas,tomkodes aztan evekig csend,nem mondanam,hogy elarulta az RMDSZ a magyarsagot,marcsak azert sem nezzetek meg a csikiakot,talpraesett polgarmester polgariasodo Szereda,ott viszont nem MPP munkalkodott.Tehat van viszonyitasi alap is!
Hagyjatok Buntat dolgozni !
10.
Anonim
|
2010-09-08. szerda, 18:48
Na te Anonim 9 biztos nem vagy esznel, vagy te vagy szaszjeno? Emlekezetkiesben szenvedsz, ugy hogy megbocsaton neked ezt a beszolast,hisz menthetetlen beteg vagy es a korhazi kezeles is kar erted, hisz csak penzkidobas.
9.
Anonim
|
2010-09-08. szerda, 18:38
LE BUNKO LEVIKEVEL !!!!!!!!! Eljen az eljovendo regi polgarmester Szasz Jenoke !
8.
Anonim
|
2010-09-08. szerda, 18:37
Nem kell bisztatni senkit, mert, ha nem vagy udmerista, torlik a szemetek a kommentalast demokratikus modon. Hajra udmere!! De ne adj isten, h. talalkozzak a moderatorral....
7.
Anonim
|
2010-09-08. szerda, 18:11
Hajrá rmdsz, szidjátok az mpp-ét és Jencikét, gyülölködjetek, titeket ezért fizetnek.
6.
Anonimax
|
2010-09-08. szerda, 17:47
Ugy erzed,hogy dicserni kell Jenot es embereit????!!!
5.
Anonim
|
2010-09-08. szerda, 17:40
Kérem szidják Jenőkét, könyörgöm! Ébredj RMDSZ!!!!
4.
Anonim
|
2010-09-08. szerda, 17:36
Jencike huzzon Budapestre szégyen amit Udvarhelyen művelt!Nem csak ott mert megosztotta a székelységet a sok baromságaival.Igaz ehhez kellett egy UDMR aki elárulta az erdélyi magyarságot
3.
Anonim
|
2010-09-08. szerda, 17:33
Halyrá Bunta! Csak így tovább és kitartást!!!
2.
Anonim
|
2010-09-08. szerda, 17:31
Kéjük Bunta embereit kezdjék el a mocskolódást, egy félórája megjelent a hir, de Jencikét nem szidja senki. Legalább Bunta korrekt ,beismerte, hogy voltak gondok......
1.
Anonim
|
2010-09-08. szerda, 16:59
"Ahelyett, hogy örülnének, hogy halad valami a városban, csak akadékoskodni tudnak."
Ezt már sok udmr pártkatonától hallottam és sokszor. Most meg a főnök mondja. Úgy, hogy most már biztos, hogy ez párt direktíva.
Találatok: 51  Oldalak:   1
1 EUR 4.35 RON
1 USD 3.31 RON
1 GBP 5.23 RON
100 HUF 1.49 RON
1 XAU 183.00 RON
=

Hirdetés

Csíkszereda

Kedd

Hóesés valószínű
Kedd
éjszaka

Borús
Szerda

Borús
Max: -4 °CMin: -18 °CMax: -7 °C

Székelyudvarhely

Kedd

Hóesés valószínű
Kedd
éjszaka

Borús
Szerda

Borús
Max: -3 °CMin: -12 °CMax: -6 °C

Marosvásárhely

Kedd

Hóesés valószínű
Kedd
éjszaka

Borús
Szerda

Borús
Max: -2 °CMin: -12 °CMax: -1 °C

Feliratkozás hírlevélre