Székelyhon.ro
2012. május 23., szerda; Ma Dezső napja van
Rss Facebook oldal Twitter oldal Iwiw oldal Google +1 oldal

Négy községrésznek lesz vezetékes ivóvize Gyimesfelsőlokon

Rédai Botond | 2012.01.20. [15:24] | Utolsó módosítás: 2012.01.22. [16:04]

Közel négy éven át tartó munkálatok után befejeződött Gyimesfelsőlokon az ivóvízhálózat gerincvezetékének lefektetése. A beruházás a település négy falurészét érintette, a fogyasztók hálózatra történő csatlakoztatása tavasszal kezdődik.

gyimes_kr_01_b

Még nem tudni, ki működteti a gyimesfelsőlokiak új ivóvízhálózatát

„2006-ben nyertük meg a pályázatot, a 7-es kormányrendelet révén finanszírozott projektnek 2008-ban fogott neki a székelyudvarhelyi Termolang Kft.” – tájékoztatott Timár Zsombor László polgármester. Mint kifejtette, a hálózat hossza 15,5 kilométer, és négy falurészt érint: Tatros-forrás, Felsőlok, Görbepataka, Nyíresalja. A felsorolt községrészek esetében kimaradt a beruházásból néhány kisebb utca, ezeknél nem igazán mutatkozott igény a vezetékes ivóvíz iránt. Szintén nem volt része a munkálatoknak Ugra-pataka, illetve Komját. A polgármester elmondta, előbbi saját hálózattal rendelkezik, amit a lakosok építettek ki, utóbbi, az esetleges bővítés során jöhet számításba, már ha lesz igény vezetékes részre.

„Mindenesetre a községnek nagy része le van fedve. Ami még fontos, a fővezetéken, az előírásoknak megfelelően, közkutak és tűzoltó csapok is találhatóak” – nyomatékosított a községvezető. Mint kiderült, az új hálózatot hegyi források befogásával táplálják a Gáborok és Görbe-patakán található víztározókból két tisztító állomáson keresztül. A polgármester kihangsúlyozta, a víz szabadeséssel érkezik, pumpákat nem kell használni, ez jelentősen csökkenti a működtetési költségeket. Timár Zsombor László azt is elmondta, arról még nem született döntés, hogy kire bízzák a hálózat üzemeltetését.

Komment




Hozzászólás száma:
Név:
Biztonsági kód
Elfogadom a mércét
Hozzászólások39
39.
valaszto polgar
2012.01.31., kedd [22:21]
Mondasz valamit csak lehet hogy hülyeséget,az is lehet hogy ha jól szedi a lábát az alpolgi akkor Ugra fejébül görbe fejéig komját patakán át rajkókig... gyalog is meg teheti az utat,jó hatékonyan,vagy szamárháton ha ló nincs...
38.
Black
2012.01.31., kedd [21:53]
[Nem ütötte a mércét]
37.
csosz
2012.01.30., hétfő [09:36]
ne félj haver mert az udvarhölgyek nem árulják el.
36.
csoszi
2012.01.29., vasárnap [23:23]
[Nem ütötte a mércét]
35.
valasztasi ev
2012.01.29., vasárnap [18:08]
talan azert nincs viz komiatnak mert kelll a suzuki a p..p s..e es csaladja ala1 a mentot pedig a tanacs szavazta oda es em a 2 piposz! szansalom asmi nalatok, felsolokon folyik, de jonnek a valasztasok!vigyazz zs..i kivel fekszel ossze,m mert jezust is csokkal arultak elk
34.
Igor
2012.01.29., vasárnap [14:22]
Bravo! Nagyon jól értesz a szójátékhoz! Itt csak az a kérdés, ha ennyire tehetséges vagy, miért nem kamatoztatod valahol a tudásod? Ha annyi eszed van, miért nem mentetted meg a falut te a Piposztól? A válasz egyszerű: mert pontosan ahogy írod, te egy Parazita vagy Para Zita vagy!
33.
Disco
2012.01.27., péntek [17:11]
Ettöl a bunbandátol nem könnyü megszabadulni. De legalább Krisztus Egyházában jol jönne a változás. A vátozás kulcsa pedig a papbácsi kezében van,uj egyháztanács valasztast kellene összehozzon! Meglehet az eredmény sokakat meglepne de kufároknak az Isten házába nincs mit keresniük.
32.
algér
2012.01.27., péntek [08:40]
Az fiam,az!!!Verekedés!Az nem verekedés volt,hanem verés.
31.
Mo po po
2012.01.26., csütörtök [21:13]
Mi az a mö pö pö?
30.
na-na
2012.01.26., csütörtök [19:47]
Menj el MÖ PÖ PÖ ne viccej.
29.
Alszegi
2012.01.26., csütörtök [18:41]
Nincs amit csufolodni ország világ elött mert ez ugysem segit. Hatosnak igaza volt mikor azt modta:,ezután nézzétek meg kikre szavaztok.
28.
ivan
2012.01.26., csütörtök [16:59]
Az amit te irsz Igor az igaz csak annyi hibazik a dologban,hogy az nem verekedes volt ahogy hallottam hanem veres es eppen egy szajhos kapta,es a viz nem folyik be senki hazaba netan arviz eseten Isten orozzon.Ti csak hergetlodjtek ne torodjetek.
27.
Igor
2012.01.26., csütörtök [15:15]
Könnyű minden rosszat írogatni, mindenkit csúfolni, elkezdve a polgármestertől, a Piposzon kereszttül az alpolgármesterig, papot, egyháztanácsost, mindenkit. A kérdés csak az, hogy hol vannak a szájhősök, ők miért nem tesznek valamit? Ja, persze, félnek, hogy netán bekékül a szemük alatt, mint azoknak, akik valamit szólni mernek. (Lásd: verekedésbe fulladt tanácsülés). Apropó vízvezetés: érdemes lenne utána nézni, hogy már kinek folyik be ez a víz a házába.
26.
szotyor
2012.01.26., csütörtök [07:59]
Meg szerencse,hogy 2006-ban elindult a folyamat,mert ha nem tolletek ez nem indult volna el.Nullak vagytok.
25.
gumi
2012.01.25., szerda [20:22]
Te marakoda osszehordassz kigyot,bekat,fejezzel be valamit mert ebbol nem ert meg senki semmit, kapizsgalsz valamit de erthetetlen.
24.
marakoda
2012.01.25., szerda [16:12]
Nagy szenzacio hogy felsoloknak vizrendszere is van de mi van meg? Viszont legalabb ennyi meg valosult a sok elsikkasztott penzekbol mert ugy-e a lakossag ugy ahogy tudja de az adot es epp amire gyujtes van fizet. Csak sajnos vagy a pap vagy a papne de valaki mindig el sunnyog a penzel. Persze mi ezt nem hagyjuk itt szepen a vilag szeme lattara meg beszeljuk kiteregessuk a szennyest csak egyetlen tanacsos lehet az rmdsz-es mpp-s vagy egyhazi senki nem mer semmit csinalni vagy szembeszegulni nagykutyakkal es ezellen tenni valamit es valakiket neha azert elszamoltatni hogy mit hova tesznek el es minek mi a valos ara!!
23.
spicli
2012.01.25., szerda [13:43]
Van ott mas MPP-s is aki aki nem tudja,hogy hova nyaljon,es nem tettek jol.
22.
bárán
2012.01.25., szerda [12:30]
Csak az egyik tanácsos mpps a másik rmdszs,csak azért.különben jól tették.
21.
Nahat
2012.01.24., kedd [23:33]
Veztője az a Tankó, mert akkor ismerm! Az volt az elnök a régi időbe, elnök volt a kmmunista rendeszerbe?nnahát!
20.
Parazita
2012.01.24., kedd [22:58]
PIPOSZ = PARAZITÁK INGYENÉLŐ POSTKOMMUNISTA ORDINÁRÉ SZÖVETKEZETE
19.
Pipike
2012.01.24., kedd [22:37]
Ki a piposz!
18.
Aha
2012.01.24., kedd [22:19]
Ők voltak, csak senki nem merii mondani. Ezek mindenre képesek.
17.
@Spadolini
2012.01.24., kedd [21:42]
Okos vagy te! Ha te intézted a mentőt jol elintézted. Hallottam rola. Te csak piposz lehetsz. Soha jobbat. Vagy még jobbat!
16.
Látok
2012.01.24., kedd [21:01]
Hát te okos vagy, mint mindig! Csak az a baj, hogy nem arra használtad az okosságod, amire kellett! Rád lehet ismerni a stilusodból pajti, elég kár, hogy csak ennyire vagy képes!? Lásd be, hogy neked valaki felépítette a jövőd nem kellett megdolgozz érte és így könnyű hencegni! De nem a te érdemed, csak a szájad tudod mosni! Kár, kár, kár!
15.
Irokéz
2012.01.24., kedd [20:10]
Hogy nem szégyellitek magatokat te, ennyi szennyet összehordani! Legyen vége, ne minősítsétek magatokat, hogy kik vagytok! Uff, beszéltem!
14.
Ugrai
2012.01.24., kedd [18:54]
Okos gyerek vagy te gumi, csak kérlek ne árverezd el a tüzoltoautot mert az közvagyon. Nehéz idök jönnek meglehet sokszor lessz tüzoltás.
13.
gumi
2012.01.24., kedd [18:02]
Hat hogyne volna jo helyen a memtoauto,szerinted mert esetleg te is besegitettel, hogy ne a falunak maradjon,hanem egy szittya elvezze a hasznat.Kapott ajandekba tuzoltoautot is Felsolok,valakinek neme kell?,beszeljenek a 2 mpp tanacsos urral s azok elintezik.
12.
Spadolini
2012.01.24., kedd [16:24]
A mentöautó jó helyen van,mert igy legaláb a küldetésének tesz eleget. A választasokrol meg korai beszélni mert addig még változik a gyermek fekvése, söt még addik néhányszor le is sza...tja magát. A jelenlegi klikknek az a vágya hogy a fammafia megtartsa befolyását az önkormányzatban és lenyuljon minden lehetöséget. Sajnos már az Egyháztanács is az övék!
11.
szőke cica
2012.01.24., kedd [09:30]
főleg ha rábízzák a két MPP-s tanácsosra, pont úgy elintézik az üzemeltetést mint mentőautót..
10.
oeldoseisz
2012.01.23., hétfő [08:57]
ettol kezdve megszunt a szabadsaga az itteni embereknek. Egy ujabb sarcnak lehet felfogni ezt a mediatizalt fejlesztest. Majd meglatjak,ha meg nem latjak testvereim
9.
fej
2012.01.22., vasárnap [21:31]
Mi is reméljük,hogy csak egyik indul,azaz a legjobb kettejük közül,a polgármester.Bundás is indulhatna.
8.
Bundás
2012.01.22., vasárnap [17:59]
Fejlődsz-fejlődsz!!!De még nem jó!.Akarni kell,akarni fontos dolog,de te beszélj arról ,hogy te személyesen mit akarsz?!Nem fognak egymás ellen indulni és nem fog az akaratod érvényesülni.Mehet oda akárki,nekünk ugysem tetszik senki.Kitartást kivánok ahhoz,hogy végig csináljátok.Szebb jövőt!
7.
szanitec
2012.01.22., vasárnap [16:39]
Az alpolgarmester szabaditot meg a masik ciklustol.Ettol is meg tud ha akar,s mi akarjuk.Buta te vagy bundas.
6.
avatas
2012.01.22., vasárnap [11:55]
Állítólag az ovatáson ott volt az egész megye vezetősége, sőt még az RMDSZ vezetősége, illetve parlamenti képviselők is. Ez igaz?
Szalagvágás volt?
5.
@szanitec
2012.01.22., vasárnap [01:02]
Van helyesirás ellenőrző,ha már nem tudsz irni. Buta vagy,ismerd el! Az előző ciklusba nyerték a pályázatot,akkor is a ,,másik'' ott volt és a terep az alpolgármester hatáskörébe tartozik, csak ez magas neked. Reménykedni lehet,csak előbb kellene tudnod,hogy mibe reménykedj?! Olyan helyzet nem lesz..,kunc-kunc...üdv.bundás voltam
4.
szanitec
2012.01.21., szombat [18:24]
Az alpolgarmester intezte a masik nem ert semmihez.Remeljuk eltunik a valassztasok utan,s ax alplgarmester megnyeri.
3.
köszönet
2012.01.20., péntek [19:20]
Köszönjük a felvilágosítást. Szebb jövőt!
2.
kojáti lakos
2012.01.20., péntek [18:43]
Bocsánat, Komját nem a két falurész: Sántatelek( Tatrosforrás), és Felsőlok között helyezkedik el.
1.
nemszépez
2012.01.20., péntek [17:57]
Pont a Komját maradt ki! Ha már Sántatelek (Tatros-forrás) és Felsőlok között tettek le vezetéket, akkor az éppen e két falurész között fekvő Komjátot miért hagyták ki?
Hozzászólások39