Idéntől úgynevezett tisztasági díjat is kell fizetniük a marosvásárhelyieknek. Ez fél évre 8, egy évre 16 lejt tesz ki.

Marosvásárhelyen a lakosoknak évente ki kell fizetniük a lakótéri illetéket, illetve a szemételhordási díjat, de idéntől újabb járulékot kell törleszteniük. Ez az úgynevezett tisztasági-díj, amelyet a tavaszi és őszi nagytakarításért kell fizetni: annak is, aki kiteszi a hulladékot, annak is, aki nem.
A Marosvásárhelyi Polgármesteri Hivatal illetékesei szerint az újabb fizetési kötelezettséget azért vezették be, mert a lakosság nem tartotta tiszteletben az előre leközölt programot, és mikor hamarabb, mikor később helyezte el a hulladékot a járdaszegélyekre. „Arra kényszerülünk, hogy egész évben a hulladékot hordjuk, mert a lakosok nem a meghatározott program szerint teszik ki a nem háztartási jellegű szemetet a járdák szélére. Ez többletköltséget jelent ahhoz képest, amit a lakosok a háztartási hulladék elszállításáért fizetnek. Egyik nap tisztaságot teremtünk az utcákban, a másik nap újra mehet a szemétszállító, hogy elvigye a hulladékot” – fogalmazott az egyik helyi román nyelvű napilapnak a polgármesteri hivatal közterület-kezelő osztályának vezetője, Florin Moldovan.
A tisztasági díjat két részletben is ki lehet kifizetni: az elsőt március 31-éig, a másodikat szeptember 30-áig kell törleszteni. Mivel különleges díjnak számít, nem vonatkozik rá a 10 százalékos kedvezmény, mint az ingatlan- és telekadóra, még akkor sem, ha a teljes összeget kifizetik március 31-éig.