Szakbizottság felállításáról állapodtak meg a Kárpát-medencei Magyar Autonómia Tanács (KMAT) hétvégi ülésén a felek – számolt be a Székely Nemzeti Tanács elnöke, Izsák Balázs február 6-ai marosvásárhelyi sajtótájékoztatóján.

Február 3-ára, péntekre Budapestre hívta össze a KMAT-ot Tőkés László elnök, amelynek egyetlen napirendi pontja az uniós szintű polgári kezdeményezés összehangolása volt, hiszen az SZNT mellett az EMNT-nek és az RMDSZ-nek is vannak elképzelései.
„A Székely Nemzeti Tanács rögtön a Lisszaboni Szerződés 2007-es aláírása után, már 2008-ban kidolgozta erre vonatkozó határozattervezetét, a KMAT résztvevői pedig egyetértettek abban, hogy ez a dokumentum a legmegfelelőbb, hiszen a 2011. évi 211-es számú rendeletnek is eleget tesz, és kiterjed a szövetségesekre is, tehát európai uniós szintre emelhető. Abban állapodtunk meg, hogy március végéig megalakul egy szakbizottság, amely elemzi a jelenlegi kezdeményezés-elképzeléseket, és javaslatot tesz megvalósítási lehetőségekre” – mondta Izsák Balázs (jobbra).
Az SZNT marosszéki elnöke, Biró Zsolt (balra), kifejtette: fenntartásokkal fogadja olyan alakulatok viszonyulását, amelyek európai parlamenti képviselőik révén más fórumokon is tehetnének az ügyért. „Az RMDSZ a FUEN-nél keresné a megoldást, de szerintünk működő európai uniós autonómiákban élő közösségeket kell megkeresni és szövetségre lépni velük, ezek közül pedig csak Dél-Tirolnak van képviselete a FUEN-ben, a katalánoknak, korzikaiaknak, baszkoknak stb. nincs. A FUEN-t 90 kisebbségi szervezet alkotja, de ezeknek csak a fele európai uniós” – ismertette Biró Zsolt, majd hozzátette, hogy az RMDSZ a romaprogramhoz hasonlóan szeretné a kisebbségek ügyét kezelni, de ez teljesen más projekt, hiszen elsősorban szociális kérdéseket orvosol, másrészt főként kommunikációs megoldás, nem jogi.
Izsák Balázs szerint az Európai Unióban 19, az autonómiának valamilyen formáját élvező régió létezik, amelyekről példát lehet venni, sőt még az unión kívüli Szerbiában is van. A szakbizottságba minden szervezet ezután nevezi ki képviselőjét.