Csütörtökön a dedrádi erdőben egy marosvécsi rendőrnek elsült a fegyvere, s megsebesített egy személyt, aki a rablók azonosításában segédkezett volna neki. A sérültet még csütörtökön megműtötték, a rablással is gyanúsított tolvajokat pedig előzetes letartóztatásba helyezték.
Amint már korábban közöltük, csütörtökön a dedrádi erdőben lőfegyvertől sebesült meg egy bátosi férfi, amikor egy bűnözőt próbált az ő segítségével is őrizetbe venni a marosvécsi vidéki rendőrségi körzet egyik dolgozója. A Maros Megyei Rendőr-felügyelőség sajtószóvivőjétől megtudtuk az eset részleteit.
Csütörtökön reggel 8 óra előtt 5 perccel értesítették a szászrégeni rendőrséget, hogy az éjszaka folyamán egy fickói (Magyaró község) gazda udvarából eltűnt egy szekér és egy ló. A bűncselekmény kivizsgálására a marosvécsi vidéki rendőrségi körzet – ide tartozik Fickó település is – rendőre szállt ki kollégáival. A helyszínen megállapították a ló- és szekértolvajok menekülési útvonalának irányát. Kiderült, hogy ketten voltak, és Szászrégen–Dedrád irányába haladtak.
A rendőrökhöz a károsult veje, a bátosi 42 éves Pap Elemér is csatlakozott már a nyomozás megkezdésekor. Őt és feleségét a károsult fickói gazda telefonon értesítette a szekér és a ló eltűnéséről, akkor indultak el Bátosról Fickó felé, s az úton, Dedrád körzetében meglátták és felismerték az ellopott szekeret. A feleség telefonon értesítette a rendőröket tartózkodási helyükről, s azok azonnal a helyszínre siettek. A két tolvaj ekkor menekülni kezdett az erdő felé külön-külön útvonalon, az egyik rendőr pedig megpróbálta egyiküket őrizetbe venni, ám az ellenállt, megtámadta a rendőrt. A dulakodás közben sült el véletlenül a hatósági közeg oldalfegyvere, amely megsebesítette az őt segítő Pap Elemért.
Végül a rendőröknek sikerült őrizetbe venni a két ló- és szekértolvajt, akik közül az egyik, a 29 éves T. I. alsóbölkényi, a másik, a 38 éves L. A. pedig besztercei. Ellenük most rablás és hatósági személy elleni sérelem alapos gyanújával folytatnak vizsgálatot a Maros Megyei Törvényszék ügyésze vezetésével.
A sérültet a sürgősségi rohammentő-szolgálat (SMURD) azonnal beszállította a megyei klinikai kórház idegsebészeti osztályára, ahol megműtötték. A golyó az arc jobb oldalán, a szem alatt hatolt be, s nem távozott a sérült testéből – közölte a SMURD orvosa.