Székelyhon.ro
2012. május 23., szerda; Ma Dezső napja van
Rss Facebook oldal Twitter oldal Iwiw oldal Google +1 oldal

Népszámlálás: három párt, három szlogen, egy üzenet Népszámlálás: három párt, három szlogen, egy üzenet

Szász Cs. Emese | 2011.09.28. [11:39] | Utolsó módosítás: 2012.02.10. [14:04]

Bár az üzenet ugyanaz, három különböző kampány hirdeti, hogy vállaljuk magyarságunkat az október 21–30. között zajló népszámláláson. A kérdés azért fontos, mert a tízévente megszervezett népszámlálás nem csak a jelent számszerűsíti, sok minden függ attól az elkövetkezendő tíz évben, hogy hányan vallják magukat magyarnak.

attila_kicsi_b

Sok minden függ attól, hogy október végén hány magyart számolnak össze településeken és a régióban. A számadat kifejezetten fontos azokon a településeken, ahol az arány 20% körüli, hiszen a jelenlegi törvény értelmében csak azokon a településeken kötelező a kisebbség nyelvének a használata közérdekű információk esetében, ahol a kisebbség számaránya eléri a 20%-ot. A legutolsó, 2002-ben végzett népszámlálás adatai szerint a lakosság 89 százaléka románnak, 6,7 százalék magyarnak, 2,5 százalék romának vallotta magát, 0,3 százaléknyi ukránt, ugyanannyi németet és 0,2 százalék oroszt regisztráltak.

Az RMDSZ, az MPP és az újonnan alakult EMNP is információs kampányt indított, hogy minél többen vallják magukat magyarnak, és ne székelynek vagy csángónak.

Minden magyar számít

Az RMDSZ Főtitkársága által koordinált kampány több síkon zajlik. Romániai magyar ismert személyiségek üzeneteit videós és rádiós klip formájában közvetítik. Az erdélyi humoristák népszámlálási üzenete már egy ideje terjed az interneten is, az Open Stage és a Szomszédnéni vall a magyarságáról. „Az lenne a legjobb, ha mindenki magyarnak vallaná magát, aztán utána eldöntik, hogy a bajuszosok ide állnak, a szoknyások oda állnak...” – fogalmazta meg a videóban az Open Stage.

Minden magyar számít – ezzel a szlogennel hirdetik a kampányt, s az üzenethez híven nagy hangsúlyt fektetnek a vegyes házasságokban élőkre, a szórványmagyarságra, az átmenetileg külföldön tartózkodókra, a nagyvárosi tömbház-negyedekben élőkre, valamint a csángókra. Céljuk, hogy minden romániai magyar vállalja magyarságát. Ezzel párhuzamosan tájékoztató anyagokkal, plakátokkal, szórólapokkal kampányol a szövetség, a népszámlálással kapcsolatos információikat pedig a www.nepszamlalas.ro honlapon lehet megtalálni.

Voltunk, vagyunk és leszünk

Külön honlapon nyújt népszámlálási információkat az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács (EMNT) és a nemrég bejegyzett Erdélyi Magyar Néppárt (EMNP) is, közös kampányuk többek közt a www.magyarnaklennijo.ro oldalon folyik. Fő céljuk, hogy minden családhoz eljussanak, és gyakorlati útmutatókkal lássák el az embereket, mire figyeljenek a kérdőívek kitöltésekor. Többek közt a honlapjukon is felhívják a figyelmet, hogy ne hagyjuk a kérdezőbiztosnak, hogy ceruzával töltse ki az adatainkat, mert később esetleg kijavíthatja.

A megfelelő tájékoztatás érdekében több ezer szórólapot nyomtattak, de filmben is gondolkodnak. Egyik kampányfilmjük egy régi városi legendára épül: A dák-elmélet odáig fajult, hogy amikor Ceauşescu egy többségében magyar városba ment munkalátogatóba, megkérdezte a virágcsokrot átadó kisfiút: „Cum te cheamă, pui de dac?" (Hogy hívnak, dákfióka?). Aztán jött a válasz: Attila. Ezt illusztrálja grafikában a 35 másodperces videó, a szlogen pedig: Voltunk, vagyunk, leszünk.

Emellett a csíkszeredai Role együttes is készített egy klipet Magyarnak lenni jó címmel.

Jelentem: Magyar vagyok!

250 000 képeslappal fordul az erdélyi magyarsághoz a Magyar Polgári Párt. A kampány során a székelyföldi és a csángó magyarokat célozzák meg a huszárcsákós kisgyereket ábrázoló képeslappal, amely tisztelegve mondja: „Jelentem: Magyar vagyok!”.

mpp_kepeslap_b

Ezzel a szlogennel ellátott képeslapokat a postaládákba szórják majd a párt önkéntesei, és arra kérnek mindenkit, aki megkapja a lapot, postázza azt tovább, így reményeik szerint a felhívás minden romániai magyarhoz eljut. Az Országos Statisztikai Intézet „megtévesztő cselének” tekinti a Magyar Polgári Párt, hogy a magyar nemzetiség mellett a kérdőíveken szerepel a székely és a csángó is. Az MPP elnöke, Szász Jenő szerint a magyarság összlétszámát csökkentik mindazok, akik székelyként vagy csángóként kerülnek nyilvántartásba, és minél kevesebben vagyunk, annál kisebb lesz érdekérvényesítő erőnk is.

Komment




Hozzászólás száma:
Név:
Biztonsági kód
Elfogadom a mércét
Hozzászólások102
102.
Székelymagyar
2011.10.07., péntek [15:47]
A nemzetiségnél (etnikumnál) a főkódot, tehát az első két számot veszik figyelembe: tehát 10 - román; 11 - magyar; 12 - roma (cigány); 13 - német; ...; 32 - más etnikumok


Elsődleges és másodlagos kódok a népszámlálás etnikai fejezetéhez:
1000 - ROMÁN
- 1101 román
- 1102 aromán
- 1103 cincár, csics
- 1104 isztróromán
- 1105 macedóromán
- 1105 meglénóromán
- 1106 vlah

1100 - MAGYAR
- 1101 magyar (maghiar)
- 1102 magyar (ungur)
- 1103 székely (secui)

1200 - ROMA (a cigányoknál elég hosszú a lista, de nem próbálkozom az alkódok lefordításával, mert úgy is lehetetlen)
- 1201– rom,
- 1202 – băieş,
- 1203 – boldean,
- 1204 – caştal,
- 1205 – căldărar,
- 1206 – cărămidar,
- 1207 - cocalar,
- 1208 - gabor,
- 1209 – geambaş,
- 1210 – lăieş,
- 1211 - lăutar,
- 1212 - pletos,
- 1213 –rudar,
- 1214 – spoitor,
- 1215 – ţigan,
- 1216 – ţigan de mătase,
- 1217 – ursar,
- 1218 – vătraş,
- 1219 – zavragiu.

1300 - NÉMET
- 1301 német (german)
- 1302 landler
- 1303 német (neamt)
- 1304 szász
- 1305 sváb
- 1306 cipszer

...

3200 - MÁS NEMZETISÉGEK
- 3201 csángó
- 3202 krasován
- 3203 kínai
101.
A75
2011.10.03., hétfő [21:47]
99 - 100. nakiakiraly
„Az egyetemet is ösztöndíjjal végeztem”
Atyaságos Úr Isten! Hát már ennyire szv@rba van a román oktatás?
Vagy mondjam úgy, hogy: Atyaságos Úr Isten! Hogy lehet ekkorát hazudni?
Na idefigyelj te kis rongyrázó, az egyetemi végzettséggel nem kérkedni kell, hanem annak tanúbizonyságát adni. Ha meg nem tudod tanúbizonyságát adni a főiskolai végzettségnek, akkor csak egy diplomás bunkó vagy. Márpedig te sok mindennek tanúbizonyságát adtad, egyet kivéve: a főiskolai végzettségnek.

Na de a témára! Helyesbítek: te akkor is mellébeszélsz, ha ki se nyitod a szádat.
Ezt állítottad: „Amúgy is a vásárhelyi reptér már mezőség ….” (97.-ik beírás)
És erre én azt feleltem, hogy: „…még ebbe is hülyeségeket beszélsz.”
De én ismét helyesbítek: nemcsak hülyeségeket beszélsz, hanem még körömszakadtáig erősíted is a hülyeségedet.
Nézz utána szépen (Orbán Balázs: A székelyföld leírása) és meglátod, hogy Vidrádszeg (itt van a vásárhelyi repülőtér), Aranyosszék legelső települése, Marosszéket elhagyva.
Remélem Orbán Balázst is nem fogod megcáfolni. Habár, egy hozzád fogható arrogáns műm___mtól bármi kitelik.

Summa summarum, ha mégiscsak valamelyik diplomagyár téged is diplomához juttatott volna, azt vedd úgy, hogy az a román oktatásügy leges legnagyobb tévedése volt.
100.
nakiakiraly
2011.10.03., hétfő [16:17]
@A75:
Kár itt a dolgokat keverni (megint csak Hi-hi-hi). Nem is nyitottam ki a szám, amikor írtam, így nem beszéltem mellé, hanem igazat írtam :)
Az egyetemet is ösztöndíjjal végeztem (ez sem került pénzembe).
Te aki a Székelyek gyöngye vagy (és tudom, hogy a nagy többség olyan mint TE) jó lenne, ha előbb utána néznél a dolgoknak (lehet, hogy vásárhelyi vagyok Hi-hi-hi) és utána (illetve utána sem) írnál. (Én már írtam, hogy a szövegértés általános iskolás követelmény)

(neked hány osztályod van? áhh ... mint a takarítónőnek :) 12 osztály, 2 wc és egy hosszú folyosó )
99.
nakiakiraly
2011.10.03., hétfő [16:03]
@A75:
Ennyi tudatlan barmot. És még ők akarnak magyarok lenni :)
..
Te, ha már a történelmedet nem ismered, legalább a területed (földrajzilag) ismerd meg Hi-hi-hi
(Ezt jól megmondtam)
..
Mezőség : http://hu.wikipedia.org/wiki/Mezőség
..
Szomszédai északon Máramaros, nyugaton a Szilágyság, Kalotaszeg, délnyugaton Aranyosszék, délen a Küküllő-menti dombság, keleten Marosszék, északkeleten Beszterce régió.
...
keleten Marosszék - > Az Erdélyi-medence középső-északkeleti részén, Székelyföld nyugati részén fekszik. A jelenlegi romániai közigazgatási felosztás szerint Maros megye középső és keleti része alkotja Marosszéket.

MI KÖZE ENNEK A MAROSHOZ? ENNYI TUDATLANT, ÉS OSSZÁK AZ ÉSZT :)
...
És még én beszélek mellé. Emberek, ne hagyjátok a templomot és az iskolát. Szégyen !!
98.
A75
2011.10.03., hétfő [14:12]
Megint mellébeszélsz, mint valahányszor kinyitod a szád. Ezt tanultad az iskolába? Neked kár volt odajárnod. Kérd vissza a tandíjat!
Csak teljesen mellékesen. A "vásárhelyi reptér", a Maroson innen van (a Maros, keleti partján). Tehát, nem a mezőségen. Látod, még ebbe is hülyeségeket beszélsz.
Veled nem az a baj, hogy "nem tanultál". Ez lett volna a kisebbik baj. Ez lett volna a kisebbik kár a társadalmunk számára. Veled az a baj, hogy műm...mmá neveltek.
97.
nakiakiraly
2011.10.03., hétfő [13:57]
Még júniusban lefoglaltam egy repülőjegyet a Marosvásárhely-Budapest járatra ami augusztusra szólt. Akkor nem kellett mennem és most mentem. Azt mondták, hogy nem érvényes a jegyem. Mondtam én, hogy ez rendes jegy és hogy rendszeres járatra szól. Ez őket nem érdekelte. Ekkor megemlítettem, hogy Trianon meg minden. Erre azt mondták, hogy az a járat is elment, ahogyan a mostani népszámlálás is el fog menni és azt is mi fogjuk elszúrni. Én mondtam, hogy RMDSZ ... meg minden és hogy izzé, de azt mondták, hogy a 3 párt együtt sem tud hatni a székelyekre. Amúgy is a vásárhelyi reptér már mezőség és ott nem székelyek, hanem magyarok laknak. Mivel a székelyeket sem érdekli a szórványban élő magyarok sorsa így őket sem érdekli, hogy mi lesz velünk. Csak porladjunk mint a szikla, úgyis arra vagyunk büszkék!
... hát ennyit a magyar küldöttségről... Trianon és a többiek (95-ős hozzászóló)
96.
Piricske
2011.10.03., hétfő [12:51]
Ne siessünk! "Még nem jelent meg az útmutató, de azt ígérték, hogy szeptember végén-október elején megjelenik! Nagy valószínűség szerint így:
1101 - magyar
1102 - székely"-írják alább. Tehát a magyar és a székely kódja nem azonos!
Vigyázni kell, mert a román politikum nagyon ravasz. Egyelőre semmi biztosíték nincsen arra, hogy a "székelyt" a magyarhoz fogják számolni!
És jellemző, hogy mindjárt kezdődik a népszámlálás és még NINCSEN készen az útmutató!
Hol van az erdélyi magyarság jövőjéért aggódó RMDSZ?
95.
hozzaszolo
2011.10.03., hétfő [08:53]
Latom nagyon buzgo, gyozkodo munkat folytat, kedves uram.Ezennel megkerem nezzen utana, hogy a magyar kuldottseg mit is mondott az erdelyi "magyarokrol", a Trianoni szerzodes alairasanal, ugyanis ok is szekelyekrol beszeltek akkoriban. Mikor hazudtak, akkor vagy most?
94.
vajon?
2011.10.02., vasárnap [09:16]
Amennyiben úgy volna ahogy te írod, vagyis az 1000-es gyűjtőkódba tartozik a magyar, székely, csángó stb., akik együtt adják a magyarok számát, akkor mi húzódhat meg a kampány mögött júdemerés részről?
93.
Székelymagyar
2011.10.01., szombat [20:56]
Kiegészítés az előbbi hozzászóláshoz:
És nem a terület szerint (moldvai, móc, oltyán, stb), hanem az etnikum szerint osztják fel.
Nem kell elfelejteni, hogy nem "székelyföldi", hanem "székely" fog szerepelni. A székely nem attól székely, hogy Székelyföldön született, hanem Székelyföld kapta a nevét őshonos lakóiról, a székelyekről.
92.
Székelymagyar
2011.10.01., szombat [20:51]
"Kérdem én, a románokat miért nem osztják fel pl mócok, moldvaiak, stb. szerint? "

A románokat is felosztják!
Első szintű kód:
1000 - ROMÁN

Második szintű kódok:
1001 - román
1002 - aromán
1003 - cincár (cic)
1004 - isztróromán
1005 - macedóromán
1006 - meglénóromán
1007 - vláh

A magyarok első szintű kódja:
1100 - MAGYAR

A magyarok második szintű kódjai:
Még nem jelent meg az útmutató, de azt ígérték, hogy szeptember végén-október elején megjelenik! Nagy valószínűség szerint így:
1101 - magyar
1102 - székely
stb
91.
Metilénkék
2011.10.01., szombat [20:19]
Piri drága, amennyiben a soron következő népszámlálások politikusaink megengedik, hogy felvállaljuk nemzetiségünket, az már maga a HIVATALOS népszámlálás, törvényes keretek közt. Ezt diverzióval szerették volna megakadályozni, talán sikerül, habár Kovács Péter már korrigálta álláspontjukat. Nem népszavazást, hanem népszámlálást emlegettem.
Kíváncsi vagyok mennyi a székely?
Nem értem miért vagyunk ilyen puliszkák?! Talán a számokból kiderül.
90.
Törvénytisztelő polgár
2011.10.01., szombat [18:17]
90 hozzászólás,de senki semmit nem ír arról,hogy mennyire bírságolják azt aki megzavarja vagy téves információkat terjeszt a népszámlálással kapcsolatosan. Az Európai Unió Alapvető Jogok Chartája alapján minden állampolgár olyan nemzetiségű és anyanyelvű, amilyennek vallja magát. Tilos bármely hatóságnak ebbe beleavatkoznia. ..
89.
nakiakiraly
2011.10.01., szombat [14:50]
Tisztelt hozzászólást olvasók.
Elnézést kérek az előbbi kritikán aluli hozzászólásomhoz. Kicsit felkavart az a rosszindulat ami a Csíkszentdomokoson élőkből kifolyt.
Tényleg nem akarom önöket ilyen hozzászólásokkal zavarni.
Mea Culpa!
88.
nakiakiraly
2011.10.01., szombat [14:47]
Ennyi semmiházit egy helyen még nem látott a világ csak mióta a székelyek összekerültek.
3) "… sokkal inkább a magyar pedagógusok megélhetése van veszélyben…” De mit érdekel engem a pedagógus megélhetése? A pedagógust se érdekli az én megélhetésem. Kvittek vagyunk." EZ ÍGY IGAZ. MERT HA TANULTÁL VOLNA ÉLETED SORÁN AKKOR TUDNÁD, HOGY EGY NÉP ÉLETÉBEN MENNYIRE FONTOSAK A TANÍTÓK. Kitörni képtelen vagy a bezártságodból és világot sem tudsz látni, mer nem tudsz idegen nyelveket (mivel a pedagógusok nem tanítottak meg)
A legnagyobb népek - mint az annyit szidott zsidók (ami egyébként vallás) - több mint 4-5 ezer éves írással rendelkeznek. Közülük kerülnek ki a tudósok, feltalálok, orvosok, bankárok. Ők tudják, hogy milyen fontos tanulni, Ti tudjátok irigyelni és szidni.
2)Mivel téged nem érdekel a vásárhelyi orvosi egyetem sorsa így a következőket gondolom én (lehetséges, hogy nincs igazam): nincs ismerősöd aki ott tanul és nem érdekel téged, hogy az orvos aki majd pár és múlva ott praktizál a világ központjában Csíkszentdomokoson az majd szót ért-e veled vagy az idős emberekkel.
Nincs ikertestvérem. De én szégyellném magam, ha ennyire nem érteném a világban folyó eseményeket. A román parlamentben nem csak bukarestiek döntenek a sorsunkról, hanem a dobrudzsai képviselő is. És ha azt hallja otthon, hogy azok az emberek akiket ő képvisel fel vannak háborodva,( hogy a magyarok és székelyek miket akarnak, mikor maroknyian vannak és mégis hangosak) akkor nem valószínű, hogy értelmesen fog gondolkozni.
De minek is tenné, hiszen Csíkszentdomokoson is képtelenek megérteni az emberek, hogy az oktatáshoz kellenek könyvek. És nem mindegy, hogy 1 kiló pityókát veszek-e vagy 1000 kilót. Az ár nem ugyanaz. Így az sem mindegy, hogy 500 ezer székelynek és ugyanennyi magyarnak kell román pénzből tankönyvet nyomtatni. Még ha ugyanaz a tankönyv is (mint a pityóka) azért más képviselők beszélnek külön a népcsoportokért.
Namost bunkó csíkszentdomokosi ember. Te annyi adót nem fizettél be a román államnak amennyit vissza kérsz. És így még összefogni sem tudsz a magyarsággal, mert nem érdekel téged, hogy Maros megyében lesz-e magyar tanítás. Képtelen vagy bármi másra csak böfögsz itt össze vissza.
87.
Piricske
2011.10.01., szombat [13:57]
Uram, MIT akart mondani? Hogy képzeli, hogy egy párt tud HIVATALOS népszámlálást kezdeményezni és lebonyolítani? Hogy lehet ennyire tájékozatlan? Vagy csak rúgni akart egyet ? Hát a levegőbe ment!
86.
Están bá
2011.10.01., szombat [11:25]
@77!
Tisztelt "menaság"!
Ha nem értetted meg,ki tehet róla?Én nem.
Annyit elárulok,hogy a népszámlálásra céloztam.
Kérlek olvasd el mégegyszer.
85.
Hozzászólási szabályzat
2011.09.30., péntek [20:04]
A kérdés ez volt:"Leírnád nekem,hogy tudod bizonyítani ezt az állításodat" Válasz: "Felfedeztétek a spanyolviaszt?" Ez magyarul mellébeszélés,kitérés a válaszadás elől,vagy te sem tudod,hogy mit állítottál!
84.
Egy polgár
2011.09.30., péntek [19:12]
Felfedeztétek a spanyolviaszt?
83.
Hozzászólási szabályzat
2011.09.30., péntek [17:35]
Leírnád nekem,hogy tudod bizonyítani ezt az állításodat:"De máskülönben minden lehetséges és értelmetlen nevet használ,hogy megtévesszen s higyük azt,hogy milyen sokan vannak" Ip cim szerint vagy valami új módszerekkel? Nem merem elhinni,hogy bírói engedélyhez kötött titkos információgyűjtésre kaptál volna engedélyt? Egy lényeges dologra felhívom a figyelmedet: Az Európai Unió tagállamaiban szólásszabadság és szabad vélemény-nyilvánítás van amit mindegyik tagállam "Alkotmánya szavatol"! Ha megnezed a látogatók számat a Trafic ro.-n,akkor rájössz,hogy menasag és Están bá-n kívül még sok látogató van ezen a honlapon!
82.
menasag
2011.09.30., péntek [17:13]
Ha már ekkora jártas vagy a fórumokon, miért nem említesz meg legalább egyet, hogy hol keverek ?
Ahogy észrevettem tájékozatlan vagy. Ahhoz, hogy a beírásod sötétebben jelenjen meg be kell jelentkezni, vagyis állandóan ugyanaz megnevezésed kell legyen...
A másik lényeges dolog a szög. Az nem bújik ki a zsákból csak a szeg.
81.
Székelymagyar
2011.09.30., péntek [15:16]
Székely vagyok és ezáltal a magyar nemzet leghűségesebb népcsoportjának tagja! Nemzetiségem: székely, anyanyelvem: magyar!! És még az UDMR főtitkára is elismerte, hogy a székelyeket az összesítésnél a magyarokhoz számolják a népszámlálásnál!!!
Akkor meg miért prüszkölnek azok, akik másoknak akarják megszabni az identitását!
Hajrá SZÉKELYMAGYAROK! Bátran vállaljátok, mik vagytok!
80.
Egy polgár
2011.09.30., péntek [15:09]
Ezen a forumon és úgy általában a legnagyobb sz.....kavaró a "menaság" nick alatt IS irogató egyén.De máskülönben minden lehetséges és értelmetlen nevet használ,hogy megtévesszen s higyük azt,hogy milyen sokan vannak .
Kilátszik vagy kibujt a szög a zsákból.
79.
www.
2011.09.30., péntek [14:11]
Számomra az a legvérlázítóbb, hogy miközben az életszínvonal egyre jobban megy a béka ülepe alá, ma-holnap szinte lehetetlen élni, ezeket csak az érdekli, hogy én székelynek vagy magyarnak fogom vallani magam. A bicska nyílik a zsebembe!
78.
menasag
2011.09.30., péntek [11:42]
Mégegyszer elmondom lassan...figyeljen jobban.....ahhoz, hogy Maros megyében magyar iskola működjön, nem én kell magyarnak vallnom magam, hanem az ott élők, és még az sem elég, hanem az is szükséges, hogy abba az iskolába írassák a gyerekeiket ahol,magyarul tanítanak.
A számolás után lehetünk akár húszmillióan is, ha egyetlen szülő sem íratja magyar iskolába a gyerekét nem lesz szükség magyar iskolára.
Szóval ha én a köztudatban is megszokott és elismert székelykény leszek nyilvántartva az nem megy sem iskolák sem pedagógusok kárára, és hogy a dobrudzsai hóvirágárus makedón mit képzel rólam az az ő baja.
77.
menasag
2011.09.30., péntek [11:33]
Ezt írja:
"Tisztelt "menaság"!Nem is bün,nem is megalázás,ha valaki székelynek tartsa magát,de a mostasni helyzetben nem is dicsőség.Mert a SZÉKELY is MAGYAR.
Egyet jegyezzen meg Pestabá, nekem mindig dicsőséget jelent a nemzetiségem. Kied mondja, hogy a székely az magyar, akkor meg bármelyik megnevezést lehet használni, megnevezéskén. Szóval a propagandáján nem ártana valamit finomítani, mert elavult.
A 71. alatt azt írja:
"De ilyen mentalitással nem is fogod semmire vinni és a pocsolyában fogsz maradni-vergődni."
Az a pocsolya amiben vagyunk kinek vagy minek az érdeme, annak hogy székelynek valljuk magunkat vagy netalán annak, hogy semmirekellő képviselőink voltak?
76.
.székely beszéd
2011.09.30., péntek [10:23]
"Nem vagyok kiváncsi az eszmefutatásodra." Én sem vagyok kiváncsi "magára"! Aki az elnyomó hatalom oldalán áll az legjobb esetben kollaboráns,de az én szememben nemzetáruló! Azt döntsék el az olvasók,hogy ki is paktált le a kormányon levő elnyomókkal? Csak ennyit magáról Están bá bérnyalonc!!!
75.
A75.
2011.09.30., péntek [10:20]
Maga, hetet-havat összezagyvált ide nekünk.
1) Mi köze van a Maros megyei magyar tannyelvű iskolának ahhoz, hogy én Csíkszentdomokoson székelynek vallom magam? Ha magyarnak vallanám magam, akkor újranyitnák azt az iskolát? Kinek? Mert én nem mennék oda tanulni (vagy a Domokosiak).
2) Mi köze van a vásárhelyi orvosi egyetem (állítólagos) törvényszegésének ahhoz, hogy én Csíkszentdomokoson székelynek vallom magam? Ha magyarnak vallanám magam, akkor az egyetem vezetősége felhagyna a törvényszegéssel?
3) ”… sokkal inkább a magyar pedagógusok megélhetése van veszélyben…” De mit érdekel engem a pedagógus megélhetése? A pedagógust se érdekli az én megélhetésem. Kvittek vagyunk.
4) Na, és aztán ez a legcsúcsabb marhaság, amivel az életbe találkoztam: „…az a román aki Dobrudzsában él és azt sem érti, hogy mi köze a magyarnak Erdélyhez az fel fog háborodni, hogy mennyi baj van itt a magyarokkal.” Gratulálok. Ez egy akkora ökörség, hogy már fáj. Ha magyarnak vallanám magam (Csíkszentdomokoson), akkor a dobrudzsai meg fogja érteni, „hogy mi köze a magyarnak Erdélyhez”? Istenem, hogy lehet egy ilyen kicsi nép között ennyi hatö…r?

Mondja, magának vannak ikertestvérei? Mert egymagában egy ember képtelen ennyi összefüggéstelen marhaságot összeírkálni. Ki tömte maguknak tele a fejét, ennyi összefüggéstelen baromsággal?
74.
Utálom a politikusokat
2011.09.30., péntek [10:08]
Na,előkerült a Székelyhon géniusza! Aki nem az ő nótáját fújja az vagy hülye vagy magyarellenes nem utolsósorban delirium tremensben szenved! A nevemben benne van,hogy az ilyen emberekkel mennyire vagyok rokonszenves,de egy ilyen pimasz alak mint az Están bá fedőnév alatt "Írogató" embernek nem nevezhető lény túl tesz bármelyik politikuson
73.
Metilénkék
2011.09.30., péntek [10:06]
NE FÉLJETEK!

nem én mondom...
72.
nakiakiraly
2011.09.30., péntek [09:35]
Megértettem (a számokról a példáját)
Attól, hogy most magyarnak vagy székelynek mondjuk magunkat nem leszünk sem többen sem kevesebben. És most sem bűn ennek vagy annak mondani magad. Csak vannak tényezők amiket ha figyelembe veszünk akkor ésszerűbb az egyik.
Lehetséges, hogy mindegy hogy magyar vagy székelyek vagyunk. Csak vagyunk (vannak) páran akik a mókust is medvének látjuk és félünk mindentől. (tudom, hogy a félelem rossz tanácsadó)
De... Maros megyében már zártak be magyar osztályokat (hogy pontos legyek: nem indítottak megint). De példa a vásárhelyi orvosi egyetem amit törvény ír elő és mégsem tartják be. Éppen ezért "most" össze kell tartsunk mindenkivel aki magyar (mezőségi, bánáti, szilágysági, székely, csángó ...) és együtt alkossunk egy egységet.
Amúgy hidd el, hogy sokkal inkább a magyar pedagógusok megélhetése van veszélyben mint a politikusok-é. A politikus tud képviselni magyart és székelyt egyaránt. De az a román aki Dobrudzsában él és azt sem érti, hogy mi köze a magyarnak Erdélyhez az fel fog háborodni, hogy mennyi baj van itt a magyarokkal. Mert hol a magyarok, hol a székelyek valamit akarnak.
De említhetnék számtalan példát. A lényeg, hogy nekünk kisebbségi és azon belül magyar jogokat kell biztosítsanak, lehetőleg gazdasági önrendelkezést is (mikorra megérik a helyzet) és ehhez összefogás és összetartozás kell.
Most jobb egymillió magyarhoz tartozni mint nyolcszázezer székelyhez. Sajnos ilyen időt élünk és ezt a csatát meg kell vívjuk és reménykedünk a győzelemben.
A kardhal meg elsőre. és a remény hal meg utoljára :)
71.
Están bá
2011.09.30., péntek [09:07]
@70!
Megértettem fiam!Azért vagy ennyire rámenős "kulturált",mert nem vessz figyelembe senki és ez neked fáj.De ilyen mentalitással nem is fogod semmire vinni és a pocsolyában fogsz maradni-vergődni.
Már rég bebizonyitottad és nagyon sokszor ,hogy a delirium tremensben szenvedsz.
Jó gyógyulást!
Nem vagyok kiváncsi az eszmefutatásodra.
70.
.székely beszéd
2011.09.30., péntek [07:02]
Szégyelje magát senkiházi köpönyegforgató bérnyalonc!Semmi keresnivalója Székelyföldön! Menjen a bukaresti s..nyalóival együtt oda ahova akar!
69.
Están bá
2011.09.30., péntek [01:54]
@68!
"Maga" már levizsgázott.Nem érdemes foglalkozni az olyan gyerkőcökkel mint "maga".Még sok kenyeret kell behápláljon,hogy megértsen mindent .Az észjárása olyan mint egy hátúlgombolos ,mindég jajveszékelő ipsének.Ennyi!
68.
.székely beszéd
2011.09.29., csütörtök [21:31]
"1 szó mint 100.MI MAGYAROK VAGYUNK ÉS LESZÜNK IS." Mi a helyzet Están bá? Mi ez a Pál-forduló? Ezelőtt pár hónapja maga volt a legnagyobb székely? Nekem többet ne írjon a székelyekről! Szégyelje magát senkiházi köpönyegforgató bérnyalonc!
67.
Metilénkék
2011.09.29., csütörtök [21:04]
Aki hisz a Székleyföld Autonómiájában székelynek vallja magát, magyar anyanyelvvel.

A székely a statisztikákban a magyar egyik alcsoportja lesz. Ettől nem kell félni. Az RMDSZnek megfigyelői lesznek, sőt a kormány része. A csalás kizárt.
66.
Metilénkék
2011.09.29., csütörtök [21:00]
Az EMNP egy RMDSZ LÓTUSZ-virág.

Ezért képtelen a HIVATALOS népszámlálás eszközéhez folyamodni!
65.
Metilénkék
2011.09.29., csütörtök [20:56]
ÖSSZEFOGLALÁS:

A lényeg, hogy az RMDSZ fél egy tényleges autonómiától... ezért ködösít!!!!

Továbbá fél az olyan meglepetésektől, hogy a kolozsvári magyarok fele ...khm...székely!!!!

Mert akkor újabb kérdéseket kell megválaszolni és felborul a Mikó Imre korabeli status quo!

Mert akkor számos dolgot újra kell tervezni!

Ehhez sem szakembere, sem szándéka nincs...

SZŐNYEG ALÁ SÖPÖRNI a társadalmi gondjainkat, ez a cél!
*A székely az egy magyarba olvadt nemzet (natio latinul), akárcsak a palócok magyarba olvadt kunok és ahogy az oltyánok románba olvadt kunok. Ha egy kis Neagu Djuvarat olvastok megtudjátok, hogy kik az oltyánok. Negru Vodă miért volt fekete és így tovább...
*A székely nem az Egyéb, hanem a Magyar kategóriába tartozik. KÓDJA:1100.
*Mindenkinek az a gyermeke aminek a családfő szánja, ha nincs közmegegyezés...
*Ha egy szál kockás kotuliliom eszmei értéke Magyarországon 10000 Ft, akkor egy székely család eszmei értéke mennyi lehet?

Vajon kinek érdeke a székelyeket statisztikailag irtani?

Szövegértési problémásoknak:

A székely kódja 1100. Ami annyit tesz, hogy MAGYAR!
A székely RÉSZ az EGÉSZBEN, a székely része a magyarnak.

Üssünk kettőt egy csapásra!
64.
Na,ná!
2011.09.29., csütörtök [20:36]
@50!
Mi már rég átnéztünk rajtad.Szebb jövőt!
63.
Están bá
2011.09.29., csütörtök [20:31]
@61!
Tisztelt "menaság"!Nem is bün,nem is megalázás,ha valaki székelynek tartsa magát,de a mostasni helyzetben nem is dicsőség.Mert a SZÉKELY is MAGYAR..
62.
menasag
2011.09.29., csütörtök [18:52]
Az lehet, hogy nem vagyok egy zseni, de arra még emlékszem, hogy ki vagyok !
61.
menasag
2011.09.29., csütörtök [18:49]
Nem kijött, hanem példának említettem, és nem is a szám a lényeg, hanem az, hogy van székely és ne legyen bűn vagy megalázás azt kinyilatkozni.
Nem fog változni semmi, ha én vagy akárki székelynek vallja magát, még azok megélhetési lehetősége sem akik ebből élnek, csupán az lesz a vége, hogy nem csak titokban leszünk.
Mindenki az aminek születik, és hogy én is példát említsek, élnek közöttünk kínaiak is, kiknek gyerekei itt születtek és magyarul is beszélnek...de attól még nem magyarok.
Már leírtam a viccet, mikor egy székely lány a tengerparton nyaral, minek az eredménye egy gyerek lesz...csak fekete mint a szurok. Szégyellik is szegényt, de ha már megszületett hát felnevelik. Eljön a legénykor és meghívják szüreti bálba. Felöltözik fehér harisnyába...meg is csodálják, annyira, hogy egy idős bácsi megkérdi ki vagy te fiam...mire a válasz hát székely...mit bámul úgy, nem hiszi ? ...mire az öreg, elhiszem én fiam, csak most azt nem tudom ki vagyok én....?.
60.
akros
2011.09.29., csütörtök [17:38]
"A székely az székely és nem magyar."
De!
A székely az székely ÉS magyar.
A népszámláláskor meg különösen...
59.
Na háááááát!
2011.09.29., csütörtök [16:21]
[Nem ütötte a mércét]
58.
Metilénkék
2011.09.29., csütörtök [16:07]
Sikk, te is lökött vagy :).

A székely az egy magyarba olvadt nemzet (natio latinul), akárcsak a palócok magyarba olvadt kunok és ahogy az oltyánok románba olvadt kunok. Ha egy kis Neagu Djuvarat olvastok megtudjátok, hogy kik az oltyánok. Negru Vodă miért volt fekete és így tovább...
57.
sikk
2011.09.29., csütörtök [15:54]
A székely az székely és nem magyar.
56.
Están bá
2011.09.29., csütörtök [15:38]
Ajánlom Önnek és még másoknak is a 45-ös kommentet.Ott van logika.Nem csak azt kell figyelembe venni,hogy hol tudunk az RMDSZ-eseknek ártani.Itt és most nagyobb a tét ,és nem az a fontos,hogy kicsinyes párt érdekeket előtérben helyezzünk.Ön vagy Önök ha igazi székelyek ,akkor ezt megértik..
55.
Metilénkék
2011.09.29., csütörtök [15:28]
Mindenkinek az a gyermeke aminek a családfő szánja, ha nincs közmegegyezés...
54.
Metilénkék
2011.09.29., csütörtök [15:26]
menasag

Te EMNTés létedre, hogy lehetsz ennyire értelmi fogyatékos?

Miért kellene eltüntetni a magyar iskolákat és a székely-magyar és más-magyar miért nem járhat ugyanabba az iskolába? Eddig is nem jártak még cigányok is velünk egy iskolába?
Egy bantu is ha ismeri a magyar nyelvet miért ne járhatna magyar iskolába? És miért nem tanulhatna válaszható tantárgyban a székely népi kultúráról?

Itt a tét a TISZTÁNLÁTÁS, csak így lehet értelmes konklúziókat levonni.
Shit input gives shit output.
53.
nakiakiraly
2011.09.29., csütörtök [15:25]
Magyarázd el legyél szíves, hogy miként jött ki neked a 800 ezres szám. Ha azt mondom, hogy minden székely nem magyarnak vallja magát hanem székelynek akkor is lesz egy hibahatár.
Azt nem értem, hogy ha ismered a székelyek területi elhelyezkedését akkor igazából 4 megyényi emberszámról beszélünk.
Maros megye 228.275 fő
Kovászna megye 164.820 fő
Hargita megye 275.983 fő
--------------------------------
hiányzik 130.921 fő.
Ezt honnan vegyük. És ne feledd, hogy a környezetemben vannak magyarországi magyarok. Olyanok akik itt élnek kiskoruk óta, de pl. Budapesten születtek. Nekik a gyerekeik magyarok, vagy székelyek. És Székelyudvarhelyről beszélek, nem Kolozs vagy Temes megyékről.
52.
menasag
2011.09.29., csütörtök [15:07]
Előszeretettel hozakodtok elő a statisztikával.
Mi lesz ha a népszámlálás következményeként kiderül, hogy kelet-Erdélyben él mondjuk 800 000 székely ? Mi fog megváltozni ? Melyik faluból fogják eltüntetni a félig-meddig magyar iskolákat, Menaságról, Karcfalváról vagy Alfaluból ?
51.
nakiakiraly
2011.09.29., csütörtök [14:56]
Azt hiszem, hogy már írtam, hogy nem vagyok RMDSZ-es. Ez nem jó és nem is rossz most nekem. Mindig szavazok és volt amikor az RMDSZ-re szavaztam és volt amikor az MPP-ra.
Nem vagyok köpönyegforgató sem. Csak szeretem elolvasni a terveiket és aki jobban elkészítette és látok benne fantáziát akkor arra szavazok.
De miért kell pártpolitikusnak lenni, hogy el tudjuk dönteni, hogy nem csak 4 megyében lesz számlálás. És hogy fontos az összetartozás.
Hidd el, hogy ha RMDSZ-es politikus lennék akkor leírnám azt, hogy igen az vagyok.
De szégyen, hogy ha jól ha rosszul teszi a dolgát te le udmr-zed azt ami "ha kicsi és savanyú is" azért a miénk. Inkább a miénk mint a románoké. És már írtam azt is, hogy lehet politikai szerepet vállalni és megmutatni, hogy jobban is lehet csinálni. Nem csak itt hősködni.
50.
.........
2011.09.29., csütörtök [14:52]
Ne vitatkozz ezekkel! Nem veszed észre, hogy ezek bérencek? Ezért fizetik őket. Ezeket, ha megfizetik képesek neked bebizonyítani, hogy a fehér az nem fehér, hanem fekete. Nézz át rajtuk, ne vedd figyelembe őket. Annál nagyobb bosszuságot nem lehet az ilyeneknek okozni, mint amikor egyszerűen figyelmen kivül hagyják őket.
49.
.........
2011.09.29., csütörtök [14:47]
Hűha! A udmr már három bérencet is ideküldött: nakiakiraly, Están bá, és Solymász (a "şoimii patriei" utolsó mohikánját).
48.
nakiakiraly
2011.09.29., csütörtök [14:47]
Tévedés. Kolozsváron nem székelyek élnek, csak akik oda telepedtek munkát keresni. Ott már mezőség van. Illene ezt tudni.
.
http://hu.wikipedia.org/wiki/Székelyföld
.
És nem félrevezetni az embereket. A szőnyeg alá söpréstől félek én is. De ezért nem szabad megosztottnak lennünk. És a kolozsváriakkal együtt harcoljunk a jogainkért. Mindenki vallja MAGYARNAK magát és akkor mondhatjuk, hogy "Továbbá fél az olyan meglepetésektől, hogy a kolozsvári magyarok fele .."
47.
Metilénkék
2011.09.29., csütörtök [14:45]
Szövegértési problémásoknak:

A székely kódja 1100. Ami annyit tesz, hogy MAGYAR!
A székely RÉSZ az EGÉSZBEN, a székely része a magyarnak.

Üssünk kettőt egy csapásra!
46.
Metilénkék
2011.09.29., csütörtök [14:41]
Rokonjaim fejvesztve rohangálnak Kolozsváron: nagy jegy ellenére sem jutott bentlakás!!!
Akkor most hadd tömjék egy móc zsebét, amint tömték az én szüleim is egyébként.
A FALCS statisztikák miatt!
45.
nakiakiraly
2011.09.29., csütörtök [14:40]
Örülök az írásának. Komolyan.
Amiért nem felhőtlen az örömöm az talán azért van, hogy mindenki meg kellene értse, hogy a lemaradókra is szükségünk van. Nem tehetjük meg mint a "fecskék", hogy nélkülünk indulunk el, mert itt nem a lemaradók pusztulnak el, hanem az egész közösségünkre várhatnak rossz napok. Nem hiába emlegetem mind az oktatást. Az iskolabezárások "még" igazából nem kezdődtek el.
Ha itt is "racionalizálni" kezdenek mint Magyarországon, akkor melyik iskolát zárják be előbb? A magyar de 18 tanulóval rendelkező osztályt, vagy a 15 tanulóval induló román osztályt. Hát ezért fontos, hogy mind összetartsunk.
Erre most sokan azt mondják, hogy mindegy hogy ők székelyek vagy magyarok, mert úgyis bezárják a magyart. Nem kérem, nem. Mert akkor azt mondjuk, hogy a faluban vagy a városban ennyi magyar van és azoknak a kisgyerekeit is oktatni kell ha majd felnőnek. És ha bezárják akkor 5 év múlva nem lesz pedagógus. Így is nehéz csata lesz és lesznek helységek ahol elvesz pár "bástyánk". De ha magunk ellene dolgozunk, és nem fogunk össze akkor felgyorsítjuk ezeket a folyamatokat :(
44.
Metilénkék
2011.09.29., csütörtök [14:34]
Están bá!
Hogy Ön is értse: a székely kódja 1100. Ami annyit tesz, hogy MAGYAR!
Érthető?
43.
Metilénkék
2011.09.29., csütörtök [14:29]
Továbbá fél az olyan meglepetésektől, hogy a kolozsvári magyarok fele ...khm...székely!!!!

Mert akkor újabb kérdéseket kell megválaszolni és felborul a Mikó Imre korabeli status quo!

Mert akkor számos dolgot újra kell tervezni!

Ehhez sem szakembere, sem szándéka nincs...

SZŐNYEG ALÁ SÖPÖRNI a társadalmi gondjainkat, ez a cél!
42.
Están bá
2011.09.29., csütörtök [14:24]
@40!
Idézek:"Ilyen a székely."Pont.
Tisztelt úram!Nem ilyen a székely és főleg a nagy többség,de a búzában is van konkoly.Azt azért elárulom önnek,hogyha valaki minél tehetetlenebb ,akkor annál hangosabb és nem gondolja meg,hogy árt vagy nem,de fújja-zúgja logikátlan érveit.
Teccik-e túdni azt a közmondást,hogy:"Egy fecske nem csinál tavaszt"?
41.
Metilénkék
2011.09.29., csütörtök [14:23]
A lényeg, hogy az RMDSZ fél egy tényleges autonómiától... ezért ködösít!!!!

A székely nem az egyéb, hanem a magyar kategóriába tartozik. KÓDJA:1100.
40.
nakiakiraly
2011.09.29., csütörtök [13:48]
"Ez csak egy jólkitalált politika a magyarság megosztására. Kérdem én, a románokat miért nem osztják fel pl mócok, moldvaiak, stb."

Pedig erre a válasz nagyon egyszerű :)

Mert ők nem akarnak ártani a saját fajtájuknak. Itt egyesek abban lelik örömüket, ha másoknak ártanak. És nem kell sem ismerjék az illetőt, sem indokuk legyen. Ilyen a Székely.
Nemhiába van a közmondás, hogy "varjú a varjúnak ..."

Itt vannak akik érvelnek és vannak akik érveket nem értik és félremagyarázzák.
Elég csak végigolvasni a menaságiak hozzáállását a témához a http://szekelyhon.ro/hirek/kozelet/szekelyek-vagyunk-de-valljuk-magunkat-magyaroknak alatt.
A lényeg, hogy minél többet ártsanak azoknak akiket nem ismernek és semmi rosszat nem tettek nekik. Ez lenne a székely virtus?
39.
Solymász
2011.09.29., csütörtök [13:09]
Igentisztelt Honfitársaim!

Hát nem vesszük észre hogy ismét meg akarnak hurcolni bennünket!
Kéremszépen tekintsünk el a kampányüzenetektől és maradjunk pártatlanok e kérdést illetően.
Én is székely vagyok és székelynek is érzem magam a lelkem mélyéről. A probléma ott kezdődik, hogy éppen ezt a fájó pontunkat akarják kihasználi, és meg is teszik. Hiába valljuk magunkat székelynek azzal csak az aránycsökkentést érjük el, magyarán sok helyen még a húsz százalékos magyarság sem lesz meg ha így haladunk. Amúgy is ez csak egy statisztikai adat lesz, a jővőben is lesznek a románok részéről olyan megnyílvánulások h nincs Székelyföld és h a székelyek sem léteznek. És azzal h egynéhányan székelyként lesznek megszámláltatva, azzal többet ártanak a magyarságunknak. Tudom h önök között vannak elkötelezett atyafiak akik nem engednek a huszonegyből, végtére is székelyek :)
UI: Azt egyáltalán nem kell szégyelnünk h magyarnak valljuk magunkat, attól úgy is azok a becsületes székelyek maradunk mind eddig. Ez csak egy jólkitalált politika a magyarság megosztására. Kérdem én, a románokat miért nem osztják fel pl mócok, moldvaiak, stb. szerint?
38.
Están bá
2011.09.29., csütörtök [11:03]
@xy.:
@36!
..................és akkor "maga" miért nem beszél a saját nevében?Úram!Legyen következetes mindenben és mindég.
37.
Están bá
2011.09.29., csütörtök [10:58]
@23!
........és szerinted az a 12000 a buta meg a 300 meg a 800 az okosabbik része a magyarságnak?Még nem jöttél rá,hogy az RMDSZ,jó meg rossz tulajdonságaival egyetemben,még a magyar érdekképviselet záloga vagy ha úgy tetszik az alapja a nagy többség szemében?Tehát a bizalom meg van .És ez igy is van a rendjén.Nem szabad minden okoskodónak a szavára felülni a változás cime alatt.
36.
xy.
2011.09.29., csütörtök [10:43]
Csak a saját nevében beszéljen! Felőlem, maga lehet akármi. Mi is el tudjuk dönteni, hogy mik vagyunk. Maga nélkül is.
35.
Están bá
2011.09.29., csütörtök [10:39]

1 szó mint 100.MI MAGYAROK VAGYUNK ÉS LESZÜNK IS.Tiszta szégyen ami itt folyik a mi identitásunk körül.Akik nem jártasok ebben a témában könnyen levonhatják azt a konkluziót,hogy ezek,már mint MI még 1000 év után se tudjuk ,hogy MIK és KIK vagyunk.Sajnos vannak,akik nem veszik észre,hogy épp ez a rejtett cél ,hogy megoszoljunk és akkor könnyü prédák leszünk.Tehát mi saját magunk vágjuk el a fát a lábunk alatt.
ÉBREDÉS!!!!!!

34.
menasag
2011.09.29., csütörtök [10:26]
Érdekes dolgok kerülnek napvilágra.
Azt mondják az okosok, hogy a székely nem magyar, az ungur se, csak az magyar akit a román úgy ír be, hogy maghiar. Gyönyörű helyre kerültük.
Holnap pedig azt fogják kérni, hogy írjuk oda a maghiar mellé hogy prost, különben meg se számolnak.
Azt még valahogy megértem a buta székely fejemmel, hogy a politikusoknak mindegy kit képviselnek, ökröt marhát vagy embert, csak létszám legyen, különben fölöslegessé válnak, de azt már nem értem, hogy egy embert hogy lehet ennyire leértékelni és azt hazudni a szemébe hogy sem a székely sem a románul mondott ungur nem magyar csak kimondottan az akit úgy jegyeznek be, hogy maghiar.
Ezeket az oldalakt szerte a világon olvassák....tényleg hülyének nézhetnek akik nem ismernek közelebbről.
33.
Ténylegszékely
2011.09.29., csütörtök [09:36]
Hogy nem fognak történelmet hamisítani ? :) Csak aztán nehogy kapkodd a fejed, hogy a politikusaink megint elcseszték. Szerinted mit könnyebb meghamisítani, a kicsi 50-100 ezer székely számából lecsalni, vagy 800 - 1000 ezer magyarból lecsalni. Azért lesz kevés székely, mert sokan magyarnak vallják magukat. A maradékkal meg jól kicsesznek.
Akkor marad a pusztába kiáltott segélykiáltás. Emberek, oda lett az iskolánk.
...
Ti nem akartok semmi rosszat,
Isten a tanútok reá.
De nincsen, aki köztetek
E szent harcot ne állaná.
Ehhez Isten mindannyitoknak
Vitathatatlan jogot ád:
Ne hagyjátok a templomot,
A templomot s az iskolát!
...
.
Anyám kún volt, az apám félig székely,
félig román, vagy tán egészen az.
Anyám szájából édes volt az étel,
apám szájából szép volt az igaz.
Mikor mozdulok, õk ölelik egymást.
Elszomorodom néha emiatt -
ez az elmulás. Ebbõl vagyok. „Meglásd,
ha majd nem leszünk!...” - megszólítanak.
32.
lakásösszeírás
2011.09.29., csütörtök [08:37]
Népszámlálás és lakásösszeírás. Tehát lakásösszeírás is! Így a helyes, ahogy a csíki Kozán István újságíró úr használja. Az erdélyi sajtó tanulhatna tőle!
31.
Metilénkék
2011.09.29., csütörtök [08:34]
2011-ben a Román Tudományos Akadémia nem fog történelmet hamisítani, mert lehetetlen...
A lényeg, hogy az RMDSZ fél egy tényleges autonómiától... hova teszi el a sok apparatcsikot?
30.
székely-magyar
2011.09.29., csütörtök [07:44]
Sok az okos !
Csak nehogy késő legyen a tetteinket megbánni !
29.
Nyakas székely
2011.09.28., szerda [23:31]
”Székelyföldön székelyek közt születtem.
Talpig székely anya nevelt fel engem.
Talpig székely volt az édesapám is.
Székely érzés maradt róla reám is.”
Székelynek írjon a számláló biztos is.
28.
Sándor83
2011.09.28., szerda [23:16]
Az utolsó mondatot is olvasd el. Elég egyértelmű - ha elég sokan vallják magukat székelynek, akkor külön veszik a székely nemzetiséget a magyartól. És akkor Bukarestben összehívják a Román Tudományos Akadémiát, aki majd megállapítja, .- ahogy a csángókról már megállapította - hogy a székelyek eredetileg románok, s emiatt szépen leveszik a magyar táblát, becsukják az iskolát és így sorban. Hála az ilyen okos székely góbéknak.
27.
anonimusz
2011.09.28., szerda [23:15]
szekelyek marpedig voltak, vannak, lesznek
http://www.youtube.com/watch?v=wFhwMYlbuwo
26.
Metilénkék
2011.09.28., szerda [23:05]
Hármas-szabály:

Ha egy szál kockás kotuliliom eszmei értéke Magyarországon 10000 Ft, akkor egy székely család eszmei értéke mennyi lehet?

Vajon kinek érdeke a székelyeket statisztikailag irtani?
25.
Metilénkék
2011.09.28., szerda [23:01]
Igazad van székely-góbé...

"Hogyan történik a nemzetiségek kódolása?
A nemzetiségek kódolása két szinten történik. A "magyar", "ungur" és a "székely" egyaránt az 1100-as kód alá kerül. A számlálóbiztosnak kötelessége az általunk megnevezett nemzetiséget ráírni a kérdőívre, a nemzetiség kódolása később történik. Amennyiben az egyik etnikum jelentős arányban lesz jelen, a kódolás második fázisában külön választhatják a magyartól. "

Tehát valóban RMDSZ diverzió, hogy a "székely" az "egyéb" kategóriába kerül!!!
24.
hoppááá
2011.09.28., szerda [23:00]
Na, jött is elsőre az "össze kell fognunk"... Kivel? Kb. 3-5 napja Tőkés László is elmondta a vásárhelyi rádióban, hogy udemerájos szemszögből mennyit jelent az összefogás! És amúgy ha Magyrországhoz tartoznánk akkor kit érdekelne hogy te büszkén lennél székely? Itt és most kell székelynek lenni.
És semmi közöm Csibi Barnához, viszont jobban tisztelem mint személyedet!
23.
Sandor83
2011.09.28., szerda [22:51]
Az a megdöbbentő és szomorú, hogy az RMDSZ filmet 12 000-n nézték meg, az EMNT-t 300-an, a ROLE klippet 800-an. Itt látszik, hogy még mindig mekkora ereje van az udemerének. A honlapjuk is sokkal hasznosabb, jobb, ezt is be kell látni. Ez sajnos hogy üzenet kellene legyen mindenkinek, aki változást vár, hogy sok lesz itt még a munka.
A székely kérdéshez: szerintem ez a román titkosszolgálat kísérlete a magyarok megosztására, csak ezt nem meri senki leírni. Eddig Pascan prefektus és Csibi Barna fizetett provokátor vállalta egyedül névvel, hogy székelynek kellene magunkat vallani. Ha Magyarországhoz tartoznánk, én is büszkén lennék székely. De itt most össze kell fognunk, és megmutatni, hogy magyarok vagyunk, s ezen belül székelyek. Tehát én magyarnak fogom magam beíratni.
22.
hoppááá
2011.09.28., szerda [22:29]
Igazad van, góbé, én veled vagyok! Székely vagyok, székelynek is fogom vallani magam! És próbálom meggyőzni minél több székely ismerősömet hogy ne tagadják meg a székely nemzetet, még akkor sem ha a jelenlegi politikumnak ez nem fekszik. Ne gyertek itt is azzal, hogy olyan mint székely nemzet nem létezik stb., stb. A XX század elején közel félmillió székelyt jegyeztek, még viszább lépvén, "az Erdélyi Fejedelemség korában (XVI-XVII században) Erdély három politikai nemzete között (a magyar után s a szász előtt) második nemzetül szerepelt s különleges történelmi hivatást töltött be..." (dr. Szádeczky Kardoss Lajos:A Székely Nemzet története és alkotmánya). Ne gyertek ismét a nagy összefogással! Mese... Székelyföldön székelyek vagyunk, saját alkotmányunk volt mindig, saját zászlonk és himnuszunk volt és van a mai napig is! Ne hagyjuk hogy a politikai érdekek, a kommunista remedesze eltörölje nemzetünket! Ők az oláh kormány tagjai, az oláh politika prostituáltjai! Mi pedig már a honfoglalás előtt itt léteztünk, hálá Istennek cseu sem tudott a szászok mintájára "túl adni" rajtunk, és nem hagyjuk a komcsi udemerájnak sem hogy eltöröljön! Székely vagyok, magyar, de azért mégis csak székely!

Széllyes Sándor - Székely Karácsony

Hóba temetkezett csíki havasokon,
Áron - egymagában - fenn a Madarason

- Uram, - fohászkodik - Fiad megszületett,
Karácsony este van...Hogyha megteheted,
Te, aki rendezed ezt a nagyvilágot,
Juttass nekünk is egy kicsi boldogságot.
- Hallottalak, Áron, de nem mondtad kinek?
- A népemnek, Uram, szegény székelyeknek.
Az Úr kicsit hallgat, majd így szól: Te Áron!
Jókedvemben kaptál...legyen úgy...nem bánom.
De még mielőtt a kérést teljesítem,
Valamit meg kéne magyarázni nékem:



Én a székelyekről hallottam eleget,
Mondtak már rólatok hideget, meleget...
Tudom - hívők vagytok -, sokat imádkoztok,
De szidásomban is világelsők vagytok.
Hallom, magatokat székelynek valljátok,
S kiválasztott népem neveit hordjátok:
Áron, Ábel, Mózes, Dániel és Dávid,
Az egész Biblia - vissza Ábrahámig...
Ha jól meggondolom, szinte már úgy vélem,
Hogy Csicsó - Názáreth, s Ditró - Jeruzsálem.
Aztán - ha jól értem - magyar a beszéded,
S mégis a székelyek boldogságát kéred...
Miféle náció, ha a nyelve magyar?
- Ó, Uram, - szólt Áron - a székely is magyar,
Csak egy kicsivel több. Igaz, hogy nem sokkal,
De több! Legalább úgy három vagy négy fokkal.


Ott állt a sok fenyő keményen, vigyázzban,
Gyertyák pislákoltak ezer csíki házban,
Megkondult Csíksomlyó máriás harangja,
S szelíd korholással szólott az Úr hangja:
- Jól van, Áron fiam, és most tartsunk rendet:
Ez a "kicsivel több" megmagyaráz mindent.
Én megértettelek, és most érts meg te is:
Kicsivel ezért több a szenvedésetek is.
21.
kics baltaZÁR
2011.09.28., szerda [22:05]
antinak igaza van
20.
székely-góbé
2011.09.28., szerda [21:43]
Márpedig összefogás lesz, és erre épül Székelyföld, nem holmi etnobiznisz termeli ki, ahogy ajánlja az UDMR már 20 éve. Alig van már, akinek ígérettel ne lenne tele a padlása és kölcsönnel, megélhetési gondokkal a feje, úgyhogy a mesével le lehet állni! Felébredtünk.
19.
anti
2011.09.28., szerda [21:34]
A sziknek üzenem hogy én székelynek születtem és az es maradok mejd menj az anyaorszgba és ott ugyes román leszel
18.
Csak-ugy
2011.09.28., szerda [21:17]
Azért furcsa egy nép a székely. Senkivel és semmivel nem békél meg.
Kikkel van bajunk? Mindenkivel !!
A vezetőink kihasználnak. A románok ellenségeink. A zsidók pénze nem kell. A török pityóka olcsóbb és még az íze is olyan mint a csíkinak. Magyarok nem kellenek, hiszen mi sem kellettünk nekik (2004-es dec. 5-e).
Nekünk van székely ruhánk, székely zászlónk és székely himnuszunk. Mi kell még.
A turisták nem jönnek. A termékeink nem kellenek másoknak (mi az hogy verseny?).
Románok keveset osztanak vissza a legelmaradottabb megyéknek, és Magyarország sem segít alanyi jogon.
A lényeg, hogy összefogni sem tud a székely. Hisz ha valaki ajánl valamit , akkor az biztos, hogy valamit nyer az egészből és akkor a szomszéd tehene mitől fog megdögleni?
17.
SIC
2011.09.28., szerda [20:16]
'ztán ne vonulgasson senki székely ruhában,székely zászlóval,székely himnusszal stb.ha most nem áll a főd mellé.
16.
szik
2011.09.28., szerda [19:58]
Székelyek valljátok székelynek magatokat a többi nem számít akarom mondani a politikusak nem számítanak.Székely, ha nem akarsz a magyarok közt másad hegedűs lenni mint erdélyi magyar , akkor vállald a székelységed!
15.
Tallózó
2011.09.28., szerda [19:51]
"Soros Pál, az egyik leggazdagabb magyar a földön aki történetesen Soros György tesvére, azért nem segít senkit Európában, mert a testvérét sokan támadták Magyarországon. Inkább Afrikába küldi a támogatását" Na ez a támogatás hiányzik Európából! Ahol ezek megjelennek ott rajtukon kívül mindenki csődbe megy. Isten óvja Magyarországot, Isten Óvja Európát! -ezektől a "támogatóktól"!!!
14.
Géza INNEN
2011.09.28., szerda [19:49]
Az RMDSZ filmjét elrontja a Szomszédnéni produkciós iroda "humora", a Székelylend pedig oda teszi magát, látszik, hogy ők komolyan is gondolják :), az MPP is jó filmet csinált, de mégis csak a Rolenak adom a pontot, ők biztos szívükből dalolják, hirdetik amerre csak járnak, hogy magyarnak lenni jó!
13.
székely-góbé
2011.09.28., szerda [18:57]
Nagy baj a tudatlanság, de fő hogy ne találkozzék a szorgalommal... látom néhányatokat azért megtalált.
Az EMN honlapján (http://www.magyarnaklennijo.ro/gyik) oda vagyon írva legelöl, hogy a magyar és a székely es ugyanúgy a 1100-es kód alá kerül. Osztán másodlagosan szétválogatják a Székelyföld bajszosait, de attol még a magyarság számát gyarapítják, ha már úgy féltitek a zsírosbödönt... De ahogy odasodort a szél a tűz mellé, úgy el is fog sodorni, jába erölködtök.
12.
pesta ba
2011.09.28., szerda [18:25]
nagy okor vagy te komam! azert mert szekelyfoldon vagyunk meg magyarok vagyunk,pontosabban szekely magyarok,magyarul:magyarok!
szerinted a moldvai roman,moldvainak? a oltean roman olteannak vallja magat?persze ezeket kerdeseket a romanok nem teszik fel maguknak ugyebar...de minket probalnak megosztani,es sajnos a hozzad hasonlo eszesek meg be is veszik a csalit....
csokolom.
11.
ugy
2011.09.28., szerda [18:16]
Gondolom akkor nem is kérted és nem is fogod kérni a magyar állampolgárságot?hmmm?
10.
faragatlan túskó
2011.09.28., szerda [17:17]
na, neked se a lábaddal van baj
9.
bárá
2011.09.28., szerda [17:14]
1) Soros Pál odaküldi a támogatását, ahova akarja. Ez a maga baja!
2) Mielőtt vádaskodni kezd, jó lenne tisztába lenni, hogy mi a "zsidózás". Az, hogy valakiről megjegyezzük, hogy magyar-zsidó, az még távolról sem zsidózás. A lexikon is megjegyzi. Gondolom, a lexikon szerkesztőit is nem akarja zsidózással vádolni?
3) Az, hogy én a székelyföldön székelynek vallom magam, annak semmi köze nincs a Ludas környéki iskolához. Ebbe egyezzünk meg.
8.
székely-góbé
2011.09.28., szerda [17:06]
Mánpedig én székely vagyok és kiherélem a számlálóbiztost ha nem aztat írja bé. Aztán a politikusék döntsék el hogy a magyar vagy milyen párt képviseli a székelyt, éppen ki küzd a szavazatáért. Különben hogy lesz itt autonóm Székelyföld, ha egy fia székely sincs benne? Me eleget ígérgették... immán megcsináljuk.
7.
nakiakiraly
2011.09.28., szerda [17:00]
Soros Pál, az egyik leggazdagabb magyar a földön aki történetesen Soros György tesvére, azért nem segít senkit Európában, mert a testvérét sokan támadták Magyarországon. Inkább Afrikába küldi a támogatását.
Értem én, hogy jó itt zsidózni, de azért érdemes odafigyelni, hogy a zsidó az egy vallás mint a többi. És sok székely tért át zsidó vallásra.
Lehet, hogy csak "szlogen" az egész, de akkor ha magyar nem magyar iskolába íratja a gyerekét és létszám hiányában bezárnak osztályokat vagy iskolákat (kérdezzétek a Maros megyei ismerősöket - pl. Ludas környékén) akkor ne ágáljatok, hogy az e szemét aki meg se hallotta amit a "nagyok" mondtak.
Én úgy látom, hogy a "vezetőink" azt kellett volna mondják, hogy ne tartsuk össze és akkor "csak" azért is másként cselekednénk.
Ilyenek vagyunk
6.
bárá
2011.09.28., szerda [16:06]
Tudtommal, Szent-Györgyi Albert is magyar-zsidó volt. Sőt, tudtommal az összes úgynevezett magyar Nobel-díjas, magyar-zsidó volt. Sőt még ennél is tovább megyek, a Nobel-díjasok túlnyomó többsége zsidó származású. Nemhiába mondja a vicc, hogy melyik a két legnagyobb zsidó ünnep? A Hanuka és a Nobel-díj átadás.
5.
szlogen
2011.09.28., szerda [16:00]
"Minden magyar számít – ezzel a szlogennel hirdetik..."
Na ez a baj gyerekek, hogy a "Minden magyar számít" csak egy szlogen (mint az összes többi).
4.
bara
2011.09.28., szerda [16:00]
Hat tenyleg nem kapott, de “szomszedneni”-ektol nem varhatunk tobbet, emlithette volna Szent-Györgyi Albert nevet o inkabb magyar mind a tobbi , dehat ez van ,vannak magyarzsidok , zsidomagyarok mint teller edeek, csangoszekelymagyarok mint mi es meg sok mas keverek, de a lenyeg hogy minel tobben legyunk ebben a nagy egyvelegben amit mi NEMZET nek hivunk. Jo nepszamlalast , jo szavazast.
3.
lkc
2011.09.28., szerda [15:47]

éééés..... tényleg nem!

2.
hiba
2011.09.28., szerda [15:20]
Teller Ede nem kapott Nobel-díjat...
1.
2011.09.28., szerda [14:32]
és mennyit költenek erre?... www.gajnandi.blogspot.com
Hozzászólások102