Meghosszabbították a sárga kódjelzést Hargita megyében. A vasárnap délután kiadott figyelmeztetés szerda délelőttig tart. Hétfőn a sűrű havazás megnehezítette ugyan a gépjárműforgalmat, de nem okozott különösebb problémákat a megye országútjain, sem a megyeszékhelyen.

Ellenőrzik a síneket. A vasúti közlekedésben nem okozott jelentős késéseket, járatkimaradásokat a havazás
A hóekék folyamatosan járták a megyében található országutakat, fennakadásokra nem került sor. A havazás ideje alatt teljesen hótalanítani ugyan nem sikerült az utakat, ami a gépjárművezetők körében bosszankodásra adhatott okot, ennek ellenére a téli útviszonyoknak megfelelően, zavartalanul lehetett közlekedni.
„Súlyos szerencsétlenség nem történt az elmúlt napokban a megyében, többnyire koccanásokról érkeztek jelentések, valamint két kisebb balesetet regisztráltak, egyik a hó miatt, a másik a latyakos út miatt következett be” – mondta érdeklődésünkre Gheorghe Filip, a Hargita Megyei Rendőr-felügyelőség szóvivője.
Hat kotrógép dolgozott hétfőn Csíkszeredában
„Kisebb-nagyobb megállásokkal Csíkszeredában az utakat péntek reggel óta folyamatosan takarítják és szórják csúszásgátlóval” – tájékoztatott Tóth László, az AVE-Huron Kft. igazgatója. Hozzáfűzte, hétfőn délelőtt hat hókotrógép dolgozott az utcákon, és dél körül már a műutak szélesítését végezték. A város útjainak takarításánál elsősorban a főutak élveznek prioritást, majd következnek a tömbházak közötti szakaszok és végül a város peremterületei, mint például Csiba. „A szinte állandónak mondható havazás miatt, a megyeszékhelyen – más városokhoz képest – a közlekedésben nem voltak fennakadások, annak ellenére, hogy az utakat teljesen hótalanítani csak havazás után lehetséges” – nyomatékosította Tóth. Az egyetlen problémát a tömbházak között parkoló autórengeteg okozta, ami miatt több helyen a hóeke nem fért be az utcába – fűzte hozzá az igazgató.
Hargita megyében a havazás a vonatközlekedést nem lehetetlenítette el. A csíkszeredai vasútállomás információs irodájának tájékoztatása szerint a havazás a vonatközlekedésben nem okozott fennakadásokat. Kisebb késésük csak a Gyimesek felől érkező személyvonatoknak volt, a megyénket érintő összes többi járat a menetrendnek megfelelően közlekedett.
A meteorológia jelentések szerint Hargita megyében szerda délelőtt 10 óráig sárga jelzés van érvényben, ami azt jelenti, hogy további havazásra kell számítani, valamint erősebb széllökésekre a hegyvidéki területeken. Az előrejelzések szerint Csíkszeredában kedden a nappali hőmérséklet -14 és -9 fok között fog váltakozni, az éjszakai pedig -17 és -9 fok között ingadozik majd.