„Azt például észre sem veszem, hogy lett itt egy Sapientia, amelyen 1000 egyetemista jár. Színház szempontjából mintha nem léteznének” – mondta a Marosvásárhelyi Nemzeti Színház művészeti vezetője, Kövesdy István szerdai sajtótájékoztatóján.
A fenti kijelentést az évad utolsó bemutatója kapcsán tartott sajtótájékoztatón tette a Nemzeti művészeti vezetője. Kövesdy István (képünkön) újságírói kérdésre válaszolva mondta el, hogy a Pinokkió című mesemusical nem jelent 180 fokos műsorpolitika változást, eddig is cél volt a gyerekek színházba csalogatása.
S habár az idei évadban néhol azt láttuk, hogy 1 lejes jegy mellett is 30–40 ember volt a nagytermi előadásokon, Kövesdy ezért nem a színházat teszi felelőssé.
„Ez nem az előadásainkat, hanem a felnőtt nézőinket minősíti. A fiatalok például nem járnak színházba, kivételt képeznek persze a Művészeti Egyetem növendékei. Azt például észre sem veszem, hogy lett itt egy Sapientia, amelyen 1000 egyetemista jár. Színház szempontjából mintha nem léteznének, nem tudtuk elérni őket” – mondta a művészeti vezető, aki saját elmondása szerint ugyanezt elmondhatja a többi intézményről is.