Ígéretet kapott Tusnádfürdő önkormányzata arra vonatkozólag, hogy legkésőbb február közepén felkerül a balneoklimatológiai központ minősítésű települések listájára. Hogy konkrétan milyen előnnyel jár ez, azt még egyelőre nem tudják az illetékesek.

Tavasszal élményfürdőt is avathatnak a tusnádfürdőiek
Úgy tudom, napokon belül elfogadnak egy kormányhatározatot, mely által bővítik a balneoklimatológiai központ minősítésben részesülő települések listáját, amelyre ezúttal Tusnádfürdő is felkerül – tájékoztatott Albert Tibor. A fürdőváros polgármestere kifejtette, az erre vonatkozó kérést és dokumentációt már elküldték az illetékes szakhatósághoz. Megjegyezte, ahhoz, hogy fürdővárosként kerüljön az országos nyilvántartásba a település, néhány alapvető feltételt szükséges teljesítenie: megfelelő infrastruktúrával és szálláshelyekkel kell rendelkeznie, ugyanakkor kezelőközpontoknak is otthont kell adnia. „Minden elvárásnak megfelelünk, úgyhogy nincs akadálya a minősítés megszerzésének” – közölte a polgármester, hozzáfűzve, egyelőre senki nem tudja, milyen előnyökkel járna ez.
Elmondása szerint az üdülőtelepek országos szövetségének legutóbbi ülésén eldöntötték, a kormánnyal e hét végén folytatandó kétnapos megbeszélésen arra próbálják rávenni a kabinetet, az infrastruktúrafejlesztés terén részesítse előnyben azokat a településeket, amelyek a balneoklimatológiai központ minősítéssel rendelkeznek. „Hiszen nagyobb eséllyel csalogatjuk a turistákat, ha jól működő közvilágításunk, parkjaink, rendezett utcáink és sétálótereink vannak számukra” – érvelt az elképzelés mellett Albert Tibor.
Az egészségügyi minisztériumhoz tartozó Országos Rehabilitációs, Orvosfizikai és Balneoklimatológiai Intézet első alkalommal tavaly októberben hozta nyilvánosságra a fürdővárosi rangot elnyert települések listáját. Első körben Amara, Călimăneşti-Căciulata, Félixfürdő, Govora, Herkulesfürdő, Kovászna, Olăneşti-fürdő, Techirghiol, Szováta és Vízakna kapta meg a balneoklimatológiai központ minősítést. Ez tulajdonképpen azt jelenti, hogy e települések mindegyikében biztosítható terápiás, rehabilitációs vagy megelőző gyógykúra bizonyos ideg- és bőrgyógyászati, nőgyógyászati, endokrin, anyagcsere- és táplálkozással kapcsolatos betegségekre, illetve mozgásszervi, degeneratív, reumatikus, valamint légző- vagy emésztőszervi, szív- és érrendszeri bántalmakra.