A prefektus és különböző állami szervek közbelépését kérte Hargita megye tanácsa a gyergyóremetei hulladékgazdálkodási központ kapcsán a településen házaló személyek ügyében. Egy csoport ugyanis néhány napja aláírásgyűjtési ívekkel járva a falut, arra a kérdésre kért választ, hogy a lakók igennel szavaztak-e a szeptemberi referendumon.
"Ez a kérdés eleve sérti a választás titkosságát" – fogalmazott Laczó-Albert Elemér gyergyóremetei polgármester a megyeházán összehívott sajtótájékoztatón. Elmondta, hogy tavaly a helyi tanácsban egységes döntés született a hulladékgazdálkodási központ Remetére telepítésének ügyében, a három MPP-s tanácsos is támogatta az elképzelést, és a demokratikus gyakorlatnak megfelelően tájékoztató kampányt szerveztek, majd referendumot is kiírtak. A referendumon a szavazásra jogosult lakosok 57%-a jelent meg, és 83,5%-ban igennel szavaztak.
"Most jött két fiatalember Udvarhelyről, és két helyi lakos közreműködésével – akikből az egyik Vass Ilona, a Szász Jenő anyósa – elindultak a faluban aláírásgyűjtő ívekkel, hogy megkérdezzék a lakosokat, igennel szavaztak-e a referendumon" – mondta Laczkó-Albert Elemér.

A polgármester úgy tudja, a személyi számot is leírják, kiskorúakat is foglalkoztatnak, sőt, pénzt is ígértek a tevékenységért a megrendelők, ötven–ötven lejt egy napra, de nem kötöttek szerződést a munkavégzőkkel. Többek között ezért is tett feljelentést a megyei önkormányzat a különböző szervekhez.
"Kértük az AVE Hargita hulladékgazdálkodási vállalatot is, hogy tisztázza, van-e köze az ügyhöz – mondta Borboly Csaba megyei tanácselnök. – Elítéljük a fejlődésgátló kezdeményezéseket, a hitelrontó folyamatokat. Felkértük a prefektust is, tegyen meg mindent, hogy ilyen, bűncselekménynek is minősíthető provokációt ne folytasson senki. Ugyanakkor büntetőjogi eljárást kezdeményeztünk ismeretlen tettes ellen."