Összefogás, kilátások fától fáig

Összefogás, kilátások fától fáig

Nagypénteken került nyilvánosságra, hogy az osztrák tulajdonú Holzindustrie Schweighofer évi 800 ezer köbméternyi rönk feldolgozására képes üzem létesítését tervezi a Kovászna megyei Rétyen. Ez a helyi vállalkozók szerint hatalmas csapás lenne a székelyföldi fafeldolgozó iparra. Kedden Bukarestben erről egyeztettek Lucia Ana Varga környezetvédelmi miniszterrel, aki számos ponton egyetértett velük, ugyanakkor konzultáltak a készülő új erdőtörvényről is.

Gergely Imre

2013. április 17., 20:592013. április 17., 20:59

2013. április 18., 19:342013. április 18., 19:34

A gyergyószentmiklósi székhelyű Arbor fafeldolgozó szövetség képviselőit – más szakmai szervezetekkel együtt – tárgyalni hívta Bukarestbe az illetékes miniszter, mely alkalomból ismertették az osztrák megaberuházással kapcsolatos álláspontjukat. Lucia Ana Varga ígéretet tett arra vonatkozóan, lépéseket fognak tenni annak érdekében, hogy a rönk és a fűrészáru (deszka) exportját korlátozzák. Ez előnyös lenne azon cégek számára, akik készterméket (bútort, nyílászárókat, faházakat stb.) állítanak elő, és szállítanak külföldi piacokra. Ugyanakkor a miniszter szerint egy másik igen lényeges változtatást is hoz majd az új törvény: az állami erdőkből származó faanyag megvásárlásánál a készterméket gyártók lesznek előnyben, és csak arra a mennyiségre pályázhatnak a „deszkások”, amelyre az előbbiek nem tartanak igényt.

Ez nagy előrelépés lenne – mondták az Arbor vezetői. Ugyanakkor leszögezték, helyi, székelyföldi szinten ez még nem elég, hiszen itt húsz százalékot sem éri el az állami erdők aránya, a többség közbirtokosságok, magánszemélyek és egyéb intézmények kezében van. Esetükben nem korlátozható, hogy milyen formában értékesítik erdeik faanyagát. Az Arbor-vezetők éppen emiatt az RMDSZ-csúcsvezetésével, valamint parlamenti képviselőkkel is tárgyaltak, illetve Hargita Megye Tanácsa vezetésével is. Azt az ígéretet kapták, hogy hamarosan sor kerül a közbirtokosságok vezetőivel egy széleskörű megbeszélésre annak érdekében, hogy meggyőzzék őket: a közösség vagyonát csak úgy értékesítsék, ha nem a pillanatnyi nyereséget részesítik előnyben, hanem azt, hogy az emberek munkahelyei megmaradjanak, és lehetőség szerint még több munkahelyet lehessen létesíteni.

Az Arbor-vezetők ezzel kapcsolatban ismételten elmondták: anyagilag nem veszít az erdőtulajdonos azzal, ha a helyi cégnek adja el a fát, hiszen az is piaci áron fizet. A fontos az, hogy nyersanyaghoz jusson. A miniszterrel és az RMDSZ-vezetőkkel lezajlott tárgyalások várható eredményei azonban még nem jelentenek teljes biztonságot a helyi cégek és munkahelyek szempontjából. Az Arbor álláspontja változatlan: a Holzindustrie Schweighofer beruházását meg kell akadályozni.
 
Sötét jövőt jeleznek előre az adatok

Amit a Holzindustrie Schweighofer ígér, annak tíz százaléka a realitás, de a negatív következményei viszont sokkal nagyobbak is lehetnek, mint amit most előre lehet látni – szögezik le az Arbor fafeldolgozók szövetségének vezetői. Az osztrák cég 150 millió eurós beruházást és 600 munkahelyet ígér. Egyik állítás sem igaz – mondták az Arborosok. Az elmúlt napokban Németországban meglátogattak egy hasonló kapacitású üzemet. Ott kiderült, 15 millió euróból megvalósítható a befektetés, és 600 helyett 60–65 fővel működtethető. Ezzel szemben számos fafeldolgozó vállalkozás megszűnik, és a korábban becsült 13 ezer helyett akár 20 ezer ember is elveszítheti állását a székelyföldi és a környező megyékben. Óriási torzítás tehát, amit az osztrákok mondanak.

Más számadatokkal is szolgáltak a gyergyószéki vállalkozók. Az ő számításaik szerint a Holzindustrie Schweighofer nem 800 ezer, hanem körülbelül 1,2 millió köbméternyi rönkből állít majd elő deszkát évente. Ez csak a szállítást illetően a következőket jelenti: Rétyre, az üzembe évente 37 ezer 500 rönkszállító teherautónyi nyersanyagot visznek, ami naponta 148 nehéz járművet jelent, azaz hatpercenként egy megy majd be az üzem kapuján. El lehet képzelni, milyen hatása lesz majd ennek az utakra. Az Arbor-vezetők ugyanakkor úgy tudják, az osztrákok komolyan lobbiznak a kormánynál, hogy csökkentsék a kivágható erdők korhatárát. Jelenleg a százéves erdőket lehet kitermelni Romániában, a Holzindustrie Schweighofer pedig azt szeretné elérni, hogy a 80 évesek is vághatók legyenek. Ezzel radikálisan felgyorsulna az erdők eltűnése az egész országban.
 
Vállalkozói és környezetvédő összefogás

Az Arbor nemrégiben nyílt levelet, felhívást fogalmazott meg, amelyben arra hívják fel a figyelmet, hogy meglátásuk szerint az osztrák cég térhódítása Kovászna megyében nem más, mint a székelyföldi és ezen túlmenően a romániai, ma még meglévő faipari egységek tudatos csődbe taszítása és a vállalkozások alkalmazottainak a munkanélküli irodákhoz való átirányítása. Attól tartanak, hogy ha az osztrák cég évi 800 ezer köbméter faanyagot vásárolna fel Székelyföldön és a környékbeli megyékben, akkor a helyi vállalkozások nyersanyag nélkül, alkalmazottaik pedig munka nélkül maradnak.

A felhívásban követelik:
1. Az óriási famennyiséget feldolgozó, de kis számú munkahelyet létrehozó beruházás azonnali leállítását egész Románia területén.
2. A rönk idegen országokba való kivitelének azonnali megszüntetését.
3. A fűrészáru idegen országokba való kivitelének azonnali megszüntetését.
4. Egy olyan törvénytervezet kidolgozását, amelynek értelmében az erdőtulajdonosok a meghirdetett és értékesített rönkmennyiségből elsősorban a késztermékeket előállító vállalkozásokat szolgálják ki, majd az esetlegesen fennmaradt mennyiséget értékesítsék a kizárólag csak fűrészárut előállító egységek felé.

Ezekhez a követelésekhez kérik minden velük egyetértő, felelősen gondolkodó polgár támogatását. Molnár Judit, az Arbor elnöke elmondta, felhívásukra az elmúlt időszakban számos pozitív visszajelzés érkezett. Szakmai és civil szervezetek jelezték hivatalosan, írásban Székelyföldről és az ország más tájairól is, hogy egyetértenek a felhívás tartalmával, és csatlakoznak az ebben megfogalmazottakat követelők táborához. Ugyanakkor Molnár Judit jelezte, Háromszéken is komoly összefogás alakult ki az osztrák megaberuházás ellen, tizenkét háromszéki civil szervezet, internetes portál kezdeményezésére aláírásgyűjtés indult a világhálón a Holzindustrie Schweighofer háromszéki letelepedése kapcsán.

Molnár Judit kifejezte, a vállalkozói és a civil szféra összefogásával erős nyomást lehet gyakorolni az illetékesekre, meggátolni a Holzindustrie Schweighofer megtelepedését Székelyföldön.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2023. január 25., szerda

Nem sikerült dönteni, tovább csúszik a hitelfelvétel ügye Gyergyószentmiklóson

Nem volt döntőképes a gyergyószentmiklósi önkormányzati képviselő-testület, így harmadszorra is napirendre kell tűzniük a hitelfelvétel ügyét. Ismét elhangzott: ha nem kap kölcsönt a város, beruházásokat kell leállítani.

Nem sikerült dönteni, tovább csúszik a hitelfelvétel ügye Gyergyószentmiklóson
2023. január 17., kedd

Filmvetítéssel ünneplik a Magyar Kultúra Napját Gyergyószentmiklóson

A Petőfi emlékévhez is kötődve a Föltámadott a tenger történelmi játékfilmet láthatja a gyergyószentmiklósi közönség csütörtökön. Ezzel ünneplik egyben a Magyar Kultúra Napját is.

Filmvetítéssel ünneplik a Magyar Kultúra Napját Gyergyószentmiklóson
2023. január 11., szerda

Vitatott munkálatok zajlanak Gyilkostón

Földmunkákat végeztet a Monturist kft. a Gyilkos-tó közvetlen közelében, a munkagépek a parti sétányon dolgoznak. A cégvezető szerint erre minden hatósági engedélyük megvan. A városi főépítész szerint ez nem így van, a munkálatokat le kell állítani.

Vitatott munkálatok zajlanak Gyilkostón
Vitatott munkálatok zajlanak Gyilkostón
2023. január 11., szerda

Vitatott munkálatok zajlanak Gyilkostón

2023. január 10., kedd

Továbbra is keresik az eltűnt gyergyóalfalvi nőt

Még pénteken távozott ismeretlen helyre az otthonából a gyergyóalfalvi Király Katalin. Azóta folyamatosan zajlik a keresése, de egyelőre eredménytelenül.

Továbbra is keresik az eltűnt gyergyóalfalvi nőt
2023. január 09., hétfő

Teljesen modernizálják a közvilágítást, utat aszfaltoznak, középületeket újítanak fel Gyergyószárhegyen

Az év végén írták alá a finanszírozási szerződést, idén kell megvalósuljon az a beruházás, amely révén kevesebb áramfogyasztás mellett több fény világítja majd meg éjszakánként Gyergyószárhegy és a hozzá tartozó Güdüc utcáit.

Teljesen modernizálják a közvilágítást, utat aszfaltoznak, középületeket újítanak fel Gyergyószárhegyen
2023. január 06., péntek

Fiatalkorú betörőt azonosítottak a rendőrök

Kiskorú tört be pénzt és egyéb anyagi javakat keresve egy ipari létesítménybe Gyergyószentmiklóson, azonban a rendőrség rövid időn belül azonosította a tettest csütörtökön – adja hírül a Hargita Megyei Rendőr-főkapitányság.

Fiatalkorú betörőt azonosítottak a rendőrök
2023. január 06., péntek

Két személy sérült meg szabálytalan előzés miatt

Két autó ütközött össze egy szabálytalanul történő előzés miatt Gyergyóditrónál csütörtökön délben, mindkét sofőrt a gyergyószentmiklósi kórházba szállították orvosi ellátásra – adja hírül a Hargita Megyei Rendőr-főkapitányság.

Két személy sérült meg szabálytalan előzés miatt
2023. január 04., szerda

Épül az EMSZ, így felmerült a nagy kérdés: lesz-e önálló jelöltjük a 2024-es választásokon?

Két hónapja vált jogerőssé az Erdélyi Magyar Szövetség (EMSZ) bírósági bejegyzése, és azóta folyamatosan zajlik az új párt felépítése. Ha ezzel meglesznek, jöhet a felkészülés a jövő évi helyhatósági választásokra. A jelöltállításra is van már tervük.

Épül az EMSZ, így felmerült a nagy kérdés: lesz-e önálló jelöltjük a 2024-es választásokon?
2017. március 11., szombat

Egy határidő van, és az május közepe

Az előző évek gyakorlatával ellentétben idén nem lesz lehetőség napi egyszázalékos késedelmi kamat fejében igényelni május 15-e után az egységes mezőgazdasági támogatásokat. Ez újabb ok lehet arra, hogy ne halogassák a kérelmek leadását az érintettek.

Egy határidő van, és az május közepe
Egy határidő van, és az május közepe
2017. március 11., szombat

Egy határidő van, és az május közepe

2017. március 10., péntek

Hargita megye: már csak a Madarasin lehet sízni

Hargita megyében csak a Madarasi Hargita pályáin lehet sízni, annak ellenére, hogy a megye magasabban fekvő vidékein ismét havazni kezdett – tudósít az Agerpres hírügynökség.

Hargita megye: már csak a Madarasin lehet sízni
Hirdessen a Székelyhonon!
Ma feladja, hamarosan megjelenik,
rövid időn belül eredményt hoz! Feladok egy hirdetést!
Hirdessen a Székelyhonon!
Ma feladja, hamarosan megjelenik, rövid időn belül eredményt hoz! Feladok egy hirdetést!