Székelyhon.ro
2012. május 22., kedd; Ma Júlia, Rita napja van
Rss Facebook oldal Twitter oldal Iwiw oldal Google +1 oldal

Gumibottal vert és pofozott a rendőr Csicsóban? Gumibottal vert és pofozott a rendőr Csicsóban?

Kovács Attila | 2010.12.15. [15:08] | Utolsó módosítás: 2010.12.15. [18:43]

Megbilincselték, megverték és megalázták a csicsói rendőrségen, mindezt alaptalanul – mesélte egy helybeli lakos, aki sérüléseiről törvényszéki orvosi látleletet is szerzett, és feljelentést tett az ügyészségen is. Szerinte a jegyző hívta a rendőrt, amikor panaszra ment, és jelen volt a bántalmazásnál. A jegyző szerint ez nem igaz, ő rágalmazásért készül perelni. A rendőrség tagadja a bántalmazást.

sarosi gabor 2_b

A csicsói Sárosi Gábor elmondása szerint december 3-án azért kereste fel a jegyzőt a polgármesteri hivatalban, hogy egy földterület ügyében érdeklődjön. A történtekre különbözőképpen emlékeznek ennek szereplői, egy tanú csak részben látta az esetet.

„A jegyző, Kopacz Csaba azt mondta: hadd el, adok én neked földet, Gabi, majd kiment” – mondta a panaszos, aki nem sokkal ezt követően egy rendőrrel találta szemben magát. „Albu Sorin néhány hónapja van ott a helybeli rendőrségen. Felszólított, hogy kövessem őt a rendőrőrsre, amely a hivatal épületében van, a földszinten. Azt mondtam, nem megyek, mert nem csináltam semmit. Erre a jegyző és a rendőr lelökött a lépcsőn, úgy, hogy legurultam. Egy szvetterrel kötötték meg a hátracsavart kezemet, majd behurcoltak a rendőrőrsre. A jegyző mondta közben: ezután mindenkivel így lesz, többet nem cirkuszol senki” – mesélte Sárosi.

A betegséggel is küzdő férfi elmondása szerint a rendőr megbilincselte, majd négy pofont is adott neki, közben megalázóan beszélt vele. „Azt mondta: S...gi p...la, bozgore. Ezután gumibottal a két combomra és a két karomra is ráütött háromszor, miközben Csaba ott sétált, és azt kérdezte, kell-e föld még, Gabika? Én az ütéseknél kérdeztem, Csabi, ezt láttad-e?” – emlékezett a férfi. A panaszos szerint ekkor érkezett meg egy másik rendőr, aki kiküldte a verekedőt, levette a bilincset és elengedte őt. Azt is elmondta, személyi adatait, lakcímét is kérték a rendőrségen, de a bánásmód után nem volt hajlandó válaszolni a kérdésekre.

Kopacz Csaba: nem láttam a bántalmazást


A csicsói jegyző szerint a történet folytatása annak a földügynek, amely a csicsói földterületek visszaszolgáltatásának helyzetéről szóló, korábbi cikkünkben is helyet kapott, és amelyben Sárosi is érdekelt. Ő úgy véli, bujtogatják az embereket, mint elmondta, Sárosi Gábor több alkalommal is kitámadta őt, zaklatta. „A hivatalba is feldúltan jött be, azt mondta: Haha, tudom, hogy te intézkedsz földes ügyekben. Amilyen állapotban volt, ittas lehetett, kiabált is. Közben lementem az üzletbe, visszajöttem, és kijött a földszintről a rendőr, kérdezve, mi történik fent, miért van a zajongás? Felérve próbáltam lecsendesíteni Gábort, mondtam: te Gabi, fejezd be. Feljött a rendőr, szép szóval megtérítette, de ő rászólt románul: vedd le a sapkádat, mert megütlek. Elindultak lefelé a lépcsőn, de közben szólt a telefonom is, visszajöttem az irodába” – elevenítette fel az esetet a jegyző. Kopacz szerint ő nem látta, mi történt a lépcsőn, mert nem volt ott. Amikor lement, a földszinten azt látta, hogy a rendőr fél oldala meszes, Sárosi félrelökte a rendőrt és kiesett az ajtón. „Mire leértem, a rendőr hátrakötözte a kezét egy pulóverrel, majd bevezette az őrsre, leültette. Sárosi feltette a lábát az asztalra, és kiabált: engedj el, vagy megöllek, és el akart szabadulni. Sem verést, sem bilincselést nem láttam, a rendőrnek nem is volt bilincse” – magyarázta a jegyző.

Volt tanú is

Sárosi Gábor sérüléseiről felvételek készültek, combjain és karjain sötét véraláfutások láthatók, ezekről elég nehéz lenne elhinni, hogy eséstől származnak. A férfi a csíkszeredai kórház sürgősségi osztályán jelentkezett, otthoni kezelést írtak elő számára.

sarosi-gabor_or__b

Törvényszéki orvosi látlelet is készült, ugyanakkor az ügyészségen tett feljelentést a rendőr és a jegyző ellen. Kopacz Csaba jegyző ugyanakkor azt mondta kérdésünkre, az őt ért rágalmazásért akar pert indítani. Mind Sárosi, mind Kopacz említette Csutak Gáspár helyi tanácsos nevét, aki épp akkor járt a községházán, amikor az események történtek.

Kérdésünkre Csutak így számolt be a látottakról: „A hivatalba belépve, az előtérben láttam, hogy Sárosi Gábort rángatta a rendőr, rá is szóltam, hogy egy kicsit szebben kellene bánni vele, főleg, hogy egy idősebb és beteges emberről van szó. Sárosi meg is szólított: Gáspár, segíts! Kérdeztem, mit követett el, hogy így bánik vele, azt mondta a rendőr, cirkuszt csinált. A rendőr kirúgta a lábát, leütötte a földre, és egy pulóverrel hátrakötötte a kezét, majd bevitte a rendőrőrsre” – mesélte a szemtanú, aki ezután felment a lépcsőn, és állítása szerint ennél többet nem látott. Hozzátette, utólag bánta, hogy nem állt oda a segítséget kérő ember mellé. Csutak azt is elmondta kérdésünkre, hogy Sárosi nem tűnt ittasnak.

A rendőrség tagad, pénzbírság Sárosinak

A csicsói rendőrség december 10-én egy pénzbírságról szóló értesítést továbbított Sárosi Gábornak. A dokumentum szerint a panaszos ittas állapotban volt a hivatalban, kiabált és sértő szavakat használt, ezért bírságolták meg 500 lejre.

A rendőrség hivatalos álláspontját az ügyben Gheorghe Filip, a Hargita Megyei Rendőr-felügyelőség szóvivője közölte. Eszerint a polgármesteri hivatalból értesítették a rendőrt, hogy egy férfi botrányt okoz a hivatalban. A szóvivő szerint a rendőr felszólította a láthatóan ittas férfit, hogy hagyja el a helyiséget, és később térjen vissza, ha lehiggadt. „A férfi ennek nem tett eleget, ezért a rendőr bevezette az őrsre, ahol kihallgatta” – mondta a szóvivő, aki szerint az őrsön ott volt a polgármesteri hivatal képviselője is, nyitva volt az ablak, és az arra járók is hallhatták, mi történik. Bilincselésről, verésről nem tud a szóvivő, aki azt mondta, a panaszosnak természetesen joga van feljelentést tenni az ügyészségre, amelynek tiszte eldönteni, hogyan folytatódhat az ügy.

Komment




Hozzászólás száma:
Név:
Biztonsági kód
Elfogadom a mércét
Hozzászólások338
338.
Huj-huj hajrá!!!
2011.12.07., szerda [00:21]
Mar egy eve az ugy megy de semmi eredmeny ezt es mint mindent Csicsoban eltusoljak!!!
337.
anonim 89
2011.10.12., szerda [10:01]
hogyne lenne az :)))))))))))))))))))))))))))))))))))
336.
Csabi Oszieso
2011.10.12., szerda [09:55]
A rendor haza koltozott es semmi sehol,igy pedig nem tul jo!!!
335.
homojo
2011.02.19., szombat [03:47]

(Törölve)

334.
Anonim
2011.02.16., szerda [08:40]
@vki:
Fasz kalap vagy he
333.
Anonim
2011.02.04., péntek [00:37]
Azt hallottam OSSZE ALL GABI ES A CSABI BA ES JOL EL VERIK A RENDORT ez igaz??!!
332.
micsoda?
2011.01.31., hétfő [15:01]
szekelyfoldnek autonomia???
331.
Anonim
2011.01.28., péntek [08:07]

Még mindig jobb parasztnak lenni,mint **** jegyzönek!!! Csabika

330.
Anonim
2011.01.25., kedd [08:57]
mint a mult rendszerben. Lassan odakerulunk
329.
Anonim
2011.01.24., hétfő [10:45]
Aki megérdemli jól meg kell agyalni hajrá rendőrök!
328.
Orrontógyomorrotty
2011.01.18., kedd [20:13]
Azoknak, akik itt és máshol, magyarnak adva ki magukat, az autonómia ellen vannak!

A visszavadításod első jele, hogy elkezdtél ordítozni az égre, mint egy vadszamár! Rettegsz az autonómiától mi? Ez érthető, kis butus!
Vissza a ketrecbe! -ordítod az égre, de tudd meg tőlem, ha eddig apád nem tanított meg, hogy a szamárordítás, szerencsére, nem hallatszik az égig!
327.
Orrontógyomorrotty
2011.01.18., kedd [20:10]
2011 január 15.-i elkallódott hozzászólásom itt van:

De képzeld el, hogy azt a vadállatot, amelyiket állatkertben neveltek fel nem lehet kiengedni csak úgy ukk-mukk-fukk az erdőbe, pampákba, szavannákba, stb., hanem vissza kell "vadítani". Másképp éhen döglik! A szabadságot kell tudni gyakorolni, szép és veszélyes is egyúttal.
Valahogy így van ez az ilyenekkel, mint te! Ha "visszavadítana" valaki, akkor lehetnél még autonómiát kedvelő székely hazafi! És sok ilyen van, nem vagy egyedül. A "visszavadításotok" megkezdődött!!! Hamarosan magatoktól fogtok intézni bonyolult és bátorságot ígénylő ügyeket. Minden bíztatás nélkül!

2011 jan. 11.-i elkallódott hozzászólásomra kérdezte vki, hogy kinek írtam?!
Válaszom:
Úgy mindenkinek, aki nem érti az összefüggést a jelenlegi szarhelyzet és az autonómia hiánya között!
Egyébként ismered Carlos Marighella nevét?
Tanítják a könyvecskéjét a katonai akadémiákon és ugyancsak komcsi volt mint Che. A betiltott brazil komcsi párt kemény vonalasa volt, aki az utolsó legális gyülésükön azt jelentette ki, hogy a brazil komcsiknak a föld alá kell vonulniuk és a vadkapitalizmust képviselő kormánnyal fegyveresen kell szembeszállniuk. Csak éppen, hogy addig azt tartották a szakemberek, hogy városban nem lehet gerillaharcot folytatni. Na ő megmutatta, hogy lehet. És a tapasztalatait egy könyvben írta le.
Példaul az ETA első megalakulásakor -csak alig 5-6-on voltak-, elhatározták, hogy a Marighella könyvet megtanulják kivülről és egymást levizsgáztatják. Aztán neki is fogtak az ellenállás megszervezésének a könyvből tanultak alapján.
Ilyen egyszerüen ment.
Mikor az ETA aktív harcosai száma elérte a 146-ot (ez volt eddig a legmagasabb szám; egyesek szerint 152), akkorra a nagy spanyol hon biztonsága romokban hevert! Semmilyen rendezvény, semmilyen utazás nem volt többé biztonságos Spanyolországban!
326.
pffff
2011.01.16., vasárnap [15:43]
Szép bevallás a parasztságáról.Ezért én nem írtam volna ki.De még távolról is lering magáról,hogy paraszt,hiszen a helyesírásod nagyon gyenge............
325.
Anonim
2011.01.14., péntek [22:30]
hajra csicsoi parasztok!!!!! (az egesz csicso az!!)
324.
egy csicsoi paraszt
2011.01.14., péntek [20:12]
Bator ember a jegyzo ur. mert konnyu neki perelni, ugymond becsuletsertesert, Gabor ellen, akit vert es elveretett, mert meg merte emliteni az apai orokseget es visszakerni azt. Csak egyet elfelejtett a jegyzo ur, hogy a csikcsicsoi falu nepe elott mar reg nincs neki becsulete, meg annyi sem mint egy alkoholistanak. Ha nem hiszi, kerdezze meg a csicsoi parasztokat. Tekintelye csak azok elott van, akiket gazdagga tett, segitett, vagyis rokonsaga es azon szemelyek elott, akik az o segitsege es alairasaval jutnak hamis fold es erdos teruletek tulajdonaba. Ezen tevekenysegeert nem maradnak halatlanok ok sem, van a jegyzo urnak jol rendezett otthona, elokelo luxus autoja, amit a tanacsig is hasznal munkaba jarni, pedig csak 200 meter tavolsagra van a haza a tanacstol. Ezenkivul van fent a fenyvesek kozt, hetvegi haza, ezt a hazat egy magyarorszagi szemelyen keresztul leplezi a csicsoi parasztok elott. Ott szokta a jegyzo ur a mocskosan elintezett fold es erdoteruletrol szolo iratok hamisitasanak faradalmait kipihenni. Ezen munkak elvegzeseert, termeszetesen dusasan reszesul, igy hat kipihenheti gazembersegeit . Remelem hogy a jo Isten igazsagot tesz a csicsoi parasztoknak is. Nagyon varom azt, hogy a jegyzonek es tarsainak a csicsoi parasztok lesznek birai, s az igazsagugyi szervek segitsegevel egyutt elnyerik mindnyajan a melto buntetesuket. Egy egyutterzo csicsoi paraszt, fel a fejjel Gabor.
323.
egy csicsoi paraszt
2011.01.14., péntek [19:50]
@vki:
Aki parasztnak nezi a falu nepet az ne alljon az elukre, ne alljon oda oket szolgalni. Mert szolgalni alazat kell, masoknak a javat keresni es nem megvetni, megveretni azt, aki segitsegert fordul hozza. Az ilyen milyen faluvezeto, aki magyar letere romannal vereti meg a magyar csicsoi parasztot. A csicsoi parasztok nem torekednek vezetoi pozicioba, nem rabolnak mastol vagyonokat, mert ok csak parasztok kiket edesapjuk megtanitott dolgozni, becsuletesen elni, nem ugy mint a jegyzo urat Toplican a romanok. Szerencsere a csicsoi nep tobbsege megmarad parasztnak, becsuletes munkas embernek, nem a semmi tolvaj roman nep seggnyalojanak. Gratulalunk jegyzo ur, jo seggnyalast az uj evben, amig meg lehetosege lesz ra.
322.
vki
2011.01.13., csütörtök [21:18]
anonim 320 es 321 sztem ti ket kocsog, irigy semmihazi ember vagytok, akik egyszeruen nem tudjatok elfogadni azt ha vki kimagaslik a szegeny emberek sorabol, maramennyire kiemelkedett, mert sztem nem latszik rajta nagy valtozas, sot lehet hogy sofor koraban meg jobban ment sora, nem volt baja ennyi paraszttal.
321.
Anonim
2011.01.11., kedd [10:37]
Igen sajnos igy van ez anonim 320,a hinto,a gög a nagyképuség embere lett,mig még soför volt addig azért nem volt igy elszállva,de most nagy arc lett és a mai tettei az minösiti,ha hintoban ül,ha bármit tesz!!!
320.
Anonim
2011.01.10., hétfő [19:19]
Biztosan azert nem jelent meg a Jegyzour, mert nem ment a hintokocsi utanuk, hogy elvigye ot es a csaladjat.
Nem is tudom, miert kellene ezt elvarni tole, mikor ilyen mely pontra le van sulyedve.
A faluban az emberek nem becsuletes, rendes embernek ismerhettek meg, hanem egy hazug, judas, gazembernek.
319.
Anonim
2011.01.09., vasárnap [08:18]
Orrrontógyomorrotty:
"Remélem ez az ország 2050-re már felearányban olaszokból, hollandokból, északnémetekből, stb. fog állni. És akkor nekünk erdélyi magyaroknak lesz végre rendes szomszédunk, aki nem gyülölködik ellenünk még álmában is!"
Sajnos, ki kell ábrándítsalak, a demográfiai adatok szerint ezt az arányt a cigók fogják elérni. Szállj le már a földre, s az üldözési mániádat kezeltessed!
318.
Anonim
2011.01.08., szombat [23:17]
Dehogy is van vege!!! Csak kivancsiak voltunk hogy a jegyzo ott lesz a Madevalvi veszedelemi megemlekezesen,de O igazabol a Csicso-i veszedelmet szereti OSEI nem erdeklik csak a foldeket szeretne elvenni es Sorineknak eladni !!!
317.
Anonim
2011.01.07., péntek [09:16]
es ezennel veget ert a kommentek sorozata.....
316.
Orrrontógyomorrotty
2011.01.05., szerda [15:25]
Szekusoknak üzenem, akik erősen nyomulnak ezen a portálon:

Remélem ez az ország 2050-re már felearányban olaszokból, hollandokból, északnémetekből, stb. fog állni. És akkor nekünk erdélyi magyaroknak lesz végre rendes szomszédunk, aki nem gyülölködik ellenünk még álmában is!

S ha szörfözök névtelenül, az azért van mert jogomban áll a véleményemet elmondani anélkül, hogy emiatt üldöztetést kellene elszenvedjek!
De ezt ti széréis szekus banda nem tudjátok még mindig! Balkáni gyilkos banda vagytok, de lassan -akárcsak a szerbeket (rácok)- megtanítanak benneteket, ha kell repülőrajokkból szórt bombákkal. S ha nem hallgattok a szép szóra, akkor majd bevonul ide is az Európai Gendarmarie. Mert Koszovóban csak azért vannak benn, mert a korrupció miatt az ország müködésképtelen! Románia is közeledik efelé az állapot felé!
S megírtam már nektek aztis, hogy mi veszélyezteti Románia biztonságát: a korrupció, a csalás, a lopás és nem az autonómia. Lásd Koszovói helyzetet. És emiatt nem engednek be benneteket a Schengen-i övezetbe. Senkinek sem kell a sok tolvaj román! Térjetek már észhez! Basescu elnök megint szégyenkezve kunyerál és háborog emiatt a kitiltás miatt, amit a múlt héten szenvedtetek el! Ez a ti eredményetek! S ezután még mindig képesek vagytok azt terjeszteni magatokról, hogy a legjobb románok vagytok? Sokkal jobb román az az egyszerü ember -legyen román, vagy magyar, cigány,- aki lopás, hazudozás, csalás nélkül végzi becsülettel a mindennapi munkáját!
S azt is írtam már, hogy ilyen neveket miattatok választok: mert ez a színvonalatok!
315.
Torzsas
2011.01.05., szerda [00:27]
Igen ez kellene tortenjen,csak azert nem tortenik ez mert nincs ki feljelentse a sok vissza elest!!! Lukyek nem teszik,hogy ne tunjenek ugy hogy magyar ember a roman rendorsegre jutatta falu tarsait es a tobbiek talan gyavak is!!! En eleg jol ismerem a helyzetett sok mindent tudok!!! Luky sem kepes mindent egyedul tenni vagy mar meg is unta,hogy nelkule senki semmit nem tessz!!! Sajnos sokszor voltam gyulesekben es egyedul O harcolt az idosokert utana a fiatalokert aztan a sportert,iskolaert mindenert,de a tobbi csak a hasznat lessi es ezert nem igen tortenik semmi vagyis igen a rossz!!!! BUEK 2011 !!!!
314.
Sarlósfecske
2011.01.04., kedd [18:36]
Az ok-okozati összefüggést elemezve, a kirobbantó tényező a csicsói földosztó bizottság munkájával kapcsolatos. Ezért az arra hivatott szervek (például a Hargita megyei földosztó bizottság, esetleg az A.N.R.P. is) a csicsói földosztó bizottság tevékenységét kellene, hogy leellenőrizze. Így tisztázódna, hogy a leírt dolgoknak, észrevételeknek mennyire van vagy nincs valós alapjuk.
313.
Orrrontógyomorrotty
2011.01.04., kedd [17:55]
Cségévárának a bacon-i cigány-székely verekedés kapcsán!
Olvastad Che "a gerilla tangó" taktika leírását?
S hát a vidéki gerilla háború vezetéséről, kialakításáról írt könyvét?
Mert ezeket nem az általad említett tévé adásokban lehet megtanulni!
Aztán lehet nem Bacon-i vagyok, de a baj ugyanaz. Lásd a csicsói rendőrverés esetét és Végbélszél alábbi írását is. S akkor rájössz, hogy hiába is kezdtek neki lincselni, mert ezek az esetek meg fognak minden székelyfaluban ismétlődni: ugyanis a SRI tüzeli a cigányokat, románokat ellenünk! Se vége, se hossza nem lesz az ilyen eseteknek. Kell akkora cirkuszt csinálni, hogy az EU Gendarmerie vonuljon be a Székelyföldre. Mert már van az is. Például Kosovót ellepték és ők tartják fenn ott a rendet!
312.
Orrrontógyomorrotty
2011.01.04., kedd [13:29]
Az itteni hozzászólásokat követve, úgy néz ki, hogy a SRI "mindenható".
Csak abban lehet reménykedni, hogy akárcsak a mindenható Jóistennek, a SRI-nek sincs ideje ránk!
Tehát tegyük a dolgunkat!
A politikában is vannak lépések, amiket meg kell lépni:
1. egyszer legyen autonómia; ez lenne az első lépés!
2. Később kiderül hova vezet az EU. Jelenleg az EU-nak saját maga megmentésével erősen sok baja van: lásd EURO folyamatos gyengülése egy kirobbant deviza-háborúban. Ha az EURO megmenekül a zsidó (US Dollár) nyomás elől, akkor majd létrejön az Európai Egyesült Államok. Ebben pedig meglesz a lehetőség, hogy Erdély külön tagállamként legyen a tagja. Ez pedig az erdélyi románoknak is jól jönne gazdaságilag.
3. Még távolabb, de biztosan bekövetkezik a jövő 60-80 évben, hogy az emelkedő tengerszínt miatt milliók kényszerülnek lakhelyet változtatni. Hogy ebből mennyi fog Erdélyre jutni, nem lehet előre pontosan megjósolni, de az biztos, hogy sokan fognak odatelepedni, mert magasan a tengerszínt fölött van. Keressetek térképeket az interneten, hogy fog kinézni Európa, ha az átlag hőmérséklet 2 fokkal fog emelkedni. Cancunban ez volt, mint cél, megjelőlve sok ország által. De persze ezt sem fogadták el. Tehát nem fogunk megállni 2 fokos emelkedésnél. Amíg az ARARAT hegy tetején nem lesz az elitnek kevés a hely, addig fogjuk termelni a káros gázokat és emelni a hőmérsékletet. A románok megpróbálják majd nagyrománia álomnak megfelelően kitűzni a román zászlót az Ararat tetejére. A SRI-sek a vízben úszkálva, hely már nem lesz a "legjobb románoknak" a szárazon, próbálnak az arrafelé tülekedve úszkáló erdélyi magyarokat víz alá nyomva pihenéshez és levegőhöz jutni. Az erdélyi magyar meg egymást fogja szídni, víz alá nyomni akkor is!
311.
Anonim
2011.01.04., kedd [12:40]
A City Parkong hogy köt meg egy hószánat??? Annak nincs elsőkereke, a bilincset Sorin-tól kell elkérje??? =)))
310.
Anonim
2011.01.04., kedd [12:03]
Mert a jegyzo es a rendor onnan kapta a bilincset :) es igy megvertek a Gabibacsit kinek ezzel le vitezlett,de az az eross (zoli) ki birja !!! Igy a city parking is hibas :)
309.
Anonim
2011.01.04., kedd [09:45]
S mindezekert miert ujbol a CITY PARKING a hibas uraim????
308.
Végbélszél
2011.01.01., szombat [13:37]
Széréiseknek üzenem
Ti, akik az autonómiáról nem engeditrek, hogy ezen a portálon megszólaljunk és azt kitárgyalhassuk, mert folyton félreterelitek a témáról a szót, mocskolódtok, szidalmaztok mindent és mindenkit, mert azt hiszitek, hogy az Autonómia Románia biztonságát veszélyezteti: Nagy kárt okoztok az országnak.
Románia biztonságát nem az veszélyezteti, hogy Székely Autonómiát akarnak 2,5 megye lakósai, hanem az, amit müveltek Ti:
-magyarokat-cigányokat összeugrasztani: cél, meneküljön cigány, magyar, amerre tud (Franciaországba, Németországba, stb!
-azt a befektetőt, aki számotokra kellemetlen a fizetett besugóitokkal meglopatni, tönkretenni; fedezetlen csekkekkel fizettetni; igazságszolgáltatást lehetelen lassúvá tenni, hogy a pénzéhez ne tudjon hozzá jutni, ügyvédeket megzsarolni, hogy ne vállalják a megkárosított védelmét, stb., stb.
-ezen keresztül támogatjátok a tolvajlást és a fizetési morált a nullával teszitek egyenlővé!
Az országot tönkreteszitek ugyanúgy, mint tette azt a szekuritáté is!
Ti nem vagytok jó románok, ahogy azt próbáljátok magatokról elhitetni.
Románia biztonságát pontosan az általatok is gerjesztett tolvajlás és korrupció veszélyezteti!
Tudjátok-e széréisek, hogy az amerikai külügyminisztérium mellett müködő külügyi kutató intézet, amely feladata kidolgozni az amerikai külügyi stratégiát, azt javasolta 2009-es év végén az amerikai kormánynak, hogy az ortodox államokat ki kell zárni az EU-ból és kell engedni őket, hogy Moszkvai hatáskörbe kerüljenek? Ez az, ami Románia biztonságát veszélyezteti és nem az, hogy 2,5 megye lakossága autonómiát akar! Ezzel foglakozzatok: szorítsátok vissza a korrupciót, a csalást, a tolvajlást.
S akkor minden állampolgára Romániának meg fog becsülni benneteket!
307.
Trei iezi kukujez
2010.12.31., péntek [17:24]
1.Neked sem kékkel jelenik meg a neved, tehát nem regisztrálként osztod itt az észt! Tehát irhatsz bármilyen állatot kecskét-fecskét akármit, semmivel nem leszel elöbb, mint aki nem ir semmi nevet, legfeljebb könnyebb válaszolni-kommentálni a hozzászólásodat!
2. De te, ahogy itt olvasom, nem is kell regisztráltként irogass, mert, ahogy irod :"akkor téged, akik itt alfarhangon vartyogtok, mind egy szálig beazonosítunk. S meglátjuk majd kik vagytok! Erre megvan a technikai lehetőség" :DDDDD --- jó böven belekeveredtél a trutymóba, a saját hozzászólásodba szólod el magad! Sok sikert a jövő évben a beazonositásokkor!
306.
Anonim
2010.12.31., péntek [13:29]
B.E. ne nyald magad a tanacshoz! En biztosan nem indulok polgarmesternek,de mit le irtam azert az ugy van,de gondolom lesz ki induljon majd 2012 ben mikor kiirjak a valasztast,mert addig azert Ballo marad,mert meg van simitani valo melo! Es mi a jo munka kivanast illeti,hat az azert ne kivanja,mert igy is mar elege elrendeztek Csicsot kedves B.E. es nem hinnem,hogy a magas IQ val rendelkezok csordaja melle all kik VITEZ bacsikakot vernek meg vagy az erdeke megkivanja,hogy ezt irja-biztosan jol van a szomszedjaval??! Igen elmult Karacsony es a problemak mind itt maradtak a kisemizes folytatodik 2011-ben is. Menjel utana BE jo messze Afrikaban indul majd az expedicio ellol lessz a szurkemarha es hatul lehet BE-getni!!! Irany Afrika,minek nekunk problema!!!
305.
Táltos Fecske
2010.12.31., péntek [10:15]
(átmásolva az "egymillio-alairas-szekelyfold-autonomiajaert" oldalrol)
Ez a nívó itt: Alfar Hang!
De ki mondja azt, hogy itt székelyek szólnak hozza?
Táltos Fecske-ként megírtam/felsoroltam, hogy kiknek az érdeke az autonómia ellen beszélni. Na azok mind itt vannak s alfarhang-on vartyognak. A bunkó székelyt nem soroltam fel, mert az ide-vagy-odaáll. És az még az autonómia mellé is áll, ha sikerül őt meggyőzni, hogy attól neki jobban fog menni a sorsa!
S az, hogy Anonimként szól hozza mindenki, akinek a bátorsága a nadrágja belső szárán sárgásan csörgedezik lefelé, szóval ez a szerkesztőség és a portál administztrátorának a bunkósága. Kellene regisztrálni egy email címmel, egy álnévvel, és mindig csak azzal az álnévvel tudnál itt pofázni, de akkor inkább használható kommentárok születnének! Érdemes ilyen szempontból megfigyelni több portált is:
-Youtube.com, ahol előre regisztrált névvel lehet kommentelni; megnézhetitek, hogy román "testvéreink" milyen hangnemben írnak, ha Románia címszó alatt székelyekről tesz fel valaki filmet!
-Nemzeti Internet Figyelő (itt is regisztrált névvel és emaillel lehet kommentelni)
-hunhir.info
-spiegel-online.de
-stb.
Még az is lehet, hogy ezt a portált a SRI müködteti. leskődik az IP-címedet, mert tudd meg ANONIM, hogy te itt pofázol sunyin, de az IP-címedet úgy a portál adminisztrátora, mint a SRI is ki tudja olvasni és a computeredet, amelyikről pofázol, be tudja azonosítani. S ha a portál adminisztrátora esetleg belép majd az eHadseregbe, eSzG-be( Székely Gárda elektronikus hadosztálya), akkor téged, akik itt alfarhangon vartyogtok, mind egy szálig beazonosítunk. S meglátjuk majd kik vagytok! Erre megvan a technikai lehetőség. S Murfy törvénye szerint, ha egyszer meg van a lehetőség rá, akkor meg is csinálják egyszer!
tehát megvagyok győződve arról, hogy itt a kevés bunkó, fafejű, örökösen pofázó, haszonleső, eltolvajosodott (értsd elrománosodott) székely mellett sok fizetett SRI-tiszt-tanonc és fizetett besugó is kommentel. Borbély László örökös miniszter is diákkorában vonult be szekus-tiszt-tanoncnak. Vakációit a szeku-akadémián töltötte. Ugyanugy Gyilkostói (Lacu Rosu) Attila is és még sokan mások. De vannak a Judemérájban (értsd felső vezetésben) olyanok is, akik rühellték a szekunak dolgozni, de dolgoznak -echte székely létükre- a Moszadnak. Ezek is magas poziciókba kerülnek, mert jó a kapcsolat a Moszad és a SRI között, de nerm tudnak olyan jó poziciókat elérni, mint a kettős ügynökök, értsd Moszad-SRI, mint pl. Borbély László!
Így állunk ezzel a portállal egyelőre.
Jude=zsidó
UDMR= romániai magyarság férges képviselete
Kettő egybeolvasztva leírja pontosan mi is a helyzet a Judémérájjal: Zsidó-Román kettős ügynökök patkányfészke!
S legalól persze, hogy vannak naív, 21 éve ámított, becsületes emberek is!
MPP-ben is nyüzsögnek már! Lehet máris túlsúlyban vannak?
Tégy ellenük! Tipord a férget, ahol tudod és amivel bírod!
Szebb Jövőt!
304.
B.E.
2010.12.31., péntek [06:30]
anonim 303 és a többi rosszindulatú embereknek.
Ilyen hamar elmúlott karácsony, ilyen hamar kialudt a szeretet lángja?
Ennyi rosszindulatot ennyi rágalmazást hogy bír el a sajtó mint amennyit leírtál, a Jó Istent meg sem merem említeni.
2012-be polgármester választás lesz lehet megmérettetni,vagy még hamarabb
mert úgy tudom hogy valaki megy nyugdíjba és a kapuk nyitva , de csak úgy vállald ha jó kemény tökös gyerek vagy
és ezeket a rágalmakat ugyan úgy fogod viselni mint ahogy te rászórtad a mostaniakra persze ha megfelelsz
a következő feltételeknek:
1. Nem vagy már nyugdíjas vagy betegnyugdíjas,
2. Nem vagy sofőr sem traktorista,
3. Nem szereted a fát,
4.Ha jó barát vagy, de ezt kétlem nem hiszem hogy egyáltalán jól tudsz lenni még a szomszédaiddal is,
Ha ebben a súlycsoportban tartozol akkor jelentkezhetsz mert irányítgatni azt tudsz .
Mindenek mellett kívánok a polgármesternek erőt, egészséget és kitartást a munkájában és boldog új évet,
nem utolsó sorban a munkaközösségnek sok sok türelmet, hogy a kevesebb IQ-val rendelkezőket is olyan türelemmel
tudják kiszolgálni mint ahogy eddig tették és ne várjanak sem hálát sem dicséretet mert ezt a falujukban soha de
soha nem kapják meg.
303.
Anonim
2010.12.30., csütörtök [22:19]
Igy van nem az MPP es RMDSZ rol szol,de ha ok mind egy csapatban vannak mi a csapat nev az RMDSZ vagyis a JUDEMERAJ,mind de mind vagy nem tettek semmit vagy loptak vagy rosszat tettek EMBEREK itt ez a baj!!!!!!!!!! Elsemiztek a foldeket,levagattak az erdokot,kimertek maguk kozott es most megverik veretik ki keri,hogy az O dolgaibol is rendezzenek valamit!!!!!!!!!!!!!!! Joska lekellene mondani,nem manzartott epiteni a tuzoltohazzal egyszerre vagy piricsken kene a magyarrok hazait epitgetni,Csabi sofornek meg vajon jo lennel?? Magdika ujra indul egy asztalos muhely,szereted a fat inkabb ott kellene csiszolni!!! Attila te eddig sem tettel semmit ezutan is tartsal ki,legy jo BARAT :), SZEBB JOVOT CSIKCSICSO!!! Ma mar irta az ujsagmegoldodik minden jovoben,irany AFRIKA ott azert ezzek a modszerek es tudas lehet,vigyed Joska a fiadot felegett egy darab oserdott ott majd keditek alakitani a tanacsot es ti lesztek a Csicsobol szarmazo afrikai semmitevok!!! Jos palaria Sorine is tartson veletek!!! Menjetek szaporan!!!
302.
Anonim
2010.12.30., csütörtök [21:59]
Ugy nezz ki van a tolvajbandanak utanpotlasa rendesen!!! Gyurika-gyurika,remeljuk az orod kerek es foldet akarsz turni!!!
301.
Anonim
2010.12.30., csütörtök [21:57]
Csicsoban megkerunk mindenkit fiatalokat es idosebbeket, hogy nem kel a tematol el terni mert itt nem MPP-rol sem az RMDSZ-rol van szo most itt az a legfontosabb hogy a RENDOR es a JEGYZO ha lehet anak nevezni meg kel kapjak a megfelelo buntetesuket[midketen muszaj tavozanak a hejukrol] mert ha nem meg sokal de sokal roszabb is lehet ezutan, az egesz tanacsost ki kel cserelni mert egyforma RABLO_GAZEMBER az egesz [D MAGDI,B JOSKKA ,K CSABA stb] mert egykezre dolgoznak csapatmunkaban.Azt sem szabad el felejteni, ma rajtunk de holnap mason, es ez igyfog folytatodni tovab is [ere mar tobb pelda van sajnos itt a csicsoi tanacsnal.Hol vanak azok a szemelyek akik lattak a tortenetet,akik ott setaltak eppen D MAGDI SZ E ,hogy nem sul le a bor a pofajukrol!!!!!!!
300.
M.
2010.12.30., csütörtök [13:45]
Jaj Gyurika lenne elegünk ha a csicsói tanácsba olyanok kerülnének mint te vagy... Isten őrizz, hogy Gazsikáról is úgy lehessen hallani, mint Magdi néniről, de neked látom teljesen mindegy, csak a "kicsi plusz pénz" érdekel. Az ilyenek miatt, -mint te vagy-, jutott oda Csicsó, ahol most van.
299.
Anonim
2010.12.30., csütörtök [12:32]
Xantuszt, Balló Joskát és a hirhedté vált jegyzöt kifelejtette??! De nem csak ök mérték maguknak jó darabokat Csaracsóban,Piricskén,Hargitafürdön a volt közbirtokossági vezetökkel mi van??! Már gyülésekben is járnak,mikor jelöltetik ujra magukat??! Balló fia igaz 8 év letöltendö börtön évet kapott és még mindig szabadon jár!!!??? Emberek Nektek BUÉK !!!
298.
Anonim
2010.12.30., csütörtök [12:16]
Mi bántja az "idös bácsit" ?? Gondolom nem a kora :)?! Semmiképp nem jó,ha a "vitéz" le van szarva és a tolvajok felvannak magasztalva!!! Le tiporni pedig ne hagyuk magunkat és kik a "nagyfiuk"??? Mivel leszarni akarja ki kiállt a jogeltiprása ellen automatikusan belép a földböl embereket kisemizö hivatalba,hol még Magdi néniröl lehet hallani,de Gazsikáról nem!!! Gyávâk és megalkuvok miatt van Csicsó ilyen elökellö helyen a rosszban és utolsók között a megvalósitások terén!!!!!!!
297.
Mpp Csikcsicsó
2010.12.30., csütörtök [11:54]
Gyurika az még nem elég,hogy az akarsz lenni,meg is kell válaszanak és,ha ez megvan akkor probálod segiteni a közösséged ugy,hogy kiállsz a jó ügyek mellett vagy pl. Gabibácsit probálod segiteni,hogy ne tiporja le a gépezet és a kevés illetményedet pedig adakozod közösségi célokra!!! Iskola,egyház,emlékmü,gazdaszervezet és ifjusági egyesület bejegyeztetése, rászoruló gyerekek,sport,fuvoszenekar,falunapok! Várunk téged is az MPP szervezetében,ha igy akarsz tenni!!!
296.
gyurika
2010.12.30., csütörtök [10:23]
csicsoba vannak tanacsosok????? azta!!!!! hogy az aaa!!!!! mi a lofaszra kapjak a fizetest???? meg magdi nenirol lehet hallani vmit de kik a tobbiek??? mit csinalnak???? gazsi!!! meselj valamit! mi a feladatod??? ha nagy leszek en is tanacsos akarok lenni!!!! egy kicsi plusz penz jo lenne a gyermeksegely melle! :D
295.
idős bácsi
2010.12.30., csütörtök [10:08]
Le van szarva a ''vitéz'', szerintem is kellett neki ez s még jó pár társa van aki ugyanigy kellene járjon, csak az a baj a társaival, hogy azok a rend figyelmes őreitől sem félnek, hisz ők ''nagy fiuk'' és ''az ut meg van taposva nekük'', a pénzéhes xántusz meg polgártársai elintézték azt a részét az ügynek amit a mi hős vitézünk probált magára vállalni. Minden csicsói látja, hogy mi történik a faluban, csak senkinek nincs mersze a ''tolvajok''-kal szembe szállni, egy része azért mert ő maga is az, másik pedig ugy érzi nincs hatalma, ugyis letiporják.
294.
Anonim 2
2010.12.30., csütörtök [09:13]
Nagyon szép és nagyon jó de az igazat csak a jó Isten tudja hogy mi is történt valójában. Szerintem az a név hogy VITÉZ GÁBOR nem a hősi tettére vonatkozik hanem a duhajkodása bizonyos ittas állapotában nyerte el és gondolom hogy amit keresett azt meg is kapta. Mindenki elnyeri előbb utóbb méltó büntetését.
293.
Táltos Fecske
2010.12.29., szerda [11:20]
Igy igaz plütty: MPP mutassa meg, hogy van vér a pucájában és nem csak a szája jár! Egyszer már megmutatta azt, hogy a gyávák gyülekeznek itt is. legalábbis egy alapszervezet elnöke és megyei elnöke elmenekült hasonló feladat elől. ha nem álltok az élre, akkor az MPP elsüllyed a gyávák halmozódása alatt, akárcsak a Judéméráj.
Luki szedd össze magad és hírdesd meg a tüntetést!
vartyogó, vagy Lófing Bomba talán leírta a petició fő pontjait. de, amint pütty írja, egy kis gáz a Westernben, és máris kész a petició. Petició fogalmazása közben nem arra kell ügyelni, hogy mi a jelen pillanatban az elvárható a megvalósulás útján, hanem a kívánságaitokat kell megfogalmazni. Miképp képzelitek el, hogy a községetek jól müködhetne. mert a helyi követelések kivetülnek a legmagasabb politikára is. ne bológass: az EU-politikára is! Az EU-nak foglalkoznia kell mielőbb a kisebbségbe szórultak helyzetére is, és erre megoldásokat kell keressen. de hogy keressen megoldásokat, ha Mi nem fogalmazzuk meg azokat helyi szinten!
tehát munkára fel és kezdjétek el megfogalmazni a peticiót. Ne engedjétek, hogy Luki futkosson a megyei MPP elnökhöz. tegyétek ezektől függetlenné a csicsói helyzetet. megyei és országos elnökök csak abban segíthetnek, hogy a követeléseitek megvalósulhassanak. Amennyiben a beszariak már többségbe kerültek az MPP-ben, úgy ezt az akciót minden módszerrel megpróbálják lefújni. Ez próbaköve kell legyen az MPP-nek is!
A gyávaság szüli az árulást, vagyis a besugókat! És "Gyáva népnek nincs hazája!" -ezt ne felejtsétek el egy percre sem!
292.
plütty
2010.12.29., szerda [10:09]

Egyetértek Táltos Fecskével!!!!! Gyerünk csicsói népség!!!! Sztem akad egy-két olyan ember aki a peticiót megfogalmazza, "Csicsó Kulturális Központja"-ban (western kocsma) üljetek össze, ott mindig találkoznak az agyak, csak kisül vmi, sőt egy kis gáz után mar az indulat is megvan!!!!! Az MPP ha elismerést akar vágjon bele, a CSIVISZesek továbbitják az infokat, most már eléggé a cimlapokon vagytok, mint falu, egy ilyen tüntetés csak hab lehet a tortán. Ha jól durran a puska más falvak példaképei lehettek ebben, hogy magyarul beszélő rendőrök fognak az utcákon felügyelni. sok sikert!!!! Utba igazitásokat kérjetek Lófingbombától, Vartyogótóll!

291.
Táltos Fecske
2010.12.28., kedd [23:48]
Tüntetést megszervezni nem nagy dolog. Kell hozza 3-4 ember, akik megfogalmazzák a peticiót, amit aláíratnak minél több csicsóival. Aztán kell egy kérés, amit le kell adni a rendőrségre jóváhagyás végett. Sorinel jóvá kell hagyja. Nem lehet semmilyen kifogása ez ellen.
Kell adni a tüntetés időpontjáig legalább 3 hetet a jóváhagyás után. Aztán elkezdődik a szervezkedés. Fel kell venni kapcsolatot mindenkivel, aki nem ért azzal egyet, hogy a rendőrök csak úgy félvállról agyba-fejbe verjenek embereket. lni kell a rendőröknek fizetett veszélyességi pótlék ellen is, mert ez nem egyéb, mint a rendőrök állami heccelése a magyarság ellen. Kell protestálni az ellen is, hogy tiszta magyar faluban csak románul beszélő rendőröket helyeznek. tanuljanak meg rendesen magyarul. van magyar tanár elég és a veszélyességi pótlékjukból bőven futná magyar tanárra. ha továbbra is eltűrítek azt, hogy magyarul nem beszélő rendőrök legyenek a székely falvakban, akkor elismeritek, hogy gyarmatosítva vagytok és azt is, hogy ez ellen nem tesztek semmit. S akkor a román kormány, és képviselője a helyi rendőr, továbbra is gyarmatosítóként fog viselkedni: üsd-verd a magyart, zsákmányold ki, ne adj neki jogokat, az igazságszolgáltatásból zárd ki, s addig verd, amíg elhagyja az országot. ne felejtsétek, hogy aRMDSz uralkodásának első 10 évében 200ezer magyar hagyta el Erdélyt. És 2000-től 2010-ig újabb 100ezer magyar ment el. Ezek nagyon hiányoznak. A román állampolitika központi eleme a csalással, szerződésszegéssel elrabolt Erdély homogenizálása. vagyis, hogy a lopott országrészben ne legyen csak román. Oriási eredményeket értek el, mert a majdnem 900ezer német ajkuból mára csak 20ezer maradt. A magyarokat is rendkivül hatásosan kergetik világgá:
-első világ háború (VH) után elmenekült majdnem 1 millió magyar; Budapesten laktak családostul vagonokban.
-2. VH után szintén elmenekült 800-900ezer magyar.
-1990-től napjainkig elmenekült 300ezer magyar.
Meddig türjük még ezt a gazemberkedését a román politikának?
Meddig tart a türelmünk?
Meddig tart az elgyávulásunk?
Magadra ismersz még székely? Ez vagy Te? A meghunyászkodó, talpnyaló, rendőrverést a végtelenségig bíró, gyáva féreg?
290.
Anonim
2010.12.28., kedd [16:57]
Ami csicsoban tortenik nevetseges,es szomoru is egyben,de jo hjgy ti vagytok mindig a kozeppont mert a tobbi falu negativumaira nem jut legalabb ido,menjetek meg egy tuntetes hianyzik,es meg egy partok kozti csata...
289.
Anonim
2010.12.28., kedd [16:50]
En nem sofor vagyok hanem epitesz de teged ne erdekeljen csak masra celoztam ami neked sajnos nem esett le...neked a neved mi??-bunko?illik rad de tenyleg,neked szol fo a nyugalom
288.
Fö a nyugalom
2010.12.28., kedd [09:19]
Ha mán ugyes JUDÁS a neved mét nem irod le a másikét es hogy tudjuk kit idegesit,hogy te jobban haladsz! Nem hiszem azért idegeskedik valaki,hogy másik halad-inkább azért,hogy nem tisztességesen teszi. Jobb lett vona maradsz soförnek és nem vereted az embereket,hogy haladhass,szépen haladsz,de az irány nem bisztos Jó !!!! A létra fokán nem csak felfelé kell menni vissza is kell tudni mászni hanem "zupa" lessz heeeee!!!!
287.
Anonim
2010.12.28., kedd [00:06]
Végre Csicsóban is induljon el valamilyen változás, mert a falu messze lemaradt a többi községtől és hadd ne soroljam példaként a víz, gáz, csatornázás példáját, mert amíg más falvakban mindezek léteznek addig Csicsóban 7 km-re a megyeszékhelytől semmi. Sőt még az erdők, kaszálók, szántók helyzete is tisztázatlan. Pozitív példaként említhetem a szomszédos Madéfalvát mint fejlődő községet ahol nem 1 vagy 2 hanem számos Európai Uniós nyertes pályázat vár lebonyolításra.
Ha a csicsóiaknak ez a helyzet ez az állapot tetszik, akkor legyenek elégedettek és nyugodtan folytathatják továbbra is a struccpolitikát. (Nem látok és nem hallok semmit, homokba dugtam a fejem).
286.
Anonim
2010.12.27., hétfő [23:39]
Te ossze tevesztetted a szezont az uborkaval,kinek van velemenye az nem azt jelenti,hogy cumintasra irja,mint hogy a hivatolbol tunik!! Mindenki jol tudja mi folyik a hivatalban mert mar nagyon buzlik es,ha sikerul egy olyan ember oda keruljon kitol paraztok,akkor biztos vagyok nem sokaig kerulgetitek egymast a folyoson,hanem egyutt a rokonok menttek mas iranyban es felall egy olyan csapat ki tenni fogg Csicsoert es a hivatal vissza nyeri azt a tisztseget miert van!! Az emberekert es nem a kutyakert!!! Nektek mar nincs se gazdatok,lehet megvesztettek a sok lopas miatt vagy azert mert mar minden nem sikerul a kutya mindenetekett!!!!!
285.
Vartyogó
2010.12.27., hétfő [21:46]
Olvassátok a vartyogó, a K.Abbé és a Lófing Bomba beszólásait és tanuljatok belőle!
Mohás lesz az agyatok, ha nem használjátok!
Tüntetést kell szervezni, ez bíztos.
Csak ahhoz kell bátorság, ész, és mindenek fölött polgári és magyar öntudat!
Demokrácia tartozéka a civil emnngedetlenség. A demokrácia csak akkor fejlődik jó írányba, ha vannak engedetlen polgárai, akik a mindenkori hatalomnak beintenek!
A hatalom természete, hogy még több hatalom írányában fejlődik. Ez pedig a polgári és nemzeti, nemzetiségi jogok megcsorbulását jelenti!
Egyszóval: állandó harc a demokrácia!
284.
Beka111
2010.12.27., hétfő [21:20]
Lehet hogy nemis bunos,max te vagy karorvendo es szarkevero ugye?
283.
Anonim
2010.12.27., hétfő [21:14]
Eleg ele vagytok csicsoiak legalabb ne firtassatok,mert ezzel is a figyelmet vonjatok magatokra,nem allamelnokot vertek meg hanem egy reszegest es azis lehet megerdemelte sot valoszinu,hivatalba nem verekednek,dee nemis reszegen mennek,tehat itt hibaztak sokan a rendor is, a jegyzo is, a tanacsos is es mindenki aki meg latta az esetet,mikor tortent hogy senki mas nem jart ott csak ennyien voltak?
282.
Anonim
2010.12.27., hétfő [21:06]
Kivancsi lennek mikor lesz csicsobol normalis falu,de amig a polgarmester fia megusz mindent addig nehogy mar a rendor ne uszna meg,lehet nem jart el helyesen az ugyben de a reszeg semmihazit maskepp nem lehet rendre utasitani.Nem voltam rendor de volt hasonlo tapasztalatom az ilyenekkel kapcsolatban,szep szo semmit nem er ,,makacs szekelynek,,dee azt sem hinnem hogy az egy normalis szekely aki igy megy ugyeket intezni.
281.
Ne idegeskedj
2010.12.27., hétfő [21:01]
Eloszor is itt nem a jegyzon van a fo tema s ha neked bajod van vele akkor menj es intezd vele es ne uszits mindenkit latszik olyas valaki vagy aki nincs tisztaba a csicsoi helyzettel se a jegyzovel se massal csak a pletykaval akit a magadfajta senki terjesztenek nev nelkul,na amikor a neved felvallalod es kesz tenyeket irsz s tisztaban vagy a dolgokkal akkor irjal,de amig senki sem vagy akkor maradj kussban,a falu erdeke nem a te szemelyes bosszudat akarja kieligeteni a jegyzo irant...te nem csak a jegyzore vagy ilyen hanem mindenkire akit kicsit jobban halad mint te,ep a neved nem irom oda nem mintha sokat kene talalgatnom..
280.
egy semlegse parti
2010.12.27., hétfő [20:22]
hat nem semmi!Meg most is amikor lebozgoroznak, akkor is egymast tamadjatok, ha valakinek jobban megy mint nektek ,akkor az csalo, es aruljatok lesitek minden lepeset, gondolom mert a gazdi azt mondta(Luky),de mi van veletek ti huseges kutyak? ti mit tudtok, csak irogatni osszevissza es tamadni mindenkit aki a hivatalba dolgozik, vajon akkor is igy tamadjatok ha netan a gazdi kerul a tronra, mert lesz olyan akkor is hogy nem mindenkinek fog tetszeni az eljarasotok. Nezzetek magatokba es es parazzatok.
Te pedig a csicsoiakat lebunkoztad, Te talan nem vagy szekely vagy olyan chiar magyar vagy? szekelyek vagyunk es ez van csak elromlott valami ,mert nagyon irigyek vagyunk egymasra es a sajatodot is elarulod ha kell. Igen kulonleges lehetsz hogy igy irsz a szekely neprol es a csicsoiakarol. Talan zseni vagy? akkor miert nem valaldo a neved.
Az viszont hogy egy roman rendor, aki nem reg kerult oda, megver egy magyart , hm.. lassatok ide jutottunk egymas ellen , a romannak jo ,mert magyar magyar ellen van ,ugyhogy nyugodtan mondhatja h bozgor, az egyik elfogadja,mert ugyis benyalja magat, a masik meg tartsa a hatat.

Emberek ebredjetek, nezzetek magatokba es hagyjatok a felesleges locsogast.
A Zseninek es nemcsak olvassal egy kis Wass Albert konyvet. egyaltalan nem artana?
279.
Anonim
2010.12.27., hétfő [11:25]
A rendor tett bar egy nyilatkozatott de a jegyzo ur nem nagyon mer irni!! Vajon nem is tudd,ha nem lenne bunos bisztosan irt volna 2-3 sort!!!
278.
Anonim
2010.12.27., hétfő [10:45]
Az Rmdsz nehezzen hiszem nyerne pont Csicsoban,hol 2008 ban is alig tudott nyerni,pedig akkor meg duborgott a gazdassag,de mara elvettek a nyugdijakat,elmertek a foldeket,megvertek embereket,igy nehezen hinnem hogy lehet nyerni barmenyire is bunkok a csicsoiak!!! Apropo elegetett hazak,semmi fejlodes-hogy lehet ugy nyerni?? Mar az is jo ha tudnak menekulni,nem hogy nyerjenek az en tippem 60% az Mpp Javara 2012ben orszagos szinten es lehet ez tobb is olyan helyen mint Csicso hol szo szerint kiraboltak-megvertek az embereket!!!!!!!!!!!!!
277.
egz nem mpp-s
2010.12.27., hétfő [09:09]
az egesz vilag korrupt kicsi baratom, uh te csak almodj szebb jovot!!!! ha mpp kerul elre akk lehet hogy szebb jovod lesz, addig is turd a csicsoi foldet hogy xantusz nehogy elmerje masnak!!!!
276.
Anonim
2010.12.27., hétfő [09:02]
Mennyi sok irigy Anonim van, aki mocskolni tuddja a másikat, de fogadok, hogy ezek az anonimek pont olyan székelyek mint a jegyző és társai, csak ők még távol állnak attól , hogy a tanácson belül vezetové válljanak. Sok sikert mindenkinek a 2012-ős választásokon, remélem akad jó pár a kommentelők közül aki szeretné csicsó ügyeit kézre venni!!!! HAJRÁÁÁ mpp, nyerjen RMDSZ!!!!!!
275.
Mpp-s
2010.12.26., vasárnap [21:06]
Örvendek,hogy nem vagy Mpp,ki lebunkoza a nemzetrészét!! Luky nincs hogy csucsra kerüljön,mert az Ö élete sokkal jobb most mint milyen lenni tudd egy teljesen elmaradt község vezetöjeként,ha esetleg válalja az indulást!!! Én személyszerint nem válalnám,de azért nem tartok bunkonak senkit és Csicsóban is laknék szivessen,ha megoldják az infrastukturát és megtisztitják a hivatalt a sok koruptól!!!
274.
Anonim
2010.12.26., vasárnap [20:54]
Azzal az aljas, gazember, Judasnak nevezett soforbol lett csicsoi jegyzo, akinek nincs egy keves bor a pofajan, nem szegyelte megveretni azt az idos beteges embert, csak azert, hogy ne deruljon ki a disznosag, mivel az ok foldjuket, a "jegyzo ur" at akarta jatszani annak a csaladnak akivel egyutt vagtak az erdot.
Mivel mindenki tudja, hogy nem a tudasaval, hanem a fonokeinel vegzett alljas munkakkal (felesegestol egyutt) kerult a jegyzoi szekbe, ahol, ahelyett, hogy a munkajat vegezne, es ertekelne a tarsai segitseget, arulkodassal, jelentgetesekel, es mindenfele gazembersegel foglalkozik.
Kerunk mindenkit, hogy fogjunk ossze Csicsoiak, es nem csak a jegyzoi szekbol, hanem meg a falubol is el kell kergetni, oda vissza ahonnan jott.
Sok csicsoi lakos, akik minden nap latjuk a pofajat: JEGYZOUR embersegbol levizsgazott!!!
273.
Anonim
2010.12.26., vasárnap [20:50]
Inkább azzal kellene foglalkozni,hogy megvert egy rendör egy Székely embert a tanács épületében és a jegyzö is segitette a SZÉKELY megverésétt,az itt a téma,de a tolvaj banda eltusolni akarja az ügyett és más sikra terelni,azért foglalkoznak minden mással és föleg kitöl félnek!!!
272.
egy nem mpp-s
2010.12.26., vasárnap [20:30]
luky is addig kuzd az eros es osszetarto faluert amig csucsra kerul. ez a csicso egy rakas szerencsetlenseg, semmi penzert nem lennek csicsoi lakos, mindenikuket atverik a vezetok, mert bunko foldhozragadt nepseg, tanulatlanok, s aki tanult az mar nem fekteti be tudasat a sok buta ember tanitasara, mert nehez a szekely bunkosagot tul szarnyalni.
271.
ide-oda
2010.12.26., vasárnap [19:14]
Örvendek annak,hogy akad egy ember aki küzd azért,hogy egy erős és összetartó falu legyen Csíkcsicsó,és ennek az embernek a neve nem más,mint Péter Lukács(hajár Lukács).Viszont azt nem értem,hogy miért kel eltérni az igazi témától,ugyanis az igazi téma ''Gumibottal vert és pofozott a rendőr Csicsóban?''.Nem tudom,hogy az ilyen rendőrök hol tanultak azt,hogy egy embert meg kell verni,mert szeretné rendezni az ügyeit(talán nem vett részt a pszichológiai órákon).Ezt nevezik annak,hogy megvette a rendőr posztját!!!!!!!!!!!!!!
270.
Peter Lukacs
2010.12.26., vasárnap [18:29]
Igen segitett a tanitó bácsi 1-4 osztályban és a családomban is akadt egy-két tanitó kik tudtak helyesen irni már akkor,mikor még nem használhatták a Google Chrome-t !! És arra is megtanitottak,hogy irjam le a nevem,ha van véleményem. :) Tisztelettel Péter Lukács
269.
Anonim
2010.12.26., vasárnap [18:18]
Használtad a Google Chrome-t vagy valaki segített helyesen írni, lám-lám újból megtanítottak valamire és még tökéletesebb lennél ha nem rágalmaznál és nem feltételeznél alaptalanul.
268.
Peter Lukacs
2010.12.26., vasárnap [15:47]
És a nevét is használni az is segit a rend és összefogásban,a helyi tanács és a polgármesteri hivatal az külön van és nem hiszem elvárásuk lenne,hogy az MPP tanácsosok fogjanak össze a polgármesteri hivatallal,hogy jol müködjön a területek simlizése és minden egyébb negativ ténykedés. Mi az emberekkel akarunk összefogni,hogy közösen tudjunk tenni Csikcsicsó fejlödéséért!!!
267.
Az igazság
2010.12.26., vasárnap [14:11]
Elég elé van Csíkcsicsó is,hogy ha helyi tanácsban nincs rend és összefogás!Az alábbi hozzászólásokból és fenti cikkből csak az vonható le,hogy ahányan voltak annyi félét beszélnek!Ez nem jó és, ha valaki valamit elkövetett azt vallja is be és viselje a következményeket,de azelőtt gondolja is meg,hogy mit is cselekszik.Ez a tett nem vall egy összetartó faluközösségre,ha egyáltalán lehet ezt közösségnek nevezni!A helyesírási szabályokról csak annyit,hogy magyar anyanyelvű embernek és minden magyarnak valló embernek kötelező helyesen írni!
266.
2010.12.24., péntek [14:33]
Jutott eszembe, érdekességként elmesélném, hogy ugyanazon napon elvittek egy íjászat oktatót is Kolozsváron és 3 órát vallatták, mert piros fehér zöld rongyba voltak bugyolálva a nála levő céltáblák. Hivatalos verzió: azért vitték el, mert nem hasonlított a személyi igazolványban levő képre. Na persze!
265.
2010.12.24., péntek [14:30]
Nem szabad felülni a provokációknak! A "Jos cu palaria Sorine!" kifejezés csicsói használata nagyon jó ötlet, terjeszteni kell. ;) Noua Dreapta - nak üzenem, hogy Kolozsváron a hatalom annyira betojt, hogy a tervezett és utólag megtartott megemlékezésünk színhelyéhez közel sem mertek engedni, éppen csak hagyták lenyelni az utolsó falatot az ételből és majdnem az asztal mellől vittek el egy hosszas és megalázó kérdezősködésre, teljesen alaptalanul (itt idézném Sorin rendőr "urat": Majd tisztázzuk a törvényszéken.) miközben a Noua Dreapta engedély nélkül, sunyi módon vonult Marosvásárhelyen karhatalmi közreműködéssel. Kívánok mindenkinek Kellemes Karácsonyi Ünnepeket és Boldog Új Évet! Szebb Jövőt!
264.
Anonim
2010.12.24., péntek [12:49]
Daca va uitati de sus pe harta Romaniei, aveti dreptate , ar trebui sa mergeti din NOU(A) la DREAPTA, spre rudele voastre in moldova!
263.
Anonim
2010.12.24., péntek [01:59]
E most má tiszta, hogy Csicsóba réjaragad a milicistára:
Jos cu palaria Sorine!

Ezentul ha meglássuk valami közösségi helyen (ércsed: a kocsmába vagy a diszkótákába) csak el kell kiáltsuk magunkat jó hangosan:
Jos cu palaria Sorine!
S aztán merem remélni, hogy utána nagy hahota is lesz!
Jos cu palaria Sorine! -és takaroggy el a faluból!
262.
Noua Dreapta
2010.12.24., péntek [01:37]

(Törölve)

261.
Anonim
2010.12.23., csütörtök [23:07]
Jos cu palaria TARANE!!!
260.
Jos cu palaria Sorine!
2010.12.22., szerda [21:42]
Jos cu palaria Sorine!
Baietii nostrii de la SRI au grija de tine.
Nu te speria!
Si crede-ma ca Bozgoristanul n-o sa intervina, pentru ca interesele din Judapesta nu sant interesele bozgorilor ci a jidanilor. Si la astia nu le pasa ce facem noi cu bozgorimea din Ardeal!
Jos cu palaria Sorine!
259.
Péter Lukács
2010.12.22., szerda [17:10]
Persze,hogy üzenhetnek nekem és véleményüket is jó néven veszem,ha negativ,ha pedig pozitiv-egyetlen kérésem az lenne,hogy irják csak azt mi igaz és bár a pozitiv hozzaszolásuknál azért jó lenne nevet is irjanak. Köszönöm!! Mi pedig a helyesirást illeti az teljesen jogos,de gondolom a forradalmakban sem a ruhára vigyáztak a legjobban!! Tisztelettel Péter Lukács
258.
Anonim
2010.12.22., szerda [14:50]
Mindenki foglalkozzon annyit a kozossegel a gyermekektol a az idos emberekig mint,hogy Lukacs teszi es akkor lehet osztani az eszt!!! Hajra Luky!!!
257.
Sorin Albu
2010.12.22., szerda [13:44]
Oameni buni,pana acum am decis sa nu intervin cu mesaje dar am vazut ca lucrurile sunt deviate spre subiecte delicate de catre instigatori sau impostori , ca cel care a scris mesajul "jos cu palaria Sorine!".Ceea ce vreau sa afle oamenii e ca eu nu sunt din zona Olteniei,eu m-am nascut si am crescut intr-o zona cu foarte multi maghiari in Romania,am prieteni maghiari si in familia mea exista maghiari, chiar intre descendentii mei se regaseste un maghiar, lucru cunoscut de cativa oameni si din Ciceu.De aceea am un respect egal fata de maghiari cat si fata de romani.Oamenii care au facut comentarii la adresa mea erau in necunostinta de cauza,eu nu am folosit si nu voi folosi cuvantul "bozgor" niciodata cei care il folosesc se desconsidera si incearca sa instige lumea,oameni care se injosesc singuri, sunt oameni de nimic, de o joasa speta ,fara educatie, de dragul audientei si a senzationalului aceste cuvinte sunt din pacate folosite pentru a manipula opinia publica. Cat despre acuzatiile ce mi se aduc nu fac nici un comentariu, voi dovedi in fata instantei nevonovatia mea .
256.
Anonim
2010.12.22., szerda [12:36]
Igazad van a szekelyek puliszkat is esznek, de a kenyeret hamarabb kezdtek fogyasztani, ti nem is tudjatok milyen a igazi kenyer. Amig a juhok melol nem jottetek a szekely foldre a WC-et sem ismertetek. Sorin is menjen vissza az oltean koze es ott probaljon rendet teremteni, mert biztos ott ot vernek el es nem O a szegeny embert.
255.
Jos cu palaria Sorine!
2010.12.22., szerda [10:02]
Jos cu palaria Sorine!
Bozgorii din Ciceu merita sa le inveti ordine. Isi rup gura aici ca fac o demonstatie (termenul ales era azi 22. decembrie 2010), ca va viziteaza, ca se organizeaza, blblalbalalaaa.
Sa nu-ti fie frica!
Fa-ti meseria si bate bozgorii pana invat minte!
Bozgorii mananca mamaliga de zeci de ani!
Si mamaliga nu explodeaza! Da nici cartoafele nu explodeaza pt. ca au aceeasi consistenta ca si mamaliga!!
254.
tAnK
2010.12.21., kedd [09:42]
Péter Lukácsnak üzennék, ha szabad...

Elsősorban, ha azt szeretné, hogy más ne használja a nevét javaslom regisztrálja le a szekelyhon.ro-n. Másodszorra pedig, egy jó vezető személynek - ami ugyebár önnek prioritása - illene tudni helyesen írni magyarul. Tévedések vannak, mindenki nem született költőnek, de van Google Chrome, van Microsoft Office amelyekbe vannak beépítve magyar helyesírás ellenőrzők is. Előre meg lehet fogalmazni a szöveget Word-ban és miután átnézte másolja be a hozzászólás szövegéhez. El hiheti nekem, ezek a lépések egy komoly, megfontolt, segítőkész úriemberre fognak vallani és a támogatóinak köre is növekedni fog.

Mellesleg ajánlanám a többi hozzászólónak is - tisztelet a kivételnek -, hogy használja bátran anyanyelvét helyesen, ha nem megy annyira akkor vannak programok, amelyek segítenek és idővel már a programok nélkül is menni fog a helyesírás.

Tisztelettel,
253.
Anonim
2010.12.20., hétfő [19:20]
A 86-os anonim egyenlő Péter Lukács.
252.
K.Abbé
2010.12.20., hétfő [13:28]
Sokszor azon ábrándozom, mi lenne, ha a Székelyföldön bevezetnék a Shariját (iszlám törvénykezés). A tolvajoknak le kellene vágni, minden tolvajlás után a kezét. A felrefaragó nőket meg kellene kövezni (értsd: kővel agyon dobálni). Aszem a székelyek közül nem sokan lennének, akik önállóan ki tudnák törölni a seggüket! S hirtelen, a nyugateurópai menekült táborok tele lennének székely asszonyokkal. Aztán persze az alkohol is tiltva lenne. És történetünk főszereplőjére, Sárosi Gáborra sem lehetne ráfogni, hogy részeges! S a muzulmán hitnek úgy látszik sokkal erősebb a ráhatása az emberekre, ami a szabadságharcot illeti. Az egész NATO, plusz a pilóta nélküli robot repülőgépekkel együtt, nem képesek Afganisztánban a Tálibokat legyőzni. Pl. Dammamban (Szaud Arábia olajközpontja), a kinai vendéglő előtt, egy sötét parkolóban felejtettem a nyitva hagyott autóban (sosem zárják) a pilóta kofferemet, tele iratokkal. Tűkön ültem, de megnyugtattak, hogy senki sem fogja ellopni. Azért továbbra is tűkün ültem és nem esett jól a vacsora sem!
Hm, hm, ...Ejisze fel kéne vegyük az iszlám hitet?!

Mit szóltok hozza? Lehet még rendet csinálni a székelyek között?
S ha igen milyen eszközökkel és kik? Be lehetne tiltani az alkoholt? Miképp lehetne a tolvajlást, hazudozást megszüntetni? Az imám a templomokban -ha kell- 5-6 órát is prédikál és a nyugati rothadó társadalmat ostorozza (nem is tudom hogy lehet ennyi ideig szónokolni, ordítozva, a lelkét is kiadva). És a hívek mozdulatlanul, térdepelve hallgatják. Megált bennem az ütő, a szomszédos hotel erkélyéről ezt nézni és hallgatni (ki volt erősítve). Mikor lesznek olyan papjaink, akik ezt a hallgatottságot elérik? Akik képesek öngyilkos merénylőket toborozni, akik az ellenség közé vegyülve felrobbantják magukat?
Van esélyünk egyáltalán a mai adottságok mellett megmaradni?

Válaszoljatok! Ki, amit gondol és, amit tud!
251.
Anonim
2010.12.20., hétfő [12:02]
Madarason Biro Ur almodott egy nagyot ami alom maradt. Mikor felebrett akkor vette eszre, hogy a parasztok nem vevok a fold reformokra, szerzet egy csomo haragost ami egy polgarmesternek soha nem valik a javara. Csicsoba mas a hejzet szanto hejett kimertek 200 ha erdot amit most mar teljesen leeltek a parasztok, Szantusztan ezek meg kene a se....it csokoljak mert ijent nem csinalt senki. Az hogy, a parasztok egymast atvertek azert nem o a hibas.
250.
vki
2010.12.20., hétfő [11:35]
sztem is igaza van K.Abbe-nek!!!! csak amint lattam es hallottam csicsoba nincs osszetartas, az emberek irigyek egymasra, a jo oreg taplocai Xantus bacsi ugy rendezi csicso ugyeit ahogy neki jol esik, holott neki semmi keresnivaloja nem is lenne abba a faluba, el kellene kergetni, s ahogyan K.Abbe is javasolta a falubeliekbol nevelni foldmerot, es ne egy hitvanyt gazdagitani!!!!!
249.
vki
2010.12.20., hétfő [11:28]
a kocsma azert nyujt segitseget hogy ok jussanak a tanacs elere majd oszt lattok ti vilagot amiko a kocsma tulajdonosbol lesz faluvezeto!!! visszasirjatok meg a regi vezetoket!!!!! sok vak!!!
248.
K.Abbé
2010.12.20., hétfő [09:09]
Meg kellene érdeklődni a madarasiaktól, hogy náluk, miképp ment a földügyek tisztázása. Annyit hallottam, hogy erősen pontos, szatelites rendszert vetettek be és a polgármester, Biró László, személyesen is megtanult vele mérni, naponta ellenőrizte a földmérőket. Mindent felmértek újra. Ott is azelőtt az volt a baj, hogy a falunbak, tegyük fel volt 5'000 ha földje, akkor visszaígényeltek 7500 ha-t. Folyt a cirkusz. hallomás szerint, kivéve a tolvajokat, mindenki kezd megnyugodni. vagy ti mást tudtok?
Azt a földmérő müszert ki lehet bérelni! Az nem a madarasai tanácsé volt, mert erősen drága, vagyis 1 cm pontossággal mér és nem 5m-essel, ahogy a megyei földhivatalé.
Béreljétek ki és alapítsatok egy földmérő bizottságot, meg egy ezt ellenőrző bizottságot. Ezekhez az ellenőrökhöz futna be az elégedetlenek panasza. Hiába futkostok minden kis bajjal a törvényszékre, mert az úgy van megszervezve, hogy menjen el tőlük a kedved. helybe kell elintézni mindent. S ha ezt ki kell kényszeríteni a hivataltól, akkor tüntetessetek! Azu sosem árt, mert minden hivatal vérében benne van a packázás! A hatalom már csak ilyen!
247.
szekely!
2010.12.19., vasárnap [11:29]
polgarmester fianak van magahoz valo esze. ha mindenkinek csak fele volna mint neki nem lenne ez a foldhoz ragadt gondolkozas mod! tenyleg mindjart a karbantartok is belekeverednek az ugybe... nem-e ok loptak el a foldeket?.... nevetsegesek vagytok!!!!

Azzal viszont egyetertek hogy XANTUS a hunyo fold ugyekben... 100lejert barkinek barhol mer foldet!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!! fogjatok az alkalmon mig lehet....lopjatok a sajatotokot hogy legyen min cirkuszoljatok hadd rohoghessunk....
246.
Anonim
2010.12.19., vasárnap [11:14]
a nagy felhajtas meg van de nem lessz semmi az egeszbol ugy pont mint polgarmester fia ugyebol hat sajnos ninics igazsag csicsoba
245.
Anonim
2010.12.18., szombat [21:51]
Xantus a legnagyobb hibas a foldekkel nem mas ezt mindenki tudja csak mindig mas ember a tema,ez jot tesz neki mert tereli rola a figyelmet most a rendoron meg a jegyzon,azelott a polgarmesteren volt,meg egyedul a karbantartok nem voltak benne de ki tudja meg arra is sor kerulhet..
244.
Anonim 55
2010.12.18., szombat [21:48]
Honnan tudjatok hogy mondta hogy bozgor??Sehonnan csak ezt irta az ujsag s az ugyis van mi?Hat nem ugy van ez biztos,nem kell minden mende monda utan menni,s foleg azert sem mert sarosi mondja,s nem csak sarosit sertene a bozgore hanem meg sok mas embert is tehat kizartnak tartom..mas infokbol ertesultem azert mondom,nem kellett volna megverni az teny de nem kene minden plusz hujeseget kitalani..s azert sem mert valoszinu hogy akik itt irogattunk azok egyike sem volt ott s meg azis lehet hogy egyike sem falubeli legalabb..jo ejt
243.
Anonim
2010.12.18., szombat [19:04]
itt egyedul xantusz a hibas!!!!!
242.
Anonim969
2010.12.18., szombat [14:52]
Össze kell fogni te mert holnap téged fog el gumibotolni a milicista és mondja meg ,hogy suge p... bozgore. Nem egymás torkának esni te !
241.
Anonim
2010.12.18., szombat [11:34]
Igen igy van Te szurke marha!!! De a csicsoi Bodega sokkal de sokkal tobbet tesz az emberekert mint a tanacs,mindenki oda fordul segitsegert-ok tamogatnak es szerveznek mindent!!! Ti csak loptok,hazudtok ejjel es nappal+mar embereket verettek SZEGYENTELENEK!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!
240.
K.Abbé
2010.12.18., szombat [10:28]
Mi van Anonim 239? Fenyegetőzől?
A közmondás már rég megváltozott, pont az olyanok miatt, mint te. Igy szól manapság:

Aki másnak vermet ás, aranyat lel!

Ezek a besúgók, akikből a székelyek között mind több és több van!
239.
Anonim
2010.12.18., szombat [10:16]
te is meg kapod a 2 metert hoszaban is es szelere de nemtudod azt a kozmondast aki masnak vermet as maga esik bele adja isten minel hamarabbbbbbbbbb,\\\\\\\\\\
238.
K.Abbé
2010.12.18., szombat [09:38]
Az a helyzet. hogy a SRI módszerek átláthatóak, tanítják őket minden akadémián. Egy faluban a lakósok 10%-át kapd el és aztán nézd el nekik, hogy lopnak. Ha lehet a vezetőség lopását is türd el, de figyeltesd őket a helyi rendőrökkel. Aztán hecceld a becsületes embereket, akik meg lettek károsítva, a toolvajok ellen. De ne engedd, hogy a tolvajoknak bántódása essen. Ha valaki a megkárosítottak közül a reklamációval túl messze menne, akkor a helyi rendőrök gondoskodjanak arról, hogy annak baja essék. A lényeg, hogy állandó elégedetlenség, de széthúzás legyen a faluban. Akkor aztán azt csinálhatsz azzal a "közösséggel", amelyik már nemis közösség, amit akarsz.
Az itt leírt recepttő való kisebb-nagyobb eltérésekről gondoskodnak a helybéliek. Annál élethűbb lesz az egész!
237.
Trab Antal
2010.12.18., szombat [01:59]
Hogy van az, hogy elkezdünk beszélni, fórumozni egy űgyért, ami ellen fel kellen lépni, s ha 1 napig nincs időm megnézni az oldalt, már azt találom, hogy egymás torkának vagyunk esve, a tárgytól jóóóóól eltérve.
Itt egy embert megvertek, úgy, hogy ahhoz nem volt semmilyen joguk...Erről kéne beszélni, ez ellen kéne fellépni.
VÉLEMÉNYEM SZERINT
236.
Anonim
2010.12.18., szombat [01:31]
A csicsoi bodega es a Pilvax kavehaz kozott akkora a tavolsag, pont mint 2010 es 1848, a bodegaban el elsul a lofing bomba, mert a lofejek mind ott vannak na meg a kecskeszarok.
235.
Anonim
2010.12.18., szombat [00:29]
Olvashatunk itt mar mindet szoszt lecsot mar nem gabirol van szo egyaltalan.
O volt a kivalto ok egyszoval meghalt Matyas kiraly es vele az igassag es 228 ANONIM egyesek el vannak szalva hogy meregeti a 2 m nezel tukorbe mert neked is adnak es nekem is olyan foldet.
De ha peldaul a te autodat ki viszik a kapun es azt mondjak semi kozod meg kerdezlek hogy mit csinalsz.Nem egy embernek vetek el a sajatjat es nem egyet vertek meg itt csicsoba
234.
egy ujabb anonim
2010.12.17., péntek [22:43]
hi! sztem meg sokat meg kellene igy tangalni mint azt a bizonyos vitez gabort, hogy ne vitezkedjenek, legyen rend a falutokban, bukarestibol kellene kikuldjenek hozzatok legalabb 150 romant s hetente valtsak oket hogy ne tudjatok lekenyerezni oket!!!!! by-by
233.
vki
2010.12.17., péntek [22:32]
mennyi hulye ember van, ossze-vissza kommentalnak, atkozodnak, azt sem tuddjak mi az igazsag a latszatbol itelnek de senki sem tuddja hogy mi az igazi alapja az egesz tortenetnek. Egyesek a vezetoket mocskoljak, irigykednek rajuk, hogy van vmilyuk, haladnak, de ne feledjetek, hogy van olyan vezeto is aki ott kezdte ahol mas egyszeru ember, es tehetsegevel, szerencsejevel lett vki, nem mint masok akik kihasznalva, atverve, meglopva egyszeru embereket probalnak a dobogo felsobb szintjere kerulni, hogy majd megjobban kihasznalhassak azokat a "szerencsetlen", "vaksi" emberkeket!!!!! sajnos csicsoban az emberek csak magukra gondolnak, nincs osszetarto kozosseg, a fiatalok nem tudnak kozos programokon resztvenni mert az egyik nagyobbnak erzi magat mint a masik es nem alacsonyodhatnak egynas szintjere,.az idosebbek azt lesik, hogy tudnanak a szomszedtol 1 ar foldet eltulajdonitani, xantus bacsival felterkepeztetni az o selyempapirjara. halyra bunko paraszt nepseg!!!! sokra juttok, mocskoljatok egymast, az egesz falunepe egy szanalom, nincs egy ertelmes lelek akit vezetonek lehetne allitani abban a faluban, uh mind1 mennyire vagytok ellene a mostani vezetosegnek, ennel jobb ugy sem lesz! (gabi ba elvono kuran van addig is amig gyogyszert szed)
232.
Anonim II
2010.12.17., péntek [21:42]
Most nem is a reszeget kellene firtatni,hanem a rendori tulkapast,hol elunk,hogy csak ugy egyszeru(vagy eppen reszeg) allampolgarokat osszeverunk?

Nem azt kell nezni Gabiban,hogy mindig itas vitatkozik,meg lett vna lehetoseg arra,hogy megregulazzak,de nem ily modon.
Jobb helyeken ahol osszetartanak,felgyujtanak az egesz rendororsot az ej leple alatt.Akkor majd legfenebb elgondolkozna a kovetkezo rend ore,hogyan kell viszonyulni egy magyar falu kozossegehez !

Tul nagy hatalom van a kezukben es ezzel vissza is elnek,de roman videken ezt nem tettek volna meg,csakhat ugye jobb ha az osi ellenseget(a magyart) verjuk ossze.
231.
Táltos Fecske
2010.12.17., péntek [20:22]
Anonim 230-nak, aki ezt írja alább:
"reszeg disznonak pajtaban a helye"

Te most onnan kiabáltál be?
230.
Anonim
2010.12.17., péntek [16:28]
Nagy vagy es igazad van,reszeg disznonak pajtaban a helye,ugy van ...
229.
Anonim
2010.12.17., péntek [16:26]
Meg nem meritettetek ki a temat mar unalmas ennyi huje hozzaszolast latni csak a torzsvendegek maradtak akik egymas kozt hadakoznak...Vagy a betyar szekelyek inkabb akik megmutatjak ko mit is tudnak...
228.
Gy.M. nek!
2010.12.17., péntek [16:25]
Egyet értek tisztelt Gy. M. ! Részeg emberek miatt van a legtobb baj! Értem itt, verekedésekre és közuti balesetekre is! A rendőr sem alaptalanul teszi fel rangjat ebben a munkanélküli világban...

AZ ILYEN KÖZE NINCS DE KÖVETEL EMBEREKNEK PEDIG HA FÖLD KELL ADJANAK!!!! 2MÉTERT HOSSZÁBA 1ET SZÉLTÉBE ES 2ŐT LEFELE!!!!
227.
Anonim
2010.12.17., péntek [16:23]
Az bizti a rendortol felnek ok is s a hivatalnok konnyu celpont ,s ha a polgarmester lett volna nem a jegyzo akkor o kene lemondjon?
226.
Marosszekinek es Lofingnak
2010.12.17., péntek [16:20]
Es mi volna az a tobb,fitogtanatok hohy mar pedig nektek van kedvetek es idotok meg energiatok csavargok mellett verekedni mert az jo es erre buzditotok embereket???Nem tudom mennyire lehet hivatalos ez az egesz de nem hangzik annak..Lefustolni a tanacsosokat ezt akarjatok??Gondold meg szekely mit ,,csinalsz,,kivetelesen enis oda alnek az ugy erdekeben de ez egy eltulzott Hujeseg,amit azok vesznek komolyan akiknek nincs mas dolguk mint menni s uszitani mindig valakit,s ezeknek pedig a nagy tobbsege a ,,sarosi rokonai,,s kit valasztotok hibasnak hat a jegyzot,s azert ot mert o itt marad de a RENDORTOL FELTEK TI IS ES O UGYIS ELMEGY EZZEL VAN BAJ MI ES AKKOR SENKI NEM TUDJA MILYEN HOSIESEK AKARTATOK LENNI!!
225.
maroszéki
2010.12.17., péntek [15:11]
Te kikkel vagy mert nem a székelyekkel az biztos , itt már többről van szó , nem csak egy ,, történetesen részeg embernek az űgy-éről ha nem vetted volna észre.
224.
2010.12.17., péntek [15:10]
pepino78@yahoo.com Most már csak hétfőn lesz valami mozgás. A hétvége a családé. ;)
223.
K.Abbé
2010.12.17., péntek [14:31]
Ahogy alakulnak a hozzászólások, úgy veszek fel más neveket. jelenleg a csicsói sárosok szóltak hozza többen + a semlegesek. A tüntetés mellett érvelők kevesebben vannak. de ne felejtsétek el, hogy amíg az ETA a legnagyobb létszámban volt és egész Spanyolország biztonsága romokban hevert, akkor sem voltak többen, mint 150-en. Csak volt nekik hátterük. Mindenki büszke lehetett rá, hogy a fia az ETA aktív tagja. Egy tolvajjá vált székelységgel nem lesz senki sem büszke rá, hogy a fia székely ellenálló. A tolvaj székelyt a rendőrség, bízonyítékokkal együtt átjátszódja a SRI-nek, mielőtt az ügyészség egyet is lépne. És a SRI megzsarolja a tolvajt (mert a tolvajnak nincs nemzetisége, ezt ne felejtsd!) és besugóvá teszi, vagy mehet a börtönbe. Ilyen mocskos szinten van a SRI. Emiatt kell a székelységet rendre tanítani! Miután a székely falvakban elkezd a rend helyreállni, a hazudozókat, tolvajokat közösen ki tudjuk utálni, akkor biztosan egységesen ki tudunk állni az autonómiáért.
Addig is dolgozz a petición. Kár hogy a blogodon nem találok email címet, mert már küldtem volna neked anyagot!
222.
2010.12.17., péntek [14:11]
Pontosan erről beszéltem. Azt mondják egy idejében adott pofon sok mindent megold. Mert ha a fejedre nőtt valaki, akkor már nehezebben lehet fegyelmezni, mert ha visszaüt (márpedig miért ne tenné), akkor fájni fog. Amíg kicsi, addig kell embert faragni belőle, belőlük. Nézzétek meg a Csíkszeredai NATO lépcsőházat a Tudor negyed felső felében. Betelepített katonák laknak ott és a negyedben nagyon elszaporodtak. A mostani még tudja honnan jött, ha nem is akarja tudomásul venni, de a következő generáció már úgy veszi mintha itt lakott volna minden őse és kész a téma: Ki is volt itt hamarább? Az apja persze nem mondja majd, hogy: "Hallgass fiam (lányom) mert én jöttem ide annak idején!". Ezért szoktam azt hangoztatni, hogy mindenki álljon az üknagyapja sírja mellé és tartsunk egy népszámlálást. :) Szóval, egy a vége: addig kell lépni, amíg lehet.
221.
K.Abbé
2010.12.17., péntek [13:35]
Csíszér Lórántnak
teljesen igazad van, csak a csicsói "érintettek" (értsd sárral érintettek) prüszkölnek és akarják a sértett részegségére terelni a szót. ha olyan gonosz lennék, mint ezek a bekiabálók, akkor azt kívánnám ezeknek a széthúzást gerjesztőknek, hogy járjanak majd úgy, mint ahogy előbb le lett írva a 80-as években. Minden magyar húsvétkor álljanak ki a rendőrök az útra és minden arrajáró férfit jól verjenek meg! Mert ez az út idevezet! És onnan sokkal nehezebb a visszaút, mint a mai helyzetet megszüntetni!
220.
Anker
2010.12.17., péntek [12:51]
Ne várjad ott a kommentálásokat, mert nem vállalja fel senki a nevét és "internet cimét", itt pedig meg lehet bújni egy Anonim hozzászólás mögött, egyesek még annyi fáradságot sem vesznek , hogy legalább egy "fantom" nevet beirjanak, hogy lehessen követni melyik hozzászólás van egy valakitől. Nem mintha okosabbak lennétek, hogy én is oda irom az Ankert, de akik ismernek (ismerhetnek), azok tudják, hogy ki van e becenév mögött, meg aztán ha valaki hozzá szól az én kommentálásomhoz, akkor tudom, hogy nekem szól, nem pedig a ezredik anonimnak!
219.
Banfi Andras
2010.12.17., péntek [12:41]
Anonim 215. Sajnalom de ossze tevesztesz valkivel, nekem semmi kozom az alul emlitett ember-hez..........!!!!!
218.
tAnK
2010.12.17., péntek [11:14]
Lassan rekordot dönt ez a cikk a hozzászólások alapján....

No de, ha lehetséges én is hozzászólnék az esethez. Fél lábról csicsói vagyok, de fogalmam sincs ki ez a Sárosi Gábor.

Ha néznek/néztek tévét láthattátok hány részeg ember vagy taxis "fesztiválozott" kórházban, rendőrségen vagy bárhol (szembeköpnek a kamerával, szemberúgnak a rendőrrel, stb.). Érdekes módon ezeket az embereket a "rendőrei" - én inkább milicistáknak nevezném őket - toleránsan kezelték, szépen kivezették és lenyugtatták, nem folyamodtak agresszióhoz. Természetesen, befolyásoló tényező az is, hogy egy hadseregnyi riporter vette körül őket.

Egy másik dolog a csicsói rendőrökkel kapcsolatosan, nem egyszer hallottam és láttam hogy bánnak az emberekkel egy bejelentés során. Le kutya p***ázzák az érintettek, trágárul beszélnek és amint a cikk is mutatja, ha kell orrba is dörgölik. Agresszió csak agressziót szül, ez minden csak nem rendfenntartás.

Véleményem szerint ez a tett teljes mértékben elítélendő, ha a rendőr nem bír a részeg emberrel, aki rágalmazta és agresszíven viselkedett bilincselje meg MAXIMUM. Ültesse le, nyugtassa le, büntesse meg és indíttasson eljárást ellene, de ne verje véresre! Tucatnyi törvény védi őket az ilyen verbális és non-verbális agresszió miatt, amit alább is olvasni lehetett a rendőrök igen nagy előszeretettel alkalmaznak.

Mindenképp támogatom a petíció ötletét
Tisztelettel,
217.
2010.12.17., péntek [11:03]
Röviden és velősen:
- a rendőr túllépte a hatáskörét
- a rendőr hazudott, mert azt állította, hogy nem ütötte meg az emberkét
- nincs bizonyíték rá, hogy az emberke hazudott volna, vagy átugrottam valamit

A lényeg ennyi. Semmi több. A "sz..d le a f....m bozgor" már csak ráadás. Volt szerencsétlenségem a közelmúltban nekem is megtapasztalni a Kolozsvári rend- és csendőrség vendég- és magyar szeretetét, szóval nem beszélek a levegőbe. Ha lehetne, sok hegyentúli eltüntetne minket innen. Ajánlom Wass Albert: Patkányok honfoglalása művét elolvasni. Tanulságos mese magyaroknak (székelyeknek). Várom a fejleményeket és szívesen segítek bármiben amiben tudok. Szebb Jövőt! Kitartás!
216.
Anonim
2010.12.17., péntek [10:27]
Nagy hűhó semmiért, így lehet összegezni a Csíkcsicsói esetet, hisz nem ér ennyit fáradtságot egy alkoholista űgye.
Aki ismeri és tudja milyen VITÉZ módon garázdálkodott, lopás-gyújtogatás stb. és ismeri az nem nevezi ÚR-nak, inkább semmiházinak.
Bármilyen demokráciában senki nem engedheti meg magának, hogy bemegy egy hivatalba és ott kiabál és szitkozódik, még a részegség se mentség ezalól.
Sokmindent el kell tűrniük amúgy is a tisztviselőknek, mert tisztelet a kivétel van aki olyan szagosan megy oda, hogy fél napig szellőztetni kell utána.
Más intézményeknél is fegyveres őr van és az ilyen senkiket kivezeti.
Aki ismeri Gabit az tudja, hogy 24 órából 23-at részeg és lehet sáncmérgezése is, mert aznap is nem csak Gazsika látta és jó illuminált állapotban volt.

Amikor választásokat szerveznek el kell menni és választani, de ne Gazsikát és társait, hisz cseberből-vederbe lépnénk.
A jelenlegi faluvezetőket is TI választottátok nem a Madarasiak.
A rendőrtúlkapásról annyit, hogy ha magyar ajkú, ha román Ő a REND ŐRE és sajnos szükség van rájuk, egyre inkább, ha fiatal akkor se taknyosozza le senki, ha nem Ő van van vagy lesz más aki majd ha szükség az ilyeneket pontra teszi.
A konfliktust az illetékes szervek megoldják, addig üljetek nyugton és majd azután is elértek szitkozódni, itélkezni.
215.
Anonim
2010.12.17., péntek [10:10]
Az a közmondás, hogy az ember a barátait megvállogatja, de a rokonokat sajnos nem.
Drága Andriskám, hiába vagy a veje ennek a bunkó VITÉZNEK, azt ajánlom ne piszkold be a kezed,
mert nem ér annyit a rokonságod vele, hisz mostanig egy komoly embernek ismertelek, most kár lenne lesülyedj egy alkoholista színtjére még akkor is ha Ő az apósod.
214.
Banfi Andras
2010.12.17., péntek [10:08]
Mindenki nagy pofaju itt a weboldalon "anonim" nevek moge bujva, mindenkinek nagy a levesfuvoja, ha annyira nagy legenyek vagytok es annyi mindent tudtok es annyi minden nem tetszik nektek akkor miert nem mertek szembe alni az ugyekben erintettekkel, vallalva szemelyazonossagotokat , kiletetket es akkor csiripeljetek,,,,,,,,!Sajnos a mai vilagban nem meri senki valallni a nevet nyilvanosan, sok okos ember van szerte a vilagban ilyen szinten!Ez egy nagy hujeseg.Mindenki dumal ossze-vissza, es ma -holnap az lessz a tortenet, hogy a rendor megolte "Gabi" bacsit.......szokas szerint addig megy a duma korbe , hogy kisul belolle egy hatalmas hujeseg.....SZEGYEN!
213.
Anonim
2010.12.17., péntek [09:54]
S meg azt kivanom, hogy Sarosi legyen a szomszedod, a rokonod, a jopajtasod, hogy vegre megertsd milyen emberrol van szo.
212.
K.Abbé
2010.12.17., péntek [09:46]
Értesíteni fogom az ügyről a Nemzeti Erőforrás Minisztériumot is!

A tüntetésen, nehogy provokáció legyen, figyeljenek a magyar kormányszervek kiküldöttjei is!

Veletek vagyunk!!!
211.
Anonim
2010.12.17., péntek [09:45]
Alljal ki kocsmai verekedes mellett is. :-)
210.
K.Abbé
2010.12.17., péntek [09:44]
A cikkre és a kommentárokra, meg a készülő tüntetésre felhívtam a figyelmet a nemzeti Internet Figyelő szerkesztőinek is. Itt olvasható:

http://internetfigyelo.wordpress.com/2010/12/17/gumibottal-vert-es-pofozott-a-rendor-csicsoban/#comment-4873

reméljük lesznek ott is kommentárok!

Kitartás csicsóiak és a tüntetést meg kell szervezni!!!
209.
Lófing Bomba
2010.12.17., péntek [09:36]
Olvasd el a fenti cikket: Van egy tanú. Jegyző, mint minden gazember, tagadja, hogy valami köze is lenne a dologhoz. Rendőr pedig annyira aljas, hogy még egy havi nyugdíjnak megfelelő büntetést is kiró. Ez már nem egyéb, mint a falu népének a szemberöhögve agyonverése. vagyis, a gyengébbek kedvéért, csinálhattok, amit akartok, én azt verek agyba-főbe, akit akarok, s utána röhögve kiküldök neked a havi nyugdíjadnál nagyobb büntetést!

Lassan odajutunk, mint a 80-as években, mikor húsvétkor Szeredában minden "részeg" magyart bevittek és jól megvertek. neveket is adok: katona József és Zoltáni Attila traktorgyári mérnökök. katona Józsefet kivitték aztán éjjel az Olt partra és ott verték agyon. Ájulva ott hagyták a hóban, ami azt jelenti, hogy arra törekedtek, ott faggyon meg. De helyrejött és valahogy bevánszorgott az alsó részleg kapujáig, ahonnan riasztották Deáky igazgatót.
Egy másik évben Dobos Árpád technikust és Moldován Emil mérnököt akarták húsvétkor megverni a volt Femina épülete előtt. De a második váltásból éppen jöttek ki a munkások és közbeavatkoztak. Dobos kicsavarta a 3 milicista egyikének kezei közül a géppisztolyt és eltünt vele. A traktorgyári munkások a 3 milicistának ellátták a baját. Dobos letette a géppisztolyt a traktorgyár kapujánál és felhívta Deáky igazgatót, aki már a megyei első titkártól, Szász elvtárstól, értesülve volt a történtekről. És azt is tudta, hogy a géppisztoly eltünése már Bukarestnek le volt jelentve.

Vissza csicsóba: ha a faluvégi cigányt verik meg, amelett is ki kell állni, mert a falu közösségéhez tartozik az is!
208.
Anonim
2010.12.17., péntek [09:15]
Amig nincs biyonzitekunk hova tuntessunk?Egy reszeg bunko miatt nem vonul senki sehova,max ha felberelnek valakiket..csicsoba eleg szar minden tuntetessel meg szarabb lesz..
207.
Anonim
2010.12.17., péntek [09:00]
de csak CSICSOBA
206.
Anker
2010.12.17., péntek [08:33]
Ez a mostani helyzet, adva van három szereplő: a székely atyafi, aki az igazságát keresi (kissé "pittyosan", mert másképp nem meri), a jegyzö, aki magasból lesz"rja a"kliensét" (lemegy a közeli üzletbe), a rendőr aki a hatalmat képviseli ( be is mutatja a szindarabban), és mi, akik csemegézünk a darabon! Át kellene irni az egészet : a székely atyafi, aki bemutatja a másik kettőnek a hatalmát, úgy hogy ne az üzletnél álljanak meg, hanem addig fussanak, amig a székely azt nem mondja: HÓÓÓÓ! Itt az a baj (velem is, és másokkal is) , hogy a jegyző szerepébe bújva játszunk mind, mert közömbösen megyünk el a bajba jutott társunk mellett, és lelépünk gyorsan, hogy még csak tanúnak se hivjanak, hogy ne gyüljön meg a bajunk!! Na, nesze neked összefogás!! Itt habzik a szájunk anonimként, de ha ki kell állni valamiért, már kétszer is meggondoljuk, hogy mi hasznunk, vagy kárunk lesz belőle, inkább megvárjuk, hogy más kikaparja a sült gesztenyét helyettünk! Sajnos ez a székelység veszte!
205.
Anonim
2010.12.17., péntek [01:38]
Ez nagyon jo beszolas volt :)) Lehet epittik a bentlakasos fociakademiat? :))
204.
Lófing Bomba
2010.12.17., péntek [00:09]
Amint a "szervezők" bejelentik, hogy vége a tüntetésnek, úgy az ők felelősségük megszünt. Emiatt meg kell tegyék ezt a bejelentést!
Az óriási füst azért kell, hogy lehessen kihívni a tűzoltóságot. Minden környező községet fel kell hívni, ahol van tüzoltó autó. A szeredai tüzoltóság is vonuljon ki! Mindeközben a görényfészket (értsd: polmes hivatalt, ahol a rendőrség is van) meg kell dobálni a Lófing Bombákkal. A gőrények nem fognak többet abban a gőrényfészekben dolgozni olyan görényszaga lesz az épületnek!
nagy felhajtást kell csinálni. Közben sok fotót kell készíteni, videó filmeket is. De egy kis csapatnak azzal kell foglalkoznia, hogy lefotózza azokat, akik titeket fotóznak és minden gyanús megfigyelőt ki kell szürni és a hivatalos tüntetés-szervezőknek joguk van ezeket igazoltatni. Igy aztán be lehet gyűjteni az összes szekus tisztet, besugót. Ezeket egyszer le kell fotózni és csak utána igazoltatni!
Sok tudnivalója van a CENG-nak. Meg kellene tanuljátok kivülről!
Úgy kell felfogni, hogy egy nagy és marha jó buli az egész. Viccesnek. Igy lehet belejönni a demokráciába!
203.
Lófing Bomba
2010.12.16., csütörtök [23:59]
Jön a Júdémérájban a nagy "tisztújítás". Addig kell gyakorolni kissebb-nagyobb tüntetésekkel. S addigra már kellene egy kis edzés, hogy ezt a tisztújításnak csúfolt bábszínházat lehetetlenné tegyük. Mosz internet korában rengeteg példát lehet találni miképp szégyenítenek meg magas rangú politikusokat: torta a pofájába, mikor lép fel a mikrofonhoz telt gyülésterem előtt. De meglehetne tölteni tüzoltó palackot jó büdös folyadékkal, és azt ráspriccelni. kell kisérletezni kicsit vele! A tiszta tüzoltó hab is megteszi!
Ilyen tüntetéseken szoktak mindig tüzet csinálni, hogy teát főzzenek az embereknek, nehogy megfázzanak, ha nyár van, akkor meg azért, hogy felfrissüljenek. Aztán a "szervezők" hirtelen bejelentik, hogy vége a tüntetésnek és mindenkit felkérnek, amilyen halkan csak lehet, hogy menjenek haza. Na és akkor kezdődik a buli. A tüzre rá kell dobni 1-2 használt, majd még több, autóabroncsot. lesz hatalmas füstje, hogy Csicsótól Bukarestig látszódjon, és Budapesten is érezzék a szagát. Mert a civil engedetlenségnek a legfontosabb jelszava, hogy "Kevés tűz, sok füst! Mert a sok füst messze látszik!"
A másik jelszava, pedig "Tedd nevetségessé az ellenfeled/ellenséged!"
Meg kell szervezni a tüntetést!
202.
Lófing Bomba
2010.12.16., csütörtök [23:49]
184. IfjúSzékely-nek:
nagyon kevés az áruló székely, -mondod. Hát sajnos ez nem igaz. Olvasd el az egy magyar szekus vallomásait, amit lehoztak vmikor a Duna teveben is, Balogh Julia riporter készítette.
Ebben azt mondja az illető, hogy soha olyan sok fizetett besugó Udvarhelyen nem volt, mint most. A Csau-rendszer besugóinak a számához képest megsokszorozódott a fizetett besugók száma. Hát erről ennyit.

Én pedig különösen a tolvajokról beszéltem. Mert azis tolvaj, aki megrendeli az árút és nem fizet. Bizony, ez a legkártékonyabb tolvaj, mert gazdasági fogalom " a fizetési morál Romániában nem létezik!". Az ilyenek miatt. Márpedig az autonómia az lehet ország az országban is, ahol egy kisebb területet, mint egész Románia, a tolvajaink 1-2-re padlóra lopnak. Tudod hány hónap alatt lopták el 10ezer eurómat? 6 hónap alatt. És minden "megrendelő" székely volt. De ezek a "székelyek" erősen besugó-gyanus alakok. Az egyik pl., aki 40ezer eurómmal lóg, az községi tanácsos, judémérájos!
201.
Egy valaki...1965
2010.12.16., csütörtök [23:39]
Hidd el hogy semmi közöm csak rég hogy figyelem ezt a Csabát és biztos hogy sokan tudnak ilyen és egyéb dolgot róla .Hat csak annyit mondok neked meg hogy néz tükörbe és vedd eszre hogy te vagy egy nagy luzzer.
200.
Anonim
2010.12.16., csütörtök [23:32]
A másik rendőr is amelyik részegen összetörette a rendőr autót az is egy ilyen alak volt mind ezek akik most vannak és érdekes és nagyképű módon próbálnak rendet csinálni Csicsóba.
199.
Peter Lukacs
2010.12.16., csütörtök [23:28]
Köszönjük és remélem sikerre fogjuk tudni vinni Csikcsicsó ügyeit. Mindenki segitségére számittunk és mindenkitöl tanulni is akarunk!!
198.
Anonim
2010.12.16., csütörtök [23:25]
Szerintem Lukyt hadjátok ki ebből a dologból!
197.
Anonim
2010.12.16., csütörtök [23:24]
Mindezek utan meg a jegyzo fizetest kap a polgarmesteri hivataltol?
196.
Anonim
2010.12.16., csütörtök [23:19]
194-es összefoglaltad, ez a baj, hogy nem te hanem egy ilyen mint Sarosi Gabi tett feljelentest.
195.
Anonim
2010.12.16., csütörtök [23:19]
Nincs mitcsodalozatok Csicso nepe a falut egy olyan ember vezeti akinek a fia gyujtogat lop hazudik es 8 ev bortonre van itelve Amit temeszetesen nem fog letolteni ahogy szokot lenni a mai vilagban egy ilyen ember vezeti csicsot a fijat is csak ilyennek tudta nevelni Akkor a falu mit var
194.
Anonim
2010.12.16., csütörtök [23:08]
A csicsói rendőri brutalitás sajnos nem újdonság.Nem védem Vitéz Gabit mert ő is megéri a pénzét.De amikor engem szinjózanon és vétség nélkül a rendőr az őrsön orrba vert, az már türhetetlen dolog.Egy rendőr nem üthet verhet csak úgy senkit.És a helyi tanács egy puliszka,ez a véleményem.Ők parancsolnak a rendőröknek,vagy nem látják mi történik itt? Hogy évek óta verik az embreket a remdőrőrsön.Sajnos feljelentést nem tud senki tenni mert, legtöbb esetben nincs tanú,zárt ajtok mögött bárkit agyon is verhetnek.
193.
IfjúSzékely
2010.12.16., csütörtök [23:00]
Akkor én kitartást kívánok ehhez a munkához.
Én is megteszem, amit tudok.
192.
Anonim
2010.12.16., csütörtök [22:58]
Nekem semmi közöm csicsóhoz. Csak rég nem vitáztam, filóztam senkivel és most itt a lehetőség, hogy elmondjam a véleményem :). Természetesen veled nincs miről vitáznom, mert nincsenek saját érveid :). Na jó éjt, holnap munka!
191.
Peter Lukacs
2010.12.16., csütörtök [22:57]
Igen én álltam a számlát,hogy a fiatalok kérésétt is tudjuk teljesitteni,akkor Ö volt kit akartak és mi is ugy éreztuk,hogy az nem olyan nagy probléma,ha Csicsóban eljön Gyözike (nem vert meg senkit) és még annál sikeresebb embereket megmozgató elöadó nem járt Csicsóban,más dolog,hogy én mennyire értékelem mint "star",de ez most gondolom se Gabi bácsin se Csicsó problémájára nem képez megoldást,hogy itt járt Gyözike! Fogjunk össze,de mindenkinek le kell dobnia a maszkot,ez nem a Velencei karnevál!!! Itt sok ember fogg maradni föld és erdö nélkül,viz,kanalizálas és egyébb minden itt van lehet tenni érte,de a galért mindenki le kell türje és a maszkot vissza adja honnan kapta és akkor már össze is fogtunk,mi készen állunk az összefogásra és tenni is tegyük a dolgunk!!! Együtt lehetünk kik tenni akarunk Csikcsicsóért,Hargitafürdöért,Csaracsóért és minden Székely emberét!!! Tisztelettel Péter Lukács
190.
IfjúSzékely
2010.12.16., csütörtök [22:53]
Falu közzösség már rég nincs. Egy helységben laknak az emberek, de teljesen szét van szakadva a közösség. Mindenki egyénileg tudja, hogy mit kellene tegyen, de ezt nem mondja ki, mert nem tudja, hogy ki a barát is ki az ellenség. Egyénekre vannak szétverve a közösségek. Mit lehetne tenni ez ellen? Hát közösséget építeni egy bizonyos erkölcsi alap mentén.
189.
Anonim
2010.12.16., csütörtök [22:50]
MI valasztotunk meg titeket de mar akor is hazutattok nem erol volt szo
188.
Anonim
2010.12.16., csütörtök [22:48]
Mi vagyun a hujek es gyavak mert paran azt csinalnak a falu nepevel amit akkarnak. Nem osszefogok az emberek senki nem meri ki irni a nevetse Akkor mit varok meg felemlitettek az embereket egy nyitotta ki a szajat es azt meg vertek de egy falut nem tudnak meg verni.
187.
Anonim
2010.12.16., csütörtök [22:44]
Kedves értelmes Anonim.

A falu 90%-a választotta a vezetőséget. Akkor ki is a hibás?
186.
Anonim
2010.12.16., csütörtök [22:40]
Nincs mit ved a hivatalt mert nyilvan vallo hogy kozejuk tartozol mert a falu 90 % ki van akadva a vezetosegre a renorokre kozbirkakra a maradek 10 % az aki a tanacshoz tartozik vagy a rokona akinek jogtalanul mericskelnek
185.
IfjúSzékely
2010.12.16., csütörtök [22:39]
Javaslom mindenkinek a Sárkány című művet a Csíki játészín előadásában. Az épp a rendszerről szól, és hogy az emberek mekkora birkák.
184.
IfjúSzékely
2010.12.16., csütörtök [22:36]
Sajna nem lehet egyértelműen meghúzni a vonalat az árulók és nem árulók között. Szerintem nagyon ritka a valódi áruló székely. A legtöbb birka, megvezetett, agymosott, eltévedt ember, akinek életében nem volt egy önálló gondolata, mert nem is volt tanítva soha semmire. Az iskolák idomító helyek. Ez az egész rendszer egy nagy trágya. (persze el lehet filózni az okán... talán azért trágya a rendszer, mert trágyák vagyuk mi is, akik alkotjuk)

Valami tényleg kéne tenni, hogy a sötét fejünkbe bevilágítson a fény, de ez nagyon nehéz munka és nem is látszik meg az eredménye pár pillanat alatt (ellentétben a piálással)
183.
Anonim
2010.12.16., csütörtök [22:34]
Ekkora sztár legyen valakiből. Javaslom ő legyen Csicsó első szentje s nevezzék el az iskolát is róla na meg emlékművet neki.
S most mindazoknak akik csak irkálnak, háborognak, hogy tüntetés meg magyarság meg székelység. EZ MÁS TÖRTÉNET. Javaslom, hogy a te lakásodra menjen be részegen, fenyegessen, üsse az asztalt s te pedig nézzed tétlenül. Rossz példa, akarom mondani "Ügy" mellé álltatok ki s jártatjátok a szátokat.
182.
IfjúSzékely
2010.12.16., csütörtök [22:24]
Ez egy jó alkalom a kampányra, nem? Ne állítsd be magadat úgy, mint a tiszta, erkölcsös, hazájáért tenni akaró, népét szerető polgárt.
Te is épp úgy végzed a népfertőző tevékenységedet, mint a másik (idióta) párt képviselői. Te hívtad meg azt a söpredék Győzikét is csicsóba, nem? Vagy valamelyik másik söpredék volt? nem vagyok témában.

Mindenkiben van hiba és ezt a hibát csakis az egyén maga tudja orvosolni. Hát fogjunk neki. Jó munkát.
181.
Lófing Bomba
2010.12.16., csütörtök [22:19]
Elemezve a bekiabálásokat lemérhető a Székelyföld helyzete is. Így aztán sosem lesz Autonómia, ha engeditek, hogy a tolvajok ennyire megosszanak benneteket.
A bekiabálásokból 2 részre lehet osztani a társaságot:
-egyik része sáros és az azok holdudvara (rokonok, haverek, akik szintén sárosok)
-másik része jól látja a helyzetet, mert felismeri, ha ma őt, akkor holnap meg engem fognak a Polmes hivatalban véresre verni, mert járatom a számat vagyis reklamálni merek.

Az összefogás egyedüli felismerése, jó uton jártok, az, hogy ma ővele, de holnap velem és a barátaimmal is ki fognak babrálni, megfognak lopni, agyon fognak verni. És ha erre a felismerésre többen jutunk, akkor az kezdünk igazi közösséggé válni. Addig, amíg a tolvajok nincsenek kiközösítve, addig ott grasszálnak közöttetek és a román kormány, minden erőszakszervezetével együtt, ezeket fogja mindig támogatni, mert ezek teszik tönkre a közösséget, szítják a jellegzetessé vált magyar/székely széthúzást!

Az Autonómiához vezető út a saját tolvajaink megregulázásán keresztül vezet.

Vissza kell hozni divatba a "Szégyen sarkot", ahova ki kell a gazemberek minden tettét, fényképükkel, címükkel, bizonyítékokkal együtt tenni.

Ez a "szégyen sarok" lehet -és ez a legjobb- egy külön portál:
www.aruloszekelyek.ro
vagy/és
www.tolvajszekelyek.ro
Csináljátok meg és kaptok tőlem a müködtetésére külföldön elhelyezett szerveren helyet rá. Akkor a román szervek nem fognak tudni beleköpni a levesbe!
180.
Anonim
2010.12.16., csütörtök [21:47]
@mzs:
köszi, látsyik hogz profi írástudó vagz ... csk váltoytass stílust
179.
Anonim
2010.12.16., csütörtök [21:34]
Barcsak teged is szopatna legalabb 10 oltyan egyszerre,ugy kukorica tores kozbe!!!Bunko gyereknek adsz enni hallade!!!Ha annyira vagod az olah nyelvet akkor koltozz kozejuk olteniaba es torjetek egyutt a kukoricat s egyel mamaligat,hagyd beken a szekely embert!!!Bocskoros olah!!!
178.
Anonim
2010.12.16., csütörtök [21:32]
vigyázz, a stilusod ismerős, többet így ne írj (egy jó barát 2000-ből)
177.
Anonim
2010.12.16., csütörtök [21:22]
A taplocai mezőn felül egy bunko nép lakja amelyet egy oltean tiszt szopatja. Bunkok vagytok fiaim,tudatlanok,nem tudtok románul és irjátok a hűjeséget magyarul.Szeretnétek megtanulni románul de akkorra a fiatal rendör kitakarit Csicsobol.Tehát bunkok vagytok,sok hűlje gyerek megszoptok és a falubol kitakarodtok oltenia felé,helyet cserélünk.Tanuljatok kukoricát tőrni és nem fenyőfát lopni.
176.
Anonim
2010.12.16., csütörtök [21:13]
Majd ha te is reszegen lodorogsz a bodegabol hazafele es a milicista elnegyel akkor azt te is megerdemelted!!!Te normalis vagy egyaltalan???Vagy a milicista cinkosa vagy???Meg a kaposzta le nem ert meg neked,ugylatszik keson ero fajta vagy!!!
175.
Anonim
2010.12.16., csütörtök [21:13]
Gy.M. igazad van...
174.
Fuggetlen part
2010.12.16., csütörtök [21:12]
Biztosan akadnak akik kuldtek Gabit ,de szerintem nem lesz kedve neki sem tobbet kotekedni ittason,ja es a jegyzo nem azt mondta hogy ,,menj verd meg sarosit hanem hogy vezesd ki vagy vidd ki,ez hujeseg szandekosan nem a tancsnal verekednek hanem minimum a hatanal...aztan hogy a rendor betyarnak erezte magat egy reszeggel szemben az mas dolog,ja es azis hogy meg kitudja miben volt ludas sarosi amit senki nem mondd...
173.
Gy.M.
2010.12.16., csütörtök [21:05]
Jol csinalta rendor ur! Az egesz ilyen moskos reszeges, jogtalanul követelozo, hazug, vaddisznoval ezt kene csinalni!!!
172.
Anonim
2010.12.16., csütörtök [20:53]
Na felj Csicso.......Szerintem az ugyben vannak akik hatulrol tamadnak .Leitassak Gabit es kuldik hogy csinaljon balhet .Nagy baj az amikor a magyar a magyar ellen vitazik egy kis vagyonert .Azt a rendort meg le kell vetkeztetni aki igy csinal
171.
Anonim
2010.12.16., csütörtök [20:34]
Te meg toluk vezetesi orat vehetnel,ezt gunyosan mondom neked mert ha te ilyeneket irsz akkor eleg tisztaban vagy a dolgokkal,s amugy a piricskei uton mas is megy reszegen s minden nelkul,nem csak ok,mert enis es te is,ja es amit irtal az latszik hogy te szemelyes ugy miatt irsz lejarato dumakat roluk,csak kullonb nevekkel,nagyon atlatszo helloka luzerrr
170.
Szia ......
2010.12.16., csütörtök [20:28]
Mondhatsz akarmit s irhatsz akarmi csunyat,atkozodhattok attol nem lesz szebb se jobb sem csicso,es az emberek sem,egy reszeg diszno miatt kavartok ekkora nagy ugyet,mehetsz tiltakozhatsz,nem verette senki falustarsat te ugy beszelsz mintha ott lettel volna csakhogy mar dobd valakire a vizes lepedot,amikor biztos tanuk allnak elo,akkor irkalj kesz tenyekkel,ne hanytorgatozz s vadaskodj ok nelkul TE szarhazi..
169.
Peter Lukacs
2010.12.16., csütörtök [20:19]
Tisztelettel és sajnálattal köszöntök mindenkit,kik a barikád innentsö oldalán vannak de azokat is kik azt hiszik azért van csend mert "focizni" menttünk. Azért is kell megszollaljak,hogy nehogy a szegény emberek azt higyék,hogy cinkusok között vétkes ki néma !!! A mai Csikihirlapban két cik jelent meg egyik a cimlapon és a másik a csicsoi kisgyerekek jó szerepléséröl a " Jövö Kupában Sepsziszentgyörgyön! Mi ezzel és egyébb a közösségünk fejlödésével foglalkozzunk és semmi tagadás nélkül eljárunk focizni is!! A csend nem tudd vissza állni mind addig mig mi a közgyülésben hivjuk az embereket,hogy jövönkröl probáljunk jól dönteni,addig a vezetök földeket mérnek maguknak,aktákot készitenek a közösség ellen,kijátszodják a közbirtokosság vagyonát,nyomást probálnak gyakorolni az emberekre és aztán verésre is sor kerül,ez várható volt és mi már több mint 2 éve mondtuk,hogy a végén nagyon nehéz lesz!!! Sajnálatos dolog történt mit,mi nem is kezelhetünk akárhogyan és az,hogy az MPP legfiatalabb tanácsosa az igazság mellé áll ez,csak dicséretre méltó!!! Mindenki vonja le a következtetésétt és higgatan nyilatkozzék vagy cselekedjen,de ne féljen senki,ki az ügy igaz oldalán áll !!!
168.
Lófing Bomba
2010.12.16., csütörtök [20:12]
Ha a tüntetésből lesz valami, akkor elárulom nektek milyen is a Lófing Bomba. Erősen hatásos szere a civil engedetlenségi mozgalomnak: jó büdös!
Ahova odaveritek, egy vékony nájlonzacskóba, ott többet dolgozni nem lehet. A görényeket csak így lehet elkergetni!!!
Kutyaharapást szőrivel és görényeket bűzivel!!!
167.
All Cops Are Bastards !!!!!!!!!!!!!!!
2010.12.16., csütörtök [19:55]
Kopacz kutya ki megvereted a falustarsadat hat mijen ember vagy te?? Isten nem ver bottal csak a rendor sopredek alja nep mijen te is lettel! Ne legyen egy nyugott pilanatod ebben az eletben!
166.
Egy valaki...1965
2010.12.16., csütörtök [19:46]
Az a baj hogy a hitvány semmiházi zsernyák meg mindig nyugodtan alszik a panzióba .Vajon neki el olvassa Biteke ezeket a dolgokat ,remélem minél hamarabb befejezi a rendőri karrierjét és el megy a faluból amit a jegyző úr is meg tehetne!!! Hogy Gabi bácsi iszik vagy nem a-hoz senkinek semmi köze annyi biztos hogy nem haragszanak annyian rá mind a Csaba jegyzőre, aki egyebet se tesz mind hogy árulkodik mind tétek régebb a besúgok,addig nyalt míg mindenki úgy ismerte meg hogy be kedves és rendes,miközben ez mind csak a megéléséhez szükséges színészkedéshez tartozik.Jo volna ha a következő nagy romania part által tartott Maroshévízi(Toplica) gyűlésen o is reszt venne mind ott született székely.Nem tudom hogy a fiait mert nem verik meg a rendőrök mikor Piricskén a forgalomba be nem jegyzet autóval jogosítvány nélkül furikáznak veszélyeztetve az t épp ott tartózkodó embereket és azoknak gyerekeit.De hat ere mondjak hogy kutya a kutyát nem bántsa.Vajon ő részegen milyen ember és mért van az hogy úgy jár a főúton az autóval mintha rá nem volna érvényes a itasson autót vezető emberek ellen előírt törvény.De hát meg lehet érteni mikor a rendőrél vereti meg azt aki zavarja a hivatalában.Remélem hogy az ügynek minél hamarabb vége lesz és búcsúznak mindketten a széküktől!!!!
165.
havazzi
2010.12.16., csütörtök [19:02]
Azt hallotam hogy a neptanacsnal csaladi valalkozas van !
Mert egymast segitik a mocskos ugyekben huzogatyak egymast a szarbol ki de hogy mar a rendorseg is be szaltt a csaladba ez komoj. Ja ha hazusz ugy csinald hogy ne vagd el magad alatt a fat Cs..... ez neked szol
164.
SCikszereda.
2010.12.16., csütörtök [18:57]
Te tényleg elkellene duguljál!én is ottleszek a tüntetésenn Lófing Bomba és remélem hogy még sokann a sorainkba álnak.
163.
Lófing Bomba
2010.12.16., csütörtök [18:23]
Biztosan 100-nak
Te a jellegzetes fafejű székely vagy, akit addig nem érdekli semmi, amíg őt nem ütik. Az ilyen hozzáállás miatt nincs autono ia a mai napig se. Az ilyen emberroncsok, mint te Biztos 000, nincs amit keressenek közösségekbe. Ki kell közösíteni az ilyeneket, akii m9indig csak azt keresik, hogy miképp lehetne széthúzni.

Többen megírták, hogy nem a megvert személy karaktere az érdekes, hanem a tény, hogy a Tanácsnál csak úgy összeverhetnek bárkit. Nem tudom belefér-e ez az elburjányosodott agyadba?
Tüntetést igenis meg kell csinálni. Esetleg te messziről nézheted, beszarva, a farkad a lábod között. Másnap meg mehetsz besúgni!
162.
Hohohohoho
2010.12.16., csütörtök [18:10]
Milyen csend lett hirtelen,Lukiek elmentek focizni?
161.
Masik csicsoi
2010.12.16., csütörtök [17:46]
Tenyleg eleg ele vagyunk,de ha nem tuntettek a polgi fianak balheja miatt ezert nem fognak szerintem..
160.
Fuggetlen
2010.12.16., csütörtök [17:42]
Azt hiszem vagyis hallottam hogy ez utobbi rendor az agressziv kategoriaba tartozo,aztan a tobbi helybeli pedig meg tart attol is hogy nehogy bosszubol csinaljon neki valamit,vagy hasonlo,olyat mar hallottam hogy meguttek a polgarmestert nem tudom ki,es megbilincseltek,megbuntettek.Ez a rendor nemsokara elmegy nem erdekli ot mit gondolnak rola,mivel a kommentekbol ertesulve ideiglenesen van itt,a tobbi meg marad..
159.
Répa
2010.12.16., csütörtök [17:41]
Tudod,en felhivtam egy csicsoi baratomat es azt mondta ,hogy azert nem vertek meg azt a bacsit aki behuzott a polgarmesternek,mert tobben lattak,nem csak a hivatal alkalmazottai,mint a Gabi bacsi eseteben.Vajon mindenki ilyen hernyo a csicsoi polgarmesteri hivatalnal?
158.
Anonim
2010.12.16., csütörtök [17:41]
Na kezd világosodni minden mert úgy halottam hogy Gábor bácsi épp azt a földet akarta vissza kerni amit elvettek tőle és meg több embertől és azokon a földeken épp a jegyző úr rokonjai kertje van és így tiszta a helyzet. Mert hat ha mar Csaba jegyző lett nehogy mar a rokonjai kert nélkül maradjanak!!
157.
Anonim
2010.12.16., csütörtök [17:39]
eleg ele vagyunk
156.
Anonim
2010.12.16., csütörtök [17:39]
Mert mellette kiállnának a falutársai és mivel mindenki tudja, hogy igaza van. Ez a különbség.
155.
Anonim
2010.12.16., csütörtök [17:31]
A tegnap is kérdeztem és most ismét meg kérdem azt a bácsit aki megcsapta a polgármestert a rendőr szeme láttára miért nem vertek meg?????
154.
Trab Antal
2010.12.16., csütörtök [17:30]
Ne vaduljatok emberek. Azt a rendőr már megtette. Gabi bámot maximum kivezethette volna a hivatalból, ha az öreg sértegette, akkor meg kellett volna írjon egy büntetést és visznt-laska. Bántalmazi akkor sem szabadott volna, ha vissza küldte a jó rühes édesanyjába Olténiában. Ez a nagy különbség!
Tőlem Gabibá annyit ihat, amennyit akar. S olyan galád módon beszélhet, mint senki, de addig, amig nem hajtott végre testi sértést...nincs amiről beszélni. Nem szabadott volna bántsa a vadember!!!
153.
Anonim
2010.12.16., csütörtök [17:24]
Te mar rég nem vagy székely ha így beszelsz egy másik emberről szerintem te meg olyan se vagy mint Gabi bácsi !!Be tudod bizonyítani hogy te nem vagy egy hazug,és meg hogy 10 éve, jah igen mert akkor vetek el azt a földet amiért harcol meg jó hogy nem az édesanyát vertek meg mert mar o is tobszor járt a tanácshoz a fold ügyébe,csak azt ne mond hogy Margitka néni is aljas hazug és részeges!!!!SZEGYEN ÉS GYALÁZAT!!!!!
152.
Anonim
2010.12.16., csütörtök [17:21]
Majd ha a te házadat szeretné felgyújtani és az utcán megverni téged, majd akkor dumáljál.
151.
Anonim
2010.12.16., csütörtök [17:20]
Nem lattam hanem hallottam a dolgokat,meg akkor..
150.
Anonim
2010.12.16., csütörtök [17:19]
Nem lattam hanem hallottam a dolgokat,meg akkor..
149.
Hohohoho
2010.12.16., csütörtök [17:16]
Sarosi egy aljas hazug ember nem most kezdte a fold cirkuszt hanem mar 10 eve esetleg meg tobb,es most hogy megkapta a magaet vegre mar mindenki el van szalva hogy megvertek egy szekelyt,a szekely s egy ilyen sarosi kozott van kulonbseg ha ilyen a szekely mint ez a sarosi akkor matol nem vagyok a...z
148.
Egy falubeli
2010.12.16., csütörtök [17:12]
Úgy néz ki hogy te láttad a dolgokat vagy netán rokonja vagy a jegyző úrnak!!Te nem vagy jött ment mi alapján mondasz ilyent Gabi bácsiról szegyelheted magad akárki is vagy !!!
147.
Anonim
2010.12.16., csütörtök [17:10]
Koztisztviselo tenyleg nem uthet emberhez,ez teny de megverni nem kellet volna eleg lett volna ha kivezetik onnan,habar az a rendor dolga lett volna,ja es a rendori sertegetest a torveny kifejezetten bunteti,ezzel elnek vissza legtobbszor...
146.
Biztosan..100
2010.12.16., csütörtök [17:04]
Lofing bomba amit mondassz vagy irsz az tenyleg Lofingot-sem er,Sarosi egy szarhazi miatta nem fognak tuntetest szervezni a tanacsnal.S miert pont a jegyzo menjen el?Talan feltek a rendortol???Amit kapot megerdemelte az alkolista ,foldet intezni nem ittasan mennek s nem fenyegetik a rendort hogy megollek, se nem hasonlokkal...Teged is idegesiten a hasonlo jott ment reszeg huje dumaja vagy neked mindegy Lofingod sincs az egeszhez csak idod a semmit osztani,mivel ott sem voltal,....
145.
Anonim
2010.12.16., csütörtök [17:01]
Csutak miert??! Azert hogy nem gondolta mi tortenik mikor elment melletuk,de utana kiallt az igazsag mellett es megvedte a szerencsetlen embert,ha O is hunyitott volna mint a tobbiek kik lattak mint pl.DOMOKOS MAGDOLNA es Szabo Edit akkor ma nem sok minden lehetne!!! De CSUTAK nem UDMR hanem MPP ez kicsit kulombseg,minimum CSICSOBAN!!!
144.
Anonim
2010.12.16., csütörtök [16:22]
Csutak is szegyelheti magat...
143.
Lófing Bomba
2010.12.16., csütörtök [16:13]
Ha ezt megcsináljuk, átkeresztelem magam. Mert itt akkor tényleg nemcsak a szája jár a társaságnak. felveszek egy nivós nevet, mire jobban odafigyeltek!
Kértelek már, hogy adjatok meg email cimeket, hogy tudjak nektek küldeni feltétlen szükséges anyagokat. Azt az email cimet csak erre az egy alkalomra csináld, pl. itt: www.freemail.hu de csinálhatod bárhol és rögtön megkapod az anyagot, akkor azt az email címet többet nem is használod! tehát semmi vész!
Julian Assange (wikileaks) védelmét szolgáló spontán eHadsereg jött létre, akik egymást nem is ismerve, lebénították az ellene fellépő portálokat. Egy ilyen eHadsereg megszervezése is erősen szükséges! A tüntetéssel egyidőben az eHadsereg is fellép pl. a Harghita megyei Rendőrség portálja ellen. Ez nem illegális, ugyanis ezt úgy kell megszervezni, hogy a rendőrség honlapját egyszerre vagy 200 eKatona kezdi linkelni egy szoftver segítségével. A rendőrség szoftverje összerogyik térdrekényszerül a minden pillanatban befutó megkeresések alatt. És ezt a szoftverke a 200 eKatona kompjuterjéről, mégjobb átvezetve névtelen szervereken, addig csinálja, amíg a rendőrség elkezdi átgondolni a követelések teljesítését!
142.
Anonim
2010.12.16., csütörtök [16:05]
Engemet nem az erdekel hogy kicsoda Sarosi Gabor.Engem az erdekel hogyha en orrba verek egy rendort akkor azonnal lecsuknak, vagy olyan buntetest soznak ram hogy 5 evig dolgozhatok hogy kifizessem.Az en szememben egy csicsoi allampolgar a fennt emlitett szemely es nem azert lakik ottan hogy az ott levo rendor gyakorolja a verolegeny szerepet rajta.Szerintem egy rendornek nem ez a dolga, vagy ha igen akkor rajta rendorok mert itt a szekelyeket lehet pufolni mert ez a szabaly Szekelyfoldon. Mivel erre van pelda Csikba nem is egy es ugy latom hogy vannak meg besugok eleg sokan akik a kommunizmus idejen erre lettek kikepezve es fizetve, csak ne feledjetek hogy ennek a vege akasztas is lehet egy csendes teli esten.
141.
Anonim
2010.12.16., csütörtök [16:04]
December 22-re szervezzunk igazi forradalmat!!! 12 orakor a tanacs elott tallalkozunk!!!!!!!!!!!! Gyertek mert mi ott lesszunk!!!
140.
Anonim
2010.12.16., csütörtök [15:54]
Hóóóóóóóóó!!!!!!!!! Mielőtt bárki bármit is irna, tudja valaki ki ez a Sárosi Gábor??? Csicsóiak titeket kérdezlek. Mert lassan kezdett ez az egész téma átmenni székelyt vert a rendőr kategóriába. Javaslom egyszer nézzetek utána. Ha gondoljátok javasolhatok témákat vele kapcsolatban melyeket szintén lehetne kommentálni. (az erőszakot én is elítélem)
139.
Lófing Bomba
2010.12.16., csütörtök [15:53]
Kell beszélni egy jogásszal is, mert a peticióban kell követeléseket megfogalmazni:
-magyar faluba csak magyar rendőrt!
-a rendőr védjen és szolgáljon minket!
--veszélyességi pótlékot függesszék fel amit a Székelyföldön szolgáló rendőrök kapnak! mert ez nem egyéb, mint gyülöletszítás a kormány részéről!
-Vizsgálják felül a föld és erdők visszaszolgáltatását (itt javasolom a Madarason alkalmazott nagy pontosságu szatelites földmérő rendszer alkalmazását; Biró Laci polmes-nél kell érdeklődni utána!)
-a Politia táblán legyen magyarul is rajta a Rendőrség felírat
-a rendőrök, mivel magyar nincs közöttük legyenek kötelesek, azonnal, magyar nyelvtanfolyamra elmenni, amit a megvonmt veszélyességi pótlékból lehet finanszírozni; az a rendőr, aki nem tudja/akarja letenni a magyar középfokú (B2-es) nyelvvizsgát az helyeztessék el és jöjjön helyébe magyarul beszélő rendőr;
-az EU keretében fel kell hajtani azt a fond-ot, amely megengedné, hogy román rendőrök Magyarországon tanulhassanak nyelvet; pályázati lehetőséget fel kell hajtani!
-a demokráciához hozzatartozik, hogy a polmes-ek/tanács dönthessenek a rendőrök kihelyezéséről; akit a Tanács nem fogad el, annak a rendőrnek nincs keresni vlója abban a faluban!
-stb.
138.
Anonim
2010.12.16., csütörtök [15:50]
Csatlakozunk Alcsikiak is sokan es egyetertunk Csicsoiak veletek mert itt is ugyanaz a helyzet,rendorok tartnak terror alatt nagyon sok embert de egyenkent nem tudunk menni semmire sem mert igy jarunk mindnyajan. Ezek addig nem nyugosznak amig fel nem keltik az oroszlant, de mar erik nagyon a HADDELHADD.
137.
Trab Antal
2010.12.16., csütörtök [15:42]
Csiszér Lóránt, amennyiben tényleg tudsz segíteni, akkor neki kellene látni. Hadd lássuk mire jutunk!
136.
Lófing Bomba
2010.12.16., csütörtök [15:40]
Azért mondom, hogy be kell jelenteni. De a tüntetésre fel kell készülni táblákkal, peticióval. Le kell írni a kérésben, hogy miképp fog lezajlani a tüntetés, hol lesz a gyülekezés, mi a témája, mi fog ott történni, petició szövegének átadása a rendőrfönöknek és a polmes-nek, stb.
persze engedély nélküli flashmob-ok is vannak, amelyeket a rendőrségnek egy demokráciában, amig azok békésen folynak le, el kell türnie, sőt a tüntetők biztosnágára kell ügyeljenek.
Lehet, előre bejelentett tüntetések alkalmából, a közforgalom elterelését is kérni. Minden tőlünk függ, miképp és hányan állunk a dologhoz.
135.
Udvarhelyszék
2010.12.16., csütörtök [15:30]
Ne hagyjátok csíkszékiek mert holnap veled is megtörténhet nagy port kell kavarni akár a tél kellős közepén is . Az albánok az e félét másképp csinálták.
134.
Lófing Bomba
2010.12.16., csütörtök [15:28]
Miképp kell peticiót feltenni internetre, hogy bárki szavazzon, lásd itt:

http://www.autotip.ro/petitie/

A petició mögött, alul kell ráklikkelni, ott van a táblázat.
Itt a marosvásárhelyi magyar diákok protestálnak a tanügyminiszter ellen, aki a diplomájukról eltüntette a doktor címet. 6 év egyetem után az általános orvosok megkapták a diplomájukat a dr. cimmel és a fogorvosok nem. Románia a végtelen lehetetlenségek országa!

A petició honlapot is egy végzős fogorvos csinálta! de ti is megtudjátok ezt csinálni, hisz a köztetek lévő Csiszér Lóránt informatikus! Az csak tudja nem?
Jó lenne előkerítsétek azt a fogorvos növendéket Vásárhelyen, mert annak saját szerverje van, sőt 2 jó szerverje külföldön, és nála fel is tudnátok rakni a peticiót.
Sok sikert!
133.
Trab Antal
2010.12.16., csütörtök [15:25]
Kell a ribillió, csak eddig arra hagyatkozhatunk, amit boztosra tudunk:
-Volt bilincselés (lájbival)
-és biztosan volt verés
Ezeket bizonyítani kell valami módon, de várjuk meg a kivizsgálást. Egy előre bejelentett tüntetés, nem szabályellenes. Azt meg lehet, s talán meg is kell csinálni. Az erőszak ellen fel kell lépni!!!
132.
Lófing Bomba
2010.12.16., csütörtök [15:22]
ha ez a tüntetés összejön, akkor peticiót is kell írni, amiben követelitek, követeljük, mert ezt fel kell tenni szavazás végett az internetre, hogy szüntessék meg a rendőröknek adott veszélyességi pótlékot a Székelyföldön. Azt adják inkább a rászoruló öregeknek! mert nem a székelyek a veszélyesek a rendőrökre, hanem fordítva: a rendőrök veszélyesek a székelyekre! Teljesen jogos követelés lenne! és kell ennek a rendőrnek a felfüggesztését kérni, amig az ügy nem tisztázódik.
131.
Anonim
2010.12.16., csütörtök [15:21]
En szeritem,ki a jegyzot is es ki a rendort is az allasabol !!!!!! Hajra Csicsoiak drukkolok nektek es kivancsi vagyok a fejlemenyekre,sok sikert alljatok ki a bacsi mellett.
130.
Csíki Anonim
2010.12.16., csütörtök [15:21]
:-))) Biztos rájöttek, hogy nevet cseréltél! :-)))
129.
Csíki Anonim
2010.12.16., csütörtök [15:18]
...Apropó: CsigaBá, tán belészunyodtál? Nem látlak a kommentelők között! :-)))
Már hiányoltam az okos, csakajóratanító-beszólásaidat!
Vagy valami akadályoz, hogy egy jegyzőt, meg egy rendőrt megszólj??? Tán kolléga vagy? :-)))
Mert azt mondtad politikus az nem vagy...sem tanácsadó.
128.
Lófing Bomba
2010.12.16., csütörtök [15:15]
Érdekes, innen is ki lett morderálva, amit írtam.
Kell egy tüntetést szervezni a rendőrség elé. Mégpedig be kell emnni a rendőrségre és be is kell jelenteni. Kell készíteni néhány táblát is felíratokkal. Mindenki hozzon magával hasábfát, nehogy az állótüntetés alatt megfázzon, hát tüzet kell gyújtani a rendőrség előtt. De azis lehet a polmes hivatal előtt kell ezt megszervezni: Jegyző takarodj! táblákkal.
Stb.
Fantáziátok van!
127.
Csíki Anonim
2010.12.16., csütörtök [15:12]
Na, emmá' teccik !!! :-) Kéne má' valami forradalom! Mennyünk egyszerre, legalább egy tucat, hogy bár nezzünk a szeme közi annak a "jeggyzőőő"-nek! Kérdezzük meg, hogy szilárd-e a földje? Mármint a talpa alatt? Hátha felhívja rögtön a rendőrke barátját is! Így annak is a szeme közé tudnénk nézni! :-)
Engem is vertek meg -annó- a rendőrök, mert volt pofám átbiciklizni a tapstéren!!! Innen maradt meg a rendőr-szimpátiám... Akkoriban még bűnnek számított, ha biciklivel át mertél rajta menni, most pedig még bicikliút is van rajta! Csak fejlődtünk valamennyit! De hogy még most is van pofájuk verekedni...meg bozgorozni, ez hallatlan! Ez Románia az Unióban!
126.
Trab Antal
2010.12.16., csütörtök [14:55]
Várjuk meg a sajtó reakcióját, s ha nem lesz elég hatásos, akkor lépünk!
125.
2010.12.16., csütörtök [14:29]
Nem szabadna. Én benne vagyok.
124.
Trab Antal
2010.12.16., csütörtök [14:14]
Nem akarok mozgalmat indítani, de abban megegyezünk igaz-e, hogy nem hagyjuk elsimulni az ügyet???
123.
2010.12.16., csütörtök [13:57]
Ha már itt vagyok Csicsóban, bár tisztázni való föld nincs, azért tisztázni egyet s mást bemehetek én is. Ha másért nem is, hadd nézzek a szemébe annak a jegyzőnek. ;)
122.
Trab Antal
2010.12.16., csütörtök [13:43]

Térjünk vissza az eredeti témához! Egymást püfölhetjük eleget a kocsmában. Itt egy visszafele beszélő moldvai bevándolró ellátta egy helyi lakos baját. Azaz úgy is fogalmazhatunk, hogy egy betolakodó megvert valakit a saját otthonában. Ahelyett, hogy egymást *****, nem-e lenne jobb utána nézni, hogy mi történt és megmutatni ennek a román anyanyelvű fiatalembernek, hogy végzetes hibát követett el. Nemelég, hogy eltartjuk a pénzünkből, még igazságot is akar szolgáltatni. Régebb az ilyeneket kerékbe törték. S a jegyző???
Na én ma benézek földet tisztázni a hivatalba az biztos!!!

121.
IfjúSzékely
2010.12.16., csütörtök [13:19]
Nah, ismét elkezdődött az acsarkodás. Mindenki hibás. Egyik azért, mert áruló, a másik azért, mert részeg, a harmadik azért, mert bunkó oláh. Igen, ezekben van igazság, de az IGAZSÁG több ennél. Az IGAZSÁG az, hogy bennünk is van hiba és hogy ilyen tetves világban kell éljünk, arról mi is tehetünk elvtársak. Vagy nem?

Nyugi és dolgozgassatok szépen, ne a netet böngésszétek munka helyet, mint ahogy én teszem. :))
120.
Lófing Bomba
2010.12.16., csütörtök [12:35]
Megcserélem a nevemet. Mindig olyan nevet használok, ami egy bizonyos portálon bekiabálókhoz illik. Itt pedig székely "ellenállók" között vagyok. Ez a választott nevem talál az itt ordibáló "ellenállók" által használt fegyverhez, a lófing bombához.
Ezzel a fegyverrel akarják a Székely Autonómiát kivívni! Sok sikert hozza Anonim 117.
Vartyogó volt az utolsó nevem az erdely.ma portálon. Oda az illett. Ott van egy Morderátor, aki az Otthonmarakodottakat kimorderálja onnan, és van a portálnak egy Főrekesztője is, aki kirekeszt minden lehetséges egyéb cikket, amihez hozza lehetne szólni. de a Judemeráj minden szellentését felteszi teljes terjedelemben.
Ilyen portálok vanna. szekelyhon.ro szabadabb. Igy aztán itt kidühöngi magát mindenpszicho. pedig jó lenne érdemben megtárgyalni a dolgokat. Jó lenne az árulókat leleplezni. Emiatt tiltottak ki többször az erdely.ma portálról.
119.
Anonim
2010.12.16., csütörtök [12:32]
egyaltalan vane ennek a jegyzonek vagy rendornek lelkiismerete szegyelje magat nem ismerem nem tudom ki de annyit kivanok soha az eletbe ne legyen lelki nyugalma mert hegy hegyel nem talalkozik de ember emberrel igen kicsi a vilag
118.
mzs
2010.12.16., csütörtök [11:48]
@Anonim 108.

Ecet? Hogy jön ide az ecet? Inkább káposztalé, így télidőben...:))
117.
Anonim
2010.12.16., csütörtök [11:35]
Neked meg Tolgyesbe a helyed,ott segitenek az ilyen es hozzadhasonlokon!!!Ugyhogy az unnepeket te is ott toltheted!!!Jo vartyogast!!!
116.
Vartyogó
2010.12.16., csütörtök [11:26]
Nagy bunkó vagy Anonim 107!
csak azért jársz errefelé, hogy kiadd magadból a dühöt. Inkább menje pszichológushoz. Ismerek egyet Szeredában. Varró Éva, a milicia mellett lakik, de nem tudom, hogy van-e rendelője. Az ilyeneket, mint te, sikeresen kezeli. 10 kezelés után jeletkezz újra.
115.
Igazságosztó
2010.12.16., csütörtök [11:22]
Az hogy az oláh bozgoroz sajnos már-már normalitás Székelyföldön.A Csaba féle urak egyre többen vannak akik besugnak,veretnek s ez csak jó az oláh rendszernek.Ideje lenne a besugókat kicsit meghajtani hisz minden faluba van ezekböl elég s ne hagyni hogy az embereket arcán sz@-ák akarmilyen semiházi jöttmentek,besugók....Verölegények ezért nincsenek manapság mert átvette helyüket a jegyzöség,közbirtokosság,s hivatalnokok.Tisztelet a kivétel de ezzel azt hiszem nem sok bajom lenne!!!!!!
114.
Anonim
2010.12.16., csütörtök [11:16]
Sajnos a Csicsói jelenség nem egyedülálló!Ugyanez a helyzet a Gyimeseken is.A rendör sógora rendörnek öltözik és birságól,embereket kötöznek ki és kinoznak meg,a papot inszultálják,fenyegetik,beverik a papilak ablakait s senki nem tesz semmit mert a ,,sógor``úgy is elintézi,saját maga szabja meg hogy kit mennyire és mikor és miért birságól.A román rendszernek ezek taktikai huzásai hogy a helybeli emberek között kolaboránsokat keresnek,besugókat müködtetnek s ezt nyiltan teszik nem mint a múlt rendszerbe ahol talán egyik másiknak még bör is volt a pofáján.
A jegyzö elvtárs-Kopac Csaba -nem szakmai tudása miatt van a faluba ezen pozicióba hanem mert besugó,áruló,a rebdszer katonája akinek nem a falú segitése a célja hanem az embereknek a rendszer felé való kihasználása,elárulása.Szégyen és gyalázat hogy ilyen emberforma alakok vannak Gyimesfelsölokon,Csicsóba -mindenütt a becsületes emberek nyakán.Rég büzlik a Csicsói hivatal s még egy-két másik a privatizálásnak nevezett lopások körül,s tessék itt az eredménye-mostanig csak fenyekedtek,mosta már tettlegesen is akcióba lépnek.Szégyen és gyalázat,a többségi társadalom hallgat s a Román állam soha nem volt és soha nem is lessz képes emberséges és humán politikát folytatni s föleg nem Székelyföldön.Ezeket a tényeket lovagolják meg a rendör ruhába bujt írástudatlanok,nemzetárulók,söt már jegyzönek is beöltöznek,holott az egyedüli erényük nem a vezetésbe rejlik hanem a besugásba ,árulásba...............Szégyen s gyalázat hogy CSABÁNAK hívják az urat s nem CIOBOTÀRUNAK,,,,,,,,,,,
113.
POKOL
2010.12.16., csütörtök [11:15]
A legnagyobb hibás a sofőrből lett jegyző mert magyarokat veret meg azért ,hogy ne derűljőn fény az eladott főldekről. Miből gazdagodot volna meg?
Kihasználja és vissza él a hivatásával. Ezért fogjatok őssze Csicsoi lakosok. Csabánál isznak a rendőrők ezért védi őket!!! Rendőrrel egyűtt el kell hajtani őket.
112.
Répa
2010.12.16., csütörtök [11:10]
Csicsoiak,ha tobben lennetek Vitezek,nem csinalnak ezt veletek,sem a hivatal,sem a rendorseg
111.
Anonim
2010.12.16., csütörtök [11:09]
mi szekelyek meg rosszabbak vagyunk egymassal szembe mint barki mas mint egy lehet AUTONOMIA lehet barmi itt koztunk akkor sem valtozik semmi irigyek rosszindulatuak vagyunk egymassal szemben a hivatalokban pedig meg nagyon parasztok oda olyan embereket kellene alkalmazni akik illedelmesen viselkedni is tudnak .SZEKELY NEM SZEKELY mindeggy itt mindenki a maga erdekit nezi a hazugsag csalas soha nem marad ki a polgarmesteri hivatalokrol ne is beszeljunk ami ott vegbe megy az mar tobb a soknal felit el kellene kergetni
110.
Anonim
2010.12.16., csütörtök [11:00]
Iróniáról nem hallottál kicsibarátom???
109.
Répa
2010.12.16., csütörtök [10:58]

csiszer,
Ez azt jelenti,hogy fejbe kell loni az elegedetlen embert,csak ne bozgorozzak le.Mondhatom szep megkozelites.H....e *****!!!!!!!!

108.
Anonim
2010.12.16., csütörtök [10:52]
@mzs:
Ulj le ecet ne savanyits!!!
107.
Anonim
2010.12.16., csütörtök [10:50]
Nocsak vartyogjal tovabb!!!
106.
Vartyogó
2010.12.16., csütörtök [10:48]
S a te apád ejisze úgy döntött, hogy Anonim nevet ad neked?
Inkább arra reagálj, amit írtam. Tudod te mit jelent a civil engedetlenség? Ird be a www.google.com oldalon, miután kiválasztottad, a képek menüt, hogy "Krawallen 1. Mai Zürich" vagy Berlin vagy keresd meg ezt "Protest Students London". S akkor meglátod mit is jelent engedetlennek lenni. Nemcsak pofázni, hanem az érdekeinket a legkeményebb, még megengedett, módszerekkel kivívni!
Küldj egy email címet és megkapod tőlem az engedetlen civilek mozgalmát miképp kell szervezni témáju könyvet.
105.
mzs
2010.12.16., csütörtök [10:47]
@Anonim 103.

Én már lapatpoltamhavat (lapátoltam havat) ma reggel, szerintem TE még nem, úh. ideje lenne nekiállni ahelyett, hogy a szádat jártatnád.:)
104.
Anonim
2010.12.16., csütörtök [10:38]
Ejsze neked a keresztlevelbe es a szemelyibe azt irja,hogy Vartyogo???Mondhatom apad jol felontott a garatra mikor meghalotta,hogy meglattad a napvilagot,es e nemes nev mellett dontott!!!
103.
Anonim
2010.12.16., csütörtök [10:33]
@mzs:
Eredj ulj le a faszulykadra!!!Akkor o se es te se oszd az eszt a helyesirasrol inkabb lapuljatok es ha a cikkel kapcsolatosan nincs hozzaszolasotok menjetek havatlapatpolni!!!Sok bukkfejes eszkombajn!!!
102.
Anonim
2010.12.16., csütörtök [10:32]
Szilágyi N. Sándor nyelvész írása a bozgor szóról elolvasható itt: http://adatbank.transindex.ro/html/alcim_pdf457.pdf
101.
Anonim
2010.12.16., csütörtök [10:00]
szóval elfelejtettem hozzá tenni hogy ez is új kitalált szó a románoknak, a bozgor.Rájuk jobban illik.
100.
Anonim
2010.12.16., csütörtök [09:57]
a szótárban én nem kaptam olyan szót hogy bozgor. Az mit jelent? Mert a hazátlan az én szótáramba fara patrie, apatrrid, pribeag.
99.
Anonim
2010.12.16., csütörtök [09:50]
Szépen haladunk. hajrá románok, elintézitek a mi sorsunkat.
98.
Anonim
2010.12.16., csütörtök [09:36]
A kérdés az, hogy van-e valami köze ehhez a történethez a City Parkingnak?
97.
2010.12.16., csütörtök [09:34]
Bárki bármit is mond, már a "testápolás" is túlmegy a normál viselkedési szabályokon, de ha másképp nem megy esetleg tényleg odahúz az a rendőr, hiszen biztosan a bácsi veszélyeztette a testi épségét. Én a rendőr helyett ott helyben agyonlőttem volna a delikvenst. Figyelmeztető lövés nélkül. De hogy miért lehetséges az, hogy valami "pungás" jöttment saját szülőföldjén lebozgorozza az embert? Hát ha kifliországból idevándorolt (vagy a szülei) mert otthon büdös, a budi kint van és a víz nem a falból folyik, akkor ki a "hazátlan" (bozgor)? Mese az egész amit a rendőr és a jegyző próbálnak megetetni.
96.
Csáplaci
2010.12.16., csütörtök [09:22]
Olvasom,hogy a jöttment rendőröcske éjszaka a helyi fiatalokkal-főleg lényokkal-bulizik,nappal pedig szivatja őket ahol lehet.Hát ennyire lealacsonyodott a csicsói fiatalság egy része?Csodálkoztok,hogy az idepottyantott nagyon is otthon érzi magát?Hol van a székely büszkeségetek?
95.
Anonim
2010.12.16., csütörtök [09:13]
Ezek a keksegek nem esestol es nem reszegsegtoil szarmaznak! ezt a bolond is latja ...igaz rendor urak?/
94.
Vartyogó
2010.12.16., csütörtök [09:11]
ezt az anonim nevet ki kellene venni innen, hogy mindenki legyen köteles magának nevet választani. ez igy hülyeség, hogy minden hozzaszólónak Anonim a neve.
Aztán mindenki mondja itt a magáét és nem nagyon vitatkoznak egymással. Pedig itt az esettel kapcsolatban kellene információkat kicserélni, esetleg engedetlenségi akciót megbeszélni a közjegyző, rendőrség, polmes ellen.
Ki kell menni tüntetni a olmes hivatal elé. Bejelentett tüntetést kell szervezni, Mikor értitek meg már, hogy szervezkedni kell és nem itt össze-vissza ordibálni. Semmit sem ér!
93.
mzs
2010.12.16., csütörtök [09:01]
@Anonim 56

Ha használnál időnként magyar billentyűzetet, akkor tisztában lennél vele, hogy sok esetben a Z és az Y felcserélődik a billentyűk kiosztásánál. Kászoni biztosan nem gondolja úgy, hogy a "helyesen" szót "z" betűvel kellene írni.
Jobb lett volna tehát, ha megtartod magadnak a "bölcs" (vagyis inkább bőcs) véleményedet.
92.
Anonim
2010.12.16., csütörtök [08:39]
Gratulalok Ti hivatalban levo emberek ilyen peldat mutattok ossze vissz mertek de a feleloseget nem valaljatok meg ra adasul a kezetekbe veszitek az emberi jogokat is .Szegyen hogy mit muveltek az amberekel van a hiba mi? Mindig mas a hibas igy szokot lenni szallyatok magatokmba miert is vagytok ti ott a faluert vagy ellene mert ugy nez ki hogy ellene A rendorocske pedig a nagykepusegeben nehogy a karrierje ra menjen a 3 honapos tanfolyam allat nem volt ido meg tanitani a torvenyeket gratula megegyszer
91.
Anonim
2010.12.16., csütörtök [08:27]
Szep vezetoink vannak es szep hivatalok!! tokmindegy,hogy a olgar reszegen,betegen ,joikedvuen megy be ki kell szolgalni es ha olyan vezetok vagyunk,hogy feltjuk a borunket akkor tessek onkent lemondani!!!!!!!!!A rendorur milyen alapon verekszik ?....azert mert magyar embert kellett utlegelni??????Hol vagytok akik meg eggyutt ereztek????????
90.
Anonim
2010.12.16., csütörtök [07:59]
kedves 66.Anonim.........nem tudom mi okbol kifolyolag nevezel gte engem "g.cinek".Csak elmondtam en is a velemenyem s az teny es valo, hogy Sorin igen hamar beferkozott a Csicsoi fiatalok koze, foleg a lanyok tarsasagaba , ami eleg rosz fenyt vet ra..........Az a dolog banto jellegu,hogy ejszaka , szolgalaton kivul Sorin nagy barat mindenkivel, kozben az ember hatanal azt lesi, hogy mit tudna kiszedni valakibol ittas allapotban , hogy aztan masnap felvegye gyongyoruu egyenruhajat es szarakodni kezdjen.A kolegajarol, arrol a "villanyszerelorol" nem is beszelek, jobb ugy....!Idelye lenne , hogy a "rendorok" ha mar annak lehet nevezni oket , kicsit leszaljanak a magas lorol!!!!!Azt gondoljak nekik mindent szabad, kozbe tulzasba viszik a dolgokat!
89.
Anonim
2010.12.16., csütörtök [05:49]
Tessék mondani mi a különbség a régi Milicia és a mostani Politia között? Ez egy találós kérdés,a megfejtők között jutalmat sorsolunk ki.Vigyázat a kérdés nem olyan egyszerű.A nyereményeket a polgármester osztja ki,a rendörséggel karöltve.
88.
Anonim
2010.12.16., csütörtök [03:10]
Igen, a Pilvaxbol indul a bentlakasos focisuli is :) Az is lehet a cityparking a hibas az ugybe, lehet fizeteses parkolot akarnak csicsoba? :))
87.
Anonim
2010.12.16., csütörtök [02:35]
A csicsoi western Kocsma a mi Pilvax Kávéházzunk !!! Igen onnan irányitják a forradalmat és gondolom,hogy most is csak rájuk számithatunk !!! Sok jomadárnak huzzták át már a számitásait a MI pilvaxunkból!!! Éljen a Forradalom !!!
86.
Anonim
2010.12.16., csütörtök [02:04]
Jó,hogy van sok hozza nem értö hozzá szolo is és vannak szép számban azok is kiknek kedvezett a hivatal és nem is kevés területtel !!! A bajok nem itt kezdodtek és sajnos itt nem is lesz még vége. Csicsó nem válik hiressé,hanem a rossz vezetés miatt hirhedté vált már rég,az egymás után fakadó és halmazódó problémáktól ! Itt van egy kis réteg kik egymást támogatva kifosztották Csikcsicsót ! Eltüntettek több mint 5oo ha földet és az erdei területekböl is 1oo ha nagyságrendben beszélhetünk SAJNOS !!! Nagyszámban müködik a rokonizmus,csak a rokonságon belül és az kiszolgálására hivatott a hivatal!! Az emberek,csak most késöre eszmélnek fel,hogy átverték,semilyen igéretett be nem tartottak,nem tettek semmit Csicsóért,mi több átjátszották az örökölt területeket is !! Nem jutt idő a község ügyeit rendezni VIZ,KANALIZÁLÁS,GÁZ és stb.stb.,mert az idöt az elkendözések vesszik fel és most már az emberek is egyre türelmetlenebbé váltak,JOGOSAN !!! Az már,csak idö kérdése,hogy mikor és hol szakad el a türelem fonala és kerül tetlegességre ez a folyamat. A polgármester és a polgármesteri hivatal is elvesztette a kontrolt és már nem örvend semilyen tiszteletnek!!! Volt itt már szinte minden,leégettünk házakat,orba verettük magunkat,jegyzövel és rendörrel megverjük az adófizetö falustársunkat,elhanyagoljuk Hargitafürdöt,magunkközött felosztunk 5oo ha községi területett és várjuk a szebb jövöt,mi a nyugdijbavonulást jelenti,ha nem lessz elszámoltatás ugye bár!!? A föld elfogyott a sok birtoklevél az aktatáskában lapul a nem létezö megoldásra várva,de mi azért Csicsóiak vagyunk ismerjük a "káposztás meséket,hogy folt,folt hátán" itt pedig probléma,probléma hátán és tü benne a gumibot,ide jutottunk Kedves Csicsoiak!!! Maroshévizröl ide költözött jegyzö segit megverni a SZÉKELY atyafit,kinek felmenöjének VITÉZI titulust adtak annak idején,mára azért jol megváltozott a világ Nagyváradról ide helyezett 2o éves rendör ver meg a falu jegyzöjével közösön egy 56 éves helybéli lakost ki a saját falujában esetleg már követeli örökölt tulajdonát!!! Vannak kik a Közbirtokosság vezetöire akarnak rossz fényt vetitteni,hogy addig piheni tudjanak vagy a Bodegát szeretnék össze mosni a rosszal,de azért már sokan,de sokan tudják,ha nem lépnek fel értünk is azzok a fiatalok akkor talán máma kisem léphetnénk a kapun!!! Tudjuk,hogy mi történik nap mint nap még igy is,de ha nem lettek volna a fiatalok kik végre megváltoztatták a KÖZBIRTOKOSSÁG hozza állásátt és hiszem és remélem,hogy 2o12-ben sikerülni fogg a POLGÁRMESTERI HIVATALBAN is RENDETT tenni,hogy CSICSÓ ujra a felemelkedés pályájára lépjen!!! Sok sikert kivánok a jó megvalositásához és merem remélni,hogy megbünhödi mindenki ki vétkes a sok okozott fájdalomért !!!
85.
2010.12.16., csütörtök [01:14]
Lehetséges, hogy a bácsi részeg volt, lehetséges, hogy csúnyán is beszélt, de ez még nem jogosítja fel a rendőrt arra, hogy megverje és le-"bozgorozza". Felteszek egy költői kérdést, nem várok rá választ, volt már olyan, hogy magyar embernek igaza volt a román rendőrrel szemben és a rendőrt kirúgták, megbüntették stb? Ennyit a román "igazság"szolgáltatásról. Ártatlan embereket meg tudnak verni, de a maffiózóknak előre köszönnek az utcán.2 éve 4 besurranó cigány-tolvaj ellopott tőlünk 300lejt, szomszédom látta őket mikor elfutottak, kihívtuk a rendőrséget és mit mondtak? hiába kapják el a tolvajt, a pénz úgyse kerül vissza s kapnak egy huszadik dossziét és ezzel el van intézve, 3 éve 3an megvertek engem, agyrázkódást kaptam, mit mondtak a rendőrök a rendőrségen? Beszéljem meg az elkövetőkkel mert ők nincs mit csináljanak, s még ezek kapnak veszélyességi pótlékot mert székelyföldön kell szolgáljanak?? Ezek azért vannak itt, hogy a székelyeket megfélemlítsék s a szegény székelyemberek adójából kapják a nagy fizetéseket. A hülye is tudja, hogy a gazdag emberekre nem vonatkoznak a törvények, pénzzel manapság bármit el lehet intézni, a szegény embert pedig ártatlanul megverik, megbüntetik. Na ennyit a rendőrségről.
84.
bibo j
2010.12.16., csütörtök [00:46]
hat fel kellene fuggeszteni a korupt csicsai rendorokot az allasukbol vagyis megnyuzni a tetveket
83.
Trab Antal
2010.12.16., csütörtök [00:16]
A szitu egyszerű. Nyilván való, hogy a sértett bevehetett a fejbe, megtörténik az emberrel. Az is tuti, hogy felemlte a hangját, s joggal, mert a földeket ideje volna rendezni, s a papírt nem a tízorais kistáskába hordani. A bántalmazott beszólt a csöves jegyzőnek, aki a rendőr segítségével barátságosan lelökte a lépcsőn. Az mese, hogy visszament, mert csörgött a telefon, de ha tökös az igazságszolgáltatás, akkor megkérdezik a jegyző úrat, hogy kivel beszélt, s szépen lenyomozzák a hívást abban az órában. Most titkár úr gyorsan lehet keresni az alabit, csak vigyázzon, amikor felhívja az illetőt, mert az is gyanus lehet, hogy utólag szervezkedik...Ami ezután történt világos: A rossz öreget megagyalta a rendőr, mert sajnos ennyire futotta az agyából. Eleve, aki rendőrnek megy, ott sok sütnivaló nincs. Nehogy valaki azt higgye, hogy légből kapottak a rendőr viccek.
Semmiképp nem szabad kifizetni a büntetést, esetleg meg kell beszélni a polgi fiával, hogy adjon egy lángot a rendőr házának, s meg van oldva minden.
Puszikaaa
82.
Vartyogó
2010.12.16., csütörtök [00:08]
S persze azért nem terjed ez a tudás, mert hiányzik a bátorság, az összetartás. Ez a kettő kell. És azis kell, hogy legyen háttérorszáh, amelyik támogatja a harcosokat. Büszke rájuk, védi őket, tartja a száját. Igy tanulna a székely újra bátorságot.
81.
(Törölve)
2010.12.15., szerda [23:56]
Anonim 65! Azt,hogy van "vezetői tapasztalata".
80.
Vartyogó
2010.12.15., szerda [23:47]
Fiuk, meg kell tanulnia minden székely fiatalnak a civil engedetleséget (CENG). Ez egy külön tudomány és hozzatartozik a demokráciához. Mert a kormányok, vagy a helyi megválasztottak nem mindig azt cselekszik, amire meg voltak választva. S akkor kell tudni miképp lehet őket jobb észre téríteni.

Az engedetlenségen kivül van civil ellenállás is, ami már szőrösebb dolog: ugyanis illegális módszerek is vannak benne. De ha még ezt is tudjátok, akkor mindenkit térdre lehet kényszeríteni, aki ellenünk van. Csak az a baj, hogy nem akar terjedni ez a tudás. Miképp tudnék nektek küldeni legalább az engedetlenségről (CENG) egy könyvecskét?
79.
Anonim
2010.12.15., szerda [23:43]
Hat annak idejen kis lurko voltam es ertetlenul neztem hogy miert verik a rendort, a polgarmestert, s a tobbi szarrago fejest...most mar tudom, rajottem es ha meg egyszer esely lesz ra, nem fog mas odaferni tolem ugy fogom verni ezeket a betyarokot!
78.
Anonim
2010.12.15., szerda [23:30]
Nagyon szégyelem magam hogy távol az otthonomtol a neten ilyen cikket olvashatok a kedvenc ujságomban.:-( Ha még most ilyen primitiv emberek a jegyzök vagy polgármesterek söt a rendörök is akkor nem értem mi keresni valoja van Romániának az Unióban???
Ez magyarázatot ad arra hogy világszerte minket Erdélyieket közös lapon emlegetnek a románokkal akiket egyértelmüen a "romákkal" azonositanak be.
Ezért van ott a székely becsülete ahol....
Szánalmas eset.Gyogyulást kivánok a megvert bácsinak.
77.
Anonim
2010.12.15., szerda [23:24]
Ha ittas volt hanem,ilyen modon nem bànunk az emberrel Tar Csaba ur!O,ha uvoltott is,szepen ki kellett volna vezetni es elkuldeni aludni,vagy barhova.....de nem elverjuk,hol elunk?????
Es szegeny embert ki is hasznaljak,ha nincs ismeretsege,penze.....mocsok rablo tarsasag!!!!!!!!!!!
Es az az idiota jegyzo is,mehet a turoba!!!
76.
Tar Csaba
2010.12.15., szerda [23:11]
Az igaszság az, hogy Gabi bá úgy veszi be a szeszt mind más a vizet!
75.
Anonim84
2010.12.15., szerda [23:06]
mikor lesz vége annak hogy ezek a rendőrök azt csinálnak a szegényemberrel amit akarnak és ráadásul még meg is usszák bűntetlenűl? És a saját hazánkban még le is bozgoroznak! Vérlázitó!
74.
Anonim
2010.12.15., szerda [22:37]
Haaa,Jó duma..,de sok helyen kételyes...Pl. milyen szolgálatban lévő rendőr az,amelyiknél nincs bilincs..Hol tartja otthon a kamrában a ghiveci -es borkán alatt? Itt látszik meg,amikor egy adónkból jól megfizetett ember,köztisztviselő nem a dolgát végzi.Mihelyt észre veszi valaki a sumákolást,akkor hamarjában,helyben,pult alatt el kell intéztetni.Az ilyen ember tartozik a csúszó-mászók osztályába,családjába..,nem az emberek közé.Ilyenkor szégyenleni való,hogy ilyen emberek vannak a székelyek között..El lehet gondolkozni rajta...Ennyi..
73.
Anonim
2010.12.15., szerda [21:55]
Ez az igazság?Milyen jogon verik meg az embert a rendőrségen?Arra nem számít a rendőr,hogy "véletlenül eleshet" este az utcán,utána pedig kómába esik mert ő is "láthatóan ittas" állapotban volt?Nem kell félni tőlük,azt hiszik övék a világ,98% a rendőrök közül korrupt müveletlen pui de dac!Miből szaladgálnak ilyen autókkal a rendőrök,a becsületes fizetésükből spórolták össze????Bent Romániában nem ilyen nagyfiuk,főleg Bukarestben!!! A cigányok ellen mért nem mernek fellépni?A lopásokat mért nem tudják felderiteni?Csak itt SZÉKELYFÖLDÖN,gondolják hogy azt csinálhatnak amit akarnak!!!Ne engedjük,szálljunk szembe velük!!!!Igazoltatáskor se ijedjünk meg tőlük,hisz mi fizetjük őket,ők KELLENE legyenek értünk,nem fordítva!!!Ha RADAROZÁST látunk,jelezzük a szembejövőknek,ők se fizessenek ezeknek a rendőröknek!!!!
72.
Anonim
2010.12.15., szerda [21:52]
Fere ertettel,en nem az elnok urrol irtam hogy iszk s a bodegabol dirigal, hanem azok akik csak kommnetalni tudnak s igazgatni,
71.
gyávanép
2010.12.15., szerda [21:48]
33 as te nem szégyelled magad aljasabb vagy minden milicistánál és minden székelykarhatalmistánál (jegyzőnél) ha most is csak a személyes bosszú jut az eszedbe. Székely testvéreim ne legyetek hasonlók mint a 33-AS hozzászóló .Kitartást és Autonómiát mihamarabb!!!
70.
Anonim
2010.12.15., szerda [21:44]
Tisztelt SzB60!
Nem tudom hogy jon ide a kozbirtokossag, mikor itt az embersegrol van szo es ha szeretned tudni egyik kezemen megtudom szamolni, hogy a mostani kozbirtokossag elnoket hanyszor lattam a "bodegaba", mert ha valaki tudja ki jar oda akkor en biztosan tudom.
Es amit annyi even at tonkre tettek, azt egy fel ev alatt nem lehet rendbe hozni, van mas megoldas is, ha olyan jol tudok mit kell csinalni miert nem vallalsz vezetoi beosztast. Nem akarok senkit partoni, de nem is olyan konnyu emberekkel dolgozni. Nevtelenul nagyon konnyu kommentalni, miert nem mer senki szembe allni a vezetokkel es elmondani a velemenyet?
69.
Anonim
2010.12.15., szerda [21:39]
Ez a baj, azt se tudjuk rokonizmusbol Ballo polgarmester mikor csinalt egy ejeliorbol tanacsost, sha ott vot Gazsi s csakugyan tanacsos akor mett nem lepett kozbe, itt valami nem tiszta
68.
Anonim
2010.12.15., szerda [21:38]
Betikével leháják.
67.
Anonim
2010.12.15., szerda [21:36]
Vajon ki fizeti a rendőr szálasat a Panzióba? Vagy természetbe fizet?
66.
Anonim
2010.12.15., szerda [21:34]
:)), :(( ezt tuggyuk, ne meny többet vele mulatni, gyere velünk g..ci
65.
Anonim
2010.12.15., szerda [21:31]
ezzel mit akarsz mondani?
64.
Anonim
2010.12.15., szerda [21:28]
Sorin-nak nem ez az elso rossz huzasa Csicsoban!Sok embert magara hargitott.....beferkozik a fiatalok koze, elmegy veluk diszkoba,szorakozni es masnap mikor magara veszi az undorito rendor ruhajat akkor masodpercek alatt megbuntet valamiert vagy kitalal valamit hamar , hogy meg tudjon buntetni vagy felemliteni........! Kivancsian varjuk az ugy vegkifejletet! :P
63.
SzB60
2010.12.15., szerda [21:28]
Kedves falustarsaim annyi minden tortent mar azota,ismerjuk mind a kettot,megerik a penzuket, Sarosies es a jegyzoes (nem toplicai, idevalosi) vezetoembereket kellene valasztani de vajon jobbakot kapunke,a birtokossagnales szoktunk de mit ertunk el, a mostaniak meg olyanok sincsenek mind a masikok amilyenek votak,egyeb sincs csak a bodegabol dirigalnak. en anyit tudok mondani hogy akarhanyszor mentem a neptanacshoz kedvesek voltak hozzam es kiszolgaltak. A tanacsosok nem tudom hogy dolgoznak mert okot Kalman s a tanitonenit kiveve egyszer se lattam ott dolgozni. nem is tudtam hogy Gazsi tanacsos es nem ejjelior
62.
(Törölve)
2010.12.15., szerda [21:20]
A "Jegyző Úr" véletlenül nem a Hargita Megye Tanácsa-nál volt gépkocsivezető? Ha jól emlékszem Egyed főjegyző úrnak volt a sofőre. Ha ez mind igaz,akkor a jegyző úrnak van "vezetői tapasztalata"!
61.
@mpp
2010.12.15., szerda [21:10]
Hasznos is lehet a szemét, ha arra fordítják, hogy figyelmet keltsenek fel vele.....
60.
Anonim
2010.12.15., szerda [20:59]
rendor az mindenutt rendor. regi komunista iskola tanitvanyai mind, akik azt hiszik cak erovel lehet. el mehetnenek valami rendes orszagba tanulni egy kis civilizaciot. mind rajtunk gazdagodott meg az osszes. megverte az oreget, mert maskepp nem tudott artani neki. ha felboszul s az agya elborul akkor meg a tanacsost is rendre rakta volna ejsze.
59.
Anonim
2010.12.15., szerda [20:55]
Mar ketszer is elolvastam a cikket, de meg sosem ertem ha december 3-an tortent, akkor miert csak 10-en kuldtek a penz birsagot, azt nem akkor kellet volna megirni/atadni es nem 7 nap mulva. A masik meg amit nem ertek, ha a jegyzohoz ment Sarosi ur, akkor o miert ment el az uzletbe, szerintem o azert van ott hogy az emberek panaszait meghallgassa es porbaljon segitenni rajtuk. Nem gondolt arra, hogy neki sincs a hatsofelehez varva a szek.
58.
Anonim
2010.12.15., szerda [20:54]
Lehet a jegyzokee meg ijedt ahogy megverik és azért hívta a zsernyákot.
57.
Idegen7
2010.12.15., szerda [20:51]
Fosstalicska olàhok, de szép lenne az élet nélkuletek:) kocsog rendor, ha utod a székely, inkàbb maradtàl volna az anyàdba. jegyzokee most màr tudom 89elott, neked mi volt a stilusod-talpnyalokaa(remélem ugy alszol ahogy én kivànom neked).
56.
Anonim
2010.12.15., szerda [20:47]
Apropo helyesiras!!Mielott masokat megszolsz,rendre utasitasz nezz magadkorul szet!!!"helzesen",ugy-e azt akartad irni helyesen???Mas szemeben a szalkat meglatod. de a magadeba a gerendat nem!!!
55.
ira
2010.12.15., szerda [20:46]
Én teljesen kívülálló vagyok de abban biztos vagyok nem kell félteni rendőreinket, ha valakit bántalmaztak akkor kell feleljenek azért a bántalmazott szellemi állapotától függetlenül. Az, hogy valaki látszólag ittas az nem bizonyíték,( max vádaskodás ellene egy jó ügyvéddel. De ez itt nem működik, mert ez románia). Volt nekem is hasonló esetem pedig tiszta józan voltam és nem akartam románul jegyzőkönyvet írni az volt a bűnöm.
54.
Kászoni
2010.12.15., szerda [20:45]
Megkövetem magam 51-es, az Ön által említett időkben még a szüleim sem voltak megszületve, a helyesírást a saját magam érdekében (önbecsülés)tanultam meg ennyire és próbálom tovább tanulni. Számomra egy érthetetlen világot képviseltek és higgyétek el nem vagyok egyedül aki így gondolkodik. A mi generációnknak más az értékrendje. Azért ragaszkodunk a földekhez, hogy minél hamarább értékesíthessük. Meglep hogy ti még barbár módra a vélt vagy valós problémáitokért ölre mentek.
53.
Anonim
2010.12.15., szerda [20:41]
Pontosan! Ezt kellene már tenni, mert ha mi nem védjük meg magunkat, akkor senki sem fog!
52.
Gizi 44
2010.12.15., szerda [20:36]
Bella ha ott votal ajj ki ne hagyjad magadot,tejes tudod s enes, mi nem csak nezuk az internetet, tudunk olvasni a sorok megett, perelunk s fizet a falu ha kell, nekunk van igazunk nem a fesso tiz ezernek, a jegyzo mogyjon fel s milicista mennyen visza madefalara ahonet kudtek
51.
Anonim
2010.12.15., szerda [20:25]
Őrvedj anak hogy te megtanultál,de anak idején a főldet a két kezunk munkájával szereztunk mek.amit a mostani irástudo hivatalnokok elgazemberkednek.
50.
Anonim
2010.12.15., szerda [20:25]
Na jegyző úr, lássa, ha fehérnép volna mindenki magát pártolná, hálátlan mesterséget vállalt és anyós sorsa jutott...
49.
Kászoni
2010.12.15., szerda [20:17]
Csicsóban nem tanítanak helyesírást ? magyarkodtok, vagdalóztok jobbra -balra de sem fogalmazni, sem helyesen írni nem tudtok .... vajon miért ? a két hónapja odarendelt sorin vagy a toplicai hivatalnok miatt ? innen nagyon úgy néz ki, hogy más ügynek vagytok az áldozatai mint amit hisztek, hogy képviseltek ...a leírtakból az tűnik ki, hogy senki sem viselkedett helzesen
48.
Anonim
2010.12.15., szerda [20:10]
Majd amikor átvernek téged is akkor majd felebredsz,ezek képesek a szájadbol a kenyeret kiveni.
47.
Bellacska44
2010.12.15., szerda [20:10]
Pontosan ti vagy mi tudjuk a torteneteket mi?Fogadok hogy akik ott ultok es irjatok a kommenteket egyikse rokonotok,vagy ismerosotok csak eroskodni akartok a velemenyetekkel,nem juttok semmire.
46.
Idegen
2010.12.15., szerda [20:05]
Szep hosszu a hozzaszolasok sora van ott minden,en voltam a tanacsnal velem a jegyzo korrekt emberkent viselkedett attol eltekintve hogy nemis voltam oda valosi,nem verekedos embernek mondanam,a rendor az rendor marad.,,Mindenki rendornek szuletik,van aki tovabb tanul,,
45.
Anonimi
2010.12.15., szerda [20:03]
Sok iskolaja lehet egy ilyen jegyzonek de mit tanult?? Ha ezt tanulta akkor az nagyon keves . Sajnos minden kozsegbe elmondhato hogy problemak vannak a foldekkel mert akiknek nem volt valojaban foldteruletuk azoknak hirtelen lett 1990 utan mivel a papirokhoz kozel fertek es hamisitott papirokat gyartottak,na meg nehany eloljaronak mindig akadt hamis tanu aki igazoljon tobbfele hazugsagot.Az ilyen jegyzoket a falu hataraban fel kellene akasztani mert ossze jatszodnak a hatosagokkal,rendorrel,biroval,polgarmesterrel, sajnos mindezt a falu szeme lattara de nem felnek az atyaistentol sem.Kulonben ez szinte minden kozsegben igy mukodik csak legtobb helyen az emberek nem mernek ujat huzni az eloljarokkal szemben mert tudjuk hogy az Igazsagszolgaltatas is annak ad igazat akinek penze van,ha nincs penzed akkor igazad sincs. Legjobb ha kezunkbe vesszuk az ugyeket es onrendelkezes jogan agyonverjuk az ilyen semmihaziakat,azutan a falu lakossaga osszepotol es a buntetest kifizetik
44.
Anonim
2010.12.15., szerda [20:00]
Csicsoba betyárok a rendőrők mihelyt az utra kiléptél már támadnak ki,zőldmelény vane papirok vanake ,mene el bukarestbe ot megnézném,ezek méghogy tőrvény eberei,hol a tőrvény amikor a másikot megveri,őt is megkéne jol verni ,hogy éreze mijen a gumibot,egszer el jő neki is valahol nehogy meguse a bokáját.
43.
Egy Csicskcsicsoi lakos
2010.12.15., szerda [19:59]
Érdekes aki a polgármestert csapta meg a rendőr szeme előtt azt mert nem vertek meg ????
42.
Anonim
2010.12.15., szerda [19:57]
Nem lattam ,de legyunk oszintek ha civilizaltan viselkedunk egy intezmenyben ne dobnak ki s foleg nem vernek meg..
41.
Anonim
2010.12.15., szerda [19:56]
Jah és ezt el kell hallgatni hogy 2010be így bánnak egy emberel????
40.
Valaki..
2010.12.15., szerda [19:54]
Nem unjatok a sok dumat?Megvertek lehet megerdemelte,a kommentek gyulnek s annyi...
39.
Anonim
2010.12.15., szerda [19:53]
Te láttad hogy piás volt???
38.
Anonim
2010.12.15., szerda [19:51]
Lassanak igy engem is Anonim 33 s te legyel a sorstarsam..De erdemeljuk ki mindketten menjunk fel piasan a tanacshoz lassuk meg mit csinalnak velunk?
37.
Anonim
2010.12.15., szerda [19:50]
Te kéne oda kőltőz az iskola melé ,akkor megkérdezném,biztos ha nem rugják be a labdát az udvarára nem szurja ki,ejsze pártolod a zsernyákot.
36.
Anonim
2010.12.15., szerda [19:49]
Tenyleg baratok kozt ,meg sok resze lesz es folytatodni fog,minden mas falu kedvence van amirol peldazodjanak,nem unatkoznak csicsoban mindig tortenik valami...ritkan jo.
35.
Anonim
2010.12.15., szerda [19:48]
Anonim 33..En nem csicsoba jártam iskolába és képzeld el nekünk is szúrtak ki labdát ezert nem kell így beszelni .Jo volna rólad is ilyen kepéket látni!!!!
34.
Anonim
2010.12.15., szerda [19:44]
Olyan az egész tanács mint a Bárátokközt fele barát a másik fele rokon!!!!!
33.
Anonim
2010.12.15., szerda [19:43]
Anonim 31 ,hitvany vagy te s a fajtad s jol jart az a reszeg alkolista ,csak annyit mondd el a gyerekem is ha hazojon iskolabol nyari idoszakban hogy a ,,bacsi az iskola mellett kiszurta a labdat,,aki gyermekkel szemben nem tud viselkdni az ne menjen hivatalba...jol megkapta amit kapott megerdemelte!!
32.
Anonim
2010.12.15., szerda [19:42]
Már ideje volna a csicsoi tanács alkalmazotait lecserélni, még hogy tanácsosok s....g nyalok.
31.
Anonim
2010.12.15., szerda [19:39]
Anonim 24 csak nem vagy te is annak a Toplicarol jott hitványnak a rokonja !!!
30.
Anonim
2010.12.15., szerda [19:36]
Biztos megbanta a jegyzo is hogy odament ne feljetek ti attol ,de meg meg a polgarmester is meg a tobbi is,ilyent nem lattam hogy minden tanacsos alkalmazott ott van a cimlapon keves ido elteressel,valami lejarato kampanyt folytattok ellenuk?
29.
Anonim
2010.12.15., szerda [19:30]
H..... a rendőrnek mindent lehet.le bozgoroza a másikat amikor ő egy pungával jőt ide .
28.
Anonim
2010.12.15., szerda [19:22]
a jegyzour is maradt volna ott Toplitan ahol született ne kereste volna fel a rokonságát Csikcsicsoba
27.
Anonim
2010.12.15., szerda [19:21]
Szegény jegyző mijen ártatla neki a muve az egész nem másnak ne volna falubeli.
26.
kisokoska
2010.12.15., szerda [19:16]
A jegyzo miben volt hibas ha nem o verte meg?Az hogy valaki nevtelennek nem felel meg a polgarmester vagy a jegyzo vagy az alpolgarmester az mindenki maga ugye amikor szavazni kell menni mindig ez a polgarmester nyeri meg es ez az alpolgarmester valasztodik meg,ha valtozast akarsz gyozd meg tarsaidot hogy te jobb vezeto lennel...
25.
Anonim
2010.12.15., szerda [19:11]

(Törölve)

24.
Anonim
2010.12.15., szerda [19:11]

(Törölve)

23.
Isti1867
2010.12.15., szerda [19:09]
Hihetetlen,hogy ezek mindig megussszak,,mindig kimagyarzzak es tisztara mossak oket,,erdekes dolog,hogy ok soha semmilyen esetben nem tevednek,,a masik is szegyelje magat,,hogy nem allt ki a tarsa mellett,,amikor latta,hogy a rendor brutalisan lep fel ellene,,,gyavak vagyunk emberek ez az igazsag!!!!!!!
ennyire nem vagyunk kepesek ossszetartani,es kiallni az igazsagert,,en is sokszor meguttem magam,de tapasztalatbol mondom,az igazsagert acelosan ki kell allni,es akkor nyomban megszunik a felelem,ES NE LEGYEN PASSSSSSZIVAK,,,LASSUNK IS NE CSAK NEZZUNK,,ha valaki bajban van akkor segitsunk neki,,,meg egy reszegggel sem bannak allati modon
aljas senkihazi gazember bunozo,rendor,az ilyennek bortonben kene a helye legyen,,...........az a Filip kollega meg nem szegyelli mindig artatlannak titulalni minden gazember bunozo rendort,,az sem jobb a deakne vasznanal
22.
Anonim
2010.12.15., szerda [19:03]
Még hogy nem volt bilincse szegény rendőrnek ,biztos othon felejtete a párna alat ,egésznap egyebet sem csinálnak bé a vesternbe és ki a veszternből lehet hogy ot fizetik őket.
21.
Anonim
2010.12.15., szerda [19:02]
Az elso kepen egyertelmuen latszik hogy nem elesett hanem gumibottal megkentek. Most hol van az egyetlen , az egysegert mindig kiallo erdekvedelmi szervezetunk? Szerintem verik a fakanalukat az arnyekban. A sugi p... bozgore-t mivel magyar anyanyelvu allampolgarrol van szo magyarul kellett volna mondja a kis gumibotos ugy hogy egy ennyit minimum tevedett.
20.
Anonim
2010.12.15., szerda [18:56]
Gratulalok a Csicsoiaknak.Ugyes negykezlab marhat valasztottak,vagy neveztek ki jegyzonek.Ilyen alakot barmelyik szardomdon lehet kapirgalni.Elasnam magamat az o helyeben,nemcsak azert mert egy agyhugykoves dilis,hanem azert is mert nem tud viselkedni egy rosszab sorsban tengodo emberrel.Es a tisztelt szadista rendor sorsa a 11.hozzaszolalo szerint tisztazva van.
19.
Székely Atyafi
2010.12.15., szerda [18:28]

Én csak annyit fűzök hozzá, hogy ezután is el kell menni s ki kell állni a "magyar" vezetőinkért. (...)

18.
Andromeda
2010.12.15., szerda [18:13]
Csicso nem esett messze a civilizaciotol mert mindenut igy van ha van penzed es abbol is sok akkor mindent elersz ha rosz ember is vagy!
17.
Andromeda
2010.12.15., szerda [18:06]
csak meg anyit a jegyzonek hogy szep dolog hogy ember tarsaval ezt tegyen.A rendornek pedig tovabra is jo szorakozast mig a pohar benem telik.A Szekely ember tur de nem felejt soha.Gabornak gyogyulast es sok sikert az ugyben.A sebek begyogyulnak de az emlekek elenken elni fognak mindig bari tortenjen!
16.
Anonim
2010.12.15., szerda [18:05]
úgy látszik Csicsó messze esett a civilizációtól
15.
Anonim
2010.12.15., szerda [17:52]
tudod hogy a rendore volt a fold amit a Gabor jogosan kovetlt mert a valamikor a rendor osei muveltek azt a foldet (a penz a hatalom a hivatalokba.
14.
Jancso
2010.12.15., szerda [17:40]
Anonimxx@. A lenyeget ki" moderaltak" teso. Tudd meg jot irtam... Szevasz!
13.
SCikszereda.
2010.12.15., szerda [17:29]
Mocskos gané tetvek,a jegyzőúr egy nemzetáruló,saját falustársát eláruló hitvány féreg!!!szégyentelen mocsok bagázs lehet az egéssz hivatal ezek szerint,a rendörség egy magyargyülölő hivatal(ami már számtalanszor be is igazolodott)hogyha nem vizsgálják ki az esetet,és nembüntetik meg azt a gerinctelen sovén embertársát nemtisztelő rendörfatyat.
12.
Siculia
2010.12.15., szerda [17:02]
Az a baj, hogy ez nem roman-szekely "meccs". Sajnos a szekelyben is lassan ugyanugy nem bizhat a szekely, ugyanolyan korrupt es aljas tud lenni. Ha neadjisten autonomia lesz, akkor is sok baj lesz az ilyen hernyokkal. Hiaba osztjuk ki a romanokat, lassan semmivel sem vagyunk elebb naluk.
11.
egy bozgor
2010.12.15., szerda [16:43]
A szomorú az, hogy jól bevált módszer szerint szerz 5 tanút a rendőr, hogy ő volt az áldozat, őt ütötték meg, a részeg ember már megverve érkezett az őrszobába és ezt az ügyészségen a rokonság, a román kollegák természetesen el is hiszik neki, hiszen összetartanak a bevándorlók. Nekünk meg nincs egy tökös érdekképviseletünk, megfelelő ügyvédeink akik kiállnának az ilyen áldozatok mellett.
10.
B-Zsolt
2010.12.15., szerda [16:34]
Hajrá románia "egységes nemzet állam", hogy is lehetne bármilyen végrehajtó szerv tisztességes amikor már az alkotmány első sora hazugság. Sokan beszélnek Demokráciáról de sajnos már rég nincs az inkább fasiszta rendőrállam lenne a helyes.
9.
AnonimXX
2010.12.15., szerda [16:21]
Jancso, ezt a rendörnek mond el, ne itt ird le, teljesen fölösleges, nehezen hiszem, h. egy frissen importált rendört érdekli ez az oldal....
8.
Anonim
2010.12.15., szerda [16:11]
Ezt is letagadjak,barhogy is uvoltott az oregur biztosan volt joga,csakugy nem megy be felboszulve valaki,igy higgasztjak le az embereket???Nagyon szep!Nincsenek tekintettel,ha fiatal,ha oreg...
Tessek,eldd le az eleted es oregsegedre ez a jutalom!Kimagyarazzak magukat mindig,ez valami hihetetlen!
Mielobbi gyogyulast kivanok Gabor urnak!
7.
Anonim
2010.12.15., szerda [16:10]
keresd az igazadat es agyonutnek biztos mar elege volt a sok hazugsagbol mert ezt teszik minden polgarmesteri hivatalba annyian vannak hogy mindjart nem fernek de ha odafordulsz a problemaiddal meg kirohognek sok eloskodo csak a nap elteljen valahogy nem tudom minek kell annyi eloskodo mindenre van idejuk en egy altaluk atvert szemely vagyok ugy hogy tudom hogy mukodik
6.
Harcosok klubja
2010.12.15., szerda [16:07]
azt nem értem h miért nem engedik le az Olton a jegyzőt és a rendőrt egyszerre... Játsszák a kis királyt. Remélem nem hagyják annyiban és előveszik a hazug jegyzőjét. Ha meg a rendőr olyan kemény legény meg kell keresni egy este és eljátszani vele ahogy ő tette... símaszk baseball utő csodákra képes... Lövétén is vertek "vénasszonyok" rendőrt ...
5.
jancso
2010.12.15., szerda [16:01]

AFARA CU VALACHII DIN ARDEALUL UNGURESC !! HUUUUU, mai politai imputit !!
(...)

4.
Anonim
2010.12.15., szerda [15:59]
jol latszik h veres gumibot
3.
Anonim
2010.12.15., szerda [15:55]
Mocsok,szemet tarsasag,hogy lehet ilyet tenni egy emberrel 2010ben.
Nehogymar bemagyaraznanak valami okorseget,hat termeszetesen,hogy ok tettek,tessek RENDORSEG....
2.
Anonim
2010.12.15., szerda [15:49]
Oke kiabalt de biztos volt oka !az embernek nincs jogga itason megverni bravo nem semi rendor lehetet !!
1.
Anonim
2010.12.15., szerda [15:42]
Szep ...Romania 2010...Gratulalunk...
Hozzászólások338