Szolidaritási nagygyűlést szervez Székelyföld több városában az MPP, hogy az erdélyiek támogatásukról biztosíthassák Magyarországot és a jelenlegi magyar kormányt.
A rendezvényeket a Budapesten január 21-én, szombaton 16 órától (romániai idő szerint 17 órától) szervezett Békemenet Magyarországért elnevezésű utcáravonulásal egyidőben tartják.
„Az elmúlt másfél év felüdülés a Magyarország határain túli magyarság számára, ezért január 21-én, a budapesti felvonulással egyidőben Erdélyben több helyszínen Szolidaritási Nagygyűlést tartunk” – jelentette be csütörtöki marosvásárhelyi sajtótájékoztatóján az MPP elnöke, Szász Jenő. Hozzátette, egyelőre a marosvásárhelyi, a székelyudvarhelyi, a gyergyószentmiklósi, a csíkszeredai, a kézdivásárhelyi, a sepsiszentgyörgyi és a baróti MPP-szervezetek vállalták a rendezvény megszervezését.
„A marosvásárhelyi helyszínről később tájékoztatunk, még engedélyt kell igényelni a polgármesteri hivataltól. Erről László György megyei elnök intézkedik”– ismertette az MPP elnöke.
Budapesten a január 21-ére, szombaton 16 órára hirdették meg a Békemenetet: a Hősök teréről indulva az Országházig, a Kossuth térre vonulnak azok a magyar demokraták, akik hisznek a polgári demokráciában és a nemzet függetlenségében.