Székelyhon.ro
2012. május 23., szerda; Ma Dezső napja van
Rss Facebook oldal Twitter oldal Iwiw oldal Google +1 oldal

Amiről nem szabad hallgatni

Daczó Katalin | 2011.02.19. [08:39] | Utolsó módosítás: 2011.03.06. [11:52]

„Az én becserkészésem 19 éves koromban a katonaságnál történt – írja Balázs F. Attila Szlovákiában élő költő, irodalomszervező, Kozma Szilárd csíkszeredai asztrológus, költő vádjaira válaszolva. – Vonakodtam aláírni, de amikor kifejtették, hogy ez az ő jóindulatuk, hogy a börtön helyett ilyen csekélységet kérnek, aláírtam az orrom alá dugott papírt...”

Balazs F Attila_b

Balázs F. Attila Csíkszeredában

„Amikor valaki szembesül a róla vezetett dosszié tartalmával, magától értetődő, hogy hosszú ideig a hatása alá kerül, kezdetben az indulatok dominálnak, aztán a lehiggadás után valószínűleg a tényszerűség, a feldolgozás igénye is megszületik. Tanulságosak lehetnek a jövő nemzedék számára. – fogalmaz Balázs F. Attila, akivel levélben vettem fel a kapcsolatot. – A valamikori közösségek története nem egyformán őrződik meg a tagok emlékezetében. A dokumentumok pedig magukon hordják a megörökítő szempontjait, a diktatúra által működtetett megfélemlítő és elnyomó gépezet dossziéiban pedig a ravaszul befogott jelentők kétségbeesett ködösítése vagy éppen túlzása (mint Veress Gerzson esetében) érhető tetten. A gépezet működtetői, a tisztek, felső nyomásra, elvárásra vagy egyéni ambícióból igyekeztek ügyeket kreálni nevetségesen kis dolgokból is, mint amilyen egy irodalmi kör. Mert egy mai fiatal számára abszurdnak tűnhet, hogy a hatalom félt egy maroknyi tizen- és huszonéves tollforgatótól. Akkoriban mindannyian jelentéktelen szereplői voltunk a társadalomnak, később, jórészt a rendszerváltás után vált az egykori tagok többsége a kulturális vagy társadalmi élet ismert és elismert tényezőjévé.

Abban az időben a kulturális intézmények funkciói ugyanolyan bizalmi állásoknak számítottak, mint az újságírói, jogi és politikai munkahelyek. Túlzás nélkül mondhatjuk, hogy kirakatban éltek azok a személyek, folyamatos volt az ellenőrzés és a számonkérés. Az intézményeket hivatalból kinevezett tisztek felügyelték folyamatosan. Ezeknek joguk volt akár a munkahelyen kikérdezni az alkalmazottat, vagy behívatni akár egész napos puhításra a Szekuritáté székhelyére, ahol két-három tiszt is faggatta a megfélemlített „delikvenst”. Nem volt mindenki beszervezve, erre nem is volt szükségük. De az információkat több forrásból is begyűjtötték, mielőtt a jelentőt, forrást (sursa) megkérdezték, hogy nyomást tudjanak gyakorolni rá, és hogy ne tudjon ködösíteni, elhallgatni dolgokat. Mert biztos vagyok benne, hogy a kényszerítve beszervezettek többsége lelkiismereti meggondolásból megpróbálkozott a félrevezetéssel, bagatellizálással, megjátszott naivitással. Néha sikerrel, gyakrabban sikertelenül.

A becserkészés

Az én becserkészésem 19 éves koromban a katonaságnál történt. Teológusként 9 hónapos szolgálatra hívtak be Sepsiszentgyörgyre. Akkoriban épült a transzfogarasi út, ahol naponta történtek munkabalesetek a nehéz terepen. A munkálatokba bevonták a katonaságot is. Tapasztalatlanok voltak, szinte gyermekek még, akik a leghajmeresztőbb parancsot is végre kellett hajtsák, hisz a Kárpátok Géniusza sürgette a munkálatokat. Így aztán gyakran hoztak lezárt fémkoporsókat a kaszárnyába, ahonnan katonai kísérettel vitték a szülőfalujukba, hogy ne nyithassák fel a hozzátartozók. Ez a tapasztalat késztetett a Falak hatalma című poémám megírására, amelyben a nép zsarnokának neveztem a diktátort. A verset, a fentebb leírt tapasztalatokról írt levél kíséretében, elküldtem legjobb középiskolai barátomnak, nem is sejtve, hogy az általunk írt leveleket szűrik, felbontják, ellenőrzik. Lebuktam, miután felbontották, továbbengedték a postán, de rá két napra jelentkeztek a barátomnál, és rólam kérdezgették, majd elkérték a leveleimet. Megkísérelték úgy feltűntetni a dolgot, mintha ő árult volna el engem. Vannak olyan volt osztálytársak, akik a mai napig azt hiszik, de én később megtapasztaltam, miképpen működik a rendszer, milyen ravasz módszerekkel dolgoztak, hogy szorították sarokba a kibúvót kereső személyeket, akik többsége alkoholistává vált, és sokan öngyilkosok lettek (Szilágyi Domokos, Veress Gerzson és sokan mások).

Én tudtam meg utoljára, hogy eljárás folyik ellenem, kikérdeztek mindenkit, akivel közeli kapcsolatban álltam. Aztán az egyik reggel behívtak a katonai egység elhárító tisztjének irodájába, ahol magas rangú tisztek fogadtak és rögvest vallatni kezdtek. Csak addig tudtam tartani magam, amíg az orrom alá dugták a levelemet és a verset. Minden kéziratom és a naplóm is ott volt az asztalukon. Ott is maradt. Megtörtem. Hogy biztosak legyenek a dolgukban, bezártak egy terembe, azzal, hogy gondolkozzak, mit nem mondtam még el. Egész nap ott voltam étlen-szomjan, de nem éreztem, csak nagy kétségbeesést. Végül bejött az elhárító tiszt és odasúgta nekem, hogy mutassak bűnbánatot a bizottságnak, akkor talán megúszom kevesebb börtönnel. Most már tudom, hogy a színjáték része volt, de akkor csak egy dolog lüktetett az agyamban, valahogy megúszni.

Akkor este már visszamehettem a kaszárnyába. Furcsának találtam, hogy beosztottak őrségbe, hisz éles töltények voltak a géppuskámban. Éjszaka megfordult a fejemben, hogy magam ellen fordítom, de nem tudtam megtenni. Aztán másnap egy személykocsiba ültettek, és bevittek a szentgyörgyi Szekuritaté épületébe, ahol civil egyének fogadtak, és kiselőadást tartottak arról, hogy mindenki állampolgári kötelessége jelenteni azt, ha államellenes dolgot tapasztal. Vonakodtam aláírni, de amikor kifejtették, hogy ez az ő jóindulatuk, hogy a börtön helyett ilyen csekélységet kérnek, aláírtam az orrom alá dugott papírt, és akkor közölték velem, hogy a konspirációs nevem Nica Ștefan. Furcsa kettős érzés kavargott bennem, az egyik az öröm, hogy megúsztam a börtönt, a másik a kétségbeesés amiatt, hogy olyasmibe keveredtem, amiből talán sosem lehet kimászni. Közeli barátoknak már akkor elmondtam, köztük volt minden idők legjobb szerkesztője, a kitűnő író, Székely János. Utána bárhova kerültem az országban, mindig megkeresett valaki, és kikérdezett arról, amivel épp foglalkoztam. Hál' istennek, kerültem az olyan köröket, ahol olyasmi történhetett, amiről kérdezhettek volna.”

balrol a masodik Balazs F Attila k_b

Balról a második Balázs F. Attila, jobbról az első Kozma Szilárd

Kozma Szilárddal kapcsolatban

„A Szilárd által említett látogatásunk Domokos Pál Péternél ismert volt már akkor, amikor megkeresett a tiszt. Mindketten meséltünk az élményeinkről baráti körben, így juthatott tudomásukra, én már nem tagadhattam le. Azokban az években összesen négyszer voltam külföldön, úgy háromévente. Nem kaptam sosem feladatot, de minden kiutazásom után beszámolót kértek. Ahhoz túlságosan kisember voltam, nem voltak komolyabb kapcsolataim, ismeretségem, hogy bármivel megbíztak volna. Az igazi ügynökök Nyugatra is kaptak útlevelet, és utazhattak évente akár többször is, ha feladatuk volt.

Kozma Szilárd nem töltött be sosem vezető funkciót, hivatalos körökben munkásköltőnek számított, tudtommal az egyetlen csoportosulás amelyben részt vett, az irodalmi kör volt, amelyet 8–10 személy látogatott. Nem volt olyan fontos személyiség, hogy állandó megfigyelés alatt állt volna. Ha veszélyes elemnek tartották volna, megakadályozták volna a Népi Alkotások Házához való kinevezését, hisz nem volt ez irányú végzettsége. Műszaki iskolái voltak. Emlékezetem szerint külföldre egyszer utaztunk közösen, akkor ismertem meg Pozsonyban későbbi feleségemet, és felolvasóestet tartottunk Esztergomban népes közönség előtt. Egyszer a debreceni írókonferencián is részt vettünk, nem tudom, ez akkor volt-e, vagy más alkalommal. Kezdő költőknek ezek nagy lehetőségek voltak, de politikamentes események. Túlzással sem lehetne ellenzéki tevékenységnek titulálni. A rendszerváltás előtt 3 évvel adtam be a kérvényemet külföldi lakossal kötendő házasság jóváhagyásához, mert akkoriban ez így ment. Így akartam távozni az országból, mert a szökéshez nem sikerült segítőt találnom, illetve nem volt annyi pénzem, amennyit a veszprémi közvetítő kért.

Léstyán Dénestől akkor kértem szabadságot, amikor sikerült útlevelet szerezni, ez magától értetődő. Szilárd nem volt annyira fontos személy, hogy külföldön is meg kellett volna figyelni őt. Semmi olyant nem tett, amivel most eldicsekedhetne. Én minden utam után beszámoltam az élményekről, amelyek szintén jelentéktelen események voltak. Azért maradhatott mindig tiszta a lelkiismeretem, mert nem voltam soha az események sűrűjében. Tudatosan tartottam magam távol.

AB-ART-Balazs-F.-Attila_b

Forrás: http://www.televizio.sk/wp-content/uploads/AB-ART-Bal%C3%A1zs-F.-Attila.jpg

A tanulság

„A rendszerváltás után is beszéltem ezekről, talán nem eleget. Volt olyan személy is, aki az egyik írótáborban konkrétan rákérdezett. Nem kellemes emlékezni ezekre az időkre, de egyszer meg kell tenni. A saját dossziém áttanulmányozása után valószínűleg meg is teszem. Tisztábban lehetne átlátni az összefüggéseket, ha összevetnénk több dossziét. Talán arra is lesz egyszer lehetőség. Húsz év elteltével érdemes ezekkel a dolgokkal foglalkozni? – kérdezte egyik Csíkszeredából Magyarországra került ismerősöm, akit szintén megpróbáltak beszervezni. Kezdem azt hinni, hogy igen. Sokféle tanulságot le lehet vonni az akkori idők történéseinek, és az archívumokban fellelhető dokumentumok tanulmányozásával. Most már megszületett bennem az elhatározás, hogy áttanulmányozom a saját dossziémat, és az átélt tapasztalatokkal együtt feldolgozom könyv alakban. Eddig halasztgattam, mert nem kellemes szembesülni azzal, hogy esetleg legjobb barátaid közül figyelt meg valaki, vagy írt jelentéseket rólad. Most már, Szilárdnak hála, tudom, hogy meg kell tenni, ez elsősorban önmagunkkal szembeni kötelességünk. Azoknak a borzalmaknak soha többé nem szabad megismétlődniük!” – írja Balázs F. Attila.

Komment

Hozzászólások240
240.
Kozma Szilárd
2011.03.06., vasárnap [07:49]

Nagyon örvendek, sőt: kimondottan örvendek, hogy a Székelyhon portál tulajdonosai ráébredtek, hogy szükséges egy etikai kódrendszert bevezetni a fórumozásba. Sajnos, ez számomra nagyon elkésett, és a névtelen illetve Nick-névnek nevezett fedőnevű személyeknek az életem egyes szegmentumait sikerült a törvényileg éppen, hogy nem büntethető erkölcstelenség csúcsaiként beállítani, engem kóklernek, szemfényvesztő - "hókuszpókuszoló" szélhámosnak, sőt: még orvosi tévedésből szabadon járó őrültnek is beállítani, annak érdekében, hogy a besúgói tevékenysége felől 21 éven át hallgató Balázs F. Attila tetteinek az erkölcsi súlya felől eltereljék az olvasók figyelmét. Arra kérem tehát az én esetemben későre észbe kapott Szekelyhon portál szerkesztőit, hogy közvetlen bocsánatkérés és gyakorlatii jóvátétel helyett, ne moderálja az alábbi szövegemet, amely amúgy sem tartalmaz semmiféle rágalmat egyetlen konkrét személlyel szemben sem és persze, trágár kifejezéseket sem: És ezt nem is annyira önmagamért, illetve a családimért kérem - Mert mi tagadás, az itt megtörtént emberi és szakmai hitelrontásnak és személyi rágalmazásoknak a gyermekeim közösségi életében is lehetnek káros következményei és visszahatásai, hogy arról ne is beszéljünk, hogy ezt követően még arra a kevés sorsprogram-feltárást rendelő személyre sem számíthatok a székelyföldön élő személyek részéről, mint ahányan eddig jelentkeztek, hanem azon lehetséges érdeklődők miatt, akik szerették volna a tanácsomat kérni, de e nyilvános besúgói-sározási tevékenység következtében teljesen elbizonytalanodtak.
a szekeyhon.ro c. portálon engem mocskoló "székely értelmiségi szkeptikusok" viselkedéséből számomra egyértelműen kiderült, hogy azok akik "hókuszpóknak" nevezik az asztrológiát, meg sarlatánnak és kóklereknek titulálják az asztrológusokat és a metafizikailag is gondolkozni és tisztán látni képes személyeket, maximális tiszteletlenséggel bánnak az anyagi - tárgyi valósággal, illetve a tárgyi valóság szerinti igazsággal. Sőt azt egyenesen semmibe veszik, azt elferdítik és az így elferdített, sőt: a tárgyi (anyagi) valóság-alap nélküli saját állításaikra alapozva a következtetéseiket - Vagyis: a szemen szedett hazudozásaikra alapozva az "értesüléseiket" - holt-biztos meggyőződéssel állítanak olyan "tényeket", amelyek segítségével lejáratni és hitelteleníteni óhajtják, azokat, akiket ők kóklereknek neveznek!
Vagyis: miközben mi maximálisan törekszünk arra, hogy mindig a gyakorlati valóságból induljunk ki és a sorsképletekből, amelyeknek igen is van tárgyi valóság-alapja és az anyag - szellem kölcsönös összefüggése alapján, van metafizikai valósága is, kimondottan olyasmiket "merészelünk" csakis valóóságosnak megnevezni, aminek van biztos megfelelője a gyakorlati - anyagi valóságban, addig viszont ők, akik minket lekóklereznek és szélhámos-oznak, de még azok is, akik csak amolyan toleránsan szkeptikus közömbösséggel viszonyulnak hozzánk és a mi tudományunkhoz, szemtelen nyíltsággal, össze vissza hazudoznak! És persze, egészen finom, vagy durva csúsztatásokkal és hipokrita - populista megfogalmazásokkal szélhámoskodnak, mind éppen az a német nevű, tanári diploma nélküli, német tanárkodó csíkszeredai vén legény is, aki engem, a kóklert úgy-e, az élet több területén is "leleplezett"!

Én csak azt nem tudom ezek után, hogy az a kis részed az emberiségnek, amely nem vesztette el a jövő reményét anélkül sem, hogy metafizikai szempontokra helyezte az élet- és létszemléletét, még mitől és miben reménykedik? Hiszen az emberiség többsége alapvető júdási szellemből, vagyis vélt-érdekből, a másik része meg, csak úgy úri jókedvből hazudozik és hamisítja a valóságot. Akkor meg hogy a fenébe ne pusztuljon ki a föld élő világa? Hiszen a hazudozás és a valósághamisítás, az egyenértékű szellemileg a vegyi, biológiai, akusztikai és más fajta környezet-szennyezéssel, a természet (valóság) zavarással és nyomorítással!
Nagyon veszélyes spirituális lét-csapdába és sors-örvénybe lépik be tehát mindenki, akik a spirituális alap nélküli valóság létezésére esküvő okos-Tóbiások "igazságait" komolyan veszi. És az emberiség nagy többsége ezt teszi. Hát csoda-e, hogy a nagy és csodálatos orvostudományunk ellenére, száz év elteltével is ugyanannyi az emberiség szintjén a betegek és nyomorultak és szegények és örültek és mindenféle lelki - tudati és testi önfertőzők százalék-aránya?

Nem a kábítószer-, az alkohol- és más anyagi önámítási szenvedély-betegségben szenvedőkkel van a baj, hanem azokkal a magukat józannak nevező, hazudozókkal (" Ez a dolog, itt éppen nem passzol az én korábbi állításaimmal, vagy a valóság- elméleteimmel és erkölcsi nézeteimmel, hát rá hazudok egy kicsit, hogy a többiek majd azt lássák, hogy nekem igazam volt és igazam van. Vagy: a nemjóját, ni csak: megint ott feslik fel megint az általam biztosnak és elévülhetetlennek beállított valóság, hát oda nyomok még egy minden valóság-alap nélküli, nyakatekert elméletet, hogy az igazságnak a látszatát megtartsam." ), akik hivatásuknak érzik, hogy tőlünk, akik számára szakrális az anyagi világ és így a tárgyi valóság is, amely a spirituális valóságot tükrözi egy az egyben, tehát éppen a valósághamisító - hazudozó fantaszták a hivatásuknak érzik azt, hogy tőlünk féltség meg és tőlünk akarják megóvni az emberiséget. Azt az emberiséget, amely annyira kábulttá vált már a sok valóság-alap nélküli, de irtózatosan tetszetős, kényelmes és hízelgő,humanista elméletektől, hogy erkölcs-indifferens tudományos-technikai és gazdasági bódulatában készül az egész földi élő-természetet és ezzel önmagát is az ökológiai katasztrófa feneketlen szakadékába taszítani.

239.
Kozma Szilárd
2011.03.03., csütörtök [12:05]
Másfél évvel ezelőtt, amikor a Bíró József CNSAS-s dossziéjából a felszínre került egy bizonyos Kovács Lajos nevű sportoló-besúgó akinek a nevét és a besúgói múltjának a tényét a Csíki Lapokban közre adták, az szintén olyan nyeglén magyarázkodott és olyan ironizáló módon beszélt Bíró Józsefről, mint amilyen lekezelő és lekicsinylő módon írt most rólam a Daczó Katinak küldött és a Csíki Lapok által közreadott levelében Balázs F. Attila. Sőt: Balász F. Attila sokkal messzebbre ment el az én személyem ironikus sértegetésében („K. Sz. nincs amivel dicsekedjen...!), ahelyett, hogy legalább egy kis megbánást is tanúsított volna, nem hogy bocsánatot kérjen! Arról nem is beszélve, hogy ő aztán tényleg sokkal jelentősebb "munkát végzett" - És itt egyáltalán nem csak magamra gondolok! - mint ez a szövetkezeti kárpitos mester.
Azt viszont sehogy nem lehet etikus magatartásnak és szerkesztői eljárásnak elfogadni, hogy a nyilvánosság előtt, a besúgó áll a kert felől és nyilatkozik lekicsinylően a besúgottról és, "a legjobb védekezés a támadás" - alapon, arra utalgasson és célozgasson a szerkesztő általa a demokratikus szellemben kért és közölt "védekezői" levelében, hogy az ő áldozata annyira jelentéktelen személy volt, hogy azzal szemben, nem is számít negatív tettnek a rendszeres besúgói tevékenység, ami alapján azt (engem) többszörösen meghurcolták! Én viszont még bízok abban, hogy a Pozsonyi magyar "könyvkiadónak és írodalom-szervezőnek" is, remélhetőleg lesz annyi emberi tartása és írói gerince, hogy, akárcsak a csíki kárpitos mester Bíró Józseftől másfél évvel ezelőtt, most ő is bocsánatot kérjen, tőlem és sok más személytől is, akiket rajtam kívül még besúgott.
Kozma Szilárdnak nincs amivel dícsekedjen. – Írja a vallomásnak sehogy nem nevezhető levelében Balázs F. Attila. - Miközben én 1995 és 1996 táján, spirituális megfontolásból kivonultam a közéletből és soha, még az akkori, fasiszta jellegű román tanügyi törvény ellen folytatott 14, majd 16 napos éhségsztrájkommal sem „dicsekedtem” (Sőt: a regényemben a dicsekvéssel inkább ellentétesen írtam róla.), Addig Balázs F. Attiláról kiderül, hogy igen is, dicsekedett a Facebokon az ő 1977 és 1990 közötti, állítólagos erdélyi ellenállói „múltjával” a Kocács András Ferenc költő nekem írt levele szerint:

„Köszönöm, Szilárd. Tudtam róla (...) A múltkor a fészbukon magyarkodott, osztotta jobbról az észt, meg, hogy milyen nagy, nehéz ellenálásban élt Ő Csau alatt... Ne törődj vele - nem létezik.
Az az általa besúgott T.Á. köri este különben emlékezetes, szép maradt számomra - fiatalok valánk még! (De valamire jó az a CNSAS is! Amúgy én nem kértem ki a dossziémat, van, csak lusta is vagyok, meg nem is izgat... Kb. mindig is sejtettem, hogy kik figyeltek meg, voltak rámállítva, s provokáltak - rosszul, primitíven és hiába. Szarházi senkik, úgyse érdekelnek(...)
Örülök, hogy jelentkeztél.
Barátsággal: András”
Nem tudom, volt-e még valaki a romániai magyar kulturális besúgók közül, aki ilyen hajmeresztő szemtelenséggel magyarázkodott volna, ahelyett, hogy pirulva és nagyon – nagyon szerényen, bocsánatot kérne, mindazoktól, akiket besúgott? Ha nem tőlem, akkor például Kostyák Alpártól, akinek a dossziéiba szintén találhatók bőven Nica Srefantól jegyzett jelentések. – Ha már engem annyira le néz, hogy miattam, akit már 1979-ben „megdolgoztak” az ő első, szerinte “kíméletes” jelentései miatt, miszerint nem vagyok hajlandó Ceausescuéknak hízelgő, vagy hazafias verset írni, Balázs F. Attilának, ha nem tőlem, hát akkor a többiektől való bocsánatkérés meg sem fordult a fejében? - Hiszen nem csak rólam írt jelentéseket!
És mindezek tetejébe, a végére jön a habdísz: Ezek után, még azzal is előáll, hogy majd ő is megnézi a CNSAS-nél levő (Besúgói? - ilyen is van?) dossziéját, annak érdekében, hogy ő is megtudhassa azt, hogy milyen barátai súgták őt be (Remélhetőleg, nem reám céloz!), és majd egy könyvet fog írni mindebből. A fentiek alapján, nem férhet kétség ahhoz, hogy ez a könyve is az őszinte megbánás, és az erkölcsi megtisztulás érdekében végzett töredelmes bűnvallomás szellemében lesz megírva... - Ilyen szemtelen besúgói vallomással, a nyilvánosság előtt csak a Balkánon lehet előállni.
238.
Kozma Szilárd
2011.02.28., hétfő [20:56]
Folytatás alantról:

Olyanokat is amelyekben durván támadta a Krónikát, Szondy Zoltánt és mindazokat akik CSI-vel szembeszálltak.

- Figyeljük meg. Az állítólagos lapokat még nem látta a fedőneves sározó - rágalmazó - hitelrontó, de máris tudja, hogy "DURVÁN" támadtam. Hogy kit és mit az alábbi hozzászólásban leírtam. DE ennyit. Más senkit a Figyelőben! Mert valós újságíró koromban, a Kisgazdák Lapjánál, támadtam én elég Kollektív Elnököt, és főmérnököt, amiért adják el és lenyúlják, vagy elherdálják a tagoknak a vagyonát, mielőtt a törvényes visszaszolgáltatás megtörténne. És támadtam az akkori Románia Magyar Szóban és az Erdélyi Híradóban mindazokat, akik elárulják a magyarságot. És ha nem közölték ezek a lapok a leleplező cikkeimet, kivittem Budapestre és ott közöltem. Mint pl. a Király Károllyal készített interjúmat, ami aztán leindította Domokos Gézát az RMDSZ-elnökségtől való megválásának az útján! Be is perelt a Csíkszentgyörgyi kollektív elnök, amiéért megkérdeztem, hogy hova tette a tagok teheneit, hogy alig úsztam meg ép bőrrel. - Hogy gondoltátok, hogy az a személy, aki azokat a cikkeket, nagy-riportokat és mély-interjukat írta, készítette, neki áll bárkinek is,a személyes ellenségeit csak úgy, valamiféle irracionális lojalitásból - Hiszen a könyvemért bagót kaptam, más szerzőkhöz képest! - támadni!
Mert azt, hogy a Sapientia egyik termében tartott polgármester-választás előtti sajtótájékozóról való beszámolómban (Az utolsó Tarnsilván Figyelő - cikkemben) említettem, hogy Becze Zoltán az akkor még regnáló, de a találkozóról éppen hiányzó polgármester üresen maradt székével kapcsolatosan valamiféle székelésekről értekezett, nem hiszem, hogy támadásnak, és pláne "durva" támadásnak venni. Ráadásul nem is volt soha arról tudomásom, hogy Becze Zoli, olyan nagy Csibi ellenes forradalmár lett volna...

Szóval nagyon szeretném, hogyha a Márpedig Úr elé is állna azzal a 4O - %O cikkel, amelyben én "mindazokat" támadtam állítüülag, akik Csbivel szembeszálltak! Ő ugyanis komoly igéretet kapott, egy hozza hasonlóan komoly (névtelen) személytől, hogy megküldi az összes engem inkrimináló 4O - 5O őjságszámot_

Igéretet kaptam hogy küldenek fénymásolt oldalakat az alvilági lapról. Akkor majd többet tudok én is róla."

Hát lássuk is azokat az állítólagos őjság számokat Rágalmazó Uraim, ne csak pofázzatok róluk!
237.
Kozma Szilárd
2011.02.28., hétfő [20:25]
Itt még van valakinek, aki Pedéglen fedőnévvel jelentkezett egy igen komoly adóssága:

Ligeti-nek:

Rágalom nem történik, most kaptam a választ. Az alvilági pénzből megjelent lap címe :Transzilván Figyelő. Megjelent 2003. végén és 2004. elején, a KSZ Neptunos könyvkiadása után. Akkor szünt meg amikor Csibi Istvánt letartóztatták. A lapban Kozma Szilárd szerző körülbelül negyven-ötven írást közlölt.

- A vastag hazugság tehát (Az aljas valóság-ferdítést célzó, jelentéktelennek látszó, szám-tévesztés!) itt kezdődik. Amennyiben ugyanis, 2OO3 végétől 2OO4 elejéig (Tavasz végéig) működött a heti lap (Merthogy heti lap volt, nem napilap!), akkor hogy a csudába jelenhetett abból meg ötven példány, vagy akár negyven is?! És ez még semmi. de az én könyvemnek a Corvina könyvboltbani bemutatója is, valamikor február végén, de inkább március folyamán esett meg, és csak jóval azt követően kezdtem írni abba az elején csak heti horoszkópokat és csak azt követően olyan cikkeket, amelyek abszolút nem kötődtek a lap többi (ellenség-támadó) témájához. Vagyis: össze - vissza, ha tíz cikket írtam, de nagy a gyanúm, hogy így is sokat mondok. És ha ezeknek a témája ne az otthon szülés és más metafizikai jellegű cikk lett volna )Mint amilyet alant is közöltem a Bivolaru "misztikus képességeivel" kapcsolatosan, nagy többségben. DE kizárólag ilyen jellegűek voltak!


"Ligeti-nek:

. Olyanokat is amelyekben durván támadta a Krónikát, Szondy Zoltánt és mindazokat akik CSI-vel szembeszálltak. Igéretet kaptam hogy küldenek fénymásolt oldalakat az alvilági lapról. Akkor majd többet tudok én is róla."




Arra, hogy felvetettem azt, hogy szerintem Szondy Zolit esetleg egy felszarvazott férj verte meg, személyes okom volt, azon kívül, hogy azt a magatartását sem szerettem, hogy korábban azt írta a Hargita Népének egy igen tetemes cikkében, Kurkó (Szintén István?) Úrról, hogy a Szálloda- és csapattulajdonos tönkre tette a csíki hokit, mivel a sok pénzével, hatalmat szerzett a csapat fölött, anélkül, hogy egyáltalán korcsolyázott is volna az életében, hiszen "jeget csak a saját wiskis poharában" látott(!!!!), ezen elmés formulával megkérdőjelezve tehát Kurkó Úrnak a hokicsapattal kapcsolatos kompetenciáját. Majd, amikor Csibivel gyűlt meg a dolga, valamilyen személyi - büszkeségi (Valami autós elsőbbség adási ügy volt az, ha jól emlékszem) kérdésben, akkor meg rögtön Kúrkó hívővé vált. Nem mintha nem adtam volna igazat Zolinak abban, hogy normális ember nem tűrheti el, ha egy nagy-gazdag nem tartja be a szabályokat és a törvényeket csakúgy mint más és elébe húz törvénytelenül és zavarja, vagy bénítja a vezetésben,kilátásban, mit tudom én, mert ebben igazat adtam. és adok természetesen. Az viszont nem tetszett, hogy ettől rögtön a másik nagy gazdagnak lett Zoltán a nagy haverja és harcos-társa, akit korábban igen méltatlanul és feltűnően, nem hogy ironizált, de egyenesen lekezelt. Ennyi.
És az vesse rám az első követ, akit ha ugyanígy lekezelnek az RMDSZ székházban 14 napos éhségsztrájk után, mint ahogy akkor Zoli engem lekezelt, és ha fel fedez éppen egy ilyen erkölcsi kétarcúságra utaló magatartást (ellentétes viselkedést), nem teszi fel, nem közli nyilvánosan az újságírónak a gerincességével kapcsolatos kételyeit? - Egyébként Zolinak az édesapjával nagyon jó barátságban voltam, és az öccsével még vagyok. - Ezért is lepett meg a velem szembeni impertinenciája és nem hagyhattam szó nélkül, ha már lehetőség volt rá, ezt az ellentmondásos viselkedését. MIndezek mellett, most is köszönő viszonyban vagyunk. Esetleg kérdezzétek meg tőle, hogy miért? De ezen kívül semmivel, de semmivel nem állhat elé nekem senki, hogy én egyetlen un. Csibi-ellenséget is támadtam volna.
A krónikával meg az volt a bajom és most is az, hogy miközben közli a szánalmasan ócska napi horoszkópjait, ugyanakkor - és ezt iigen kérem megfigyelni! - az Ágoston Hugó tollából, számtalan asztrológia-lejárató úgymond tudományos cikket közölt. És erről, hogy ez erkölcstelen magatartás és az olvasók szembeköpése, magával Ágoston Hugóval, az édesapám hajdani ivócimborájával is leveleztem.
És ezt, hogy minden, a Krónikához hasonlóan eljáró erdélyi magyar nyelvű újság mélyen a korrupcióban van, és primitív - ordénáré módon hülyíti az olvasóit azokkal a minősíthetetlen hülyeségekkel, amiket horoszkóp címen közöl, és amelyeket pofátlanul azok a szerkesztők írják meg, akik aztán az asztrológia-ellenes cikkeket is közlik, ma is fenntartom. Mert hát: vagy vagy! Ha asztrológia ellenes cikkeket közöl valaki, akkor ne közöljön napi, vagy heti horoszkópot. Arról nem is beszélve, hogy ordénáré módon átverik az olvasóikat, amennyiben a horoszkópokat ők írják. - Mert itt Erdélyben csak a tanítványaim és én értünk hozza. És egyikünk sem írja ezeket. Kérem szépen tehát, a gyakorlati tényeket (tárgyi bizonyítékokat) megkeresni, és azok szerint állítani bármit is. Arról, nem is beszélve, hogy azok szerint kellene a velem kapcsolatos erkölcsi ítéleteket is meghozni nyilvánosan. Mert fedőnév mögüli, vagyis a névtelenül történő, és tárgyi - valóság - alap nélküli rágalmazás, vagyis ezzel a sötét lejárató módszerrel való hitelrontás(!!!!) és nyilvános mocskolódás, lmég a besúgásnál is gyalázatosabb! .
236.
Lindareka
2011.02.27., vasárnap [14:50]
Arról a szellemi erkölcsi színvonalról szemlélgetve az életet /életed, ahol te állsz és ahonnan beszélsz , nem is lehet megítélni mi a normális, úgyhogy ezt a kérdést magadnak tedd fel minél gyakrabban, amit nekem teszel fel. Sokkal jobban járnál, ha erre fordítanál időt és energiát, minthogy félrebeszélgess csak azért, mert valakinek a hazugságait támogatni szeretnéd.
Széttapicskálod saját lelkiismereted és nem tudsz felemelkedni a patkányszínvonalról , amit a megfogalmazásaid is tükrőznek.
235.
Kozma Szilárd
2011.02.27., vasárnap [04:22]
Na látod Józan, ez a törlés tényleg egy józan gesztus volt.
Egyébként, ami a legfontosabb volt számomra azokban az időkben a kótrárs románokkal való igazi kapcsotatbol, a Mircea Dinescu és a Dorin Tudorán versein és mentalitásán kívül a következő volt:

http://www.trilulilu.ro/claudiu57/952ff7fab89285

Sajnálom, hogy nem akkoriban nem hallhattátok! - DE ,nem késő. A besúgoknak sem.
234.
józan
2011.02.26., szombat [17:09]

(Törölve)

233.
Kozma Szilárd
2011.02.26., szombat [17:01]
Füstölögj, csak füstölögj, kis spiclikém (KSz ismerőse, Anti - fun), mert a besározásomért folytatott küzdelmed úgy sem érheti el a célját. Máris öt barátom döntötte el, hogy megnézi a CNSAS-s dossziéit és kikéri a besúgóinak a névsorát és közzé teszi. És őket majd mások is fogják követni bizonyára. Sorra mind le lesztek leplezve, de nem általam, hanem mások által is. Úgy, hogy kár a benzinért, semmit nem értek az én mocskolásommal.
232.
szuduku
2011.02.26., szombat [16:53]
Na.
231.
józan
2011.02.26., szombat [16:52]
Igy van. Le a kókler asztromókusokkal és a kókler besúgókkal.
230.
józan
2011.02.26., szombat [16:34]
Kozma bácsi, megkérem szépen minden jóérzésű és keresztény ember, de főként a saját besúgói nevemben, hogy végre nyelje már le a békát és hagy kenjük már magára, hogy kókler és idióta és stb., mert nagyon szeretnénk már végre, egyszer s mindenkorra hitelteleníteni magát, hogy több bajunk már ne legyen magával és azzal, hogy itten mindent ki akar teregetni rólam és a sunyi, gerinctelen kispajtásaimról!
229.
józan
2011.02.26., szombat [14:08]
szudukuku te inkább búsuld a saját termelékenységedet ne a másét.
228.
szudoku
2011.02.26., szombat [13:52]
Te vagy a kókler, mint kiderült, mind a hivatalos szakmádban, mind a besugóiban. Bár ezutóbbiban talán nem is olyan nagy baj, legalább kisebb a kár, a nyomor, a zavar, amit okozol. Mondtam már, hogy felismerlek téged, mindegy milyen név alatt jelentkezel. Az összetéveszthetetlen jegyeid magadon viseled. Nincs az a fedőnév, ami ezt letörölhetné antifun, haha, igen s most a nagy józan ész.:)
Ne fájjon neked a Szilárd "önreklámja". Inkább nézz szembe a saját lelkiismereteddel becsületsen. Persze egy terméketlen, örömtelen, rontó, élet után nehéz lehet.
227.
józan
2011.02.26., szombat [12:35]
Kozma bácsi, megkérem szépen minden jóérzésű és keresztény ember nevében hogy a kóklerséget és a kóklerreklámjait fejezze már be. Ez volt az igazi célja az egész besúgósztorival? Ön veszélyesebb a társadalomra, mint a besúgója, akit szintén nem dicsérek.
Mit okozott önnek a besúgó, milyen károkat? A törvény is ezt vizsgálja. Egyszer azt írta hogy a gyár miatt lett rosszulalvó, majd azt irta a Securitate miatt lett rosszulalvó. Hát döntse már el és ne hazudozzon tovább egy komolynak hitt netújságban! Itt besúgónak nevez ugyancsak több személyt? Honnan tudja? A hasára üt mint a kókler asztrometa tudományában?
226.
Kozma Szilárd
2011.02.26., szombat [12:22]
És mivel - Mondom: abszurd módon! - többször, sőt: nagyon sokszor el hangzott itt különböző rágalom és üres feltételezéseken lapuló "biztos" vélemény, mind az asztrológiával, mind az én munkám minőségével és megbízhatóságával kapcsolatosan, a védekező válaszadás jogán, hadd térjek el egyszer én is a témától és idézzek ide egy rövid levélváltást, ami épp az imént történt:

> Kedves Szilárd!
>
> Köszönöm válaszod, remélem így lesz! Lassan búcsúzom, hisz a kör bezárult, szűk családi köröm minden tagjának elkészítetted a horoszkópját, amit nagyon értékesnek tartok. Következőleg csak akkor fogok így írni, ha a 3. babánk szintézisét szeretném, ha elkészítenéd:-). Csak szeretnék kérdezni ezzel kapcsolatban vmit így utoljára, a ritmus és a ciklus törvényének nem mond ellent, ha úgy akar vki megtermékenyülni, hogy az előző gyermek még szopik? Igaz, hogy úgy érzem, már nem annyira a táplálék miatt teszi, sokkal inkább az összebújások miatt, ami nincs ellenemre ugyan, de közben meg ott motoszkál bennem, hgoy egyrészt hogy fogan meg így egy következő(hisz a szoptatás alatt elvileg nem termékeny a nő), másrészt lelkiismeretfurdalást is érzek Levinél, mert ez olyan, mintha le akarnám "rázni". Mondjuk nekem egyáltalán nem lenne ellenemre az sem, ha megfoganok, közben Zolika még szopik, de nem tudom, hol a határ. Hol kell azt mondani, hogy akkor elég volt. Emlékszem Zolika szintézise közben említetted, hogy valamelyik kislányod csak cicit akart szinte, ne haragudj, nem emlékszem melyik volt, de Levivel hasonlítottad akkor össze, persze nem tudhattad, hogy Zolika is ilyen, mert azt akkor nem írtam, de ráhibáztál akkor is :-). Na meg persze közben szorít az idő is, hisz ha nem sikerül megfoganni, a kisebb 2 éves korától jóval kevesebb összeget kapok, nálunk most nagyon igaz lenne, hogy az anyagi és a gyermekáldás egy tőről fakad. Persze ha magamba nézek, nem a pénz miatt szeretnék megfoganni, sokkal inkább, hogy a sorsom útját járva minimum 3, (de én inkább 4 gyermekes anyaként képzelem el magam) gyermekes anyaként dolgozzak a karmámon. Mennyire jogos nekem így a gyermekáldást várni?
>
> Válaszod előre is köszönöm!
>
> Minden jót kívánok Nektek!
>
> Barátsággal: Andrea




Kedves Andrea!


Emlékszel még erre: "Ne aggodalmaskodjatok azon, hogy mit tesztek holnap, meg holnapután, mert a holnapnak is meg van a maga baja, és a holnaputánnak is...." "Nézzétek az ég madarait...." Jézus, beavatta a tanítványait, tanítván őket arra, hogy miképpen azonosulhatnak az Isteni Igazság szellemével, nem moralizált a mai értelemben! Csak tudni kell helyesen értelmezni a metaforáit, szimbólumait, amelyek értelmének a legtöbbször semmi köze a gyakorlati tényekhez, a pragmatikus gondolkozáshoz.. Erről, a férjed szintézisében adtam egy kiemelt példát, a fekete bárány-metafora igazi, karma-értelmével kapcsolatban. - Máshol meg azt mondja Jézus: aggodalom helyett keressétek Isten országát és tietek lesz a mennyek országa. - Itt sem beszélt szamárságot, csak meg kell találni az igazi értelmét, vagyis, hogy hogy mit értett alatta.
Minél éberebbé válsz tehát spirituális szempontból, minél jobban megfigyeled a természetet, amely leképezi az egyetemes törvényeket, annál inkább tudod mit kell tenned és mit nem (Főként: nem aggodalmaskodni és nem spekulálni. - A gyessel, vagy a gyeddel pl. Az első három gyermeknél mi még semmit, de egyáltalán semmit nem kaptunk az államtól! Sem gyest, sem gyedet, sem másféle állami juttatást. Etelka után kétszer, és még Turula születésekor is kértem szociális segélyt, de ez több megaláztatással járt, mint amennyi értéke volt. Turula születése után, a Maléth Zsolt barátom, anélkül, hogy ezt tőle kértem volna, elkészítette az első honlapomat és lassan - lassan megindultak a külföldi rendelések, és attól kezdve nem szorultunk szociális segélyre. De addig pelenkákat mostunk - nem vettünk, egyszer használhatósakat! - kizárólag ételre és rezsire költöttünk, és mégis boldogak voltunk. - Legalább is én.) Már elfelejtettem a kisebb fiad korát, de a szoptatásnak semmi értelme nincs 12 - 14 hónap után! Sőt, attól kezdve már hatalmi eszközként használják a babák az anyjukkal szemben. (Az anya hannyatfektetés, immobilizálás. - Ezt az aspektust is észre kell venni az összebújás-vágya mellett. Vitamin és tápértéke már nagyon kevés (mint egy üdítőnek, vagy teának), spirituális energia értéke nulla. És ha nem történik meg, oka van a kis zsarnokoknak a kiabálásra. Ugyanaz a helyzet, mint az alvással. Ettől kezdve, talán tudod mit kell tenni.
Mindazonáltal, nem ezen fog múlni az új baba foganása, hanem azon, hogy te mennyire vagy laza, és főként: hogy mennyire nem spekulász (Nem használod a Judási logikát), hanem igyekszel egyetemesen gondolkozva, mindig az Isteni Igazság szellemében hinni és ennek megfelelően semmitől nem félni, nem szorongani és aggódni. Tudom, hogy ez a legnehezebb, nekem sem mindig sikerül. De azt is tudom, hogy amíg testben élek, nincs más lehetőségem. Te csak igyekezz nap közben és a külső - fizikai világban minél törvényesebben és határozottabban eljárni - még a babákkal szemben is! - és belül minél nagyobb szeretetet gerjeszteni, valósággal a szeretet és az entuziazmus bódulatában (Más szóval: éberségében) élni.

Barátsággal: Szilárd
225.
hoppá
2011.02.26., szombat [11:41]
Nagy hernyó volt ez a Balázs F. Attila, látszik a pökhendi nézéséből...Egy jó verést megérdemelt volna '89-ben!
224.
marcella
2011.02.25., péntek [21:01]
SAJNOS,NEM MESE,HANEM VALÓSÁG VOLT ! SŐT, EZEN ŰGY MIATT HURCOLTÁK MEG OSZTÁLYTÁRSAIMAT ,ISKOLATÁRSAIMAT !S amint irtam,még most is érzem azt a félelmet,amit akkor átéltem ! S ennek bizony több , mint három évtizede már !
223.
vvv
2011.02.25., péntek [15:30]
Mit? Önvallomást.
Itt a vége fuss el véle!
The end
Fine
Sfirsit
Vége
Záróra után nem szolgálunk ki!
222.
Kozma Szilárd
2011.02.25., péntek [15:12]
A tegnapelőtt és a tegnap és ma is azt kérdezem és azt kérdem, hogy magyarázzátok el nekem, és a fórumot hallgatva olvasóknak,
hogy mi köze van,
hogy milyen esetleges logikus kapcsolat létezik
mindaz között,
amiket TI itt mind állítotok (hazudoztok) rólam,
vagyis, aközött, hogy miket következtettek ti ki az én jellememre és erkölcseimre vonatkozóan, abból, amiket minden tárgyi valóóság alap nélkül (vagyis, aminek nincs semmiféle tárgy valóság-alapja!) állítotok rólam,
ahhoz,
hogy Balázs F. Attila könyvtáros nem csak egyszerű besúgó volt, hanem olyan,
költő-könyvtáros besúgó is volt, aki, nem csak hogy a Nagyváradi és a Kolozsvári irodalmi körökre is velem tartott,
hanem, valahányszor én külföldre mentem, vele is „véletlenül” találkoztam, és mindenünnen, ahova csak együtt elmentünk ezen „véletlen” külföldi találkozásaink után, szabályos jelentéseket írt?
Mi köze van a kettőnek egymáshoz?
Mi köze van annak, hogy én 1996-tól hivatalos adófizetőként is asztrológus vagyok, ami úgy-e, szerintetek egy tisztességtelen foglalkozás, nem egy komoly szakma, vagy tudomány, szóval mi köze ven ennek, még akkor is, ha egyedül nektek, itt, ezen a fórumon az én káromra szellemeskedőknek, lenne ezzel kapcsolatosan igazatok, ahhoz, hogy Balázs F. Attila 1978 és 1989 csíkszeredai könyvtárnokként, nem csak az irodalmi körrről, hanem a munkatársairól is és más művészekről is (Kostyák Alpárról pl.), de azokról is, akikkel a könyvtárban – És nem szeretkezés céljából, mert az más tészta – „össze barátkozott”,
Jelentéseket írt?
Mi köze van hozza?

Netalán kisebbittené, vagy esetleg teljesen el is törölné a Balázs F. Attila tetteinek a súlyát az, ha én csakugyan az az erkölcstelen, gazember és sőt, mi több: mégy gyengeelméjű alak is lennék, akinek itt akkora nagy igyekezettel próbáltok beállítani?

Netalán kisebbitené, vagy esetleg teljesen el is törölné a Balázs F. Attila tetteinek a súlyát az, ha az a fajta – SOHA? SEMMIKÉPPEN NEM JÓSLÓ – asztrológia, amit én művelek, csakugyan egy szélhámos tevékenység lenne?

Netalán kisebbitené, vagy teljesen el is törölné a Balázs F. Attila tetteinek a súlyát az, ha én csakugyan egy gyenge költő és író lennék, aki irigyli őt?

Netalán kisebbitené, vagy teljesen el is törölné a Balázs F. Attila tetteinek a súlyát az, ha én csakugyan terrorizálnám és éheztetném és rongyokba járatnám a gyermekeimet, miközben piros borokat vedelnék különböző teraszokon és vendéglőkben?

Ha annyira őrült és zsarnok lennék, hogy a feleségemet a természetben, majd az otthon szülésre kényszertettem volna 1998-ban, és a 2OOO években, és amennyiben lehetséges lenne az, hogy terror alatt tartott – és az én esetemben esetleg még meg is vert, nemde ? – feleségek olyan egészséges gyermekeket szüljenek, mint amilyen egészségesek a mi gyermekeink, az kisebbítene, esetleg el is törülné a Balázs F. Attila 1997 és 199O közötti besúgói tevékenységének az erkölcsi súlyát?

Akkor tehát, mivel én ennyire piti, agyalágyult, tehetségtelen, zsarnok, a Csibi féle lvilággal paktáló, azokat megvédő, és azoktól fizetett szenny alak lennék, akkor Balázs F. Attilának nem kellene nem, hogy tőlem (mert hát én egy ilyen ócska féreg vagyok, aki nem számít...) , de az általa besúgottak sokaságától BOCSÁNATOT KÉRNIE?

Vagy mit akartok? Mi a célotok? Mondjátok el nyíltan végre!
221.
D.Gábor
2011.02.25., péntek [15:00]
Ha lett volna valami komolyabb életcélod te is tudtál volna.
220.
igen
2011.02.25., péntek [14:52]
Agglegény maradtam, hát persze hogy az maradtam.
Volt háromszáz nőm s nem tudtam választani.
Te tudnál?
219.
szudoku
2011.02.25., péntek [14:38]
A magyarságot elárultad azzal is, hogy agglegény maradtál, s azzal, hogy besugó vagy.
Egyáltalán mitől vagy te magyar, azon kívül, hogy magyarul jár a nyelved?
Látszik rajtad semmit nem tisztelsz, nincs számodra más érték csak az pénz, amivel eltartod megmaradt silány, kiasszott lényed. Persze csak a munkádat végzed. No, de milyen munka.
218.
igen
2011.02.25., péntek [14:36]
De.
217.
igen
2011.02.25., péntek [14:27]
jól van, BFA egy patkány, attól még én szórakozhatok itt, nem?
216.
D. Gábor
2011.02.25., péntek [14:26]
Több forrás (ember) igazolja, hogy B.F. Attilát kiküldték Szilárd után Magyarországra, az akkori Csehszlovákiába, sőt, mint olvashattuk, még Szilárd budapesti feleségjelöltjét is kiment hivatali kötelességként elcsábítani és a leendő házasságot, Szilárd útlevélhez jutását meghiúsítani... Ezek pontosan egy patkányhoz illő feladatok. Ez itt a lényeg, az mellékes, hogy a besúgókat nicknév szerint ki lehet szűrni, mert ők emberi nevet nem választanak. Hahahaha
215.
igen
2011.02.25., péntek [14:21]
Gábor dehát maga nem is Gábor!
214.
D.Gábor
2011.02.25., péntek [14:09]
Attila, attól még utolsó patkány vagy, egyre szebben bizonyítod. Ahogy azt is a kétségbe esett kapálózásoddal (és a haverjaid is a kapálózásukkal), hogy K.Sz minden egyes szava igaz rólad.
213.
igen
2011.02.25., péntek [13:44]
Gábor dehát maga nem is Gábor!
Olcsó trükközés.
212.
D.Gábor
2011.02.25., péntek [13:25]
A semmitmondó vagány szövegek továbbra is megállíthatatlanul ömölnek, mint a gyepre.... Vissza fogom magam, nehogy illetlen paródiát adjak itt elő hirtelenjében! Már megint arról beszélsz, amiről halvány gőzöd nincs és mást se érdekel jelen cikk kapcsán! Már bocsánat, de megint ki a francot érdekel, hogy Kozma Szilárd milyen asztrológus??? Mondtam, hogy nem fogok elhinni semmilyen sározást itt Kozma Szilárdról, se a feleségéről, se nénikéjéről, se az asztrológiáról, mert messzemenően gyanús ez az egész a Balázs F. Attila "nemes" besúgói vallomása alatt... Nem azt mondta Attila, hogy nem akar hallgatni ezekről?? Itt van leírva feketén-fehéren (Ki nem tud olvasni??) Akkor mit kell itt kétségbeesve az ő róla nyilatkozó K.Sz.-t minden marhasággal sározni és kikezdeni? Ez az Attila képmutatás és patkánysága. A cikkben így-úgy egyetért azzal, hogy ezt nyilvánosságra kell hozni a háttérben meg idejön a nagypofájú, sunyi, patkány haverjaival és bosszút akar állni Szilárdon... Mert annyira mégsem jókedvében ismeri ő el, hogy besúgó volt, s pláne nem minden mocskos részletet. Tessék olvasni, hogy: ő nem kapott feladatokat, ő tőle csak beszámolót kértek... Óóó, igen! Persze-persze. Hát, nekem ez nem hiteles. Főleg onnantól, hogy mekkora téma lett, hogy Kozma Szilárd jó apa-e, jó asztrológus-e, jó adófizető-e? Nem mindenki besúgó, aki ezekkel dobálózott. Persze, ilyen nevekkel, hogy haha, hehe, igen, nem, nyilván csak becsületes, komoly emberek írkálnak, s nyilván csak komoly emberek indokolják az állításaikat nagyvonalú lekezeléssel egy-két kikerülő mondattal és ügyes tereléssel. Semmire nem volt itt bizonyíték Szilárd ellen, se arra, hogy Csibi ügyeihez köze van, se arra, hogy csaló asztrológus (az előbb írt egy komoly nő, Lindareka - ő inkább azt támasztja alá, hogy szó nincs kóklerkedésről).... Kik akarják helyrerakni Kozma Szilárdot? Jól fizetett, nagypofáju patkányok? Téged kellene még helyrerakni, te nagy emberszerető! Te jössz az emberszeretettel?? Tudod, mit szeretek én jobban, mint az embereket? Az igazságot. Ezért nem hat meg, ha valaki le gennyesezi az ilyen patkányokat, mint te! Tudom, jól mi lesz a reakciód erre. Amikor a besúgókat gennyesezik, akkor emberszeretetről papolsz, Kozma Szilárdot meg persze lehet büdösözni és kóklerezni. Miért is? Mi erre a te nagy humánus indokod? Közben látom már a Lindareka nevű nőt is kóstolgatod, hogy nem normális... Hát, persze, aki más véleményen van, mint te és nem Kozma Szilárdot kóklerezi, az szerinted elmebajos. Semmi elmebajosat nem írt szerintem, dehát a szekus mérce más... védeni kell a többi patkányt, ugye? Már nem mossátok tisztára B.F.Attilát! - Attila! Ha olvasod! Ezt a Szilárd elleni lejáratást, mint a saját mocskaidról való figyelemelterelést már nem mosod le magadról! És az, hogy álnéven te is írtál a másik cikknél magadat dícsérve, az mutatja csak igazán, mekkora patkány vagy!
211.
igen
2011.02.25., péntek [12:51]
Kedves lindareka, Ön szintén normális, igaz-e? Köszönöm.
210.
lindareka
2011.02.25., péntek [12:43]
Igen, igen, azt kéne észrevenni már, hogy amit Szilárd fekáliának nevez, az megállja a helyét, tehát igaz, ami meg a fekáliát dobálók száján jön ki, az nem igaz. Azért fekália.
Nem mindenki besugó, de aki a besugót védi egyenértékű azzal, aki ugyan nem tartja a tyúkot levegő és napfény nélkül , amíg hustoronnyá válik, de azért szívesen leszopogatja a combjáról a húst. Tehát ezzel hozzájárul a tyúk kínzásához. Csak aki vak és süket, az nem látja az összefüggéseket és az nem képes megkülönböztetni.
Ilyesmi eltompult ítélőképességnél fordul elő és gerinctelen magatartásnál.
S ezt cáfolhatják míg a világ, mert attól igaz marad.
209.
igen
2011.02.25., péntek [12:38]
Na haggyá már ezekkel a gyepreszülős fogásokkal.
208.
szudoku
2011.02.25., péntek [12:34]
igen, igen,
felismertelek már régebb, már annyira átlátszó, ez a merev és túljátszott bűvész stílusod.
Tőlem bármilyen néven jelentkezhetsz mindig fel foglak ismerni te kétbalekezes szekus, BFA kolléga, de úgy néz ki az újabban hozzászólók is átlátnak már rajtad.
207.
igen
2011.02.25., péntek [12:01]
@D.Gábor

Akkor Ön nem tud olvasni. Vagy nem akar.
D.Gábor - mindenki nem besúgó, aki a néphülyítő asztromókust helyrerakja.
.
206.
D.Gábor
2011.02.25., péntek [11:39]
Valaki összeszámolhatná hány üzenet szól arról, hogy Kozma Szilárd felesége hogy szült, hogy vett kekszet, Kozma Szilárd hol borozott, hogy éhség sztrájkolt... és adózik és hasonlók! És ezeket nem Kozma Szilárd írta magáról, hogy itt mind szerepeljen, mint a bolond! Hanem valami ideszabadult szekus banda próbálja ilyen ócska kikezdésekkel hiteltelenné tenni, meg beszámíthatatlanná, hátha megvédhetik a Balázs F. Attila jóhírét, amit még ő maga álnéven dícsér a másik cikk alatt. Ha Kozma Szilárd elmebajos, még akkor se hiszem, hogy nem igaz minden, amit leírt és elmondott a szekuról, meg Balázs. F.ről! Mert túl nagy itten a felhajtás, meg az elterelés. De különben meg pont a nagypofájú elterelők csináltak itt diliházat, nem Kozma Szilárd.
205.
D.Gábor
2011.02.25., péntek [11:29]
És ez mi alól menti fel Balázs F. Attilát? Hagyjuk már ezt az se keze, se lába elterelést a témáról, a hülye is látja, miben mesterkedtek. Nem únalmas?
204.
igen
2011.02.25., péntek [10:46]
Hát igen.
Valaki azért összeszámolhatná (suduku), hogy Kozma Szilárd hányszor használja a fekália, a fekália, a fekália szót, meg a szenny, meg a genny, meg a rothad, meg a szemét, meg a rombolás, meg a gengszter, meg a diverzáns, meg az obskurus, meg a gonosz, meg a gazember, meg az aljas szavakat és hányszor fenyeget valami későbbi sorcsapásokkal. Minden csupa emberszeretet nála. A feltételezett besúgója előbb asszisztens majd diploma nélküli agglegény tanár de később mégis főiskolai éveit említi.
Isten irgalmazz azoknak, akiknek KSZ sorsképletet fest!
203.
Kozma Szilárd
2011.02.25., péntek [10:14]
Kedves Anonimusz! A hányinger fogalmon kívül, minden szavaddal és javaslatoddal egyetértek. Sőt: Szerintem az lenne a legjobb, ha el lehetne érni itt is azt, amit én elértem az astrologos-on, hogy mindenki a becsületes nevével (Nem nic-kel, nem álnévvel tehát) iktathassa be magát (regisztráljon...) és a hozzászólásokban is, lehetőleg azzal szerepeljen. Máskülönben útszéli mocskolás az egész, nem is szennylap, hanem nyilvános lelki és szellemi szemetelés, rothasztás és tudat-rombolás.És azok számára a legkárosabb, az amit a Balázs F. Attila védelmében folyik, akik a figyelem-elterelő fekáliát "szülik" és arra alapozva, lihegve igyekeznek bemocskolni engem, sőt, látom, már a páromat is, értelmes és tárgy-hű érvelés helyett. És fröcskölik a szennyet folytonosan, nagy vidáman és ártatlanul, nem tudván, hogy ez az egész rájuk, vagyis a sorsukra, teljesen felismerhetetlen formába valamikor vissza hárul. - Hát ezért tényleg nem érdemes fórumot tartani!
202.
anonimusz
2011.02.25., péntek [09:15]
Javasolom a Székelyhon szerkesztőinek, hogy változtassanak a beírási lehetőségen! Kelljen beregisztrálni, eredeti vagy akár nicknévvel, egy IP címről ne lehessen 100-szor regisztrálni! Jelen módon nem érdemes hozzászólni semmihez sem, főképp saját neveddel, mert bárki kapja magát és a te nevedben bármit leír ide, ami szépen meg is jelenik. Szennylap ez az egész fórum!!!! Hányingerem van már tőle!
Az én nevemben is már másvalaki többször hozzászólt a témához, ezért már nem is használom a nickemet sem... SZENNYLAP!!!!!!!!!!!!, még egyszer leírtam, Réday Attila!
201.
Lindareka
2011.02.24., csütörtök [23:50]
Végiggolvasva az irományokat az t kell látnom, hogy sajnos, a székely/magyar ember mennyire gerinctelenné tud válni.. Ha ide jut el, ide süllyed le, hogy ahelyett, hogy egyenesen felvállalná vétkeit, hibáit, kitalál mindenféle , cikornyás támadási lehetőséget, csakhogy nehogy az igazat kellejn mondja. Álnéven irogatva összemosva a szezont a fazonnal, vihorászik, görcsösen próbál oda nem illő kapaszkodókba majom módjára összefüggéstelen szavakkal támadni.Közben , ilyen esetekben az is kiderül, hogy ki a gyenge elméjű: aki egyszerűen kér valamit és tárgyilagosan is , következetesen, bizonyítékokkal alátámasztva kérdez és kér valamit, vagy aki csak támad, védelmezve valami fantazmagórikus , hamis valóságot. Ami nem létezik. Se a múltban , se most.
Egyáltalán nem lehet Kozma Szilárdot őrültnek vagy elmebajosnak vagy asztromukinak nevezni. Amikor ez a valóság, akkor az ember nem gondoz és nevel 3 gyermeket, nem segít embereknek asztrológusi , metafizkusi tudásával úgy, hogy az embernek ezektől az útmutatásoktól helyreáll az élete és egészsége,. Ha dilinyós az ember, akkor nem adnak a kezébe hivatalos okmányokat, nem állnak vele szóba hivatalos helyeken.
Aki ezeket nem látja, azt már lehet kezdődő elmebajosnak beállítani. Még akkor is, ha emiatt nem kerül elmeosztályra, hanem „mindössze” össze-vissza galagyol és vagánykodik és nyüzsög és kommentál. Pl mások nevében és mások által tapasztaltakkal. Mint ahogy említésre kerül, hogy valaki szélhámosnak titulálja Szilárdot, hogy szélhámos asztrológus, mert az ismerősétől ezt hallotta. Micsoda helytálló érv ez, hasra kell tőle esni. Miért nem a saját tapasztalatáról beszél???? Miért nem öli idejét és energiáját inkább abba, hogy az igazság mindig igazság legyen és ne áligazság?Jól mondja Hamvas Béla:” Az igazságot támadhatod, senki oda se figyel. De mihelyt hazugságaikhoz nyúlsz, észbontó lármát csapnak”.
Na , tessék megnézni: tisztán látszik ezen a fórumon, ki beszél kiegyensúlyozottan és ki karicsál össze-vissza.
Mert garantálom, hogy ha kigyógyulna feltűnési mániájából, egészségesebb lenne, mint így, hogy ennek a szerencsétlen meghatározottságának rabjaiként kell élnie. Akkor nem győzne hálálkodni a sorsnak, hogy találkozott a metafizikával és a normálisan művelt asztrológiával a Kozma Szilárd személyén keresztül, ez esetben. Próbálja ki valaki, aztán beszéljen. A saját nevében , emberségesen, gerincesen!
Tisztán látszik, hogy Szilárd se nem támad, se nem védekezik. Egyszerűen elmondja ami van, amit tud és azt kéri, hogy derüljön ki az egész igazság, mert neki erre van szüksége.
És még most is, ennyi év után, az látszik, hogy ahelyett, hogy magyarként a magyart segítve és főleg székely a székelyt, akik alaptermészetéből fakadóan az igazságot szeretik védeni, még most is, szembeköpik azt. Tisztelet a kivételnek, annak az oldalnak, aki ezt kitartóan keresi és nem hagyja el az igazságot, még ha úgy is néz ki, hogy szélhámos személyek alakjában , szégyentelen személytelenséggel mintha nem látszana . De csak az avatatlan szem nem látja. Aki tudja, hogy az ember magatartása megfogalmazásából is látszik, rögtön szemet szúr, ki a hazug: aki álnéven össze-vissza fröcsköli a szavakat , bebújik mások neve alá, mint a féreg, vagy kiáll és értelmesen érvel. Ha van mivel. S ha nincs, befogja a száját.
Csak azokból lesznek besúgok, akik erre belsőleg is erősen hajlamosak. Kozma Szilárd miért nem lett az? Miért került a másik oldalra vajon? Véletlenek nincsenek. Mindenki saját maga miatt lesz azzá, ami, amint felnőtté válik. Metafizikusok tudják ezt. Aki meg ebbe járatlan, az csak óvatosan fogalmazzon!!
Kb 6 éve ismerem szilárdot. Járt nálunk látogatóba, személyesen is beszélgettem vele. Elkészítette a horoszkópomat és hozzásegített, hogy rendbe tegyem az életemet, hogy sok év után gyönyörű kislánynak adhattam életet! Mindenféle kórházi beavatkozások nélkül. Természetesen, szabadon.
Személyesen tanúsíthatom tehát, hogy abszolut semmi baj nincs sem az elméjével, sem a megbízhatóságával. És abszolut egyetértek vele, hogy amíg az ember önáltatásban és hazugságban él, addig nem lehet egészséges.
S akinek a semmivel ér fel egy ilyesmi,egy embernek a hozzásegítése a gyermekáldáshoz, az milyen magyar, milyen Ember ? Milyen magyar az, aki nem látja át, hogy ez mekkora kaliberű és mennyire pozitív segítség. Milyen ember az, akinek a semmivel ér fel , hogy tájékozott legyen egy új (magyar) ember megszületése felől, és hogy a kis magyar gyermek magyar anyanyelvén tanulhasson??
Hogy lehet csaló, szélhámos egy olyan ember, aki azért tart éhségsztrájkot, hogy magyarok megmaradhassanak magyarnak, hogy a magyar nemzet szaporodjon és egészséges lehessen???
Nagyfokú vakság kell ide, és nagy gyávaság, hogy ez ne legyen magától értetődő!! Hát normális ember az, aki beleköt és bojkottálja és kifordítja Kozma Szilárdnak a törekvését aziránt, hogy ne kelljen a kisgyermeknek románul tanulnia???
Szégyelljék magukat „uraim”, akik csak ennyire tudnak magyar emberek lenni! Jaj, a hazának is, ilyen nemzők miatt!!
Isten óvja a Magyart!!
200.
tégla
2011.02.24., csütörtök [23:44]
ez egy kémregény
199.
Kozma Szilárd
2011.02.24., csütörtök [23:15]
Ez is diverziós hazugság, ne higgyen senki e leszerepelt politikai gengszternek. Ha kiváncsiak arra, hogy mekkorát hazudott most is, kérem elfáradni az astrologos c. portálomra, vagy a nevem alatt futó ro és hu végződésű honlapjaimra. Ha nem megy, kérem beírni a googleba a kozma szilárd nevet és máris bő választékban válogathatnak a honlapokban és az anyagokban egyaránt.
Ami téged és a leleplezéseidet illet, füst-gengszterem....- Ha tényleg elküldöd majd az ismerősödet, azt fogja tapasztalni, hogy tárt karokkal várjuk, mivel székelyföldi horoszkóprendelő nálunk egy fél évben, ha egyszer jelentkezik, az már rekord. Ez alapján, az egéreszeddel is felfoghatod, hogy azonnal fogjuk tudni azt, hogy mi szél hozta, és ezért nem is a számítógép elé ültetjük le mindjárt, hanem előbb bevezetjük az ágyakkal, íróasztalokkal, valamint a ruhaszekrényekbe nem férő ruhákkal és az iskolás holmikkal zsúfolt gyermekszobába. Innen betekintést teszünk lehetővé számára a szobákban – konyhában már nem férő, de szükséges dolgokkal pakolt balkonra is, majd a konyhába vezéreljük, ahol döbbenten fogja tapasztalni, hogy nem létezik kamra. Ezt ugyanis, a végébe nyomott beépített szekrénnyel együtt megszűntettem annak érdekében, hogy amennyiben akarunk, egyszerre is le tudjunk ülni enni az asztalhoz. Azelőtt ugyanis csak két ember fért el az asztal mellett a konyhában, de hát már csak Medárda érkezése után is hárman lettünk.

Semmi gond, ha nincs kamra, ott a hűtőszekrény, gondolja a modern ember. Igen de hol? Hát ott kérem a negyvenöt éves gázkályha és a mosogató kagyló között az a szürke kicsi szekrény-féle, ami magasságra azokkal egyforma szinten van és rajta áll a kenyérpirító. A tavaly sikerült haza hoznunk, ismerősi közvetítéssel, egy roncs-hűtőket is javítgató székely ezermester istállójából. És akkor jön az én szobám, ahol majd a detektív ismerőödnek a sorsképletét értelmezem, amelyben a két személyes ágyunk elfoglalja a szoba kétharmadát. Beeezony... – Mert tévedés ne essék, nálunk a gyermekszoba a nagyobb szoba, a hol szegény viola is alszik, mivel rettenetesen horkolok éjszakánként, és a kicsike az enyém. És ha ennek a nagy luxusnak a látványától még tud racionálisan gondolkozni, akkor – némi számítógépes hókuszpókuszozás után ugye - végre megjelenítjük a képernyőn, a sorsképletét. És itt tényleg lel lepleződik majd minden, ahogy te Valakiként azt megjósoltad.

Többek között az is, hogy miért lett egy ilyen sötét lelkű személy ismerős, aki azt képzeli, hogy a 12O eurós rendeléseket csak úgy a könyökömön rázom ki néhány órás hazudozás eredményeként és átlagban nem egy – egy hétig dolgozom egy ilyennel, amikor kapok ilyen rendelést havonta egyszer, vagy kétszer. (Persze, az olcsóbb fajta horoszkóp-rendelésekből sem érkezik több, de úgy is mindig van amin dolgozzak, nem kell azt búsulni, hiszen három gyermek van a gondozásomban egyrészt, másrészt, ahhoz, hogy azokhoz a külföldi rendelésekhez jussak, amelyekről te azt állítod, hogy szélhámos szövegkotyvalékok, kemény elmélet-írói tevékenységet végzek, ahhoz, hogy a nagyon igényes külföldi rendelők láthassák: nálam esetleg még érdemesebb sorsprogram-értelmezést rendelni, mint a Budapestieknél.) És persze, az is kiderül majd az ismerősöd képletéből, hogy miként lehet egy ilyen sötét lelkű fazontól, mint amilyen te vagy, megszabadulni. Várjuk szeretettel tehát.
198.
valakivalaki
2011.02.24., csütörtök [21:13]
"... a gyűlölet s a lelki szenny, anyagi veszteséggel is jár ..." - irod.
Hát akkor te elveszett ember vagy, kókler!
Ömlik a szenny az irgományaidból.
197.
Kozma Szilárd
2011.02.24., csütörtök [21:12]
Hibaigazítás: ... ha kétségbeesetten fetrengsz a tehetetlenséged....
196.
Kozma Szilárd
2011.02.24., csütörtök [21:07]
Valaki-senkinek: Na, ez már óvodás színvonal Füstgengszter. Ekkora fájdalommal járt a méregfog kihúzás? Ideje volt ennek lelkem, mert szuvasan - már alig állt a helyén, és most már csak a gennyes vér lüktet ki időnként belőle. Mármint a gonosz lelkedből és az embertelen emberi öntudatodból, De nem sokáig teszed ezt sem, mivel a megbízóid látják jól, hogy vagy rossz lóra tettek, vagy te fertőződtél be a kellettnél jobban és holnap reggeltől ki leszel rúgva. Új, értelmesebb, nyitottabb és emberibb világ van készülőben fószer, amelyben a gyűlölet s a lelki szenny, anyagi veszteséggel is jár, nem jutott el az agyadig még úgy-e? Majd gondolj rám, ha tehetetlenül fetrengsz a tehetetlenséged romján és nem tudod, hogy merre tovább....
195.
valakivalaki
2011.02.24., csütörtök [19:44]
Marcellina - ez az esti mese?
194.
marcella
2011.02.24., csütörtök [19:37]
Mostmár értem,miért "kocsikáztak "ki engem1977 márciúsában a securitátéra,negyedéves tanulóként egy irodalmi körről!!!....Ennek az emléke azóta sem halványúlt el ! Borzalmas napok voltak,ártatlanul meghúrcoltak,s ennek hatása volt sajnos egész további életemre ......
193.
valakivalaki
2011.02.24., csütörtök [19:30]
Ismerősöm sorsképelemzést vagy mittoménmit kért KSz-től de azt mondja képtelenségek és ökörségek vannak benne. Visszakaphatja-e a pénzét, ha rá semmi nem talál, amit KSz írt?
KSz és Párja hogy áll a százeurók utáni adóbefizetésekkel? Küldenek-e számlát az átvert kuncsafftoknak?Fizettek-é szélhámossági adót?
Hamarosan egy másik ismerősünk is próbára teszi és minden kiderül, minden kiderül...
192.
Kozma Szilárd
2011.02.24., csütörtök [18:59]
Hogy milyen eredményes lett volna az obskúrus politikai árnyák-erőknek az, ha ennek a füstös gazembernek sikerül engem hitelteleníteni azzal a fortélyos hazugságával, hogy a közhiedelemmel ellentétben, én az éhségsztrájkom alatt vígan éltem, hiszen tulajdonképpen gyümölcsöket zabáltam. Ehhez képest a Piros György doktor barátom jóindulatú figyelmeztetése, az ő hibáján kívül sajnos, elkésett, mert egyrészt foglalt lévén, nem tudott hamarabb eljutni hozzám, másrészt a szőlő beszerzésével is gond volt, mivel én tudtam akkor már elmenni vásárolni, de hát az hogy is nézett volna ki. - Így is elég rosszindulatú feltételezést kellett lenyelnem. Amint tehát végre szopogatni kezdtem a szőlőlevet, kiderült, hogy a 1O napig csak kászoni vízen tartott gyomrom nem bírja, és hasmenésem lett tőle. Igazából azért is kellett a kórházba beutalni és időnként perfúzíózni, majd a kettőt alternálni.
Egyébként, aki még mindig hajlik arra, hogy e diverzáns gazembereknek szavának, illetve a széles körű következményekkel számolni egyelőre képtelen fiatal fórumozók által ártatlanul eregetett rosszindulatú, de "frappáns" szellemeskedéseiknek higgyen, van egy javaslatom. Markó Béla nem egyedül keresett meg akkor, hanem egy kis csapattal, amelynek a tagjai között egy kis filmező géppel rendelkező kamerás is akadt, és Béla azt mondta, hogy ezzel semmi propaganda céljuk nincs, engedjem meg, hogy a fiú filmezzen, mintha itt sem lenne, garantálja, hogy ez a film az RMDSz arhivumában marad és csak egy szigorú belső kör tagjai nézhetik majd meg. - Ha ez igaz, ki lehet kérni Kelemen Hunortól, vagy a még aktivan maradt Markó Bélától a filmet és bárki meggyőződhet, hogy az itt különböző fedőnekvek alatt - még az én nevem alatt is! - gyalázkodó Füstgengszternek mennyire igaza van: milyen jól nézek ki a filmen 13 nap koplalás után.
Az éhségsztrájk lelki és szellemi állapota ugyanis teljesen eltér a spirituális célú és alapú böjttől, ami nem csak azért viselhető el könnyebben, mert nem ennyire drasztikus, mint ahogyan én tudatlanul neki fogtam először, hanem azért elsősorban, mert teljesen más céllal és ezért lelki - szellemi állapotból indul. Az éhségsztrájkot elkeseredésből és egy fajta lázadásból vállalja az ember és politikai külső következményeket vár el tőle, amelyeknek az elérési lehetőségének a vágya és gondolata olyan feszültségben tartja, amely káros az egészségére és gyengíti a testi erejét, és éppen azért, mert nem i tudja, hogy amennyiben ez nem teljesül, egyáltalán abba hagyja-e a böjtöt, tehát a megsemmisülés képzete is ott lebeg a tudattalan érzés-és képzeletvilágban, miközben a böjtöt elsősorban azzal a tudattal végzi az ember, hogy egy, három, öt, hét, stb. nap után előre tervezetten és ezért egészen biztosan abba hagyja. Itt tehát a romboló erejű halál-képzeteknek helye nincs egyáltalán, sőt, általában egyfajta egészségesedési, tehát életerő-nyerési céllal végzik, az éhségsztrájkkal homlokegyenest ellentétes szellemi és lelki állapotban. Ki van zárva az, hogy a kettőt egyben illetve egyformán lehessen végezni, hiszen ha böjtöl az ember, azt nincs amiért másoknak bejelentse, hiszen egyedül magáért teszi és semmiféle külső negatív visszahatással, vagy időbeni negatív következménnyel nem kell számolnia, miközben az éhségsztrájk esetében igen is kell. A második éhségsztrájkom alatt pl., amit egy héttel az első abbahagyása után vállaltam, a korábbi sztrájk miatti fogyástól és kálcium-hiánytól úgy - annyira fájdalmasan is tehát! - begyulladt egy zápfogam, hogy nem lehetett megmenteni és ki kellett húzni, a sztrájk végén viszont, az immunrendszer erős legyengülése miatt rettenetesen fájó-viszkető örvsömört kaptam. Nem hencegni akartam ezekkel az egyesek szemében amúgy is hülyeség számába menő dolgaimmal, de nagyon nem szeretném azt, ha valaki is hitelt adna az ilyen füst-gengszteres hiteltelenítési, de legalább is el lehetetlenítési akcióknak, ha már ennyire nem képesek egyesek uralkodni azon vágyuk felett, hogy a fedőneveik alatt szabadon gonoszkodhatnak mások kárára és most éppen engem rágalmazhatnak "szabadon". (Nem mondom, nagyon élvezetes lehet...).
191.
Kozma Szilárd
2011.02.24., csütörtök [17:49]
Amennyiben, a fülébe jutna ez a sajnálatos tévedés, annak az egészségi asszisztensnek, aki a Neptunnál kiadott könyvem borító lapján szereplő "Szoptatás" c. fényképet készítette, ezúton mély é őszinte bocsánatot kérek tőle! Kérem, tehát barátom, hogy próbáld megérteni ezt a furcsa és nehéz helyzetet, amibe a Balász F. Attila szekus-besúgói és lehetséges jelenbeni ügynöki szerepköre felől a figyelmet elhárítani szándékozó, SRI-s magyar nyelvű ügynökei és besúgói szorítottak, és arra kérlek, ha találkozunk az utcán, lehetőleg fogadd még a köszönésem. Hidd, el hogy teljesen tisztában vagyok azzal, hogy e gyanúsítással, mennyire megbántottalak, és messze áll tőle, hogy mint ezek a diverzánsok és a céljuk magvalósításába akaratlanul besegítő nyegle fiatal-fórumozok, ártatlan embereket sértegessek. Még egyszer kérem tehát, ha van hozza elég lelkierőd és empátiakészséget. Bocsáss meg. És köszönöm, az akkori munkádat, amiért, végül is, nem kaptad meg a téged illető fizetséget. Szilárd
190.
Kozma Szilárd
2011.02.24., csütörtök [17:35]
Hogy is van az, KSz anti-fun ismerősöm, hogyan is találkoztál te „ezzel a kóklerrel”?
Tanári képzettség nélküli nyelv-tanárként nemde?
Közügyekben itt-ott fel – fel szólalgató, talán még az RMDSZ tagjaként is, egyértelműen a SRI-nek dolgozó tipikusan spicli – ábrázatú spiclije!
Hogy honnan tudom, annyira biztosan, hogy te vagy az én füstölőm, és hogy a SRI-nek dolgozol, kis tanári diploma nélkül tanárkodó agglegényem?
Onnan, hogy lebuktattad magad, az által, hogy a Palermóra terelted a figyelmemet, és mivel annak a teraszán az életben csak háromszor tartózkodtam, egészen világosan emlékszem, hogy ki jött oda hozzám, és váltott velem pár szót, amikor a szokásomtól abszolút eltérően, egyedül ott vártam valakire.
És, hogy miért vagyok abban biztos, hogy SRI-s besúgó, vagy egyenesen e szervezet fedő – foglakozású tisztje? Erre mindenki rá jöhet, ha összeveti az itteni, valóság-alap nélküli vádaskodásaidat és jellemzéseidet azzal, amit akkor mondtál, amikor az éhségsztrájkom alatt megkerestél, és ami valahogy így szólt:
„ - Te egy értékes tagja vagy a magyar közösségnek és rád, a te egészségedre, szüksége van később is a csíki magyarságnak, LÉGY SZÍVES NE ROMBOLD TOVÁBB AZ EGÉSZSÉGEDET, tehát hagyd abba ezt az éhségsztrájkot, most már nagyin sokan felfigyeltek arra, hogy mit akarsz kifejezni ezzel, és a többiek érdekében én is megígérem neked, hogy mindent meg fogunk tenni azért, hogy a magyar iskolák és egyetemes nem, hogy ne szűnjenek meg, de további iskolák és egyetemek létesüljenek. Hogy a magyar gyerekek továbbra is magyarul tanulhassanak és megfelelő diplomákat kaphassanak, nem csak óvodás és elemista szinten, hanem középiskolás és egyetemi szinteken is. Stb.”

De nem csak azért egyértelmű, hogy a SRI küldött akkor oda, mert az akkori szöveged szöges ellentétben áll, az itt kifejtett mocskaiddal, hanem azért is, mert, már akkor is, amikor előadtad, gyanús volt nekem az, hogy előttem teljesen ismeretlenül oda állítasz, és mint régi jó barátom, egyenesen tegezve, el kezdesz dicsérgetni, majd azt kérni tőlem, hogy hagyjam abba a sztrájkolást. Azt is mondtam akkor, hogy majd gondolkozom ezen a dolgon, de hát annyi gondolkozási képességre futotta még tőlem a 12 napi éhezés után, hogy nem hagytam abba, mindaddig, amíg el jött hozzám Markó Béla is, szintén mint barát és akinek az akkori közszerepléseivel szemben voltak ugyan már akkor is, bizonyos részleti fenntartásaim, de akiben ettől függetlenül akkor még meg bíztam. És amikor ő ugyanazt mondta, hogy nem az RMDSZ elnökeként, hanem régi barátomként vállalja azt, hogy mindazért, amiért sztrájkolok, az addiginál nagyobb mértékben és nagyobb politikai akarattal, erőbedobással, oda figyeléssel, stb. fognak dolgozni (Egy, ilyenkor, gondolom, szokványos, de nagyon etikus rövid vita is lezajlott közöttünk, mint olyan régi fél-barátok között – Béla valahányszor Csíkszeredában járt az Igaz Szó szerkesztőjeként, illetve a Tamási kör vendégeként, mindig a lakásomon is megkeresett, miután a volt osztályfőnökömnél, Éltető József egykori szerkesztő-társánál találkoztunk valamikor a 7O-e évek vége felé. – akik, idő és politikai helyzet multával, egy azon táboron belül, két különböző táborba kerültek. Az ő tábora közismert, én viszont az akkoriban, Tőkés László - Szőcs Géza által képviselt úgymond jobb oldali erdélyi magyar magatartással szimpatizáltam, annak ellenére, hogy a közélettől már korábban enyhén távolodni kezdtem.). Persze, hogy hittem Markó Bélának, és persze, hogy másnap abba hagytam a sztrájkot. És persze, hogy a „megismerkedésünk” körülményét, nem tartottam fontos észben tartani, illetve a megjelenésed körülményének a részleteit elfelejtettem. De, ahogy a délutáni fürdésem közben, a Palermó-teraszi találkozón kezdett rágódni az agyam, egyből bejöttél a képbe, és persze, nem csak a palermó - teraszi képbe. Sőt, még az olyan részletekre is fény derült bennem, hogy miért is jellemzel engem büdösnek, te nacionalista hatalom seggnyaló, aljas gazember! Hiszen alig tudtam az ürítési dolgaimat rendezni, amikor látogatási időn kívül, senki által nem kísérve, vagy vezetve, egyszer csak a szobámba toppantál és előadtad a ravasz, sztrájkról lebeszélő szövegedet.

És azt képzelvén, hogy tényleg olyan hülye vagyok, mint amilyennek beállítasz és nem fogok rá jönni, hogy kicsoda vagy igazából, már ezeket a diverziós gazemberségeket is megengeded magadnak, az én nevemben leírni, annak érdekében, hogy eltereld a figyelmet a kollégádról, Balázs F. Attiláról:

Ez a Kozma Sz, még mindig szabadon van? Az ilyeneket nem szokták jobb helyeken rács mögé zárni és azon módulag benyugtatózni? Félő, hogy még kárt tesz valakiben...
Ha látjátok az úton, meneküljetek! Már a tekintetén is látszik, hogy meg van lökve!

Persze, ezzel kissé átlőttél a célon, mert ezzel a csellel, nem tudtad rám kenni a korábbi álnévcserélgetéseidet és nem tudtál komolytalanná tenni, azzal, hogy azt a táv-képzetet kelthesd, miszerint én vagyok az, aki az álnevekkel diverziózik a fórumon. Azt viszont elérted, hogy leleplezted magad, hiszen, az én szekus-dossziémban nem szerepelhetsz, mivel valóban: a korábbiakban mi nem ismertük egymást. Elmondhatom tehát, hogy akaratomon kívül, lelepleztem még egy besúgót. Az már részlet kérdés, és nem rám tartozik, hogy a diktatúrában is besúgtál-e a szekunak, vagy csak most kezdted a rendszerváltás után. Remélem, az ismerőseid nagyon hamar megkérdezik egyenesen tőled, aki azzal dicsekedtél az utolsó könyvesbolti találkozásunk alkalmával, hogy téged is be akartak szervezni egyetemista korodban, de nem tudtak. Persze, én a részletekre nem voltam kíváncsi, mert éreztem azt, hogy valamiért hiteltelen a dumád, mivel igen nagy ellenálló-hősnek állítottad be magad, és világos, hogy a hősködőket törték meg, vagy „intéztek el” a leghamarabb, még akkor is, amikor én fiatal voltam, nem hogy a te ifjúságod idején.
189.
szudoku
2011.02.24., csütörtök [15:04]
Te csak ne küldözgesd sehová KSzilárdot, mert nem vele van a baj.:), hanem a te gonoszságoddal.
Engem is ezzel az elmeosztályra való küldözgetéssel akartál eltávolítani attól, hogy a besugókkal foglalkozzam.Tulajdonképpen nem is sírhatok, mert én voltam kíváncsi, igaz inkább elméletben. A gyakorlatban sokkal undorítóbb vagy mind gondoltam.
188.
Joó Violetta
2011.02.24., csütörtök [15:01]
"Ez a Kozma Sz, még mindig szabadon van? Az ilyeneket nem szokták jobb helyeken rács mögé zárni és azon módulag benyugtatózni? Félő, hogy még kárt tesz valakiben...
Ha látjátok az úton, meneküljetek! Már a tekintetén is látszik, hogy meg van lökve!"

Jobb helyeken? Hahaha... "Jobb" rendszerekben, esetleg? Mint pl. a diktatúra volt...? Igen, akkor sok "veszélyes" embert "benyugtatóztak", biztos, aki nem akart besúgó lenni... vagy csak nem akart Nyaunyeszkó-verseket írni... Ma már szerencsére ez nem számít "közveszélyes" tulajdonságnak... - Erdélyben besúgó-leplező magyarok járnak kelnek szabadlábon, meneküljüüünk! :DDD
187.
Kozma Szilárd
2011.02.24., csütörtök [14:40]
Ez a Kozma Sz, még mindig szabadon van? Az ilyeneket nem szokták jobb helyeken rács mögé zárni és azon módulag benyugtatózni? Félő, hogy még kárt tesz valakiben...
Ha látjátok az úton, meneküljetek! Már a tekintetén is látszik, hogy meg van lökve!
186.
Kozma Szilárd
2011.02.24., csütörtök [14:38]
Hibajavítás: Ahhoz, hogy milyen ember voltam, vagy nem voltam én az ezredforduló idején?
185.
Kozma Szilárd
2011.02.24., csütörtök [14:33]
Kérlek szépen, hagyjátok, ezt a fedőnevek miatti civakodást. Hahota, vagy Funing, Közeli ismerősöm, vagy akik vagytok még a Balázsef besúgói táborából, csak annyit kérek még - Méltányolva, hogy elég kimerítően igyekeztem a kérdéseitekre válaszolni -, hogy az, aki hajlandó közületek emberi módon, ép és értelmes mondatokban írni, a néhány szavas fölényeskedő-rágalmazó axiómagyártás helyett, nos, ha létezne esetleg ilyen személy köztetek, nagyon szépen és alázattal kérem, hogy magyarázza el azt, HOGY MI KÖZE VOLNA, MILYEN KÖZE LEHETNE, MÉG AKKOR IS, HA IGAZ LEHETNE, AHHOZ, hogy én állítólag erőszakkal vettem rá a feleségemet az otthonszülésre 1998-ban és a 2OOO-es(!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!) években,

ahhoz, HOGY BALÁZS F. ATTILA - AKI ÚGY-E OLYAN MEGHATÓAN SZÉPEKET ÍR SAJÁT MAGÁRÓL A WIKIPÉDIÁBAN (Lám csak, én a szerénytelen, önhitt, stb., aki a Magyar írószövetség tagja vagyok, 1992-töl és hét könyvem jelent meg eddig és ha minden jól megy a nagy-regényem második könyve is megjelenik az idén, erre még nem is gondoltam...) és aki olyan fontos ember mind a Szlovákiai Magyar Irodalomban, mind az erdélyiben, tehát komoly közéleti szerepkörben mozog hozzám viszonyítva - KÖZÖNSÉGESEN IS OLYAN BESÚGÓ VOLT PONTOSAN HÚSZ(!!!!!!!!!!!!!!!!!!!) ÉVVEL KORÁBBAN, AKI IGEN FONTOS (És ha hiszitek, ha nem, egyáltalán nem magamra gondoltam!) akkori magyar értelmiségit és művészt és gondolkozót köpött be folyamatosan ??????????????

Mi köze van az Attila besúgói tevékenységének 1978 és 1999 között, a volt feleségemnek az állítólagos otthon szülésre való kényszerítéséhez 1998 és 2OO5 között?

Könyörögve kérlek, hogy magyarázzátok el végre ezt nekem nagyokosaim!

És egyáltalán....

Sőt, hogy mi köze van az Attila kulturális és értelmiségi besúgásainak és ügynöki jelentéseinek meg ahhoz is, ha esetleg én is, csakugyan puszi pajtáskodtam volna, amint egyébként puszi pajtáskodtak vele az akkor még élő és a a ma is élő erdélyi magyar írók jelentősebbejei közül sokan, Csibi Istvánnal, és pénzt kaptam volna tőle???? (Gyengébbek kedvéért, mielőtt valaki újból megcsúsztatná ezt a mondatomat, mint alantabb "purparle" : A VOLNA AZT JELENTI, HOGY NINCS! Azt TEHÁT, HOGY NEM KAPTAM, a SZÉGYENLETESEN KEVÉS, 8OO lejes könyvhonoráriumon kívül, csak külsős újságírói honoráriumot.)

Mi közük van tehát a balázsfa besúgásainak hozzám, azon kívül, hogy besúgott? Netalán azt szeretnétek-e ezzel érzékeltetni, főként Te, jó és közeli Ismerősöm, hogy jól tette? Értem nem volt kár, mi? Ezt akarod-e állítani azzal a hajmeresztő hazudozásoddal, hogy én agyongyötröm a gyermekeimet (Bizonyára azért választottak engem az anyjuk helyett... -És egyáltalán, hogy merészeled? Álltál-e szóba velük te, te minősíthetetlenül alávaló gengszter?)? Hogy mennyire nem vagyok eszemnél, stb.? Azt jelenti-e tehát ez a lázas kákán-csomót keresés?

Merthogy máskülönben semmilyen logikus értelmet nem tudok felfedezni aközött, hogy Balázs F. Attila besúgott minket, ahhoz, hogy én milyen az ezredforduló idején!
184.
Haha
2011.02.24., csütörtök [14:04]
Nem vagyok se fun, se tájfun.
183.
Joó Violetta
2011.02.24., csütörtök [14:01]
Kedves Haha!
Mi tagadás, valóban te kevered és kavarod itt a dolgokat. Mert pl. nem értem, hogy jön a Balázs F. Attila besúgói múltjához a Szilárd volt feleségének otthonszülése? Mi a franc köze van ennek Balázs F. Attilához??
Különben nem titok, hogy Emőkének hogyan zajlottak le a szülései, erről más fórumon és weboldalon bőségesen lehet olvasni, Emőke által megfogalmazottan. De ide, hogy jön ez az egész? Erről is jelentett Balázs F. Attila? Az nagyon érdekes lenne, mert Szilárd és Emőke első közös gyermeke, Medárda 1998 nyarán született. Ebből az időkből Szilárd nem olvasott jelentést az életéről, esetleg Ön, kedves Haha tud ilyen dokumentumokról?
182.
szudoku
2011.02.24., csütörtök [13:43]
Ez a te dolgod, besugó diverzáns, nem az enyém.
Tőlem annak sugsz, akinek akarsz. A lényeg, te kavarod itt a kakit, hol haha, hol antifun. Ugyanaz vagy te.
181.
Haha
2011.02.24., csütörtök [13:21]
Azóta van a vicc a nick-nevekkel mióta TE megjelentél.
Ócska besúgót irsz? Hol, mit, mikor, kinek?
180.
Haha
2011.02.24., csütörtök [13:18]
Sz.,
az van irva, majdnem csak mind azokkal...
A majdnem szó azt jelenti egy rész az egészből.
179.
Kozma Szilárd
2011.02.24., csütörtök [13:11]
Egészen biztos vagyok abban, hogy ti vagytok a tiszta kezűek és fehér lelkűek, akik a besúgóról próbáljátok elterelni a figyelmet. Olyan tiszta a szándékotok és a lelkiismeretetek mint a védenceteknek, amiként azt írja a besúgói mosakodása záró mondatában. És ez természetes is, nem?
178.
szudoku
2011.02.24., csütörtök [13:10]
Azóta kezdtek cserélődni a nevek mióta te megjelentél. Én a magam ügyét elismertem már régen, de te nem, ezért vagy te hamis kártyás, ócska besugó.
177.
Kozma Szilárd
2011.02.24., csütörtök [13:07]
Mivel valójában nem értem, hogy itt ti időközben mikről vitáztok - persze, megint rólam és az én állítólagos gaztetteimről, ahelyett, hogy a besúgókkal és a besúgói státuszát már a diktatúra idején jóval meghaladó és ezen felhajtás szerint, most is funkcióban levő ügynökkel - Felvilágosított a párom, hogy a Hahota-klub vezetője (Ha ha), valahol feltette nekem a kérdést állítólag (Én azt valamiért nem láttam meg, illetve úgy emlékszem, hogy abban a mondatomban, hogy kényszer alatt nem lehet szabadon szülni, megválaszoltam) hogy kényszerítettem-e a feleségemet a kórházon kívüli szülésre. Hát ennyire felületesek vagytok? Ennyire képtelenek az elemi gondolkozásra?
- Szó sem lehet arról, hogy valaki szövődmény-mentesen szülhessen, sőt, már szülés előtt kihordási problémái lesznek, ha egy nőt terror alatt tartanak, illetve egy ilyen életveszélyes aktusnak a végrehajtására kényszerítenének - Figyeljetek jól oda ezúttal kákán is csomót kereső sár és fekália-dobálók! HOGYHA TEHÁT KÉNYSZERÍTENÉNEK!
Mertogy ilyen nincs! Nem létezik. Ha gőze nincs a metafizikáról valakinek, akkor azért, mert ilyen eszébe sem jutna, de ha jutna is, azt előbb - utóbb feljelentené a felesége, vagy annak az anyja, rokona valaki, Ha meg metafizikai ismeretekkel bír valaki, annak teljesen világos, hogy egyenesen a börtönt kockáztatja!
Hiszen egy férji nyomás alatt élő, úgymond nő terror alatt élő, vagy akárcsak egyedül az otthon szülésre is kényszerített nő, egészen biztos, hogy bele hal a szülésbe, amennyiiben azt nem orvosi felügyelet alatt és a kórházi felszerelés által biztosított intervenciós felszereltség segítségével történik meg! Látjátok milyen primitíven ostoba, gonosz és piti fajankók vagytok, miközben nagy vagányan szellemeskedtek? Olvassatok legalább bele az otthonszülésről szóló irodalomba, ha már az én, vagy a volt feleségem ide vonatkozó írásait, vagy a szintén négy gyermekét otthon megszülő asztrológus-barátnőm írásait "elvből" (Vagyis deklarált korlátoltságból!) nem akarjátok elolvasni!
Még egyszer tehát szájbarágósan. LEHETETLEN EGY KÖZVETLEN (férji) FOLYTONOS LELKI, VAGY SZELLEMI TERROR ALATT LEVŐ NŐNEK, MÉG CSAK EGÉSZSÉGES GYERMEKET KIHORDANI IS!!!!!! Nem, hogy a kórházi intervenciós műszerek és ellátottság és sebészeti beavatkozási segítség által, tehát az un. jó a kórházi körülményeken kívül, egészséges gyermeket szülni! Hiszen arról papolok minden ide vonatkozó tanulmányomban, hogy a nőnek a foganás közbeni és várandóság alatti elfojtott érzelmeinek, és félelmeinek, szorongásainak a következménye, nem csak a nehéz és szövődményekkel telt várandósága, és egészen biztos, hogy életveszélyesen szövődményes szülése,, hanem az így kihordott gyermekek testi és agyi káros elváltozása, vagy más, un. veleszületett betegségeknek a TÖBBSÉGE is. (Figyelem!, mielőtt a genetikát valaki a fejemre olvasná: azt írtam, hogy többsége, nem azt, hogy egésze!)
Na,, a többinek olvassatok utána! -
De a mi azon gyermekeink, amelyek akkor születtek, amikor Emő még nem kezdett gondolatban és képzeletben csalni engem, OLYAN SIMÁN BÚJTAK KI EMŐBŐL, hogy alig hagytak nyomokat maguk után a szülőcsatornában! - És most már Turula is - mióta nálunk van, MAKK-EGÉSZSÉGESEK. És elég volt csak annyi zavart hordani az anyai tudattalanjában, hogy képzeletben és gondolatban csalt engem és szövetkezett ellenem az anyjával, és a negyedik lányunknak máris feltekeredett a köldök zsinór a nyakára, és 13 órával a szülés előtt el ment a magzatvize (A többiek akkor születtek, amikor a magzatvíz elömlött), és 12 óra után, gyanút fogván, hogy itt valami nincs rendben és "önkényesen" véget szakítván a kíséretezését, hogy a gyermeket otthon szülje meg, "szerencsére" mentőt hívtam. Különben nagyon valószínű, hogy a köldök zsinórtól megfulladt volna!
De, hogy ennek az volt az oka, hogy engem csal lélekben, csak kilenc hónap múlva derült ki, amikor a plátói szerelme, akivel titokban levelezett, elkortyintotta magát.
- A többinek olvassatok utána, ha kíváncsiak vagytok, én itt többet most már tényleg nem magyarázkodok. Az a lényeg, hogy a nőnek a szellemi és lelki világa maximálisan tiszt kell legyen a kórházon kívüli szüléshez. Szó sem lehet tehát, hogy a mai, amúgy is stresszes élet körülmények között, bármire is kényszerített, rászorított nő egészségesen tudjon szülni egészséges gyermeket kórházon kívül.
176.
szudoku
2011.02.24., csütörtök [13:05]
Te el vagy tévedve kedveském. Engem is le akarsz járatni mi?
175.
Haha
2011.02.24., csütörtök [12:47]
Mi ez a néphülyités?
Jobban meg kell figyelni s kiderül, hogy eddig majdnem csak mind azokkal a nick-nevekkel viccelődtek, amelyek eredeti beirói KSz ellen vannak. Akkor hát ki a kavaró, melyik oldal?
174.
Haha
2011.02.24., csütörtök [12:38]
Kedves Niki!
Az otthonszülés széktájából hagyjon ki engem. Főleg ha nem akarok otthon szülni. Köszönöm.
173.
Kozma Szilárd
2011.02.24., csütörtök [12:10]
Nem foghattam mellé, mivel a Palermo teraszán életemben háromszor ültem és nap közben aztán semmi esetre sem iszom bort. Egyszer az USA-ba származott Jánosi Antal magyar szakos tanárral, régi barátommal, akivel arra járva, ott találkoztam, mivel éppen haza jött kicsengetés tájban valamelyik általa osztályfőnökölt, régi osztálya tagjainak a mit tudom én, hányadik kicsengetési találkozójára. Egyszer, amikor az egyik magyar tanárnő - barátom adott ott találkát számomra, avégből, hogy beszéljük meg a Táltos Bolond második kötetének az általa elvégzendő korrektúráját. Harmadszor, vagyis a kettő között, csakugyan azokban az időkben, amikor igen kevés volt a pénzem, sőt: éppen a Csibi kiadója által kiadott könyvemnek a megjelenése után, amikor szintén ott adott nekem találkát az egyik horoszkóp-rendelőm, annak céljából, hogy ide adja a korábbi napokban az én lakásomon történt sorsprogram-feltárásért járó honoráriumot. Ere ugyanis nagy szükségem volt, mert másnap utaztam a déli kárpátokba, ahova előadónak hívtak, és nagyon fontos volt, hogy a családot ne hagyjam pénz nélkül. Kifejezetten emlékszem tehát, hogy akkor üdítőt ittam és mérges voltam a hozzám korábban pénz nélkül felállító rendelőre, amiért hülye hűsítőkre kell pénzt kidobnom a kevés pénzünkből.
Ami a te igazi kilétedet illeti, valószínű, hogy az a másik egészségügyi asszisztens vagy, aki azóta is azért haragszol rám, mert elkészítetted a könyv borítójára a fényképet, de mivel
a kiadó elutasította azt a kérésemet, hogy neked szerzői díjat fizessen, tőlem, vékony keresetéből a négy tagú családot egyedül eltartó családfőtől, vártad el egyedülálló személy létedre, te nagy erkölcscsősz, éppen tőlem, aki mind mondtam neked, hogy nincs ahonnan adjak neked szerzői díjat a kiadó helyett, hogy "kifizesselek". - Hát ezért maradtam a begyedben, és mivel abból a horoszkópból, amit készítettem a tőlem akkor telhető kárpótlás gyanánt, Semmit nem vettél magadra a Skorpió természetedről ott leírtakból, és most ilyen jellegzetesen Skorpiói módon álltál bosszút.
Azt, hogy besúgó vagy-e tehát nem állíthatom teljes bizonyossággal, mert lehetséges, hogy mindössze a Skorpiók egyszerű bosszú vágya vezetett abban, hogy itt besározzál, de egyrészt ez ki fog majd derülni, másrészt meg köszönöm az intervenciódat,mert annak hatására jutott eszembe a másik kollégát, aki viszont, gyakran járt irodalmi körre annak idején.
Veletek ellentétben viszont, akik a saját és az egymás hazudozásaitokra, csősztatásaitokra, illetve általatok elképzelt tetteimre alapozva az erkölcsi következtetéseiteket, megpróbáltok itt besározni egy halomba, én senkit nem vádolok és senkiről nem állítok semmit, amíg teljesen meg nem bizonyosodtam - lehetőleg tárgyi bizonyítékok szintjén is - arról, hogy igazam van. És egyébként is. Asztrológusként annyi lelki "csodát" , hogy ne mondjam: szennyet - Mint pl. a tieidet is - láttam, hogy az lenne a nagy vicc, ha ilyen kicsinyes bosszúállási tetteken, mint a tied is, felháborodnék. Azért nem írom le a neved tehát egyrészt, mert, valamikor bele néztem a sorsképletedbe és ettől kezdve az asztrológusi etika kötelez, még akkor is, ha nem akartál le ülni velem a sorsproblémáid megbeszélése, kríziseid, komplexusaid feloldása érdekében, lehet éppen azért, mert úgy képzelted, hogy amennyiben ezt elfogadod, nem fogok a képeidért fizetni. Hidd el, fizettem volna, ha lett volna amiből, mert senkinek sem szeretek tartózni, és most is csak azért fordult elő, hogy Vig Ádáméknak tartozom éppen, akiktől kénytelen voltam kérni, azért, hogy elmehessek Bukarsetbe, mert ha nem is anyagi gondok miatt, de ezt az utat kénytelen voltam már kétszer elhalasztani, és a CNSAS-nél nem lehet hülyéskedni, csak akkor lehet oda menni, amikorra kölcsönös megegyezés alapján beprogramoznak. Azóta, viszont el telt hat - hét év és elfelejtettem, hogy megígértem neked - noha erre egyáltalán nem lettem volna köteles - hogy a kiadó helyett kifizetem neked a fényképeket... De várjunk csak, azt a nemjóját, most viszont az ugrik be, hogy a kolléganőd, aki számára készítetted tulajdonképpen azt a baba-szoptatós képet, ami végül a borítóra került, azt mondta, hogy nem is jár neked azért dupla fizetés, hiszen azokat a képeket egy alapítvány számára készítetted, akitől viszont kaptatok pénzt, illetve kapott a kolléganőd, aki téged kifizetett. - Na, mindegy. Így is úgy is, ha besúgó vagy, ha nem, mihelyt annyi pénzünk lesz tehát, kiegyenlítlek. És ha nem veszed el, majd meg keresem és oda adom a régi és egyetlen feleségednek.
172.
Niki
2011.02.24., csütörtök [12:09]
Itt annyi őrült van. Nem tudom, mivel járatta le magát Kozma Szilárd. Ezek szerint mindenki, aki komolyan ír ide és nem csak kamuzik, az lejáratta magát? Így talán én is?
Még egy kicsit odébb van április elseje, hogy ilyen fordítottan nézzük a világot.
Én értettem, hogy az a kérdés, hogy Kozma asszony akarta-e az otthonszülést, én azt nem értem, hogy lehet ilyen hülyeséget kérdezni. A kórházi szülés van ránk kényszerítve még hivatalosan is, nem még a férjeink által! Nem vagyunk felvilágosítva annak veszélyeiről!
Mindeninek ajánlom F. Várkonyi Zsuzsa - Normális szülés ma című könyvét az interneten elérhető a következő helyen:
http://koldokzsinor.blog.hu/2010/04/21/normalis_szules_ma
171.
szudoku
2011.02.24., csütörtök [12:07]
Bla, bla, bla...
ezt már egyszer megettem, többet nem kérek.:)
170.
szudoku
2011.02.24., csütörtök [12:04]
Kedves eredeti ligi,
Még egyszer leírom, mert lehet a kimoderálják a korábbit, amit hirtelen indulatomban írtam. Egyrészt mert utána néztem s rájöttem engem is átvertek, másrészt mert az én nikkemmel is kezdtek most már játszani. Jó kis összezavarás ugyebár, van akinek ez tetszik és használ. Éppen ez baj, hogy miközben itt Szilárdot marjátok, ezek az aljasok végzik vígan a magyarság gyengítő munkájukat s mindez még használ is nekik. Ezért mind írtam, ne Ksz-el foglalkozzunk, hanem a besugókkal kérem.
Köszönöm 152-es beírást, 114-det én írtam, de ezt már korábban is elismertem, lásd a 127-es beírást. A többi ligit nem, de ez látszik is.
169.
ligi
2011.02.24., csütörtök [11:52]
Miről beszél, barátom?! Netbetyár, szájhős? Valótlanságot gyártó senki????!!! Hogy mer ilyet mondani??!! Romániában ilyenek nincsenek. Nem látja a kollegái milyen lelkesen végzik a hivatali feladataikat?? Maga hogy meri szabotálni a Kozma Szilárd elleni diverziót???! Hallatlan. Mit képzel magáról??? Micsoda pimaszság!.. Na, ilyenkor! Ilyenkor sérülnek az én idegeim, amikor ilyet kell, megérjek… ilyen arcátlanságot… Az Román Állam ellen..!! Magának ez nem jelent semmit? Ön a hazáját elárulja? A fizetését sem sajnálja…? Mert garantálom, hogy… de erről majd telefonon értesítjük.
Persze, hogy nem a másik ligi vagyok, az a rendszer áldozata, még jobban, mint BFAttila… szegény ligi-t tényleg nagyon megdolgoztuk, hogy besúgjon nekünk, s ezt-azt elvállaljon.... Én Dr. Ligi Alezredes vagyok.
168.
szudoku
2011.02.24., csütörtök [11:50]
Kedves eredeti ligi,
Köszönöm 152-es beírást, mert utána néztem, s úgy néz ki engem is átvertek.
114-det én írtam, de ezt már korábban is elismertem, lásd a 127-es beírást.
Úgy néz ki szekus szarok gyültek ide tényleg.
167.
Haha
2011.02.24., csütörtök [11:49]
Mi az hogy lejáratni, már nincs ahová, Ő magát lejáratta. A többi valóságsó.
166.
szudoku
2011.02.24., csütörtök [11:44]
A 144.-et, a 145.-et meg 148.-at sem én írtam.
165.
Elmebeteg
2011.02.24., csütörtök [11:40]
Gyerünk emberek! Kozma Szilárdtól komolyabb embereket is járattunk már le! Használjátok a fantáziátokat!
164.
szudoku
2011.02.24., csütörtök [11:34]
Az én nevemben is írogat valaki.
163.
Haha
2011.02.24., csütörtök [11:15]
Te kedves Szandokán.
162.
szudoku
2011.02.24., csütörtök [11:11]
Úgy néz ki a KSz alá ásási, mocskolási mániádban minden valóságérzéked teljesen csődöt mondott. Ajánlom még két lapáttal tégy rá. Kíváncsi vagyok meddig tudsz elmenni az aljasságban, mert azt megmondom, itt igazságszolgáltató önkényes főbíróm, hogy nincs alsó határa. Az ember szabja meg magának a határait. Persze nem önkényesen, van azért a hatás visszahatás elve is, ami azért leállítja ebben
161.
Kozma Szilárd
2011.02.24., csütörtök [11:05]
Arról, hogy miként lehet a nick nevek etikáját titkosszolgálati diverzióra és útszéli, gonosz rágalmazási és hiteltelenítési akciókra használni

Óriási taktikai hibát követtem el. Én viszont egyszerű író-asztrológus vagyok és nem politikus-író, vagy katonatiszt, pláne titkosszolgálati tiszt, aki az izgalmas emlékiratainak egy részét, csak mértékletesen és jól megfontoltan adagolva, néha csak alig csöpögtetve adja közre.
Szégyen, nem szégyen, de ahogy Csibivel kapcsolatosan nem voltam tájékozódva, úgy a romániai politikai eseményekkel kapcsolatosan sem vagyok, tehát ezért nem emlékszem pontosan, hogy Tőkés Lászlót akkor kezdték-e el sokkal intenzívebben mocskolni a korábbiaknál, sőt őt magát is besúgónak nevezni („megjelőlni”), amikor bejelentette, hogy közre fogja adni a besúgóinak a listáját, vagy csak azt követően, hogy közre adta. De hogy emiatt őt is éppen az un. „erkölcsei” felől kezdték kurkászni az obskúrus román nacionalizmus által megfizetett magyar nevű személyek a sok névtelen és fedőnevű „jelentgető” mellett, és fűt – fát, magyarosan: elképesztő marhaságokat kezdtek róla állítani, az biztos.
Elég ügyetlen vagyok tehát, mert a példa-esetből tanulva, legalább azt megvárhattam volna, hogy a besúgóim és azok tartó-tisztjeinek a listáját megkapjam és minden előzetes bejelentés nélkül közreadjam. Persze, akkor sem úsztam volna meg szárazon a dolgot, de legalább nem adtam volna okot arra, hogy az Attila itthon maradt, de továbbra is a SRI „használatában” maradt besúgó kollégái ezt a hadjáratot, amelyben nem csak azt próbálják (egyik részről – tehát azon részről, hogyha sapka lenne a fejemen...- A klasszikus Hofy Géza közismert aforizmáját idézve) rám kenni, hogy Csibi Istvánnak a fizetett lakája, és ha nem akkor legalább is, a vele bizonyos tisztátalan pénzek fölött is osztozó „kollégája” voltam, hanem még azt is (másik részről – tehát amennyiben nem lenne rajtam a Hofy-sapka, akkor azért kell engem rágalmazni), hogy sötét lelkű apa vagyok, amiért hagyom a feleségemet banikra kekszet vásárolni, miközben én esténként a Tilos teraszán vörös bort iszok. Hirtelen nem is tudom, hogy melyik lett volna a rosszabb megoldás? Ez-e, hogy már most hozza edződöm az „erkölcseimre” vonatkozó, kreténnél kreténebb állítások elviseléséhez, vagy az lett volna jobb, ha csak egyetlen adagban kapom majd meg. Minden esetre, így hamarabb hozza jutottam bizonyos besúgóim kilétének a megismeréséhez.
Például annak a besúgómnak a kilétére, aki engem ezen a portálon „kókler”-nek merészelt nevezni KSz-Fun fedőnév alatt. Az agy ilyenkor erősen kezd dolgozni önmagától is, nem hagyja az embert aludni, és az emlékek ködéből kikeresi, kiemeli, összefüggésekbe hozza és betársítja, majd azonosítja is az információkat a régi helyzetekkel személyekkel. A társítási – azonosítási folyamatokat nem írom le, csak arra emlékeztetek, hogy mind a filmezett interjúban, mind az írottban, többször is kitérek arra, hogy az irodalmi körről, addig, amíg el nem mentem itthonról főiskolára, előbb egy, majd végül három személy jelentgetett rendszeresen („Kovacs Geza”, majd „Nica Stefan”, „Hodhazi Alexe”, és „KOKOSI”) amikor a „Poetul” nevű megdolgozotti dossziékat elolvastam Bukarestben még arra gyanakodtam, hogy talán mindhárom fedőnév alatt Balázs F. Attila személye húzódik meg. Attila, amikor elolvasta az újságírónő által számára előzetesen (A közlés előtt) elküldött interjút, a Nica Stefant elismerte, a másik kettőt (Hodhazit és Kokosit) viszont nem. A Kovacs Geza nem is jöhetett szóba az ő esetében, mivel amikor ez az informátor jelentgetett, ő még nem élt csíkszeredában. Tovább kezdett dolgozni tehát az agyam, és az alapján, hogy az egyik jelentésben az állt, hogy az informator (sursa) befeküdt utánnam a csíki pszichiátriára, ahova nekem be kellett feküdnöm, mert a jelentéseik alapján (is) történt második szekus „megdolgozásom” után elveszítettem a természetes alvási képességemet.

Az vesse rám az első követ, aki 32 év távlatából egészen részletesen tud emlékezni az akkori eseményekre, illetve az eseményekkel kapcsolatban álló, vagy azokat előidéző személyekre. Nos, utólag bocsánatot kérek Balázs F. Attilától, amiért azt állítottam, hogy ő feküdt be utánam a pszichiátriára, mivel most már egyértelmű határozottsággal emlékszem arra, hogy ki volt az. – Szintén a kúltúrához tartozó munkakörben dolgozó személy, de a kilétét addig nem közlöm, amíg a CNSAS-től várt iratokban fehér a feketén nem látom leírva a nevét. Hiszen abban a korteremben nyolcan feküdtünk, tehát elméletileg rajtam kívül, akiről szól a jelentés, még hét ember lehetett, nem úgy, mint az Attila esetében, akivel együtt jártam Domokos Pál Péter írónál és biztos lehettem abban, hogy neki kell lenni a jelentőnek. Ráadásul, most, hogy az íratok nincsenek előttem, azt sem tudhatom, hogy a pszichiátriáról jelentő és mellém „befekvő” személy (Figyelem! – Ez, hogy utánam oda kezelt betegként be fekvő és nem a korház személyzetéhez tartozó személyről van szó, a következő – füstös... – eset miatt igen fontos részletkérdés lesz!) a „Kokosi”, vagy a „Hodhazi”-e? A lényeg az, hogy én biztosan tudom azt, hogy ki feküdt be utánam közvetlenül és „véletlenül” ugyebár éppen a mellettem levő ágyban, tehát ez az irodalmi köri tag, aki a kezdetek kezdetén, csakugyan, nem csak, hogy nagyon gyakran járt az üléseinkre, de alaposan bele is szólalt jó néhányszor a vitákba, őgymond aktív tagja volt a körnek.
És ha az egyik fennmaradt besúgó kiléte körül – legalább is a számomra egyelőre - kitisztult a kép, ne teketóriázzunk sokat, mert az által, hogy a KSz-fun fedőnevű, személy ezen a fórumon azokat a részleteket az éhségsztrájkommal kapcsolatosan, amelyek engem őszerinte állítólag kompromittálnak, kiszolgáltatta, elindította a mindig kereső - kutató Skorpiói agyamat egy bizonyos úton, amelynek a végén megjelent annak az egészségügy asszisztensnek a képe, aki az irodalmi kör indulása kezdetén szintén elég aktív, de legalább is gyakran a körbe járó „tagnak” bizonyult. Azt írja a besúgó, hogy ott, a korházban találkozott először „ezzel a kóklerrel” (vagyis velem), de ez hazugság, mert kórházban levő betegként nem láthatta, azt, aminek kapcsán engem hiteltelen éhségsztrájkolónak akart itt beállítani! Ti., hogy a kifejezetten az éhségsztrájk etikáját is merő és afelől engem felvilágosító belgyógyász főorvos tanácsára és kérésére kezdtem el a tízedik napi teljes koplalás után gézen át megszűrt szőlőlevet inni, annak érdekében, hogy gondolkozni és beszélni tudjak, hiszen nem azért kezdtem el az egészet, hogy sajnáljanak, hanem azért, hogy mondjam el, azt amit tudok, a magyar gyermekeknek a román iskolába járatásának a káros pszichikai és mentális következményeiről!
Jól tudom tehát, hogy ki lapul az itt KSz-fun fedőnév alatt, és abban is biztos vagyok immár, hogy ő nem más mind a SRI által újra aktivált „Kokosi”, és a „Hodhazi” fedőnevű, hajdani besúgóim egyike. – Ennyire hitelesek és persze erkölcsösek, mint amennyire egy besúgó hiteles és erkölcsös lehet tehát, ezek a az „ártatlanul” fórumozó, fedőneves erkölcs-kurkászók, akik még el is nyávogják itt, hogy milyen hiteltelen asztrológus lehetek ugye, amiért nem hátrálok meg a rágalmaik hatására és a neveiteket így is úgy is a nyilvánosságra hozom, még akkor is, ha ezerszer össze házasítotok Csibivel és rám kenitek, hogy vertem a feleségemet, illetve szüzekre vadásztam én is, mint Attila!
Hát nem besúgó-erkölcsű álneves „leleplezők”, nem. Még csak azért sem hártálok és nem hunyászkodom meg előttetek!
Elhangzott itt egy kérdés arról, hogy hát ilyen egy asztrológus. Igen, ilyen kell legyen egy asztrológus. Sőt, még ilyenebb írta válaszként valaki, aki úgy látszik, tudja mit beszél. Mivelhogy a jó asztrológus nem jósol, tehát soha, semmilyen körülmény között nem hazudik, hanem becsületesen és kertelés nélkül megmondja, hogy mit lát a sorsképletetekben. 18 éves asztrológusi tevékenységem során százával láttam elbukni és a pályáról teljesen eltűnni olyan jóviálisan viselkedő és rendelőiket kíméletes hazugságokkal traktáló, azoknak csupa jókat mondó és hazudó jósokat. Én meg itt vagyok, és megengedhetem magamnak, hogy akkor is, ha ritkán kapok rendeléseket, de azokért 12O, 6O és 3O eurot kérjek, amin ti meg vagytok döbbenve. Hát ne legyetek. Ugyanis vannak olyan személyek akik a meghatározottságaikkal kapcsolatosan csak és csakis az igazságra kíváncsiak és nem polgár-erkölcsön és misztikus életnyerési technika-elméleteken alapuló, rózsaszínű mesékre.
160.
szudoku
2011.02.24., csütörtök [11:03]
Te kedves haha.
159.
Haha
2011.02.24., csütörtök [10:46]
Akik itt a nick-beírásokkal viccelődnek azoknak egy elméleti feladatot küldök:

Vajon mi okozhat nagyobb traumát: amikor egy elmebajost valakik beavatkozás nélkül megfigyelnek (ez sz.tem kötelező is volna) vagy pedig egy elmebajos a feleségét bezárja a fürdőszobába és ott étlen tartja napokig? Az asszony pedig már annyira ki van készítve hogy segitségkiáltásra sincs lelki ereje (hangja volna).Melyik esetet kell komolyabban venni vagy netán elitélni? Melyikük szorul nagyobb internet-es támogatásra?

Elméleti feladat, a valósághoz semmi köze.
158.
zoli99
2011.02.24., csütörtök [10:36]
Köszönet a belső emberkének! Annyi a baj,hogy süket vicc.
157.
Haha
2011.02.24., csütörtök [10:25]
Ezt sem én írtam!
Ezt sem!
Jaaaaaj...
Mit is írtam!
De hát nem is tudok írni!
Jaaaaaaj...
156.
Zoli100
2011.02.24., csütörtök [10:18]
Hahaha! Ennyi idegsejtet egy fejben! Hogy bírod a nyomást? :D
155.
Haha
2011.02.24., csütörtök [10:05]
Az én nick-nevemen is írt már valaki - nem mindet én irtam.
Először Niki-nek : a kérdés nem úgy volt hogy a férj felpofozza--e a nőt ha otthon akar szülni. Az volt a kérdés hogy K.Sz. asszonya vajon akarta-e az otthonszülést vagy rá volt kényszeritve?

Zoli99 aki nem 100: a székelyt ne búsuld. Mert itt nem az van hogy gyávaságból a besúgók oldalára álltak a legtöbben, hanem az van hogy elitélik a kóklerséget és a szélhámosságot, valakinek a szemtelen hazogságait, a zsarnokságát amivel terrorizálja a környezetét.
Azt irod nem 100as Zoli, hogy székelyembernek kapa mellett a helye nem internetnél Hát ha ilyen eszementKSz-baromságok vannak az interneten akkor jobb a kapa! Érted--e nem 100--as Zoli99?
Tőlem akár lehet Niki és nem 100--as Zoli99 ugyanaz a személy is,nem zavar.
154.
Niki
2011.02.24., csütörtök [09:23]
Üdvözlök minden kedves olvasót!
Látom, hogy az otthonszülés a téma, ami most Magyarországot is megosztja. Gondolom, sokan hallottak a Geréb Ágnes ügyéről. Őt is az orvosok társadalma záratta be, ugyanis az orvosoknak és a nőgyógyászoknak túl sok pénzügyi érdeke fűződik a székre felfektetett, kikötözött lábbál, gátmetszéssel, infúziókkal, veszélyes érzéstelenítőkkel, magyarul bénítókkal és kábítószerekkel levezetett úgynevezett "szülésekhez", amelyek inkább szülés akadályozó gyerek kioperálások.
Nekem több ismerősöm szült már kórházon kívül, tervezetten vagy anélkül és semmi komplikáció nem volt, sőt, azt mondják, hogy állva vagy guggolva nem is fájt a szülés.Könyveket is olvastam otthonszülésekről, és minden egyes anya beszámolója pozitív volt. Ezek hatására még több, s még több nő szeretne természetesen, nyugodtan, az otthonában, mindenféle orvosi megkínzás és zaklatás nélkül szülni.
Ekkora hülyeséget, hogy egy férfi a feleségét otthon szülésre kényszerítette volna :DDDD Ilyen gyenge és átlátszó lejáratást még nem hallottam :DDD
Szegény asszony! Bezzeg azok, akik a férjük elválással fenyeget ha még egy gyereket mernek szülni, vagy azzal, hogy megpofozza, ha otthon akar szülni, mert az ő gyereke életét azzal kockáztatja! - Hisz milyen biztonságos az amikor a gyereket vákuummal szedik ki, s a nőt szétszabdalják, hogy a gyereket kiemeljék, mint valami 3 kilós daganatot... Ez ám az úri élet, ki ne vágyna ilyen gyönyörű, életre szóló emlékekre?
153.
Zoli99
2011.02.24., csütörtök [09:13]
Na látszik, mi a helyzet a székelységgel. Sose tudják eldönteni, hogy a románoknak nyaljanak - e és a besúgót pártolják, vagy magyarok legyenek. Igazából, a szerencsétlen székely(ember) - homo sapiens - ről azért túlzás lenne dumálni - egy darabig vakarja a fületövét, aztán úgy dönt (bajszát megsodorva), hogy ejsze jobb lesz Szilárdba belekötni, mert romániában élünk ugye, s ki tudja mit hoz a jövő... Aztán, mivel halvány segédfogalmai sincsenek a székelynek nagyjából semmiről, beleköt az asztrológiába, s aszongya: Na van valami ami alapján úgy tehetek, mintha az anti-Ksz táborba okkal csatlakoznék, s nem fogják észrevenni rajtam, hogy csak egy beszari magyar vagyok, aki nyugodtabban társul a besúgóval...
És közben a Románok összefognak, s ellepik Erdélyt teljesen. És közben a székely azon sopánkodik, hogy az összes fát ellopta, most mihez kezdjen. Én aszondom: a székelyembernek a kapa mellett a helye, nem az interneten! :D
152.
ligi
2011.02.24., csütörtök [07:53]
Itt valaki saját magával vitatkozik! Ingyenreklám ez az egész!

Egyébként én csak a 66 és a 98-as hszt írtam, a többi ligi, dr.ligi stb. az nem én vagyok. Én sem fogok hiozzászólni ezen témához, tehát ha valaki majd nevemben fog ide írni az nem én leszek.
Tisztelettel!
151.
Haha
2011.02.23., szerda [22:35]
Ha ismerősének válaszol arra még kitérhet hogy a sokat magasztalt sátorban és konyhában szülést az édesanya is szívből akarta vagy rá volt kényszerítve?
150.
KSz ismerőse
2011.02.23., szerda [22:02]
Ha válaszolni akarsz, azzal a tudattal tedd, hogy én már többet nem olvaslak. Únom. Véletlenül bukkantam a cikkre. És láttam, hogy mennyire "értékelik" förmedvényeidet. Így hát én is billentyűzetet ragadtam. Kár volt.
Pá kis elmebeteg asztrológus! :-)))
149.
KSz ismerőse
2011.02.23., szerda [21:58]
Nagyon melléfogtál kozma szilárd! :-))
Én újkori ismerősöd vagyok. Innen is látszik emnniyre a saját, szűk, bezárt világodban élsz, és ott folyton az általad elképzelt, elfajzott árnyakkal viaskodsz. Nem lehet az, hogy mindenki mindenhol csak téged figyel? A szakorvosaid nem mondták ennek az agybajnak a hivatalos megnevezését? :-))
Az említett borozást a Palermo teraszán művelted egy verőfényes nyári napon egyedül. És előző nap láttam teljesen véletlenül Emő exnejedet (akkoriban még nem ex volt), amint keresgélte az aprót, hogy valahogy fizesse ki a pár darab kekszet. Egyébként gőződ sincs, hogy ki vagyok, és nem is gondolod, hogy hány évet töltöttem a közeledben. Sokkal több mindent tudok rólad mintsem azt gondolnád!
Nem vagyok besúgó, nem is lehettem az. :-))
Szerencsére semmi közöm hozzád, ellenben őszintén nagyons sajnálom azokat a személyeket, gyerekeidet, akik a te zsarnoki elmebajodat elviselve kell éljenek. Rosszabb a securitate minden elképzelésénél amit a te zseniálisan beteg agyad meg tud szülni!!

A 100. és 102. hozzaszólásokat én írtam, a többitől elhatárolódom.
148.
szudoku
2011.02.23., szerda [21:43]
liginek
Végezze csak rendesen a dolgát, ne felületeskedjen, legalább ebben.
Ámbár meglehet, addig agyturkászkodott, hogy komoly sérüléseket kapott ezen a téren, ajánlom sürgősen végeztesse el a rutin felülvizsgálatot a kollégáival, de az is meglehet, hogy szakmai visszaéléseknek vagyunk tanui és ön továbbra sem más, csak egy netbetyár szájhős, valótlanság gyártó senki.
147.
Haha
2011.02.23., szerda [21:12]
Itt a fő diverzáns-helyettes. Hova lettél purparle? Ne hátrálj meg az Isten szerelmére! Ne hagyjátok magatokat bajtársaim! Tovább tartani az offenzívát a magát tisztának feltüntető asztromuki ellen! Ez a harc lesz a végső!
146.
Dr. Ligi
2011.02.23., szerda [20:53]
Ne aggódjon, nincs semmi félreértés. Önnek most hivatali kötelessége lemenni a gyomormosásra.Ha érti mire gondolok. K. Sz-re másik embert állitunk. Az Ön jelentései túl zavarosak, ami még arra is utalhat, hogy Ön esetleg államellenesen hamisan súg be a megfigyeltjéről.
A megérzéses beteg megszökött a tenyérjóshoz, de nemsokára visszahozzák.
145.
szudoku
2011.02.23., szerda [18:56]
Dr. liginek szól az előbbi hozzászólás, mert malpraxist akar elkövetni hirtelenjében és kötelességemnek éreztem megvédeni legalább ettől, ha már a többi bajától úgy sem tudom védeni.
144.
szudoku
2011.02.23., szerda [18:50]
Valószínű visszaélés történt az ön nevével, jelentse kérem az orvosi kamaránál, hogy aki a fedő neve alatt dolgozik, vagy megdolgozik másokat, elkaphassák.
Ö, vagy ön ugyanis összetévesztett az előttem szólóval. Sebaj, de azért siessen, mert az előttem szólónak még mindig diskurzusos látomásai vannak s nagyon szenved szegény, még ha nincs is sok a fejében, de (meg)érzés az van benne. Meg aztán a mekegőt, a logopédus barátjának beajánlhatná, csak éppen ne említse neki Veres D., mert ő Veres Kókisnak a rokona. Erre nagyon rátart.
143.
Kozma Szilárd
2011.02.23., szerda [18:46]
Figyelj, fun-fun Fuvalkodott!

Abban az illúzióban tartva magam, miszerint itt nem csak a Balázs F. Attila szlovákiai titkosszolgálati ügynöki mivoltának az elkenésére törekvő személyek írogatnak valóság siklató szellemeskedéseket, állszakállal és szemüvegben, mint Örnagy Örnagy A 22 –es Csapdájában, hanem a tárgyi valóság szerinti igazságra ténylegesen kíváncsi becsületes székelyek is, vizsgáljuk meg a te szemtanúságod hitelességét. Ezt írod nagy magabiztosan ugy-e?

„Még egy érdekesség: akkor ismertem meg ezt a kóklert, amikor éhségsztrájkal kórházba került. Hát mit is mondjak, olyan szinten élt gyümölcsleveken és mindenféle finomságokon, hogy teljesen megirigyeltem. Szép fényes bőre, szőre volt, és egészségesen kerekded, mint most is. Ilyen éhségsztrjákot bármikor beválalnék! És egészségi szempontokból mindenkinek ajánlanék! „

Nos miután jóformán semmit nem tudván az éhségsztrájkról, 1O napon át kizárólag Kászoni vizet fogyasztottam, amit Vigh Ádám küldött, megkeresett Dr Piros György endokrinológus belgyógyász, aki szintén román iskolába járt mint én, és velem egy egyetlen évvel idősebb mint én, vagyis, akivel első osztályos korom óta ismerjük egymást, és a következőket mondta:
„-Szilárd, hidd el, hogy teljesen egyet érzek veled és ha valaki tudja, hát én igen is tudom, hogy miért vállaltad ezt az utat. Azért, hogy elmondhasd, hogy min mentünk keresztül mi, akiket fölöslegesen román iskolába adtak, és hogy ez egyáltalán nem az előnyünkre szolgált, mind ahogyan azt a román politikusok állítják, hanem igen is, sokat szenevdtünk tőle. De éppen ezért, hogy ezt el is tudd mondani a sajtó képviselőinek, és ráadásul román nyelven is, ha szükséges lesz, arra is szükséged lesz, hogy a gondolkozási képességed megmaradjon. Ahhoz viszont a szervezetednek, vagyis az agyadnak cukorra lesz szüksége, ami belőled teljesen ki van máris fogyva, nem csak azért, mert azt mindenki tudja, hogy a cukor ég ki a leghamarabb a szervezetünkből, hanem azért, mert máris érzékelem benned a nagy cukorhiányt, ugyanis az egészséges emberek ilyenkor szoktak ilyen hangosan lélegezni, mint ahogyan te most lélegzel. Igen, Szilárd, az hogy te ilyen nehezen veszel levegőt, határozottan azt jelenti, hogy el fogyott a cukor a szervezetedből, és ha így folytatod, már holnap, de legkésőbb holnapután már nem leszel képes világosan fogalmazni. Te fogod tudni világosan, hogy mit akarsz mondani, de hiába, mert képtelen leszel azt amit gondolsz, érthetően el is mondani. Nem csak az egészségedet féltem tehát, mert ismerem a lelki erődet, a szívósságodat, és bízom abban, hogy tudod mit csinálsz, nem sajnáltatni akarod magad, hanem azt, hogy többen meghallgassanak, hogy felfogják végre a lényeget, nem csak a román politikusok, de a magyar politikusok is. Nyugodt lehetsz tehát, mint régi barát és ismerős, hogy nem csak orvosként akarlak egy tragédiától megvonni, hanem sorstársadként is, aki ért téged a segítségedre lenni. Utána néztem és olvastam tehát AZ ÉHSÉGSZTRÁJK ETIKÁJÁNAK, és egészen biztosan merem neked állítani, hogy a világon mindenütt, az éhségsztrájkolók gyenge és tiszta gyümölcslevet, nem csak, hogy szabad fogyasztaniuk, de egyenesen kötelező is, mert különben nem tudják értelmesen közölni az orvosoknak, hogy mit éreznek, érzékelnek, milyen állapotban vannak? Egészen biztos helyről tudom tehát, hogy Tőkés László is fogyasztott gyümölcslevet, amikor éhségsztrájkolt, nem fog tehát téged sem hamiskártyázással vádolni, amennyiben ezt teszed, ismétlem első sorban éppen azért, hogy tudd elmondani, amit akarsz.
Most ősz van, lehet szőlőt vásárolni a piacon, kérd meg édesanyádat, hogy azt őrölje le és a masszát csavarja ki gézben, és annak a levéből igyál, mert a Kászoni víztől ettől kezdve csak egyre rosszabbul leszel. De még akkor is, ha meghaladod a tíz napot, nagyon szépen kérlek, gyere fel az osztályomra, csak egyet telefonálj, mentőt küldök érted és tudván azt is, hogy nem akarod azt, hogy más betegekkel egy helyre kerülvén azt kelljen hallgasd, hogy milyen nagy szamárságot csinálsz, hogy úgy sem érdemes, stb, orvosi szavamat adom, hogy külön szobába fektetlek.
- Mondanom sem kell talán, hogy ezt is le lehet ellenőrizni, meg lehet kérdezni a Csíkszeredában élő főorvost, abban az esetben, ha valaki úgy képzeli, hogy én vagyok hiteltelen hazug személy, és nem az Attilla, logikus ügynöki mivoltának az elleplezésére törekvő „fedőnevesek”.
És így is lett, anyám által húsőrlővel őrölt, majd gézben préselt szőlölevet ittam, amit te úgy megirigyeltél kedves besúgó barátom. Azt hogy a fedőneved alatt egy SRI-s besúgót tisztelhetek, onnan tudom, hogy Piros Gyuri barátom csakugyan egy olyan szobába fektetett, amelyben csak ketten feküdtünk, amikor a 11. nap után, a szőlőlé ellenére is annyira elgyengültem, hogy perfúzióznia kellett. Az a másik személy viszont nem te voltál, mivel az egy művelt kolozsvári személy és éppen a Szőcs Géza barátja volt, aki ma Németországban él, és nem gonosz mint te és használ ilyen nyelvezetet. Következésképpen, az én akkori szobatársam semmiképpen nem lehet az aljas személy aki ezekkel a rágalmakkal itt előállt. Te, barátocskám egy aljas kis besúgó vagy tehát, akit utánam küldtek az Attila régi tartótisztjei, tehát a korházba befeküdtél, de, mivel nem tudtál velem egy szobába kerülni, csak mintegy véletlenül, vagy engem falból meglátogatva, annyit láthattál csupán, hogy ott van a szegény, megriadt öreganyám által préselt szőlőlevek az ágyamnál. Azt viszont már nem láthattad és tudhattad, hogy a végén már az sem állt meg bennem, akárcsak a perfúzió, mert ahogy belém került, majdnem úgy is távozott belőlem, talán ne részletezzük, hogy miként.
Ki is beszélt itt az én színvonalamról? Más – más álnév alatt egy az egyben ugyanaz a pökhendiség és fölényeskedő aljasság. Egyáltalán mire céloztál te kisapám?
142.
Dr. ligi
2011.02.23., szerda [18:01]
Már jövök is. Ha "diskurzus futnak", akkor itt gyomormosásra lesz szükség sürgőőősen. Feküdjön hanyatt, kedves szodoku, visszük a detoxikálóba.
Előtte fixáljátok, fiúk!
141.
szudoku
2011.02.23., szerda [17:48]
Miért a te szemed előtt diskurzus futnak:
Ne hívjam esetleg dr. ligit.
140.
Kozma Szilárd
2011.02.23., szerda [17:45]
És most keményen fölényben érzed magad úgy-e? - Hogy mire nem jó az álneves fórumozás... lelki nyomorékok és erkölcsi halottak érezhetik magukat látatlanul nagyjaniknak.
Dehogy vagy te helyben! - Pozsonyból való vagy.
139.
helyben
2011.02.23., szerda [17:27]
Kezd visszaállni a diskurzus K: Sz. szintjére.
138.
búsképű
2011.02.23., szerda [17:12]
Szúdokú, fő, hogy ééén tudook számolniii!!!
de nem Verees Dáviiid rokona vagyook, hanem a Vereees Kokiséééé. Vele senki összeee ne tévesszeeen, különbeeen töbeeet nem hahoootázok.
137.
Haha
2011.02.23., szerda [17:08]
Ez a diverzánsok oldala. Én vagyok a fővezér-helyettes.
136.
Cipolla
2011.02.23., szerda [16:53]
Ilyeeeeen! Sőt, még ííílllyenebb.
135.
Haha
2011.02.23., szerda [15:59]
Ilyeeen egy asztrológus?
Ilyeeeeeen?
134.
Kozma Szilárd
2011.02.23., szerda [15:28]
Miéert kell ezen összeveszni? Nincs elég belőlük?


Sőt! A fedőnevük mögül mások kárára fölényeskedő, szellemes gonoszakból még annál is több létezik! Utóbbiak a valóság-fertőző fórumok dialektikus mocskából szórják a biztonságos álarcaik mögül, a fekáliát sem érő aranyköpéseiket.
133.
Haha
2011.02.23., szerda [14:45]
Mi a gáz 132es ?
Egyiket a besúgók érdeklik, másikot a bolondok, harmadikot a bolond besugók.
Miéert kell ezen összeveszni? Nincs elég belőlük?
132.
lássuk csak
2011.02.23., szerda [13:30]
az előbbi válasz volt hahának.
131.
lássuk csak
2011.02.23., szerda [13:27]
Ott vagyok.
130.
Kozma Szilárd
2011.02.23., szerda [13:22]
Nagyon szellemes... Megszámoltad? Mármint, hogy stimmelnek-e?
129.
Kozma Szilárd
2011.02.23., szerda [13:20]
Azoknak, akik számára esetleg számít a gyakorlati valóság, és nem akarnak felülni mindenféle, füstparipára, és nem szeretnének félre vezetve lenni, mindenféle szellemeskedő, de füstagyú gengszterek állítása által, de azért valami bizonyosságot szeretnének szerezni az én állításaimra is. Valakinek ebben a városban, meg kell lennie a Transzilván Figyelő őszes száma. Itt - talán a volt főszerkesztő nőnél, akinek a személynevére nem emlékszem, de a férje utáni családnevére igen: Hatsek - megnézhető és kideríthető, hogy van-e ezen számok egyikében is, olyan cikkem, amelyben én is támadnám a Csibi István akkori ellenségeit (Érdekes, hogy még azt is kicsavarta és ellenemre fordította itt valaki, hogy a szakmai hitelességemet vetettem latba annak érdekében, hogy egy, a főszerkesztőnőn keresztüli üzenettel, ettől a magatartásától eltérítsem. Ha meg kapta volna az üzenetet, és rá harapott volna, persze, hogy meg kíséreltem volna azoktól az akcióitól eltántorítani, amelyekről a városban akkoriban beszélni kezdtek. Hogy ezek mennyire voltak valós és hiteles információk, nem tudtam megállapítani, de ezzel nem is bajlódtam, hiszen akkoriban készült a világra jönni Turula, és, miután megszületett, elég bajom volt nekem a hatóságokkal, először azért, hogy az egészségügytől megszerezzem azt a papírt, aminek az alapján a Polgármesteri hivatalnál kiállítsák a születési bizonyítványt. Utána meg azért, mert akadt a polgármesteri hivatalban egy olyan kákában csomót kereső,nagyokos ember, mint amilyenek a névtelen rágalmazók, aki az Istennek sem akarta kiállítani a születési bizonyítványt amiatt, hogy a Turula nevet, amit én "költöttem" a Turulból, nem található a magyar utónév-tárban. - Persze, ez is egy olyan magam-sajnáltatni hivatott érzelgős rész, amitől hányingere lesz az álneveseknek.).
De a füstagyú állításának az igazát is ellenőrízni lehet, arra vonatkozóan, hogy én mennyire erkölcstelen gonosz apa vagyok, aki nem ad pénzt a feleségének, miközben maga vedli a bort a Tilos teraszán, illetve az én állításomat, miszerint azon az egy alkalommal is, amikor ő és bárki láthatott engem bort inni a Tilosban (Azt, hogy a későbbi években, egy - egy sörre leültem György Attilával, vagy Bíró Jóskával, vagy mással amikor arra jártam és őt ott találtam, soha nem tagadtam.). Az a férfi ugyanis, aki akkor azt a két palack bort vásárolta, nem más, mint Buzás Csaba hét danos karate-mester, aki ott tartja a karate és a kendó-edzésit a Szakszervezetek Művházának az alagsorában. Barátságos ember, nyugodtan meg lehet kérdezni tehát.
128.
Haha
2011.02.23., szerda [13:07]
127:Ha a besúgók érdekelnek menj a besúgók oldalára.
Stimm?
127.
lássuk csak
2011.02.23., szerda [12:59]
“Felismerszik a babám büszke járásáról.” – Ti az Anti Szilárdról vagytok felismerhetők (tisztelet a kivételnek).
Magatokat soroljátok ez szerint be, egyéb nem érdekel. Ezért aztán nem kellett túl éles figyelem felismerni, hogy hiba került a matrixba.
A kis produkcióm után bevállalom, én voltam az ügynök, de te, haha, miért ragaszkodsz ennyire a megkülönböztetéshez? Talán KSz. mániában kezdesz szenvedni? Mit számít ki, mit ír, lényeg Szilárd ellen szól-e vagy mellette. Fehér vagy fekete. Ez a szinvakság már kezd unalmassá válni. Aki mániásan Ksz-el foglalkozik menjen az ő oldala alá. Engem a besugók érdekelnek.
126.
Kozma Szilárd
2011.02.23., szerda [12:50]
Kedves Füstagyú! (Fun, Funingin, Fumur, Infumurat) - Minden fedőnevű SRIi-s rágalmazónak adok ezentúl egy jobban megjegyezhető, becsületes nevet! Hogy milyen ál- vagy fedőnevet választ magának ugyanis ugyanis, nagy mértékben jellemzi a lelki világát is.

Nagyon jó drága rágalmazóm, hogy a vörös bort is megemlítetted, mivel így beugrott a kép, és bizony ezt nem te találtad ki, csak egy kicsit megcsúsztattad, mint ahogy az itt, egyébként szokás. (Vagy csak azzá vált, a Balázs F. Attila szerepkörének a semlegesítése érdekében?)

Bort ugyanis, én nagyon, nagyon ritkán iszom, mivel valamikor, amikor még gőzöm nem volt az asztrológiáról, illetve arról, hogy nekem un. Rák-karmám van és arról, hogy az ebben is meg szokott nyilvánulni (És csakazért is: részleteket olvashatsz a honlapomon!) :nagyon kemény gyomor fekélyem volt. Gyógyítani kigyógyítottam magam a "hókuszpókom" segítségével, de jobb ha nem kísérti az ember a Sorsot. Ilyet tehát, mármint hogy bort fogyasztok, csakis olyankor teszem, ha jó barátaim körében vagyok. Ezért tehát, könnyen volt az általad lefülelt és itt rögvest "be is súgott" esetre emlékeznem, mert a Tilos teraszán egyetlen alkalommal ittam csak bort - tehát akkor is barátok körében.kellett legyek. Jól emlékszem tehát, arra a kellemes beszélgetésre, sőt: hangulatos viccelődésre, György Attila író-barátom, és Búzás Csaba karatés barátom és annak a nagy darab hokistának a társaságában, aki ma Angliában él. A több üveg bort pediglen drága komám, akkor Búzás Csaba hozatta ki, mivel ő is éppen jól érezte magát. Ha nem hiszed, hát kérdezd meg tőle. Elég közismert és barátságos személy, nyugodtan megszólíthatot az utcán is, ha már ennyire érdekel a magánéletem minden részlete.
És ami a gyermekeimért való felelőtlen gondoskodást és hipokrita magatartásomat illeti,
talán nem árt tudnod, hogy az anyáméval együtt megtartott tavalyi szülerés napom óta, (ő november 16-án született, én 17-én.) egyáltalán nem ittam alkoholt és azelőtt is nagyon ritkán. Ez viszont nem azt jelenti, hogy amennyiben az olyan kellemes modorú, de gerinces barátaim közül, mint amilyenek Búzás Csaba és György Attila, meghív még ezután valaki (És az én esetemben elég ritkák mind az ilyen barátok, mind az ilyen alkalmak), elutasítanám. És vissza térve a gyermekim nevelésére. A két nagyobbik iskolába, a kicsik közül, az aki szintén engem választott utólag, óvodába. Utána lehet érdeklődni, hogy milyen minőségű nevelést kapnak. Egyébként szintén karatéznak mind a hárman, tehát egészségesek. Hogy jó tanulók, az talán mellékes.
És záró akkordként, és nagyin remélem, hogy ezzel abba hagyjátok már a takonyturkálást: Szerinted, és szerintetek, édes többi mocskolóim, azért választott-e engem, a feleségemnek a családelhagyása után (A személyemmel, viselkedésemmel, hozzá való viszonyulásommal semmiféle kapcsolatban nem álló okairól, vagyis a családon kivüli háromszoros szerelembe eséseiről, szintén az astrologos c.portálomon lehet olvasni asztro-metafizikai értelmezéseket),a három gondolkozni bíró nagyobb gyermekünk azért akart-e velem maradni, illetve a Turula esetében: hozzám vissza jönni, mert azt érzik és látják, hogy én egy olyan apa vagyok, akiben nem bízhatnak (Az anyjukkal szemben), aki elissza előlük a pénzt? És jól fontoljátok meg a választ, ha már annyira okosak és tájékozottak vagytok, mert arról van szó, hogy három kiskorú gyermek (A legkisseb csak két éves volt, persze, hogy az anyjánál volt a helye), az apa szeretetét érezte erősebbnek és az apa felelősségtudatát biztonságnak, az apa melletti életet érezte biztonságosnak.

Még mit eszeltek ki aljaskáim a Balázs F. Attila 12 éves besúgói múltjának és egyéb kavarásainak a semlegesítése érdekében. - Tudom is már: a válási okok és a volt feleségemmel való sötét bánási módom kerül majd a terítékre. Persze, annak is annyi valóság-alapja lesz, mind a Csibi Istvánnal, és rajta keresztül úgy-e az alvilággal való bratyizásomnak,kebel-barátkozásomnak.
125.
K.Sz anti fun
2011.02.23., szerda [12:07]
Tévedtem, kihagy az emlékezetem mostanában, a fiamat az esperes úrhoz vittem.
124.
K.Sz anti fun
2011.02.23., szerda [11:59]
A szobrásztanár jó lett a 10 éves fiamnak.
123.
Hahhaha
2011.02.23., szerda [11:57]
A 117-est pedig nem a 118-as. A 113-as nem a 114-es, a 110-est, nem a 111-es, a 101-est viszont a 120as és a 121-es. A 130-ast pedig a 135-ös. A „szúdoku” eredeti jelentése: „a számjegyek csak egyszer szerepelhetnek”.
122.
K.Sz anti fun
2011.02.23., szerda [11:52]
Sőt van egy 14 éves lányom szívesen elvittem volna BFA-hoz egy kis szerelmi beavatásra, de Szlovákia messze van. Így hát a helyi torna tanár is megtette. Utólag úgy láttam a szobrásztanár mégiscsak jobb lett volna, s vele is összeismertettem.
121.
Kozma Szilárd
2011.02.23., szerda [11:51]
DE megtaláltam az interneten egy, a figyelőben megjelent, Rágó-Pletyka (Purparle) szerint, az "alvilággal való bratyizásomat bizonyító" cikkemet:





Mi a különbség a szekta és a spirituális mozgalom között?

Mi a különbség a spirituális mozgalom és a szekta között?

Nagy botorság lenne részünkről, ha a fürdővízzel együtt a csecsemőt is kiöntve, a Bukaresti Joga guru körüli, lassan lecsengő félben levő botrány miatt, a több ezer éven át érlelődött indiai spirituális kultúra párlatát: a Joga különböző rendszereit ítélnénk el és dobnánk félre, mint valami tisztátalan (szektás) vallásos tevékenységet. Jó tudni, nagyon hogy sokan gyógyultak meg, nyerték vissza életkedvüket és életerejüket a jóga gyakorlásának köszönhetően. És jó tudni, hogy több joga rendszer létezik, de ezeknek van egy közös nevezője: a test lélek és a szellem harmonikus egységének, együttes működtetésének a magvalósítása. Egyik rendszer a test-lélek-szellem hármas egységének az egyik elemére (pl. a szellemi - spirituális életre), a másik rendszer a másik elemre (pl. a lélek tisztítására: a vallásosságra, vagy éppenséggel a testnek az európai koncepció szerint tornaszerűnek is nevezhető gyakorlatoztatására) helyezi és tolja el a hangsúlyt, anélkül, hogy a másik két elemet teljesen háttérbe szorítaná, elhanyagolná. Amit viszont már a kezdet kezdetén le kell szögeznünk, ha a jóga bármely rendszerét is vetjük vizsgálat alá, egyikben sem találunk még csak halvány utalást sem valamiféle, a kereszténységben és a másik monoteista vallásokban fennen hirdetett külső (objektív) ellenségnek, ellenségképzetnek.
Ezt a fontos megjegyzést, mint a Joga rendszerek alapvonását azért kellett megtennünk, mert a Bivolaru féle, állítólag a Joga és a spirituális ismeretek terjesztésére és ismertetésére szerveződött mozgalom (a későbbi MISA), azzal hívta fel magára a figyelmet a kilencvenes évek közepén, hogy Erdély szerte hangzatos plakátokon hirdetet nyílt előadásokon leleplező hadat üzent egy eléggé megfoghatatlan, de általuk konkrétan megnevezett ellenségnek! A Bivolaru csoportjához tartozó, joga-oktató előadók(?) állítása szerint, az emberiség ellen planetáris méretű ördögi konspiráció folyik amelynek célja az egész emberiség kiszipolyozása és egy szűk körnek a saját hasznára dolgoztatása (egyfajta orveli koncepció szerint), amire valamikor a XIX században felesküdött egy titkos és misztikus zsidó szabadkőműves páholy. Magam is részt vettem egy ilyen, a Csíkszeredai Szakszervezetetek Művelődési házának a stúdió termében tartott előadáson, Grauszam Géza költő (és tanár) és más barátaim társaságában, ahol az előadók által "feltárt" planetáris konspiráció misztikus rémképénél, csak az előadók felületessége és a szabadkőművesség történetére vonatkozó tájékozatlansága bizonyult nagyobbnak.
Ennek a "spirituális találkozónak" a történetét megírtam a Transzilván Figyelő április 10-i számában, de az itt következő folytatás közlését - a cikksorozatom lényegi mondanivalóját - Csibi István úr, a Transzilvám Figyelő tulajdonosa, számomra ismeretlen okokból kifolyólag, nem hagyta jóvá, a la főszerkesztője kétszeres próbálkozása (felterjesztése) ellenére.
A jogázást, illetve a jogázó életrendet, önmagában nem lehet vallásosnak nevezni, mivel az eredeti joga rendszerek bármelyikének a tényleges gyakorlása teljes mértékben hiányolja a vallásos tevékenységekre jellemző elemeket. Így például a joga rendszerek sehol nem tesznek említést sem több, sem egyetlen személyes (objektív!) „Jóistennel”, ahogy nem ismerik a vallások másik elemét sem, a humánus Jóisten ellenségét és ellenpólust, az ördögöt (a sátánt) sem. A joga gyakorlása és a jogázók öntudata tehát, - legalábbis a gyakorlás közben és a spirituális jellegű előadásokon - ki kellene zárjon mindenfajta ellenség-képzetet! Holott, mindazon negatív tapasztalatom ellenére, amit a Bivolaru féle joga mozgalom azon a tagjainál észleltem, akikkel időközben személyes kapcsolatba is kerülhettem, ez a fajta, "szinkretikus joga" csak akkor és éppen azért vált számomra gyanússá, amikor azt kellett látnom, hogy még Csíkszeredában is (Nem csak Kolozsváron pl., ahol akkoriban többet tartózkodtam), hatalmas plakátokon, olyan előadásokat hirdetnek, amelyen „egy bizonyos szabadkőműves páholy” (amint az előadásaikból kiderült, a Sion bölcsei nevű zsidó páholy) tagjait, az emberiségnek manipulálására, kizsákmányolására és leigázására felesküdt, első számú ellenségeiként (az ördög cimboráiként) állítják be, azokat leleplezik le, azoknak az anti-humánus ördögi terveit és tetteit bizonygatják. Az én metafizikai ismereteim alapján, ennek a jellegzetesen reakciós, politikai (vagy vallásos...) jellegű tevékenységnek az igazi jogához eredetileg nincsen és soha nem is lehet semmiféle köze!
Még a klasszikus karate iskolák, mozgalmak és szervezetek mesterei is óvva intik a tanítványaikat az ellenség-képzetekben való gondolkozástól! A harcostárs maximum ellenfélnek számít (az a fél, amelyik engem kiegészít!) és annak a maximális tisztelete szigorúan kötelező! A ténylegesen beavatott karate mesterek soha nem tennének olyat és soha nem viselkednének úgy, mint ahogy a kasszasikert vadászó filmek „hősei” teszik. Ilyen szempontból pl. Bruce Lee, akinek az arcán "az ellenségre" mért halálos ütés közben, egészen hiteles, az őrülettel határos gyűlölet jelenik meg, teljesen kilóg a sorból és a hatás-visszahatás egyetemes törvény alapján nem véletlenül halt meg ideje korán. A ténylegesen beavatottak, mind a joga mind a karate oldalon, egytől egyig magasan meghaladják a nyolcvan éves életkort és erre azért képesek, mivel képessé váltak a teljes belső kiegyenlítődésre azáltal, hogy megszabadultak a külső ellenség-képzettől és ezáltal bármiféle félelemtől. Ezeknek a mestereknek (guruknak) a szívében és az elméjében nincs helye semmiféle ellenséges gondolatnak, vagy érzésnek, sőt: még a képzeletükben sem léteznek ellenség-képzetek! Hova tegyük tehát azt a tényt, hogy a Székelyudvarhelyen kiadott Heti Hirdető szerkesztőit - akik a törvényszéki eljárás előtt mertek a MISA szekta mivoltáról (és veszélyéről) írni -, ismételten megfenyegették a MISA magyar tagjai és ezúttal a tűrési határt jóval meghaladó formában? És csak azért, mert most történetesen arról merészeltek írni, hogy a magyar zászlót talán még sem lett volna ildomos Bukarest utcáin lobogtatni, amikor a „Nagy Grig” hívei tüntetek a spiritus rectoruk letartóztatása ellen?
Hiába tiltakoznak a Bivolaru-hívek a szekta-megnevezés ellen, mert az ortodox vallás, a hinduizmus és a buddhizmus különböző elemeiből, valamint a „nagymesterük” szexuális fantazmagóriájából és zavaros szexológiai elképzeléseiből összetákolt „spirituális mozgalomnak” valójában semmi köze nincs az un. abszolútumba való integrációhoz, annál az egyszerű oknál fogva, hogy az ilyen magasrendű spirituális átélés ellentétben áll mindenféle ellenséges érzelmekkel, gondolatokkal és magatartással. A vallásos gondolkozásra (színvonalra) még jellemző lehet bizonyos értelemben a spirituális ellenség-képzetnek, illetve az objektív személyes ellenségeknek, mint az ördög segédeinek, képviselőinek és azok munkálkodásának az elfogadása. Ezért a MISÁ-t, az ellenségeskedő tevékenysége miatt, nem lehet más névvel illetni, mint vallásos szektának. És ugyanezek miatt, már az önmegjelölésük is téves és hibás, mivel mindaz a tevékenység és életrend, illetve szellemi magatartás, ami a spirituális megnevezésre jogot formálhat, teljes mértékben kizárja magából nem csak az ellenségeskedést, hanem egyáltalán a ellenség ideáját, ősképét (az ördögöt és/vagy a sátánt) is.
Egyértelmű tehát, hogy a Gregorian Bivolaru román és magyar tanítványai, akik nyílt előadássorozatokon léptek fel a "planetáris zsidó szabadkőművesség" ellen az a 1984-ben a szekuritateval kötött "misztikus" alku alapján szabadult mesterük okkult adósság-törlesztésének voltak a tudatos, vagy ártatlan végrehajtói a kilencvenes évek közepén. A joga oktatók állítása szerint "az egész világot behálózó, a gazdasági kulcspozíciókat kézben tartó és ezáltal a világpolitikát "ellenünk" (is) diktáló zsidó szabadkőművesség" (a nagy misztikus krampusz) ellen indított hadjárat, nem volt más, mint a láthatatlan (de főként: idegen!) ellenségképekkel és „globalizált” sátáni-képzetektől félelmetesen bugyborékoló, zavaros politikai vizekben való halászathoz szükséges misztikus hangulatkeltés (ravasz idegengyűlölet, áttételes félelem- és szorongáskeltés). Kis erőfeszítéssel felfogható, hogy az egész földet behálózó, állítólagos nemzet-ellenes doktrínákat hirdető szabadkőművesekről szóló konspiráció-elmélet tulajdonképpen Európai Uniós csatlakozás ellenes (és ha visszagondolunk és ha meggondoljuk, hogy melyik román politikai erőknek volt akkoriban burkoltan, vagy nyíltan NATO és EU- csatlakozás ellenes a magatartása, illetve a politikai ideológiája, akkor, világos, hogy magyar-ellenes) magatartást hivatott kiváltani a MISA-nak a kilencvenes évek közepén végrehajtott szubverziv tevékenysége. A kérdés tehát, ami a tizennégy éve tolerált Bivolaru féle, balkáni (pornográf és antiszemita) Joga-mozgalommal szemben hirtelen fellépő hatóságok szembetűnő ellenséges magatartása kapcsán felmerül (szembetűnő az, hogy helytálló vádpontok és igazi bizonyítékok hiányában, de minden áron, ha kel koholt vádak alapján is, ma el akarják G:B.-t ítélni) az, hogy kinek, illetve kiknek és minek teljesíttetett „kéz kezet mos” alapon politikai szolgálatot Bivolaru úr, amikor a kilencvenes évek közepén a mai MISA vezetőivel és oktatóival „A Világirányító Szabadkőműves Ellenségről” szóló előadás-sorozatait tartotta Erdély különböző városaiban, de főként a székelyföldi városokban?
Nehéz elképzelni, hogy erre valaha is hivatalos választ kaphatnánk, már csak azért is, mivel épp a Nagyrománia párt, amely véres szájú vezetőjének a szélsőséges megnyilvánulásai és nyilvánosság előtt tett hisztérikus magyar- és zsidó-ellenes kirohanásai nemrég még csöpögtek az antiszemitizmustól, a magyar gyűlölettől és általában az idegengyűlölettől, ma magyar jelölteket is állít a helyhatósági választásokon és kétségbeesett tettek (nyilvános politikai bocsánatkérések) elkövetésére is képes volt annak érdekében, hogy Izraeli céggel köthessen szerződést a mind a helyhatósági, mind a parlamenti választási kampányának a lebonyolításához. Sic transit gloria mundi. Ahogy C.V. Tudor „megvilágosodik” és máról hónapra az óriásilag nagy hazafias keblére öleli a zsidókat és a magyarokat, úgy zavarodnak össze Gregorian Bivolaru körül a misztikus vizek és a román és magyar testvéri híveinek a nagy bánatára, nem csak hogy vízen-járásra, de már egy ócska misztikus eltűnésre, határon való átlépés közbeni láthatatlanná válásra sem futja a hajdani nagy csodatevői képességeiből. És mialatt a zseniális C.V. tudor vidáman fennmarad a szelídített nacionalista és xenofob politikai hullámverés mérsékelt taraján, ez egykori titkos harcostársát talán mégis sikerül a legfőbb ügyészségnek valamilyen törvényes ürüggyel rácsok mögé tenni, vagy legalábbis sok ember szemében persona non grata-vá tenni és a szeretői naplójának közzétételével talán még „utálatosabbá” változtatni, mint amennyire negatív érzelmeket vált ki egyesekből még ma is az újdonsült magyar- és zsidóbarát, CV Tudor.
Azt már nem merem teljes határozottsággal állítani, hogy a MISA elődjének számító csoportosulásnak a kilencven évek közepén véghezvitt manipulatív politikai akcióját a PRM-nél magasabb és fontosabb politikai körökből rendelték meg, mivel ma már nem egyértelműen bizonyítható a Ion Iliescu akkori Euro-atlanti integráció ellenes mentalitása, az viszont tény, hogy a Parasztpárt - Liberális párt és Demokrata párt koalícióról, hangzottak el olyan bal oldali vádak, hogy vezetői el akarják adni az országot az idegeneknek. Sőt, az sem kizárt, hogy az országos pionír központban rendszeres joga kurzusokat tartó Gregorian Bivolaru és Ion Iliescu különböző elvtársi megbeszéléseken is találkoztak a hetvenes években és, hogy a politikai labirintusban példátlan tehetséggel tájékozódó Iliescu, egészen biztosan tudott a Bivolaru misztikus börtön szökésének a reális változatáról, azaz a szekuritateval történt alkujáról…
Mindettől függetlenül, a harmadik (immár minket is a spirituális dimenziók világába emelő) kérdés az, hogy miként lehetséges az, hogy miközben a gyűlöletszító Vadim nyugodtan tovább evez a nacionalista politika habzó vizein, az állítólag számtalan családdal és magányosan tévelygő lelkekkel jótevő misztikus guru, akinek nemrég még egyes székelyek is hálásan csókolták a kezeit, ha meg is ússza a rácsok mögé kerülést, a „törvényes” meghurcoltatása több hétig és esetleg több hónapig folytatódik és bizonyára mély nyomot hagy az életében? A választ az evangéliumban találjuk meg, ahol Jézus több helyen is figyelmeztet arra, hogy azoktól, akik a szellemi törvényeket (az atya akaratát) ismerik, több váratik el, illetve azoknak kevesebb nézetik el, mint azoknak, akik a szellemi törvényekről semmit, vagy keveset tudnak. Ezért a tizenkilenc éves korában állítólag „megvilágosodott” (de mindenképpen spirituálisan művelt és ezért a helyzetnek a tudatában levő) Gregorián Bivolaru a szellem-árulásai, misztikus csalásai is, sokkal nagyobb súlyt nyomnak az égi mérleg negatív serpenyőjén mint a hazafias versek mentén mozgó, vagyis a nacionalista érdekek színvonalán gondolkozó szélsőjobb oldali román párt vezérének, CV. Tudornak a politikai hőbörgései.

Kozma Szilárd.

Ez tényleg erkölcstelen! Ezt hívják aztán, erkölcstelenséget és alvilággal való összevegyülést, sőt: fausti lélek-rulást tanúsító bűnjelnek!
120.
Haha
2011.02.23., szerda [11:45]
A 118-at nem a 117-es irta - egyből látszik. Mindjárt kiderül, ki tud jobban kavarni.
119.
Kozma Szilárd
2011.02.23., szerda [11:40]
Akkor is előállhatnál már végre azokkal az újságszámokkal és azokkal az általam állítólag ír cikkekkel, amelyek azt bizonyítanák (Ha volnának!), hogy én NEM (Nem, nem és nem!) a Transzilvan Figyelő általános témakörével homlokegyenest ellenkező, illetve teljesen témán-kívüli cikkeket, vagyis teljesen más - ellenkező! - erkölcsi alapállású cikkeket közöltem benne.
Addig, amíg ezekkel nem állsz elé, Vagy legalább azzal, amit már egy finom célzás erejéig elismertél. Ti-. hogy a misztikus intuíciód mondja, hogy én írtam volna ilyen cikkeket, amelyekre aztán az aljas rágalmaidat alapoztad.
Egyelőre tehát, számomra Balázs F. Attila besúgó-társa a te valós "földi" neved.
118.
K.Sz anti fun
2011.02.23., szerda [11:37]
Én rendes ember vagyok, én elviszem borozni a gyerekeimet. 5 éves koruk óta pálinkát is ihatnak. A gyereknevelés terén is tévedésben vagy ezért sem vagyok a funod, se a fanod.
117.
K.Sz anti fun
2011.02.23., szerda [11:30]
Kit érdekel ma komolyan egy ismeretlen besugó, mikor saját maga lehet egyszemélyben szekus tiszt, besugó, figyelem elterelő, mocskolódó és igazságszolgáltató. Vagyis egy egész államparátus.KSz. te tévedésben vagy most is, ezért nem vagyok a funod. Bocsi ligi, de te is.
116.
Kozma Szilárd
2011.02.23., szerda [11:28]
Anti-fun:

Kiváncsi vagyok, erre mit fog válaszolni, és milyen vehemenciával az ominózus asztrológus! :-))

Erre nem kell válaszolni, mert ez mindenki számára önmagát minősíti. És nem is akkor, amikor azt írja, hogy büdös vagyok. Egészen pontosan, hogy bűzlök. Akárcsak te....

Apropó billentyű félreverés, ami szerintetek az őrületem jele (Ha van sapka rajta azért, ha nincs sapka meg azért!). - Nekem itt, a kis táska-számítógépen nagyon apró betűkkel jelenik meg a fórum szövege, a billentyűim is fekete színűek, következésképpen, amikor este, villanyfénynél írok, nekem is becsúszik egy - két félreütés. - Na legyetek vére komolyak, hiszen a témakőr a besúgás és nem bárkinek is a lelki állapota. Ha nem tévedek ebben is (Szerintetek).
115.
Purparlé
2011.02.23., szerda [11:25]
A kérdés nem konkrét.
Csak annyit akartam vele érzékeltetni, hogy : ki vagyok én - egy földi lény. Nem detektíveknek cimeztem.
114.
ligi
2011.02.23., szerda [11:23]
Épp erről akartam volna írni, mielőtt még ez az egész, nem szólna mind KSz-ről, hogy ez a besugó jelenség ma is aktuális és ma is keményen fertőzi a levegőt. Csak éppen ma mindenki saját kontójára éli ki eziránti ferde hajlamait.
113.
Kozma Szilárd
2011.02.23., szerda [11:10]
"DE hát ki vagyok én?"


Hát azt kérdem én is, hogy ki vagy te, és a te hazugságod, amire alapozod aztán a rágalmazásomat és a hiteltelenítésemet, mitől lehet IGAZSÁG?

Mikor állsz elé már véégre,

MIKOR ÁLLTOK MÁR ELÉ VÉGRE A TÁRGYI BOZONYÍTÉKOKKAL? HOL VANNAK AZOK A CIKKEK, AMELYEKBEN ÉN A CSIBI ELLENSÉGEIT TÁMADTAM VOLNA, VAGY CSIBIT VÉDTEM VOLNA?
ÍRJÁTOK LE AZOKNAK AZ ÚJSÁGOKNAK A SZÁMAIT ÉS AZOKNAK A CIKKEKNEK A CÍMEIT, AMELYEKBEN ÉN ÁLLÍTÓLAG AZOKAT A DOLGOKAT, AMIKKEL VÁDOLTOK ELKÖVETTEM VOLNA?

- Hiszen, ez csak így lehet hiteles és becsületes.


De ha nem, akkor fejezzétek be a hazudozást, vagyis az ÜGYNÖKI DIVERZIÓT!

És nem csak diverzió, amit itt végeztek a fedőneveitek alatt, hanem aljas szakmai hiteltelenítés is, ami semmivel, de semmivel nem kevésbé elítélendő, mind a besúgás.
Vagyis, hiába ítélitek el egy felől a besúgást, mert ti magatok sem vagytok jobbak, tisztességesebbek a besúgóknál. És akárcsak a besúgók, fedőnevek alatt teszitek mindezt az aljasságot, akárcsak a besúgók!
112.
Ligi
2011.02.23., szerda [11:02]
Szívesen!
Máskor is.
111.
Purparlé
2011.02.23., szerda [10:48]
A 1o8-asat nem én írtam, de jó figyelmesen elolvasva nincs semmi baj vele.
Köszike aki helyettem költötte.
110.
K.Sz anti fun
2011.02.23., szerda [10:44]
Dr. Ligi! Dr. Ligi! Kérem, jöjjön azonnal, a betegek megkettőződtek! Talán lehet, hogy nem is emberi tevékenységről van szó. Ön szerint lehet, hogy...?
109.
Joó Violetta
2011.02.23., szerda [10:39]
Én csak a misztikus megérzéseit irigylem.
108.
Purparlé
2011.02.23., szerda [10:35]
Senkinek semmi köze, ahhoz, hogy voltam-e B.F.A. nője.
Azt, hogy K.Sz. Csibinek dolgozott onnan tudom, hogy jók a megérzéseim. És a tenyérjósom is megjósolta. Nekem vannak ilyen misztikus megérzéseim, elég jók. Ezért tudom, hogy az asztrológia kamu.
107.
Purparlé
2011.02.23., szerda [10:29]
Kedves Joó Violetta!
Mi tagadás, jó néha alkalmilag összebújni. Irigyli tőlem ?
106.
K.Sz anti fun
2011.02.23., szerda [10:14]
A Big Bang megtörtént. Én is K. Sz. vagyok. Vagy a felesége. Vagy Purparlé. Vagy Ligi. És "tudom" - mit tett Kozma Szilárd (tavaly nyáron) című filmet láttam idén télen a moziban, és abbana főhös ikertestvére volt a maszkos gyilkos. Nagy családos embereket ölt. Ilyen filmet még sose láttam. A maffia bérelte fel.
(Vigyázat Kódolt üzenet.)
105.
Joó Violetta
2011.02.23., szerda [10:06]
:DDD
??? "aki rákérdez arra, hogy volt-e köze Csibihez...?" - Ki kérdezett rá itt többen is hasukra ütve, minden konkrét bizonyíték nélkül "tudják"... Ők "tudják"... Hogy hogyan is volt Szilárd Csibi ember-e, miben nyilvánul meg arról mindenki mélyen hallgat természetesen... mert még azt pontosan ki kell találni, de jobb, ha ki sincs találva... Elég "tudni".
Internetes bölcsességek:
"Aki egy hosszú hozzászólás végén elüti a betűket, az durcás ás nem fix."
"Az apa, aki már egyszer kávéházban ivott vörösbort, nem szeretheti a gyerekeit."
Érdekes sztori:
A megirigyelt éhségsztrájk - K.Sz. szobatársa azóta is gyümölcsleveken él, hétvégenként disznóhússal böjtöl, mert a gyümölcs levek túl hizlalóak.
Viccet félre téve:
Purparlé B.F.A. régi szeretője, nem az otthagyott szüzek közül, hanem a rendszeres alkalmi összebújásokra érettebbek közül.
KSz-anti-fun besúgóként lett K.Sz után a kórházba küldve, mint alkohol-problémái miatt hiteles beteg volt.
104.
KSz anti-fun
2011.02.23., szerda [09:44]
Nem annyira a tudománnyal van gond (bár én is szkeptikus vagyok), hanem a személyével. Egyébként nagyon szórakoztató: néha bohóc, néha bosszantó.:-)) Ki tudja hűány személyiség szorult belé, elég nagy test ehhez, és folyton dúl a belső harc. Mi lesz, ha bekövetkezik a BigBang? :-)))
103.
Purparlé
2011.02.23., szerda [09:06]
Látom, hogy erősödik a KSz-tábor. :-))))
Azt nem értem, hogy ezeket a bukdácsolásait nem jelzi előre az asztrologiája? Akkor meg mit ér? Milyen tudomány ?
Hogy adhat párkapcsolatra tanácsot az asztrologia a KSz-t elnézve..?
102.
KSz anti-fun
2011.02.23., szerda [08:43]
Még egy érdekesség: akkor ismertem meg ezt a kóklert, amikor éhségsztrájkal kórházba került. Hát mit is mondjak, olyan szinten élt gyümölcsleveken és mindenféle finomságokon, hogy teljesen megirigyeltem. Szép fényes bőre, szőre volt, és egészségesen kerekded, mint most is. Ilyen éhségsztrjákot bármikor beválalnék! És egészségi szempontokból mindenkinek ajánlanék!
Még bejön egy kép: az ex-felesége banikért, mondom banikért!!, vásárolt kekszet az akkor még 3 gyerkőcnek. Szerencsétleneknek ennyi jutott. De mit ad isten, másnap látom a "kitűnő" asztrológus barátunkat vörösborozgatni az egyik sétálúutcai kávézó teraszán. Hát ennyire szereti ő a gyerekeit!
101.
hi-hi-hi
2011.02.23., szerda [08:36]
Kiváncsi vagyok, erre mit fog válaszolni, és milyen vehemenciával az ominózus asztrológus! :-))
100.
KSz anti-fun
2011.02.23., szerda [08:34]
Teljesen igazad van!
Nekem volt szerencsém, illetve szerencsétlenségem testközelből megismerni ezt a tébolyodott "urat", KSz-t. Hiddjétek el, minden képzeletet felülmúl ahogyan viselkedik a környezetével, a gyerekeivel, az ex-eivel! Mert hát neki nem is egy felesége volt, nem is egy gyereket hagyott már el.
Nagyon jól fogalmaztál a viselkedésével kapcsolatosan. Kiszámíthatatlan, erőszakos, mindenkit lerohan, undorítóan bűzlik, kötekedik. És egy ilyen ember - nem ember próbál megróni másokat, kritizál, vádaskodik...
99.
lássuk csak
2011.02.23., szerda [08:26]
Én személy szerint azon csodálkozom, ez a BFA, hogy nem utálta meg saját magát, miként nem csömörlött meg saját személyétől, mikor állandóan színlelnie kellett a barátságot, a beszélgetéseket, az együttgondolkozást, az eggyüttérzést. Ilyen szempontból, abból az irodalmi körből s még másokból is, BAF, egészen biztos, hogy mindvégig ki volt esve. Erre mondja Jézus nem szolgálhatsz két úrnak egyszerre. Vagy a rendszert szolgálod a besúgó vagy, jelentéseket teszel, vagy a barátaiddal vagy őszinte, de akkor rendszer szolgálat kizárva.
Azon sem csodálkozom másrészt, ennek perspektívájában, ha azt írja beismerő vallomásában, hogy olyan eseményekre, ment ahol semmi lényeges nem történt. Bár, szerintem ez inkább vágyálom volt a részéről. Nem hiszem ugyanis, hogy a szeku hosszú ideig tűrte volna tétlenkedni.
Az egyáltalán nem lep meg másrészt, hogy K. Szilárdról negatív jelentéseket tett, hiszen ha magát nem utálta meg, márpedig minden jel arra vall, hogy nem, akkor egészen biztos, mélységesen meg kellett vetnie KSz-et. Hamvastól tudott, a kihasználó (kizsákmányoló) sokkal jobban gyűlöli az áldozatát, mint fordítva.
98.
ligi
2011.02.22., kedd [21:12]
Egyre inkább erősödik meg az a meggyőződésem, miszerint KSz úr nem teljesen fix! Valahogy átrágtam magam a több kilóméteres hozzászólásain, az utolsónál már soronként melléüt a betűknek, annyira ki van akadva! A felesége-asztrológus irományai is pont olyanok mint az övéi, tehát gyakorlatilag szintén az ő "produkciói". Én megértem, hogy F ellen teljesen kivan, de ilyen vehemenciával kikezdeni mindenkit aki ezt az oldalt olvassa, netalán még merészel is hozzászólni, terelgeti az egész társaságot az egyetlen "igaz" honlapra, vagyis a sajátjára, makacsul ellenkezik mindenkivel aki rá mer kérdezni arra, hogy Csibihez és a transzilván szennylapjához valójában milyen köze volt, durcásan elvonul, erőszakosan visszarobban, leteremt ismét mindenkit, reklámozza saját magát, szóval: adjon már valaki rá egy kényszerzubbonyt!
97.
Ligeti
2011.02.22., kedd [20:57]
Hát éppen erről van szó, hogy nem támogatta és nem védte. Más témájú cikkeket írt. Ennyi.

Kurkó volt ki megtámadta Csibit elsősorban, Szondival és Ráduly R.-val.
Ha Szilárd Csibit védte volna s Kurkót támadta volna az élettársával eggyütt (még emlékszem halványan botrányos cikkekre, amelyek mindkettőre kiterjedtek), akkor soha nem kapott volna szponzor pénzt ez utóbbitól.
Ha nem vagy témában, akkor minek írsz?
Tévképzeteid voltak, s összekeverted a dolgokat, most itt meg ragaszkodsz a hüllyeséghez, a hazugsághoz, a valótlansághoz. Ennyi.
Azt kértem bizonyisd, amit mondasz, vagy ismerd el a tévedésed. Különben komolytalan vagy. Remélem mostmár elég világos és érthető voltam.
96.
Purparlé
2011.02.22., kedd [20:40]
Ez a 95-ös Ligeti-mű zavaros

Kinek a kérdés? Mit kell bizonyítani? Mi a nagyotmondás? Kiéé? Mi és kié a valótlansághoz való ragaszkodás?
Teljes tejföl.
95.
Ligeti
2011.02.22., kedd [20:35]
Nem értem mi ez a valótlansághoz való makacs ragaszkodás.
Bizonyára hálából adott annyi pénzt, amivel előkelő helyre a könyv szponzorai között, azért, amiért olyan jól meghurcolta őt és a párját, morális és anyagi károkat okozva.

A helyzet az, ameddig az állításod nem bizonyítod, vagy nem ismered be a nagyot mondásod, komolytalan ember vagy.
94.
Purparlé
2011.02.22., kedd [20:33]
Kedves Ligeti!

Kurkót, a Kurkó élettársát és a Táltos Bolond című könyvet sem ismerem. Én ezekre a kérdésekre nem tudok válaszolni. Azt tudom hogy K. Sz. teljes mellszéllességgel védte és támogatta Csibiéket.
Döntse el azt más, hogy ez helyes volt-ee vagy nem vol helyes. Én azt mondom : Nem. De ki vagyok én?
93.
Ligeti
2011.02.22., kedd [20:00]
Purpale
Ha már olyan jól informált vagy Transilván Figyelővel kapcsolatban.
Akkor bizonyára azt is tudod, hogy abban Kurkónak az élettársa is jól meg volt hurcolva, emlékszem is halványan a botrányos irásokra.
Egy dolgot még sem értek, ha K. Szilárd tevékenyen részt vett ebben, akkor miért szerepel Kurkó élettársa, az utóbb megjelent Táltos Bolond anyagi támogatói között.
Ideje felébredni.
92.
Purparlé
2011.02.22., kedd [19:16]
K. Sz. - én ezt egyik sorozatfilm negatív hőséről írtam a kifogásolt mondatokat.
Nem értem, hogy képzett metafizikai karatékon átesett sorsasztrologus hogy értelmezheti ezt magára.
Bocsánat, tévedés! Emperding Hamperdingről irtam. Valószínűleg.
91.
Kozma Szilárd
2011.02.22., kedd [19:03]
Na ezt már nem lehet kibírni hallgatással, mert ez már több a soknál, te Purparle!
Nem szégyenled magad itt, ezekkel az aljas, minden valóságalapot nélkülöző, és számomra most már egyértelműen szekus - sri-s eredetűként megjelenő, inszinuációs diverziókkal elé állni? Bárki is bújna meg a fedőneved mögött, lesülhetne a képedről a bőr! És bizonyára le is sül majd egyszer, akkor is ha nem derül ki az itteni kiléted:


Elítélem azokat is kakik anyagi nehézségeikkel mentegetőzve

- kezdődik az aljas csősztatással a diverzió, miután a közönségedet megnyugtatod, hogy utálod a besúgókat. - És ez a tipikusan diverzáns akciód nem egyenértékű-e a besúgói tevékenységgel? Milyen mentegetőzés, mi? Hol mentegetőztem én? Miért, mennyiért hazudsz ily orcátlanul? Mert a mentegetőzéshez az is szükséges, hogy legyen amiért mentegetőzni! Mi a frászkarikáért kellene nekem mentegetőzni? Hiszen itt véges végig egy általatok kieszelt és kretén felületeskedéssel fenntartott, de általam a gyakorlati - anyagi valóságban soha el nem követett dologról volt szó! EGY mondvacsináltan itt e fóruumon kieszelt NAGY BÜDÖS FIKCIÓRÓL, tehát!
Már már arra gondolván, hogy nem-e írt valaki az én nevemben ott valamit, amiről nem lenne tudomásom, vagy esetleg én hibbantam volna meg, és mégis írtam volna valami olyat a Transilván Figyelőbe, ami valamelyest is hasonlítana véletlenül olyasmihez, amit itt aljasul rágalmazva engem, állítotok, és jó - aprólékosan utána néztem az interneten, még azokban az újság-anyagokban is, amelyekért Kurkóék rágalmazás miatt perelték a figyelőt (Huszonhét ilyen per van!), hogy valahol hátha mégis felbukkan a nevem, de hát, amint az várható volt, sehol nincs ilyesmi.
Honnan veszitek tehát ezt a merész aljasságot, de főként, miért, hogy ilyeneket állitsatok rólam tehát? Kinek használ? Ki bízott meg? Kinek dolgoztok?

Még egyszer tehát - és nagyin remélem, hogy utoljára, hisz nem lehet itt mindenki teljesen agyalágyult! - NEM ÍRTAM SOHA OLYAN CIKKET, AMELYBEN A CSIBI ISTVÁN ELLENSÉGEI ELLEN KELTEM VOLNA KI, VAGY A CSIBI TETTEIT, SZEMÉLYÉT VAGY BÁRMIJÉT DICSÉRTEM VOLNA. MÉG CSAK FINOM CÉLZÁSOK SZINTJÉN SEM. KIVÉTELT KÉPEZ SZONDY ZOLTÁN, AKIT AKKORIBAN VALAKI FELPOFOZOTT, ÉS SZONDY ÁLLÍTOTTA, HOGY A CSIBI PARANCSÁRA. Zoltánnal szemben akkoriban kiújult egy régi haragom, amiért több évvel korábban, amikor a 14 napos éhségsztrájkom után, a lábaimon alig állva, bementem az RMDSZ-központba, Borbély Ernővel beszélni, Szondy Zoli akkor igen lekezelően és megalázóan viselkedett velem szemben. Ez a vele szembeni régi neheztelésem újból lángra kapott amikor meg tudtam, hogy azt mondta Sógor Csaba akkori RMDSZ szenátornak, hogy az (A szenátor!) nem érdemli meg a feleségét, és ezért ő el fogja venni tőle.És ezt nem mástól hallottam, mint magától Sógor Csabától, akinek remélem, nem csökken a politikai ázsiója akkor, ha elmondom, hogy értelmeztem a sorsképletét.) Szóval, hallva azt, hogy Szondy milyen nagy nőcsábász hírében állt akkoriban a városban, talán annyit jegyeztem meg a felpofozásával kapcsolatosan, hogy bizonyára valamelyik féltékeny férj lehetett. De még abban sem vagyok biztos, hogy ezt a gondolatomat akkor le is írtam volna és közöltem volna. Csak azt tudom, hogy ez akkor szilárd elképzelésem volt vele kapcsolatban. Ha netalán mégis kiderült volna rendőrségi bizonyítékok szintjén, hogy Szondyt Csibi verette meg, bocsánatot kérek tőle. Az viszont most is fenntartom, hogy ilyet mondani egy négy gyermekes családapának (politikai funkciójától és vagyoni helyzetétől és más társadalmi rangjától függetlenül!), nem csak aljas és alávaló viselkedés, de egyenesen szentségtörés, az elemi tisztesség elleni merénylet
Szóval, ha netalán lenne a Transilván Figyelőnél valamilyen állítólagos Csibi-áldozat ellenes cikkem, hát maximum ez lehet. Ezért viszont abszolút nem érzem úgy, hogy mentegetőznöm kellett volna, vagy kellene, mint ahogyan nem is mentegetőztem, hanem egyszerűen azt a kőkemény tényt írtam le, hogy Csibi István velem szemben egyáltalán nem bizonyult olyan bőkezű úriembernek, mint Sütő Andrással, Fodor Sándorral, Bálint Tibor és Was Albert örököseivel, Létay Lajossal (Az öreg komcsinak éppen Fodor Sándor hozta el a verseit kiadásra, miközben szó szerint leírta, hogy ne az én regényemet nem javasolja kiadásra.), Mester Zsolttal és még sok más, nálam sokkal jobb anyagi helyzetben levő íróval szemben.

És, ha netalán megértettétek végül azt, hogy nem mentegetőztem, mert nem is volt semmi amiért mentegetőznöm kellett volna, nézzük a tipikusan diverziós mondat folyatását.

"e cselekvő cinkosai és védői lesznek az alvilágnak és az alvilági vezérkosoknak"

szóval, amiért a Csibi újságjában publikáltam otthonszülésről és művészi csoportosulások műhely-gondjairól, valamint a bukaresti Bivolaru jógamester ugyancsak besúgói bűvészkedéseinek a lelepleződéséről szóló cikkeket, én,

"cselekvő cinkosa és védője lettem az aljas rágalmad szerint, AZ EGÉSZ ALVILÁGNAK,"

és aztán:

s aztán letagadják ezt.

Vagyis, a purparle-fedőneved alá megbújt diverzáns agyad szerint ÉN LETAGADTAM, azt ami miatt, ugyancsak egyedül szerinted, "mentegetőztem". Kicsoda vagy te purparle, nem-e véletlenül Balázs F. Attila?

És még van képed megfélteni tőlem -és a páromtól - azokat, a veled szemben értelmesen gondolkozni képes, személyeket akik horoszkópot rendelnek?
Csak válaszolj még barátom (ném), csak gyere még az ilyen valóság alapot nélkülöző rágalmaiddal. - Ne izgulj mert egyet sem hagyok megfelelő megjegyzések nélkül.


cselekvő cinkosai és védői lesznek az alvilágnak és az alvilági vezérkosoknak s aztán letagadják ezt.
90.
Csíki1987
2011.02.22., kedd [18:56]
Kedves Francia vagy Francbakívánó!

Ejrópa egyik legérdekesebb duettje lehetnél Szilárdal, mert ő Csibi möllett vót te meg öllene.
89.
A_FRANCBA_VELLETEK
2011.02.22., kedd [18:45]
Te nagypofájú "Csikiember" hol volt ez a böszke pofád amikor még Csibi ott volt ?
Nem védeni akkarom Csibit csupán rámutatni, mert jól emlékszem..., akkor nem sokan áltak mellém a Csibi ellen...!!
Ezek vagytok ti "Csikiemberek" gyáva sz@rok akik útólag verik a mellüket...!! De amikor igazán kellen nem tudnak becsülettel kiállni a jó mellé !!
Te tudod ki volt Szilárd Nagyapja ? Legalább az Ö emléke miatt is más szemmel tekintsetek
Kozma Szilárdra. Biztos nem eröszakolta reá senkire a csillagos elméleteit..
Azt az aljas árulot meg én is ismertem.. rothadt egy alak volt a kedves modorrával !
Az ilyen alakok miatt került a sírba a `70-es közepén két barátom ott csíkba.
Áldozatuk hiábavaló volt ! Nem érdemeltétek meg !
Fülladjatok meg ott a csiki ködbe és taroljátok a fenyöket amig van ...!
Vesszett vaddisznokként viselkedtek !!
88.
Purparlé
2011.02.22., kedd [18:44]
Kedves Joó Violetta!
Megrendítők sorai és én nem szeretnék családi ügyekbe beavatkozni. A legutolsó dolog ami szeretnék és még legutolsóként sem tennék.
Szomorú hírem van. Ahogy a Balázs F. Attila besúgói leleplezése is létezik ugyanúgy elmondható és kézzelfoghatóan tapintható, szemmel látható bizonyítékok is vannak arra, hogy kedves párja egy alvilági vezető és egy nagyon veszélyes alvilági banda újságjának a munkatársa volt 2003-2004-ben. Nemcsak horoszkop--témákban hanem a mafiózó ellenségeinek az alantas lejáratásában.
Én most azt nem értem hogy ez miért egy szenzáció amikor abban az időben az újság ott volt a standokon. Az újság 2004 május végén eltűnt. Kedves párja addiog volt az újság munkatársa amíg Cs. I.-t le nem tartóztatták. Utána még három lap megjelent ,de azokban már nemszerepel a K. Sz. neve.
Ez tény, ezért még nem kell válni. vagy talán az a baj hogy ezt a kedves párja tagadja? Hát ha bűnnek tartjka tagadja. Korábban itt megmagyarázta akkor hát nem értem hogy miért okozhatna ez válóokot.
Én is végigolvastam mindent és látom,hogy elfajult ez a fórum. Ő egy aljas besúgó áldozata de mégis a besúgóról videón nevetve és írásban is elnézően nyiltkozik.Viszont több hozzászólót minősithetetlenül sérteget. Azt hiszem, hogy ez vezetett idáig.
87.
Joó Violetta
2011.02.22., kedd [18:09]
Én pedig elítélem azokat, akik levegőből kapott fikciók alapján szeretnének lejáratni másokat.
Ön nem válaszolt arra, hogy mégis honnan vette azt az információt, hogy Szilárd "tiniket avatott be". Az előbb is kértem, hogy jelölje meg a forrást. Ezt furcsa mód kerüli, vagy elfelejtette.
Továbbá, itt többen neki álltak a Szilárd-Csibi ismeretség alapján Szilárdot Csibi embereként feltűntetni. Feltételezem, ez azt jeleni, hogy Szilárd Csibi megbízásából a Csibi ellenségeiről írt volna lejárató szövegeket, koholmányokat. (Olyanokat, amiket itt gyártanak most róla…)
Amennyiben a Kozma Szilárdról bárki tud hiteles dokumentumot mutatni itt az interneten, ami az itteni vádakat alátámasztaná, akkor kérem, hogy jelölje meg itt a forrást, az elérhetőséget, hogy ellenőrizhessem utána nézhessek. Nem tartom valószínűnek, hogy ilyesmiket tett volna, de ha mégis, akkor ez azt vonja maga után, hogy én különválok tőle és a közös gyermekünket egyedül nevelem inkább fel. Ugyanis egyáltalán nem lennék képes valaha banditákkal, maffiózókkal együttműködő, hazaáruló, perverz tini hódítóval együtt élni.
Amikkel itt dobálóznak komoly vádak, és furcsa, hogy alátámasztani konkrétan senki nem tud semmit, csak homályosan és nagyvonalúan utalgat.
Semmiféle olyan cikkéről nem tudok, ami alapján őt a Csibi bandájába lehetne sorolni. Ez rágalmazás így bizonyítékok nélkül, s akik ezeket itt nyilvános fórumon leírták, egyenlőek a szememben a besúgókkal, az olyanokkal, mint B.F.Attila.
Különben általános védekezése a sunyi, kétszínű embereknek, hogy amikor számon kérik őket, leleplezik őket, akkor azzal védekeznek, hogy az őket támadó milyen mérges és ez milyen elítélendő. Nem tudom, mi elítélendő van abban, ha valakit dühit, ha rágalmazzák. Persze, tudom, a sunyik minden helyzetben finomkodnak, s annál aljasabbul ártanak a másiknak, az egyenességet, az erélyességet pedig anti-szociálisnak bélyegzik, mintha a harcias kiállásnak, az igazságért való harcnak nem lenne helye a közösségeken belül. A korrupt közösségeken belül persze nincs is…
Amit pedig a Csíkiember írkál az már túl megy minden határon, bizonyos minősítésekhez nincs, amit hozzáfűzzek, magát minősíti inkább azokkal. Nem tudom, milyen Transzilvániai Figyelős cikkekről van szó én semmit nem találtam, de nagyon szívesen veszem a hivatkozásokat, ide is be lehet őket illeszteni a hozzászólásokba.
86.
Csíkiember
2011.02.22., kedd [17:01]

(Törölve)

85.
Purparlé
2011.02.22., kedd [16:41]
No tehát:
A besúgókat elitélem és a besúgást a legaljasabb tettek közé sorolom - függetlenül attól, hogy kik a besúgók.
Elítélem azokat is kakik anyagi nehézségeikkel mentegetőzve cselekvő cinkosai és védői lesznek az alvilágnak és az alvilági vezérkosoknak s aztán letagadják ezt.
Az asztrológiához önök által sem közeledtem és jogom van ezt leírni. Félelmet keltő, hogy ilyen K. Sz. asztrologus emberi sorsokat befolyásolhat dumákkal, mikor majdminden sora méregfröccs.
84.
Joó Violetta
2011.02.22., kedd [15:35]
Kedves Purparlé!
Én, mint a hozzászólásomat minél teljesebben hitelesítve írtam alá azt, asztrológusként, élettársként, kismamaként. Nem gondoltam arra, hogy ezek közül Önt a hivatásom így megzavarja és teljesen eltér a témától, ráadásul a korábban már egyértelműen tetten ért kifogásolható logikájával még könnyelmű következtetést is vont le. (Az biztos, hogy Önnek rendkívül nehéz lenne tanácsot adni úgy, hogy jól is értse.:D )

De kérem, hogy mostantól csak azok véleményezzék az asztrológusi munkákat, akik ismerik is azt, és nem az addigi bulvár asztrológiai ismereteikkel és/vagy a neten elkapott félmondatokból akarnak hirtelen okosak lenni.
És most szeretnék visszatérni arra, hogy hol is olvasta Ön, hogy K. Sz. „tiniket avatott be”, nagyon szívesen elolvasnám a cikket. És, gondolom, nem haragszik, de semmiképp nem hagyatkoznék az Ön szövegértésére.
Mindenesetre nagyon tanulságos volt az eddigi hozzászólásokat elolvasni és megfigyelni, hogy bizony itt Erdélyben is vannak sajnos, korrupciós hajlamú, a gazemberséggel kiegyezni kész, afölött szemethunyó, de főként, minden ügyben – komolyban és komolytalanban - a szemellenzős felületeskedés szellemében eljáró magyarországi polgártársaimhoz hasonló személyek. Elég csúnya ez. Én, magyarországi lévén Erdélyt pozitívabban éltem meg, mint Magyarországot, viszont kétségtelenül meg kell barátkoznom a gondolattal, hogy az itteni magyarság is ugyanúgy elkorcsosul, elfelejti gyökereit és eladja magát. Egyesek félelmükben, mások kényelem-szeretetükben. Mi mást lehet abból levonni, hogy egy besúgó leleplezésekor, s annak magánéleti perverzióira való fényderüléskor, egyesek, hirtelen ellenállhatatlan késztetést éreznek, hogy az esetet meg se parittyázva, mintha mi sem lenne természetesebb B.F. Attila múltbéli magatartásánál, jelenbeli mentegetőzésénél, az őt leleplező Kozma Szilárdban csakúgy zsigerből kételkedni kezdenek, értetlenkednek, majd még Szilárd szerelmi kapcsolatait is akad, aki lezseren, egy tömör mondatban egy lapra veszi a szűz-vadász perverz késztetések zabolátlan – merthogy hivatalosan is neki elnézett! kiéléseivel. Majd a tárgyalt témán kívül, derült égből jövő villámcsapásként, kételyeit kezdi kifejezni bennem és Szilárdban, vagyis abban, hogy milyen asztrológusok lehetünk, mert hogy itt miket írunk… Én nagyon jól tudom, mit írunk itt, viszont nekem az a megdöbbentő, amit egyesek reagálnak mindezzel kapcsolatban.
Nem tudom, ezek az emberek, vajon tényleg mind egytől egyig olyan szép, de inkább titkolni óhajtott múlttal (és esetleg jelennel) rendelkeznek, mint Balázs. F. A? Vagy a securitate utódjától félnek, amiért a Szilárdnak az általuk (önök által) költött, állítólagos alvilági erkölcsével foglalkoznak, mintsem, hogy elfogadják azt a tényt, hogy Balázs F. Attila barátjuk nem olyan áldozata volt a diktatúra rendszerének, mint Szilárd, sőt: messze menően ki is használta a tartó-tisztei szemhunyásából és a besúgóságából eredő előnyöket. (De akkor egyáltalán minek irogatnak itt? Miért nem a Szilárdról szóló cikk alatt „tárják fel” az önök által valóságként kezelt Csibi-Kozma barátságról szóló tényeket?)
Lehet, hogy én „székelyesedtem el túlságosan” :D De amiket itt láttam, az még nekem is érthetetlen és meglepő. Gondolok itt arra, amit fentebb kifejtettem: hogy ha már valaki rá szánja az időt és hozzászól a cikkhez, hogy-hogy elsiklik a B.F.A. dolgain és miért érzi kötelességének, szükségének, hogy ha két mondatban is, de valahogy Kozma Szilárdról mindig írjon valami új negatívat… pl. hogy ő is vadászta a szüzeket, érthetetlenek a mondatai, stb. Nekem ezek a kifogások eléggé jelentéktelenek a B.F.A besúgói és szűz-vadász múltja mellett… De valamiért nagyon ki kívánkoztak az illető hozzászólókból.
Azt hiszem, meg fogom érni, hogy Erdéllyel szemben Magyarország lesz az a hely és közeg, ahol az ilyen hozzáállás nem lesz természetes. Ugyanis ma már Magyarországon elszámoltatják az embereket tetteikkel, és azokat a bizonyos tetteket leleplezők, nyilvánosságra hozók tisztelt és támogatott emberek. Továbbá, a többség nagyon is várja, hogy megkapják büntetésüket.
A B.F.A esete persze más, mint a magyarországi állam-vagyon elherdálóké. Más, de nem jobb. Olyan gonoszságok ezek, amelyekre jelenleg nincs törvény, tehát börtönre nem kell, számítson. Mindenesetre érdemes azt tisztázni, hogy egy dolog az, ha valaki kénytelen besúgni, de törekszik arra, hogy ne mondjon olyat, ami másra nézve a rendszer szemszögéből terhelő és negatív. És más dolog az, ha valaki külön élvezi, hogy a megfigyeltjének keresztbe tehet, és minden különösebben erkölcsi gát nélkül (hogy-hogynem) egy gyors hódítással meghiúsítja K.Sz. Magyarországra való kiházasodását. Ez talán véletlen lenne? Hogy kiutazik Magyarországra, Budapestre és pont a Szilárddal levelező Júliát szédíti el egy ágyba-bújásra? Ennek egyértelműen hivatalos célja volt, mégpedig az, hogy K.Sz. ezúton se jusson ki Romániából, mint ahogy 1985 után nem is adtak neki egyáltalán útlevelet.
Én nem ismertem a romániai diktatúrát, mert nem éltem benne, de azért egy ilyen akciót igen furcsának találok, s nem gondolom, hogy akire ilyesmit bíztak az egy egyszerű áldozata lett volna a rendszernek, akit megdolgoztak és beszerveztek besúgónak… Ez az ember elhivatott volt a rendszer irányába.
83.
Joó Violetta
2011.02.22., kedd [15:33]
Kedves Purparlé!
Én, mint a hozzászólásomat minél teljesebben hitelesítve írtam alá azt, asztrológusként, élettársként, kismamaként. Nem gondoltam arra, hogy ezek közül Önt a hivatásom így megzavarja és teljesen eltér a témától, ráadásul a korábban már egyértelműen tetten ért kifogásolható logikájával még könnyelmű következtetést is vont le. (Az biztos, hogy Önnek rendkívül nehéz lenne tanácsot adni úgy, hogy jól is értse.:D )
De ha már így felhozódott ez a téma, a következő linken bárki elolvashatja a Szilárd honlapján közzétett köszönő leveleket:
http://www.kozmaszilard.hu/index.php?option=com_content&task=blogcategory&id=16&Itemid=44
De kérem, hogy mostantól csak azok véleményezzék az asztrológusi munkákat, akik ismerik is azt, és nem az addigi bulvár asztrológiai ismereteikkel és/vagy a neten elkapott félmondatokból akarnak hirtelen okosak lenni.
És most szeretnék visszatérni arra, hogy hol is olvasta Ön, hogy K. Sz. „tiniket avatott be”, nagyon szívesen elolvasnám a cikket. És, gondolom, nem haragszik, de semmiképp nem hagyatkoznék az Ön szövegértésére.
Mindenesetre nagyon tanulságos volt az eddigi hozzászólásokat elolvasni és megfigyelni, hogy bizony itt Erdélyben is vannak sajnos, korrupciós hajlamú, a gazemberséggel kiegyezni kész, afölött szemethunyó, de főként, minden ügyben – komolyban és komolytalanban - a szemellenzős felületeskedés szellemében eljáró magyarországi polgártársaimhoz hasonló személyek. Elég csúnya ez. Én, magyarországi lévén Erdélyt pozitívabban éltem meg, mint Magyarországot, viszont kétségtelenül meg kell barátkoznom a gondolattal, hogy az itteni magyarság is ugyanúgy elkorcsosul, elfelejti gyökereit és eladja magát. Egyesek félelmükben, mások kényelem-szeretetükben. Mi mást lehet abból levonni, hogy egy besúgó leleplezésekor, s annak magánéleti perverzióira való fényderüléskor, egyesek, hirtelen ellenállhatatlan késztetést éreznek, hogy az esetet meg se parittyázva, mintha mi sem lenne természetesebb B.F. Attila múltbéli magatartásánál, jelenbeli mentegetőzésénél, az őt leleplező Kozma Szilárdban csakúgy zsigerből kételkedni kezdenek, értetlenkednek, majd még Szilárd szerelmi kapcsolatait is akad, aki lezseren, egy tömör mondatban egy lapra veszi a szűz-vadász perverz késztetések zabolátlan – merthogy hivatalosan is neki elnézett! kiéléseivel. Majd a tárgyalt témán kívül, derült égből jövő villámcsapásként, kételyeit kezdi kifejezni bennem és Szilárdban, vagyis abban, hogy milyen asztrológusok lehetünk, mert hogy itt miket írunk… Én nagyon jól tudom, mit írunk itt, viszont nekem az a megdöbbentő, amit egyesek reagálnak mindezzel kapcsolatban.
Nem tudom, ezek az emberek, vajon tényleg mind egytől egyig olyan szép, de inkább titkolni óhajtott múlttal (és esetleg jelennel) rendelkeznek, mint Balázs. F. A? Vagy a securitate utódjától félnek, amiért a Szilárdnak az általuk (önök által) költött, állítólagos alvilági erkölcsével foglalkoznak, mintsem, hogy elfogadják azt a tényt, hogy Balázs F. Attila barátjuk nem olyan áldozata volt a diktatúra rendszerének, mint Szilárd, sőt: messze menően ki is használta a tartó-tisztei szemhunyásából és a besúgóságából eredő előnyöket. (De akkor egyáltalán minek irogatnak itt? Miért nem a Szilárdról szóló cikk alatt „tárják fel” az önök által valóságként kezelt Csibi-Kozma barátságról szóló tényeket?)
Lehet, hogy én „székelyesedtem el túlságosan” :D De amiket itt láttam, az még nekem is érthetetlen és meglepő. Gondolok itt arra, amit fentebb kifejtettem: hogy ha már valaki rá szánja az időt és hozzászól a cikkhez, hogy-hogy elsiklik a B.F.A. dolgain és miért érzi kötelességének, szükségének, hogy ha két mondatban is, de valahogy Kozma Szilárdról mindig írjon valami új negatívat… pl. hogy ő is vadászta a szüzeket, érthetetlenek a mondatai, stb. Nekem ezek a kifogások eléggé jelentéktelenek a B.F.A besúgói és szűz-vadász múltja mellett… De valamiért nagyon ki kívánkoztak az illető hozzászólókból.
Azt hiszem, meg fogom érni, hogy Erdéllyel szemben Magyarország lesz az a hely és közeg, ahol az ilyen hozzáállás nem lesz természetes. Ugyanis ma már Magyarországon elszámoltatják az embereket tetteikkel, és azokat a bizonyos tetteket leleplezők, nyilvánosságra hozók tisztelt és támogatott emberek. Továbbá, a többség nagyon is várja, hogy megkapják büntetésüket.
A B.F.A esete persze más, mint a magyarországi állam-vagyon elherdálóké. Más, de nem jobb. Olyan gonoszságok ezek, amelyekre jelenleg nincs törvény, tehát börtönre nem kell, számítson. Mindenesetre érdemes azt tisztázni, hogy egy dolog az, ha valaki kénytelen besúgni, de törekszik arra, hogy ne mondjon olyat, ami másra nézve a rendszer szemszögéből terhelő és negatív. És más dolog az, ha valaki külön élvezi, hogy a megfigyeltjének keresztbe tehet, és minden különösebben erkölcsi gát nélkül (hogy-hogynem) egy gyors hódítással meghiúsítja K.Sz. Magyarországra való kiházasodását. Ez talán véletlen lenne? Hogy kiutazik Magyarországra, Budapestre és pont a Szilárddal levelező Júliát szédíti el egy ágyba-bújásra? Ennek egyértelműen hivatalos célja volt, mégpedig az, hogy K.Sz. ezúton se jusson ki Romániából, mint ahogy 1985 után nem is adtak neki egyáltalán útlevelet.
Én nem ismertem a romániai diktatúrát, mert nem éltem benne, de azért egy ilyen akciót igen furcsának találok, s nem gondolom, hogy akire ilyesmit bíztak az egy egyszerű áldozata lett volna a rendszernek, akit megdolgoztak és beszerveztek besúgónak… Ez az ember elhivatott volt a rendszer irányába.
82.
Felcsíkiember
2011.02.22., kedd [14:17]
Nagyon helyes is, hogy nem a besúgóval foglalkoztok, hanem a besúgottal! Nem a hivatalos banditával, hanem az áldozatával. Úgy kell neki, a hülyének! Miért nem lett ő is besúgó, és ügynök, mint Attila? Ejsze irigyli, vagy mi? Mit mind vagánykodik itt az ő hülye éhség-sztrájkjaival, az ő baja, hogy nem volt mit ennie, mert itt asztrómokuskodni akart. Persze, hogy itt nem megy neki, mert a székelyek annál okosabbak! Nekünk nem lehet ezeket a hülye nyugati dumákat beadni!! Ne is engedjetek neki semmit se! Mennyen innen más felé a francba, ne próbáljon átverni minket is! Az anyja nemjóját. Én ismertem Attilát, bizony, nagyon rendes tag volt, Inkább ő jönne vissza ide és ez az írástudatlan, habókos kelekótya tűnjön el közülünk örökre.
81.
Purparlé
2011.02.22., kedd [13:04]
Kedves N.Emese Joó Violetta!
Az asztrológiában nem hiszek. Távol áll tőlem. Ön és a párja sem vitt hozzá közelebb. Egyáltalán fel se tudom fogni, hogy tudnak-e valakinek jót is mondani vagy tanácsolni azok után amit itt olvasok.
80.
N.Emese
2011.02.22., kedd [11:40]
Kedves Purparlé!
Természetesen érdekel. Érdekesség, hogy elég sok mindent olvastam K. Sz. szerelmi életéről, és hallottam tőle is. Fiatal szerelmekről. Tudja ő nem az a titkolózós fajta :D a nyilvánosság előtt sem.
Viszont minden információm birtokában és jó személyes ismeretség révén mondhatom, hogy azok talán beavatások voltak, de a párkapcsolatba, szerelembe, és nem az egy-éjszakás, eldobós, perverz szűz-vadász életébe... mint Balázs F. Attila esetében.
Feltételezem sok embernek volt már "érintetlen" kedvese.
Nem igazán értem miféle logika szerint állítható párhuzamba ez, azzal, amikor valaki nem párt keres és nem párkapcsolaton belül szeretkezik, s nem is véletlenül lesz pont egy "érintetlen" az alkalmi partnere, hanem kifejezetten taktikusan vadászik fiatal, szűz leányokra, magáért a szüzesség elvételéért... Akinek ezt külön magyarázni kell, hogy mi a különbség a pár keresés és a szűzleány gyűjtögetés között, annak baj van a fejével, vagy valamilyen indokkal csak teszi és megjátssza, hogy nem lát különbséget.

Üdvözlettel: Joó Violetta asztrológus, Kozma Szilárd élettársa, első közös gyermekünkkel levő 3 hónapos kismama
79.
Purparlé
2011.02.22., kedd [09:35]
@N.Emese

Mire jó internet. Olvasom, KSZ is szeretett beavatni tiniket. Ez is szentúgy érdekli?
78.
N.Emese
2011.02.22., kedd [09:18]
Általában azok méltatlankodnak a mocskos részleteken, akik abban együtt tudnak érezni a leleplezettel, magyarul ugyanúgy megvan a mocskos magánéletük és ebben a csodálatos modern társadalomban úgy gondolják senkinek semmi köze ahhoz, hogy milyen perverzióik vannak, voltak...
Én úgy vagyok vele, hogy jó tudni, ki kicsoda... Azért mégis. Az ember össze ismerkedik hivatalos ügyben valakivel, pl. kiadok egy könyvet pont Balázs F Attilánál, s velem szemben mondjuk kedves, ráadásul nő is vagyok... Igenis másként viszonyulok egy olyan emberhez, aki régebb házasként, egy rendes feleség mellett szűz lányokat avatgatott puszta szórakozásból, ez undorító. Talán ilyenkor is szent a magánélet? Ez már álszent gondolkodás.
77.
Purparlé
2011.02.22., kedd [09:18]
Áldozat mosakszik.
Tébolyda.
76.
Kozma Szilárd
2011.02.22., kedd [02:13]
Légy hát következetes Marika!,

Merthogy ezen az alapon, nem velem kell kezdened a leszámolást, hanem Sütő Andrással,Mester Zsolttal, Fodor Sándorral, Bálint Tibor özvegyével, és nagyon - nagyon sok másokkal, akik viszont többszörösen, sőt: sokszorosan találkoztak (személyes kapcsolatot tartottak fenn!) Csibi Istvánnal, és akiknek Csibi István valós, sőt: tetemes szerzői díjakat fizetett, nem úgy mint nekem.
És mondom, hogy egyetlen olyan cikket nem írtam, amely nem olyan témárol szólt volna, ami engem akkoriban érdekelt. Márpedig a sem Kurkóval szembeni, sem mással szembeni gazdaság-politikai sajtó-hadjárat, sem azelőtt, sem azután és soha nem érdekelt.És arról, hogy minderről mi a véleményem, senki nem kérdezett meg. Ha csak nem számít kollaborálásnak az, hogy az akkor frissen a Szeredai rendőrség prancsnokává kinevezett, rendszerváltás előtti pofozógépről, Moldován Alexandru-ról meg volt és meg van ma is, a elítélő véleményem. De nem emlékszem, hogy ezt megírtam volna, hiszen ki volt zárva, hogy közölni merjék. .
És most már tényleg befejeztem a székelyhoni szereplésemet, a szó szoros értelmében is. A párom ugyanis Magyar állampolgárként jött a világra, de az én lelkesedésem miatt itt szeretett volna élni. Sőt, a közös gyermekünket is itt akarta megszülni. Hát ezek után, mindent meg fogok tenni annak érdekében, hogy erről lebeszéljem.
75.
Kozma Szilárd
2011.02.22., kedd [01:54]
Hát persze! Mivel csak a légből kapott vádaskodási -mocskolási lehetőségek érdekelnek!
És apropó, a besúgómat felmentő, de fölöttem, egyedül a ti polgári erényektől dagadó képzeletetekben létező „alvilági” bűneimért pálcát törő erkölcs-csőszeim! - Hogy milyen erkölcsi életet folytattam én a kilencvenes években ... - Hát olyat, hogy értetek, illetve a gyermekeitekért és az unokáitokért éhségsztrájkoltam baszki! – Ilyen rövid az emlékeztetek? Vagyis azért, koplaltam akár a halálra is elszántan az ügy érdekében, hogy a gyermekeiteknek és unokáitoknak ne kelljen román iskolába járniuk, mint nekem! Én indítottam ugyanis el az 1995 őszi éhségsztrájk sorozatot, még akkor is, ha egyesek, akik folytatták, szeretnek erről megfeledkezni. Egyedül magam vágtam neki anélkül, hogy tudtam volna: valaha is kijövök-e belőle, majd, miután Markó Béla meglátogatott a korházban és megígérte, hogy minden tőlük telhetőt meg tesznek annak érdekében, hogy a fasiszta román iskola-törvény, amely a magyar nyelvű felsőbb osztályok piramis szerű csökkentését írta elé a főiskolai és egyetemi magyar nyelvű tanulási lehetőségek még meredekebb szűkítéséig elmenően, a 14-ik napon abba hagytam a sztrájkot. Majd amikor azt kellett látnom és tapasztalnom, hogy ez blöff volt, mert kényelmetlenné váltam a számukra (A dolog azzal fenyegetett, hogy nem vállnak be a szenátor és képviselő urak támításai), újból bele fogtam az éhségsztrájkba, és ezúttal nem hagytam, hogy a korházba vigyenek, ahol mindenki meg kísérel rábeszélni arra, hogy hagyjam abba, de semmit nem tudtam arról hogy példámat követve, mások is bele fogtak, mivel, sem televízió-készülékem, sem rádióm nem volt, a csíki RMDSZ elnöke viszont, aki éppen Borbély Ernő volt akkoriban „valamiért” úgy döntött, hogy a sajtósokat nem értesíti erről, az „abszurd” második sztrájkomról. Tőkés László külföldön volt, és csak Sógor Csabával, az akkori személyi titkárával sikerült felvenni a kapcsolatot, aki azt írta, hogy az ő véleménye szerint, Romániában, ahol mindenki amúgy is éhezik, célszerűtlen az éhségsztrájkolás. Ezért, látván, hogy senkinek nem mondhatom el, mert senki nem tud arról, hogy az éhség okozta belső ingerek miatt, akár fel is fordulhatok másnap reggelre, és az anyám karöltve a rokon-házi orvosommal, minden nap ostromolt azzal, hogy hagyjam abba, tehát, végül is, amiatt, hogy a politikai elrejtésem miatt, szellemi vákumba kerültem és nem tudom felsőbb szintre eljuttatni azt a meggyőződésemet, hogy az anyanyelvi tanulási lehetőség nem világi érvényesülési lehetőségek kérdése, hanem gyermek- és kamaszpszichológiai kérdés (Tudván jól, hogy miféle öntudati kríziseken mentem át kamasz és fiatal koromban emiatt!), tehát hogy ez a kérdés csak annyiban lehet politikai, amennyiben emberjogi kérdés, másodszor is abba hagytam az ügy miatti teljes koplalást, 16 nap után! Szerencsére Katona Ádám, az a másik személy úgy-e, akivel szintén annyi bajuk van, az ilyen útszéli fórum-csőszködőknek, és akinek az akkori hőstettéről már Budapesten a Szőcs Géza akkori – ottani irodájában szereztem tudomást, folytatta a helyettem is – Te hol voltál akkoriban, drága erkölcscsőszöm? És ti hol voltatok besúgó-sajnáló csőszeim?
De folytassuk a kilencvenes éveket. Az éhségsztrájk után, vissza költőztem Kolozsvárra, az akkori és ottani élettársamhoz. Aki viszont nem volt hajlandó polgári házasságkötés útján családot alapítani és a legkevésbé gyermeket foganni és szülni. Hát ismét haza jöttem, és beadtam a kérésemet asztrológusi magánvállalkozási engedély szerzése céljából a városházára. Fránya engedély volt az, csupa anyagi erkölcs a szegény emberrel szemben. Még tűzoltói és szanepidi engedély is kellett ahhoz, hogy személyi horoszkópokat készíthessek. És 4O százalékos adókulccsal! – Vetett fel a sok pénz, a sok rendelésnek és az alvilággal folytatott erkölcstelen kapcsolataimnak köszönhetően. – Hülyék! Még azt sem tudtam, hogy létezik a világon Csibi István! Aztán elvettem egy itthoni lányt és gyermeket nemzettem. És valójában szültem. Mert hogy Medárdát a lelkemmel és a szellememmel én is szültem, a két karomba tartva az édesanyját szülés közben. – Az esemény és a külső –belső élmények olvashatók a regényemben. – Apropó, erkölcs kurkászó fórumozók, miért nem olvassátok el a Táltos Bolondot, hogy megkapjátok a választ a csuda zamatosan izgalmas erkölcscsőszi kérdésetekre? Mert ha megtudnátok, mélységesen szégyellni kellene magatokat? Nos, miután megszületett Medárda, de nem a várva várt asztrológusi jövedelmek, kimentünk külföldre (Sopronba) anyagi szerencsét próbálni. Az be is jött, de ellenben, 2, 5 hónapos korában, meghalt a második, ugyancsak makkegészségesen született haláláig egészséges gyermekünk, annak köszönhetően, hogy a biztosítók által bíztatott, lelkes és fiatal körorvos túladagolta a védőoltásait. Szinte megőrültem, de végül is sikerült talpra állnunk. Anyagilag már nem, csak öntudatilag, lelkileg. És haza jöttünk, mert úgy képzeltük, hogy a büntetés azért ért, mert elhagytuk a szülőföldet és a népünket. És kezdtünk itthon megélni és számban gyarapodni. Ekkor találkoztam a Neptun kiadó nevével, amely nem csak Sütő András műveit adta ki, hanem a Bálint Tiborét, a Fodor Sándorét és más rangos erdélyi íróét.
De mondom, a szegénység folytatódott. És kétezer négyben nem azért ért véget, mert Csibi Istvánnal és rajta keresztül az alvilággal puszipajtákodtam volna, vagy azért, mert a könyvem végül is megjelent és meghozta a várva várt szakmai hírnevet a székelyek között, hanem azért, mert egy Budapesti barátom elkészítette az első honlapomat, miközben a feleségem rábeszélt, hogy vezessük be az internetet. Az 198O-as gyártású, ütött – kopott Ladámat sem Csibi István vásárolta, hanem én, a ritka madárként hirtelen érkezett három horoszkóp áráért, vagyis 3OO euroért, miután egy sportorvos barátomtól már kaptam korábban egy még kopttabb piros Ladát ajándékba. Lakást nem vettem, máig sem, mert még mindig sokszor egyik napról a másikra élünk. Abban a 2 szobás lakásban élünk most is tehát ötön, amit bérbe kaptunk, miután a nagyapám által épített emeletes házunkat az Attila-félék megbízói, elvették és lebontották, és amit a regényírásra kapott ösztöndíjamból sikerült megvásárolni 1992-ben. Még vagytok-e kíváncsiak valamely erkölcs vétségemre, a Balázsefattila besúgásainak története és indokai helyett? Leszállnátok rólam a szellemes beköpéseitekkel (Nahátezcsúcsöregem!) végre?
.
74.
Marika L.
2011.02.21., hétfő [23:31]
Hát most erre mit lehet mondani???Eddig amig nem volt ez a sok negatív vélemény azt gondoltam magamban tényleg áldozat K.Sz.!!De bocsánat aki Csibivel kapcsolatban állt,arról elvből csak is negatív véleményt tudok formálni még akkor is ha ártatlan.Túl nagy gazember volt Csibi,túl sok embernek ártott,és valóban kíváncsi vagyok most már hogy tényleg köze volt K.Sz a lejáratos cikkek írásában??!!Az hogy ki hogy szül,és milyen körülmények között,magán ügy!!Ez annyira hülyeség itt ezt pallérozni,tényleg olyan mosakodásnak tűnik mindez.
73.
antialvilág
2011.02.21., hétfő [22:44]
Szorri, én a szülésekig elolvastam, tovább nem. Nem érdekel.
72.
Kozma Szilárd
2011.02.21., hétfő [22:40]
- A listákat és a velük kapcsolatos háttér információkat, csakis az én honlapjaimra és az astrologos nevű portálomra teszem majd fel. Vagyis azok vehetik majd tudomásul, akik szeretik a tárgyilagosságot és nem az áldozatot köpködik le, ahelyett, hogy a gazember tetteit és lelki világát fürkésznék. - És persze, annak a tanulságát is ott lehet majd elolvasni, amit itt, e fordított logikájú, és ezért zagyva légkörben megtapasztalhattam.
71.
Kozma Szilárd
2011.02.21., hétfő [22:18]
Nem ez a csúcs komám, hanem az, hogy ezt a sok hülyeséget egymás tájékozatlanságára alapozva, mind rám hordjátok, mind a szekusok a balázsfák segítségével annak idején. Te JóóóóóIsteeeen! Hogy mekkora illúzióban éltem eddig a szülőföldem népével – a székelységgel – kapcsolatban én! Egyenesen elképesztő, sőt: felfoghatatlan hogy mennyi szellemi sötétség és mennyi aljas rosszindulat van bennetek! Menny felvilágosultságnak képzelt, mélyen sötét és vészterhes babona! Hogy aszongya az egyiketek, hogy sötét butaság az, ha valaki természetben szüli meg a makkegészséges és korházban csak kilenc nappal a születése után, és akkor is csak csellel korházba vitetett, és soha többé, még csak arra felé sem járó (most már 13-ik éves!) gyermekét. És úgy, hogy a hüvelyén még csak egy finom repedést sem észlelnek az utólag minden áron hibát találni igyekvő orvosok! -Miközben persze, a korházakból halomra adják ki, az ott befertőzött, szülés közben válla-törött, csípőficamot szerzett, a vákúmozástól agyalágyulttá tett, stb. csecsemőket, na meg, a felesleges gátmetszéssel évekre, esetleg életre tönkre tett anyákat. Hogy a dawn kóros és más testi, vagy agyi fogyatékossággal szült gyermekekről ne is beszéljek. És persze, a tudomány, aminek a segítségével ezt véghez viszi, nektek hókuszpók!
Hogy aszongya, milyen erkölcsi életet élt Kozma Szilárd a kilencvenes években? – Hát olyat, amilyet az ember akkor él, ha végre szembe nézhet az egész nyomorult gyermekkora és az besúgok által (is) besározott és szinte már elviselhetetlenné tett ifjúsága szenvedéseinek az igazi okával és értelmével. Olyat, amikor egy ilyen sors-találkozást követő megvilágosodási sorozat után, eldönti, hogy szakít az addig ismert és az addig általa is gyakorolt életformákkal, és teljesen elszánja magát egy olyan tudomány művelése mellett, amit ő is fenntartásokkal fogadott valamikor – de nem cinikusan seggfejes lekezeléssel. Olyat, amilyet élhettem úgy, hogy ilyen sötét lelkű embereken akartam segíteni, mint amilyenek azok, akik ennyi marhaságot képesek össze hordani, majd a marhaságaikra alapozva a felettem való erkölcsi ítéleteiket, össze akarnak keverni a besúgójukkal, akit éppen, hogy agyon nem csókolgatnak és ölelgetnek. Amilyen erkölcsi életet lehetett élni annak az idealista maflának, aki titeket szeretve, végül is nem ment el külföldre, hanem inkább megpróbál e sötét, rossz indulatú banda között aki vagytok, nem jósló, tehát nem szélhámos asztrológusként megélni. Mint amilyen erkölcsi életet lehet élni úgy, hogy még csak azért sem adod el a lelked még akkor sem, ha a gyermeked enni kér és nincs, de tényleg nincs amit adjál neki. (És ez tényleg megtörtént gonoszak, éppen abban az időben, azon a nyáron, amikor megjelent a Csibi által kiadott könyvem!) - Kérdezzétek meg a volt feleségemet, aki most egyáltalán nem fogja a pártomat, mivel nem akar fizetni egyetlen lej gyermektartást sem, a nekem ítélt három gyermek után, és perel ennek érdekében, ha nekem nem hiszitek! Hogy meg kérdezitek-e vagy sem, az sem érdekel, és az sem hogy milyen aljas mocskot koholtok itt még rólam össze, egymás szájába adván az alaptalannál alaptalanabb, sötéten kretén feltételezéseiteket!
- Hát tudjátok mit? Nagyon sajnálom, hogy a tudomásotokra hoztam, amit hoztam, és egy fészkes fenéket fogom felfedni előttetek annak a sok besúgónak a nevét, aki a dossziéimban szerepel, amikor megkapom a CNSAS-tól a listájukat. Szerelmeskedjetek csak velük továbbra is!
70.
pedéglen
2011.02.21., hétfő [22:05]
Ezek szerint a Kozma Szilárd 54. sz. beírásának 3. mondata hazugság. Mert mégis van lap, mégis vannak KSZ cikkek.
Vissza a témához: a besúgó az aljas gazember. Én ezt a B.F.Attilát nem ismertem és más olyan embert sem ismerek a környezetemből akiről bizonyítva tudnám hogy besúgó volt valamikor. Ez is szerencse dolga.
69.
allatfarm
2011.02.21., hétfő [21:43]
Amúgy a Neptun adta ki Sütő András: Erdélyország mit vétettem I-II.2002 ,Advent a Hargitán, 2002, Fülesek és fejszések között 2003, Heródes napjai.Heródes napjai.2005, könyveit is.
Tényleg jó lenne már az eredeti tárgyra visszatérni.

Ok; térjen vissza, aki akar az eredeti témára, de emlékeztetnélek, hogy nem a köteten akadtunk fel, hanem KSZ "publicisztikai" tevékenységén. Miközben erkölcsileg feddhetetlen ember, már-már a szent szerepében tetszeleg, és mindenkit kioszt, aki eltérő véleményt fogalmaz meg, addig neki is van egy olyan epizód a múltjában, ami enyhén szólva kételyeket ébreszt.
Amúgy, az asztrológia szélhámosság, ha pénzért (60 euró!!!), ártatlan hóbort, ha ingyen művelik. Persze lehet hogy tévedek.
És nem azt vitatom, h BfA gazember volt-e vagy nem, nyílván ha besúgott, gazember volt.
68.
??????????????
2011.02.21., hétfő [21:14]
Az elmúlt rendszer lényege az volt, hogy senki se bízzon a másikban. 1989 után se nagyon változott a helyzet most már a pénz lett a legnagyobb úr és a legnagyobb gond az, hogy a pénz még véletlenül se a becsületes emberek kezében -zsebében van. És az is tény, hogy az elmúlt rendszer besúgói vígan élik most is világukat (szerintem sokkal vígabban mint akiket besúgtak)
Ezért szeretnének nagyon sokan lakatlan szigetre költözni. Én nagyon is megértem őket.
67.
Ligeti
2011.02.21., hétfő [21:01]
Amúgy a Neptun adta ki Sütő András: Erdélyország mit vétettem I-II.2002 ,Advent a Hargitán, 2002, Fülesek és fejszések között 2003, Heródes napjai.Heródes napjai.2005, könyveit is.
Tényleg jó lenne már az eredeti tárgyra visszatérni.
66.
ligi
2011.02.21., hétfő [20:19]
Esküszöm, amit itt lefolytat KSz, az alapján nekem egy dolog jön le egyre inkább: az illető nem teljesen fix! Ennyire rátámadni minden egyes hozzászólóra, az párját ritkító, gyerekek.
Az eredeti témáról: gyűlölöm a besugókat!
65.
antialvilág
2011.02.21., hétfő [19:54]
Ez csúcs! Még mintha sajnálná is azt, hogy a Maffiózó nem kapta meg az üzenetét. 5 millió eurós adócsalások, sok ártatlan ember megveretése és kisemmizése után a tanácsaival visszavonultatta volna, hogy ülljön már csendben mert lebukik. Ez aztán az asztrofizikai karatés métalabdázás.
64.
Kozma Szilárd
2011.02.21., hétfő [19:46]
Te tényleg soha nem olvasod el, hogy mihez is szólsz tulajdonképpen hozza, vagy tényleg "gyengélkedsz" agyilag és "álmodban, néha néha csöngetsz egy kicsit, mint József Attilának a Kis Balázs számára írt altatójában a villamos? Nem is neked írom tehát, hanem azoknak, akik még szeretnek utána gondolni logikusan is a dolgoknak: Csibi Istvánnal a könyvem kiadása miatt találkoztam háromszor. A Transzilván Figyelőbe előbb heti horoszkópokat írtam (Ez csaknem alvilági tevékenység, még ha eccerűen hókuszpók is a hozzád hasonlóan gondolkozók számára), amikor az még semmiféle támadást nem intézett senki ellen. És azt sem a Csibi István társaságának a tagjaként, hanem a lap főszerkesztő nőjének a felkérésére aki éppen el jött a könyvem bemutatójára és meg kérdezte, hogy nem-e írnék horoszkópot. Első kérését elutasítottam, de miután elmondta, hogy ő sem olyan rövidke hülyeségekre gondolt, mint amilyet a többi lapban látni, hanem komolyabb munkára gondolt, és biztosítani tud a számomra egy egész oldalt, bele mentem. Az újsági horoszkópok nem csak attól hitelesek, mert világos, hogy nem asztrológusok, vagy ha igen, akkor olyan, nagyon elaljasodott emberek írják, akiknek ment a jóslás egy ideig és utána, amint az logikus is, megbuktak. Az asztrológiának ugyanis éppen az a lényege, hogy semmiképpen nem szabad jósolni vele. - Na, mindegy, ezt itt most úgy se tudom elmagyarázni, mennyen a honlapomra, aki kíváncsi. Az ötlet, hogy az otthonszülésről és másról is írhatok csak később jött, amikor Csibi már bukásra állt. Azt is megüzentem neki, de nem adták át, hogy amennyiben a Kurkó elleni hadjáratot nem állítja le, irgalmatlanul bukni fog, még akkor is, ha nem Kurkó lesz a közvetlen oka. Kurkó ugyanis Nyilas, és Csibinek a Sárkányfarka, vagyis az egyik karmikus pontja áll a Nyilasban. - Ha valaki a továbbiakra is kíváncsi, küldjön hozzám egy újságírót, vagy egy riportert kamerával és szívesen elmagyarázom. Tény, hogy nem adták át Csibinek az üzenetet - Szerintem, azért, kellett ez így történjen, mert már meghaladta azt a szaturnuszi küszöböt, ahionnan még vissza lehetett volna fordulni - és ő nem csak, hogy Kurkónak a szétlövetésére állította a lapot, de a horoszkópjaimnak is egyre kevesebb hely jutott az eredeti megállapodás ellenére, és az én - témán kívüli cikkeimnek is - egyre kevesebb hely jutott. Ennyi.
Ha még egyetlen, rólam foglalkozó diverzáns feltételezést és inszinuációt is olvasok itt, vagy el kezdek én is még jobban komolytalankodni, vagy hagylak a csodába belé, hogy nyugodtan puszilgassátok tovább a besúgót! Villonnal szólva (Aki ugy-e nem vetette meg az alvilággal való bratyizást, de attól mégis nagy költőnek tartják!) Adiö, Anger felé veszem utam!
63.
pedéglen
2011.02.21., hétfő [19:30]
Ligeti-nek:

Rágalom nem történik, most kaptam a választ. Az alvilági pénzből megjelent lap címe :Transzilván Figyelő. Megjelent 2003. végén és 2004. elején, a KSZ Neptunos könyvkiadása után. Akkor szünt meg amikor Csibi Istvánt letartóztatták. A lapban Kozma Szilárd szerző körülbelül negyven-ötven írást közlölt. Olyanokat is amelyekben durván támadta a Krónikát, Szondy Zoltánt és mindazokat akik CSI-vel szembeszálltak. Igéretet kaptam hogy küldenek fénymásolt oldalakat az alvilági lapról. Akkor majd többet tudok én is róla.
Egy áldozat leleplezi valamikori besúgóját és ide jutunk. Azért mert tárgylagosság és önkontroll helyett mindenkit támad, sérteget agyba-főbe. Egy lapra tesz mindenkit besúgójával.Mintha csak önreklám volna a célja.
62.
Ligeti
2011.02.21., hétfő [18:43]
Ez az alvilágnak való dolgozás, ha nem kérdés, akkor rágalmazás és hiteltelenítés is valahol.
Ilyesmiről szó sem volt soha Szilárdnál. Miért is dolgozott volna egy piti, helyi, alvilági diktátornak külön előnyökért, mikor éppen arról van szó, hogy a szekunak sem dolgozott, meg Ceau verseket sem írt. Gondolkozzunk már egy kicsit logikusan is.
61.
pedéglen
2011.02.21., hétfő [18:42]
Alvilági újság neve Transzilvániai Figyelő - Ha jól tudom. Még kutatok utána, várom barátom visszajelzését.
60.
Ligetui
2011.02.21., hétfő [18:34]
Csak annyit akarok mondani, hogy Szilárd barátja vagyok kb. 91 óta, az előtt nem ismertem.
Egy dolog biztos. Nem azért adta ki Csibi a könyvét mert ekkora búnyós:)) (vagy mit tudom én miért), hanem, mert bement és megkérdezte. Nekem is fura volt az elején, de aztán láttam, más íróknak is kiadta Csibi a könyveit ilyen alapon, nem csupán neki.
Aki nem hiszi nézze meg, még megkaphatók a Csikszeredai Corvin üzletben a Neptun kiadó könyvei.
59.
hoppá
2011.02.21., hétfő [18:26]
Nagyképű hernyó lehetett ay a Balázs F. Attila, látszik a pökhendi nézéséből, hogy ő titokban többet tud mint más....Egy jó verést megérdemelt volna '89-ben!
58.
Mindöröké Ámen!
2011.02.21., hétfő [18:15]
Hm!!Kezd ez az egész olyan káosszá össze állni!besúgók,karate mester,hókuszpók Csibi....sok ez egy kicsit most nekem.Bocsi!
57.
Kozma Szilárd
2011.02.21., hétfő [18:07]
Írni - tájékozatlanul és kapásból - megtanultál, olvasni már fölösleges, mi?
Nem kell csodálkozni hát, hogy szerinted a karate mesterek kizárólag alvilági figurákkal bratyiznak. De vajon miért nevezik akkor őket mestereknek?
És ha nem szeretek áldozati szerepekben tetszelegni, ez egyben azt is jelenti, hogy hazudtam is Balázs F. Attilával kapcsolatban. Persze! Főként, miután ő, ha nyeglén is, de éppen a fent olvasható cikkben azt, hogy besúgó volt és jelentéseket írt, beismerte!
56.
Kozma Szilárd
2011.02.21., hétfő [18:01]
És ez még semmi. De az is igaz, hogy Erdélyből majdnem senki sem rendel szintézist, ami ennek a duplája. Mi ugyanis felvilágosultabbak vagyunk a pápánál. Figyeld csak meg, milyen fránya, bizonyára további felvilágosító linket ajánlgat nekem, az a korunk béli tudós ember, aki 15 öt év múlva már meg is akar halni. Neki is üzenem tehát, hogy legyen nyugodt, mert én nem sietek. Páromnak a méhében készül az új utódom, aki a nyár végén fog a világra jönni. Azt tehát és az utána jövőket fel fogom még nevelni. Hogyan? - Úgy hogy nem nézem meg az olyan linkek anyagát, amelyek az életemet és az egészségemet megmentő tudománynak a valóság-alapját tagadják.
55.
Mindöröké Ámen!
2011.02.21., hétfő [17:55]
Csibi nem azért adta ki a könyvét mert ekkora bunyós vajom?Hm! Ez most egy kicsit össze kavart.Áldozatként néztem rá az elején de most már nem értem ha ilyen alvilági emberekkel dolgozott hát gyanús egy kicsit.....
54.
Kozma Szilárd
2011.02.21., hétfő [17:52]
A te keményen szelektív memóriádból esetleg. Mert az anyagi valóságban nincs amit kitörülni. Ott ugyanis olyan magyar nyelvű újság, ahol az én helyesen leírt nevem alatt olyan cikket lehetne olvasni, amiről te szégyentelenül hablatyolgatsz nem létezik.
53.
ne marjátok egymást
2011.02.21., hétfő [17:50]
ne marjátok egymást,Te! rég volt,elmúlt a fiatalságunkkal együtt,én ismertem Attist,rendes embernek ismertem,nekem nem ártott,most itt tudam meg viselt dolgait de mivel nagyon régen volt...ez most már nem érdekel,7-15 év és meghalunk,ne marjátok egymást ezt a kis időt bírjátok már ki!Amúgy ajánlom ezt a pár sor az asztro úrnak: http://neon.hu/ezo/minden-amit-eddig-a-csillagjegyekrol-tudtunk-kamu-198502/
52.
Kozma Szilárd
2011.02.21., hétfő [17:48]
Azt jelenti, hogy nem volt még dolgod hülyeségekkel támadott, mit támadott: lerohant költőkkel.Talán azt várnád, hogy ennyi alaptalan fekália kenés után kenetteljeskedjek? A forró fejű Petőfi egyenesen párbajra hívta volna a diverzáns-banda tagjait külön külön. Az én esetemben ez fáradt mosolyú viccnek sem megy el, mivel jobban szerettem a sport világát a hátból gáncsoló irodalmárok világánál és addig jártam edzésekre, hogy ott ragadván, még ma is versenyekre járó karate-mester vagyok.
51.
pedéglen
2011.02.21., hétfő [16:50]
Sorsfeltárogatásra akkor se vagyok kiváncsi ,ha ingyen adják vagy ha a sorsfeltárók fizetnek.
Az alvilági újsággal nincs miért s kihez futkosni. Kitörölhetetlen.
50.
Mam,aaaa
2011.02.21., hétfő [16:47]
Drága ember vagy,60 euró??!!
49.
fura
2011.02.21., hétfő [16:45]
Kozma Szilárd lekezelően irsz azokról, akik hozzászolnak! Azt olvastam a cikkben hogy költő vagy! Nekem fura, hogy egy költő ilyen stilusban válaszol.
48.
Kozma Szilárd
2011.02.21., hétfő [16:31]
Küld el nekem, vagy hozd el egyenesen ide, azt a fránya "Csibi- újságot". drága Pellegrinem (Karneváli hősöm), hadd csodáljam meg én is. Merthogy eddigelé én ilyet sose láttam. Sőt: ha ilyet tudnál hozni, becsszó, ingyen készítek számodra egy olyan sorsfeltárást, amit egyébként 6O euróért szoktam készíteni.
47.
Kozma Szilárd
2011.02.21., hétfő [16:24]
Istenem, hogy ti milyen nagyokosok vagytok, drága Balázsfáim!..
Miért nem olvastátok el azt a féltucatnyi a cikkeket? De legalább a címeiket! Hogy merészeltek bárkit is kérdőre vonni, csak úgy, hallomásból és sehonnai véleményből, csak úgy.., anélkül, hogy tárgyilagosan utána néznétek, tájékoznátok?
46.
pedéglen
2011.02.21., hétfő [16:23]
A Csibi újságban Kozma Szilárd nevű szerző gyalázatosan támadja a csiki alvilág és CSI ellen bátran kiálló embereket. Ha más Kozma Szilárd is van, aki a CSI-alvilág újságjában írt - akkor én elnézést kérek.
45.
Kozma Szilárd
2011.02.21., hétfő [16:12]
Hol és mivel dolgoztam én be a maffiózó-ellenségek lejáratába drágalátos észkombájnok? - A heti horoszkópokkal? Vagy az otthonszülésről szóló cikkekkel? Esetleg az Aradi Szabadság-szobor kiszabadítása kapcsán írt eszmefuttatásommal, vagy a másik besúgónak, Barabási Lászlónak a kipellengérezésével? Vagy a János Antal által vezetett festőművész-csoportnak (Hirtelen nem ugrik be a csoport-neve) a tárlat-és műhely-tulajdonlási gondjainak a megírásával? Mutass egyetlen egy maffia-pártoló, vagy bajtárskodó cikket, amit én írtam volna alá. Na de most már tényleg elég! Ideje leállnotok rólam! - Egyébként, nem csodálkoznék, hogy mind az EMIL-lel fenntartott, számára - és ki tudja, hogy még kik miatt - fontos kapcsolatai miatt , valamint a lányához való gyakori hazalátogatásai miatt, az itthoni eseményekről igen jól tájékozott Balázs F. Attila, kenyérben maradt ügynök lenne az álneveitek mögött megbújva. A Kisorwel szignóján kívüliekre gondolok itt, persze.
Jaj, és, ami azt a sok Csibitől kapott pénzt illeti... - Cikkeimért és becsületesen megírt .- vagyis konstellációk szerinti és nem hasra-ütéssel megírt - heti horoszkópjaimért annyi pénzt kaptam, mind bármely külső bedolgozó, bármely újságnál kapott és kap ma is... És ami az ezekkel a honoráriumokkal kapcsolatos, szerintetek züllött, erkölcsi életemet illeti (Amely tehát nem a kilencvenes években zajlott, hanem a kétezres években, drága észkombájnom!) éppen akkoriban született meg a második és a harmadik lányunk: Etelka és Turula. - Csak azért mondom, mert mások erre szoktak hivatkozni, hogy ezért álltak be besúgónak. Én viszont még Csibi-kollaboránsnak sem álltam. Mondom: életemben háromszor találkoztam ezzel az emberrel, aki velem akkor kifogástalan úriemberként viselkedett, mindazonáltal, hogy igazatok van: ADHATOTT VOLNA VALAMIVEL NAGYOBB SZERZŐI HONORÁRIUMOT IS. - De nem adott. És igényét sem fejtette ki, hogy esetleg befogadna a baráti körébe, érdek csoportjába, stb. Pedig, mondom, hogy bizony nagyon szegények voltunk abban az időben és csak a gyermekáldással járó istenáldásában hittünk, mivel akkoriban nem volt internetem és így külföldi rendeléseket sem kaptam. Hát az is lehetséges tehát, hogy jó a feltételezésetek: a szegénység miatti elkeseredésemben esetleg még be is léptem volna, ha kapok erre meghívást. DE NEM KApTAM! - Hallottatok ti a Rezonancia Egyetemes Törvényéről? Arról, amelyet a magyar nép nyelv úgy ír le, hogy zsák a foltját megtalálja. Hát Csibi István nem volt nekem foltom, és én sem voltam az ő foltja. És most már leszállnátok végre rólam? - Ennek a hülyegyerekesdinek semmi értelmét nem látom. Ha ilyennel jön még valaki, többet nem magyarázkodok már, hanem csípőből lövök. Tudjátok... olyan "Mi fél szavakból is megértjük egymást" - stílusban. Mert ha ez nektek így tetszik, nekem miért ne tetszene, kedves Balázsefattila-alteregocskáim?
44.
Udvarhelyi
2011.02.21., hétfő [15:58]
Hoppá hoppá,kiderül hogy a vádlottnak is sáros a múltja???Csibi nagy gazember volt,és ha esteleg ez az úr volt a szócsöve akkor meg van a véleményem rólla!!!
43.
okés
2011.02.21., hétfő [15:47]
BFA egy gazember - ez rendben. Kozma úr írjon valamit arról is hogy mért vállalt egzakt szerepet a csiki alvilág és Csibi pártolására és a Csibi ellen fellépő emberek támadására?
42.
szeredai
2011.02.21., hétfő [15:44]
Most akkor az alvilágnak dolgoztál vagy sem ez is egy jó kérdés???Erre nem adtál választ!!!!
41.
Kozma Szilárd
2011.02.21., hétfő [15:39]
Nem néznél véletlenül utána vas logikáddal, drága "kívülálló" Orweli farmerem, hogy miért, minek a kapcsán is írtam le én a Balázsfa - velem kapcsolatos - negyedik külföldi útját. Vagyis azok közül a negyediket, amiről csak én tudok? Mi is lenne, ha egy kicsit jobban oda figyelnétek, ahelyett, hogy itt olyasmiket kennétek rám, amihez közöm nincsen? Avagy nem arról beszéltem-e, írtam-e, hogy mennyire sajátságosan Balkáni az egész, és benne Balázs F. Attilának, nem csak ez a tipikusan Balkáni pofátlankodása, amivel a bocsánatkérés helyett, azzal áll elé, hogy ő az én személyemben csak egy kis férget próbált elnyomni és azt sem jó szívből, hanem mások által megszorítva. Hanem az a tipikusan balkán-ügynöki megoldása és eljárása, hogy úgy oldotta meg a készülő magyarországi félhivatalos kapcsolatom megszakítási feladatát, hogy el ment és nem csak, hogy megdumálta, de a nyomaték kedvéért meg is "szeretkezte" a látszat-menyasszonyomat, miközben itthon vált a régi feleségétől és Pozsonyban nősült az újjal.
A hozzád hasonló gyengébbek kedvéért tehát: a Baka Júliás epizódot azért említettem egyrészt, mert ilyen elegáns ügynöki ügyintézést szerintem még a CIA, vagy a KGB történettárában sem lehet találni. Másrészt azért, mert Attila azt állítja, hogy külföldön mindössze háromszor volt és ebből egyetlen egyszer velem. Holott már csak velem is, három alkalommal volt külföldön - és amennyiben ő csak háromszor járt ki, ebből minden egyes alkalommal "véletlenül" velem járkálgatott és rólam (is), meg a barátaimról, ismerőseimről, közös ismerősökről jelentgetett. De mindenképpen vastagon hazudott a külföldi útjaival kapcsolatosan! Tudnál tehát az én személyem érzelmi minősítése mellett (túllihegő), egyszerű logikával válaszolni arra, hogy vajon miért hazudott ilyen vastagin ebben a kérdésben? Elolvastad egyáltalán az ő Bocsánatkérés helyett írt nagyképű szövegét?
Szóval, Attila, bevallása szerint csak egyszer volt velem külföldön, de én tárgyi bizonyítékokkal tudom igazolni, hogy háromszor. Stimmel? Ez a túllihegés? Vagy ez itt:
Attila azt állítja, hogy háromszor volt külföldön, de én tudok a negyedik, 1998-as külföldi, kéjutazásáról is. Ami nem csak a tipikusan balkáni pikáns-ügyintézkedése miatt "érdekes", hanem azért is, mert annak idején az olyan átlagos emberek mind én két évente mehettek külföldre - Ha egyáltalán engedték. És még ezzel sem volt minden elintézve. Mert pl. én alig tudtam néhány lejt beváltani már 1983-ban is, és a legutolsó utam alkalmával egyáltalán nem is válthattam be itthon lejt forintra, vagy más valutára, de Attilának ilyen gondjai sem voltak soha! - miközben Attila mindig útra kész állapotba került az akkori igazgatója, Léstyán Dénes szerint, valahányszor utánam kellett iramodnia. Sőt: éppen most ugrott be, hogy 1983 nyarán, nem is itthonról, Csíkszeredából indultam, hanem Nagyváradról,miután ott falból jól kiüdültem magam egy egyetemista táborban, amire ösztöndíjas diákként hivatalos jegyet kaptam, ami azt jelentette, hogy a Váradi költőkkel és az akkori szerelmem legjobb barátnőjével, Elekes Emőkével strandoltam a körös partján. Tehát Attilának gőze nem lehetett, hogy én külföldre mentem. És mégis, két - három napra rá, hogy kiértem, a szó szoros értelmében "várt rám" egyedül egy teraszon, a Lánchíd budai lábánál!
Mindez tehát nem az én áldozati szerepemet kiemelni hivatott túllihegés Kisorwel (Ilyesmire csak nincs szükségem 8 éves karate-mesterként), hanem kemény gyakorlati valóság, ami arra utal, hogy Balázs F, Attila, egyáltalán nem volt olyan bagatell áldozat-besúgó, mind amilyennek beállítja magát.
40.
Pfffff
2011.02.21., hétfő [15:22]
Kötet -dehát nem kötet a téma hanem az alvilág újságja ahol KSZ úr erőteljesen bedolgozott a mafiózó Csib ellenfeleinek lejáratásába.
39.
Kozma Szilárd
2011.02.21., hétfő [15:03]
Szóval, már az is baj, hogy ráakadtam végre, sok - sok nélkülözés és meg nem értettség után, Erdélyben(!) egy olyan kiadóra, amely végre hajlandó volt egy olyan témában írt könyvet megjelentetni, amitől a többiek mind húzták az orrukat, mint ti itt most. Mi köze van ennek Csibi Istvánhoz? Mi köze van az én erkölcsi alapállásomnak ahhoz, hogy éppen egy Csibi István nevű személy által működtetett és ráadásul a téma-kör szempontjából igen is tetszetős nevű (Neptun!) kiadónál, végre, a többi kiadónál való sok - sok fölösleges és kiábrándító házalás és könyörgés után, kiadhattam az első tanulmánykötetemet? Tudjátok, a szekusok is éppen így inszinuáltak mint ti! Pontosan!
Mikor az a bajotok, hogy a feleségem a természetben szült 1998-ban, mikor az, hogy ki mertem adni végre egy - Egyébként mindenki által dicsért tartalmú - könyvet, és nem is akárhol, hanem itthon, egy Csíkszeradai kiadónál, 2OO3-ban! És mindezt azért, mert le merészeltem leplezni valakit, aki nem csak hogy besúgói tevékenységet folyatott, de ennek a szerepkörének védettségében mindenféle más disznóságot is lekövetett 1978 és 199O között. Meg áll az eszem!!
Tudjátok, hányszor találkoztam Csibi Istvánnal? - Egyszer amikor a székhelyén fogadott és megkérdeztem, hogy kiadja-e a könyvemet, egyszer futólag a kiadója folyosóján, amikor a szerkesztőjével már szerkesztettük a kötetet, és egyszer amikor megköszöntem neki a szép kiállítású könyvet (Utódok, Szülők és szeretők az asztrológia tükrében), adván neki egy Hamvas Béla kötetet. - Hogy bele nézett-e ő egyáltalán ebbe az ajándékba, gőzöm nincs és nem is érdekel. És tudjátok mennyi honoráriumot kaptam azért a könyvért? Akkor 8 milliót, vagyis a mostani 8OO lejt, amiből a bépnzügy még lesápolt egy millió öt száz ezret, vagyis 15O lejt. Mennyivel maradtam tehát: Mai árban és ennek megfelelő értékben 165 lejjel. - Ez volt tehát az én nagy Csibi-féle erkölcstelenségem! - Tudjátok, hogy egy magyarországi asztrológus mennyit keresett volna egy ilyen komoly könyvvel?
Mondom: Mit mind jártatjátok a szátokat, anélkül, hogy a tárgyi valóságnak megfelelő igazságnak is utána néznétek!
Nem térnétek rá végre a tárgyra? Vagyis a besúgásra? És helyettem esetleg Balázs F. Attilára, vagy Veress Gerzsonra, vagy másokra?
38.
Caminós
2011.02.21., hétfő [14:22]
Múlt nélkül nincs jövő,prolikám!Az árúlók nevét mindenkinek joga és kötelesége tudni!!!!!
37.
allatfarm
2011.02.21., hétfő [14:21]
Nem azt mondtam, h beteg vagy, hanem, hogy beteg dolog, az a hisztéria, amit itt csinálsz, csak a saját mondanivalódat hitelteleníted vele. Nekünk bőven elég azt tudni, hogy az illető miket jelentett, a csajozás és egyéb kacskaringós magánéleti problémák nem taroznak ide. Nem a besúgót mentegetem, csak egy kicsikét túl van játszva itt az áldozat szerep, s ne csodálkozz, hogy máris sokan unják a műsort. S tényleg, Csibit miért is kellett ajnározni anno? Akkor nem volt számodra nyilvánvaló az igazság?
36.
Katona István
2011.02.21., hétfő [14:11]
Igen ez is megérne egy misét hogy K.Sz. milyen erkölcsi életet élt mondjuk 90 évek után.Lásd a Csibi féle múltat.Ott elég nyílvánvaló volt hogy milyen emberek vannak mögötte már a pénz mögött.
De szekús dolgok azért kicsit még is keményebbek azt gondolom...
35.
gyergyói
2011.02.21., hétfő [14:00]
Nem ismerem K.Sz,sem személyesen sem az irodalmi életből.De egy dolog biztos mindenki aki annak idején így vagy úgy köpött,akarva akarata ellenére igen is derüljön ki róla.Mert igen is mindenkinek joga van tudni ha értelmiségi ha proli hogy kik azok a gerinctelen emberek akik súgtak,akik miatt nem kaptunk útlevelet,akik miatt házkutatást tartottak,akik miatt nem lehetett egyetemen tanuln stb.MINDENKIRE VONATKOZIK,a múltat kedves blabla,nem lehet elfelejteni vagy lezárni csak úgy hogy régen volt és kész....!NEM MINDEN EGYES BESÚGÓ,RENDSZER ÜGYNÖK NEVÉT jogunk van tudni akár proli mint Te vagy akár értelmiségi.Szilárdot nem ismerem így nem fogom sem megvédeni sem támadni.De az biztosan jó cselekedett ha tudja és közzé teszi ki volt az aki besározta vagy bele döngölte a sz....ba!!!Enberi jog!!!!
34.
Kozma Szilárd
2011.02.21., hétfő [13:52]
Persze, hogy nem vagyok különb. Csak éppen, hogy nem lettem besúgó, mint ő, holott erre engem is megpróbáltak rávenni és ezért nem írtam senkiről jelentéseket, Sőt: még a "megdolgozásaim" alatt is csak Albert Tóni bácsit "árultam be", az akkori Hargita főszerkesztőt, akiről úgy képzeltem, hogy megérdemli, mert nem akar nekünk "Fiatalok" mellékletet adni, mind akkoriban, más magyar nyelvű lapok főnökei, és csakugyan: kiderült, hogy fedő foglalkozású magas rangú államvédelmi "comisart" tisztelhettünk a személyében. És ha már az erdőben való szülést említetted: Attila viszont ezt nem csinálta: meg maradt az itthon hagyott, egyetlen gyermekével, annak ellenére, hogy jó módú családba nősült másodszor is, miközben én négy gyermekes családot alapítottam és közben hét könyvet kiadtam. Ezen kívül még sok mindent nem csináltam, amit Balázs F. Attila. De ezt most már hagyjuk, mert kezd a vereskokis meséjéhez hasonlítani az egész. Ugyanis itt most kivételesen, nem rólam van szó, hanem Attiláról, anonim kisokosok, akik hivatottnak érzitek magatokat arra, hogy az én íroi képességemről és IQumrólról értekezzetek. ÉBRESZTŐ!
NEM ÉN VOLTAM A BESÚGÓ, hanem Balázsef. És annak, hogy ő mit tett és mit nem tett ebben a szerepkörében, az lg világon semmi köze nincs annak, hogy a volt-feleségem (Tehát, ő a nő, és nem én a férfi, kis hülyém, mivel a férfiak nem tudnak szülni...- legalább is, egyelőre, és nem az én akaratomból, aki csak segítettem szeretett nőmnek, az ő kifejezett igényének a megvalósításában, hanem az ő akaratából! Másként nem is sikerült volna!), csekély 9 évvel később(!), előbb a természetben és utána otthon szülte meg a gyermekeinket. Nem szégyenlitek magatokat? Még milyen emeletes marhasággal álltok elé, annak érdekében, hogy eltereljétek a lényegről a figyelmet?
33.
mrtsarcvrhl
2011.02.21., hétfő [13:48]
Irigy - mire? buta -miért? A leplet le kell rántani kedves gyergyói de akkor rántsa arról, aki besúgta. Itt mindenkit lekezel és sérteget csak azért mert nem tudja kifejezni magát és nem értik a mondandóját. Ezért nehéz az áldozat mellé állni.
Mi az erkölcsösség? Csak az lehet erkölcsös és gerinces akiről jelentettek a Securitate szerveknek? És aki azután született vagy gyerek volt a Securitate idején ?
K.SZ. erkölcsösen és gerincesen él? Nem volt tagja a csíki alvilág hetilapjának ,a Csibi István háziújságjának ?
32.
blabla-bla
2011.02.21., hétfő [13:46]
Tudod „kedvesem”, az a benyomásom, hogy magaddal vitatkozol. Itt nemigen vonja kétségbe senki azt a tényt, hogy a besúgókat el kell itélni, mindazonáltal, úgy vélem könnyen beszél az, akit nem környékeztek meg annakidején a szeku emberei. És bevallom, én is ezek közé tartozom, hál’Istennek nem kerültem olyan helyzetbe, hogy a rendszernek kelljen infókat hordanom a barátaimról, tudniillik, nem voltunk sem irodalmárok, sem szakállas értelmiségiek, csupán kétkezi munkából élő proligyerekek.
Nem tudom, mi értelme van a múltban kutakodni, azóta eltelt jó sok év, megfigyeltek és megfigyelők fölött eljárt az idő, mindenki levonhatta az illető évek tanulságait. Ugyanakkor felmerül a kérdés, hogy mennyivel jobb a helyzet ma, amikor azok az emberek tesznek keresztbe a saját fajtájuknak, taposnak sárba embereket, törnek ketté karriereket, akik arra lennének hivatottak, hogy vezessenek bennünket, és teszik ezt azért, hogy egyéni érdekeik, vagy klientúrájuk érdekei tűzön vízen át érvényesüljenek. Ezeket nem kellene elitélni? Talán mindannyiuk számára üdvösebb volna a mával, a jövővel foglalkozni azoknak, akik így vagy úgy tollat ragadnak, avagy leülnek a billentyúzet elé.
Lehetünk mi székely- magyarok, lehetünk akárkik, de amíg egymást esszük és próbáljuk elásni, addig csak bizonyos pozíciókat betöltő egyének fognak haladni és gyarapodni, a többség bizony, egyre inkább csúszik lefelé a gazdasági boldogulás és az erkölcs útján.
Az egészségi állapotod megállapítását bízzuk inkább az orvosokra, én ugyan nem foglalkoztam vele, nem kell nekem bizonyítsál semmit.
További szép napot és melldöngetést, én befejeztem.
31.
gyergyói
2011.02.21., hétfő [13:01]
Lám lám,mennyi irigy és főleg mennyi buta ember van.De gondolom ez a sok negatív-epés beszólások
mind olyan torz lelkületű embereket takar mint a múlt rendszer talpnyalói voltak,besúgó,nem sok gerinccel megáldott társadalmi perifériára szorult urak.Ezért kell mindegyikről a leplet lerántani had tudja meg mindenki kik is voltak ezek a genetikai torzók.
30.
eertmber
2011.02.21., hétfő [12:12]
Szilárd, te sem vagy sokkal különb Attilánál, buta vagy, mint a sár, fejed a csillagokban, tartsd is ott, és szülj az erdőben, az való neked.
29.
Kozma Szilárd
2011.02.21., hétfő [10:36]
Kedves Blalblallballlabllabla!

Nem árulnád el kedvesem, hogy egy olyan "ellenérvre" mint amilyet egy egész állatfarm szegezett nekem, te miképpen válaszoltál volna. - Szerényen, persze, csakis úgy! Hogy a fenébe másképp? Mi?

És ha már ilyen jól szórakoztok azon, hogy le mertem írni azt, hogy Balázs F. Attila 12 éven keresztül, titokban mártogatott a fekáliába engem és még azt a kétségbeesésemben elfogadott ajánlatot is, hogy legalább egy magyar állampolgárral valamilyen fél-hivatalos kapcsolatot teremtsek, annak érdekében, hogy ezek ne tudjanak könnyen eltüntetni, hanem, ha már annyira szálka lettem a szemükbe - esetleg tegyenek fel egy mozdonyra a határon, mint ahogy tették azt Szőcs Gézával, mag Ara Kovács Atillával, szóval, ha olyan jól szórakoztok, illetve az én "betegségemnek" tartjátok azt, hogy ezek, a velem szemben gyakorolt besúgói tevékenységének a tényével egy az egyben szembesülve, eszembe jutván és nyíltan is leírom, akkor hadd tegyek még egy merényletet a csupa nyafogó kifogásból álló erkölcseitekkel szemben: NEM VAGYOK BETEG, sőt, nagyon is egészséges vagyok, amit az is bizonyít, hogy hetente háromszor eljárok karate-edzésekre. És egészen biztos vagyok abban, hogy semmi nem gátol meg titeket sem abban, hogy hozzám hasonlóan vigyázzatok az egészségetekre, azon kívül, hogy az egészséges meggyőződés helyett, üresben pufogó - persze, anonim és álneves - vélemények által vagytok vezérelve.
28.
Kozma Szilárd
2011.02.21., hétfő [10:14]
Köszönöm a segítségét, de azért bizonyos mértéket tartsunk be, mert másként minden összemosódik, akárcsak az Allati Farm Anonimus-ai és a valóság veszélyesen relativizálódik! Vadim Tudor ultrajobbos román szenátor, majd EU - képviselő (Mosolygó emotikon) soha nem volt költő, a rímekbe szedett hazafias - nacionalista ömlengésein és gyűlölet-beszédein kívül, semmiféle verset nem közölt. Mindössze politikus volt tehát őkelme a rendszerváltás előtt is, nem költő csak éppen rímekbe adta elő a gerinctelenség ideológiáját. Paunescu viszont eleve tehetséges költőként jelentkezett és voltak jó versei, mielőtt fagyi helyett a Kárpátok géniuszának az ülepét kezdte volna nyalni. Az ön észrevétele viszont, ami szerint mindketten azzal dicsekednek, hogy mekkora szekus-dosziékkal rendelkeznek, nagyon megszívlelendő. Hiszen Balás F. Attila is ezzel állt most elő! (Én, amiként az a Daczó Katalin által készített Video-interjúmban is - látható és hallható módon - elmondtam, erősen meglepődtem, amikor a két vastag és két közepes dossziémat megláttam, hiszen álmomban sem gondoltam, hogy ezek még a régi és az őj lakásaink szobáiba is poloskákat helyeznek el! És azt is elmondtam, hogy Tófalvi Zoltánnal együtt ültünk be az olvasó terembe és neki háromszor annyi megfigyelti anyagot tettek a CNAS-s hivatalnokok az asztalára.)
- Igaza van Kovács András Ferencnek: senkik ők. Felfúvódottságukkal egyenes arányban jelentéktelenek, egyrészt. Másrészt nagyon sok embernek nagyon sok szenvedést okoztak fölöslegesen, akárcsak Attila nekem, az által, hogy beköpte azt is, hogy kijelentettem, miszerint nem fogok olyan verseket írni, mint Paunescuék, mert csak ettől kezdve szálltak rám komolyan a munkáltatói. És a titkos szenvedés-szerzőket azért kell minél jobban és minél nagyobb számban megismerni, hogy ne csak látszólag, hanem ténylegesen is, meg tudjunk bocsátani nekik.
27.
Purparlé
2011.02.21., hétfő [09:38]
Szeredainak: én nem úgy látom, hogy valaki itt védené a besúgókat. Inkább az van, hogy az elszenvedőt nem tudják a remélt mértékben sajnálni. Paunescu és Vádim Tudor költők is azzal dícsekedtek hogy róluk több mázsa jelentés van a Securitate archivumában. Lehet őket sajnálni?
26.
blabla-bla
2011.02.21., hétfő [08:34]
Kozma Szilárd őszerénysége.....hahahahaha...... marha jó.....
25.
Kozma Szilárd
2011.02.21., hétfő [08:28]
Össze jöttek barátocskám, nagyon is összejöttek. És sokkal jobban mint Attilának. Nézz csak utána, de lehetőleg trágárkodás nélkül. Éppen ezért, soha nem szorultam arra, hogy "bizalmi állásomat" kihasználva, szűz-lányokra vadászgassak és miután "meg..." azokat, másnap már szóba se álljak velük, és ezzel tönkre tegyem nem csak lelkileg te testileg is őket (Frigiditást okozzak) egy életre. Itt elhangzott egy figyelmeztetés talán, hogy mielőtt ítélkeznétek, nem ártana a tárgyi tényeket megvizsgálni.
24.
Kozma Szilárd
2011.02.21., hétfő [08:18]
Anonimus X. faktornak:

Nem ijesztgetlek fiacskám, abszolút tényeket közlök veled. És nem a röhejesen giccses és misztikusan nevetséges Set-könyvéből (Amit azonnal eldobtam, mihelyt az első mondatait elolvastam, de persze azt, hogy nem nekem szól ez a misztikus marhaság, nem tartottam szükségesnek a világnak szétkürtölni, mint te itt, kis finnyás nyafka-babám!) hanem az Evangéliumból: "Amit a pincébe rejtettetek, azt a háztetőről fogják a fületekbe ordítani."), na meg szerénységemtől. Lásd: Az egyetemes Törvények leírását a honlapomon.
23.
Kozma Szilárd
2011.02.21., hétfő [08:17]
Anonimus X. faktornak:

Nem ijesztgetlek fiacskám, abszolút tényeket közlök veled. És nem a röhejesen giccses és misztikusan nevetséges Set-könyvéből (Amit azonnal eldobtam, mihelyt az első mondatait elolvastam, de persze azt, hogy nem nekem szól ez a misztikus marhaság, nem tartottam szükségesnek a világnak szétkürtölni, mint te itt, kis finnyás nyafka-babám!) hanem az Evangéliumból: "Amit a pincébe rejtettetek, azt a háztetőről fogják a fületekbe ordítani."), na meg szerénységemtől: www.kozmaszilard.hu , Az egyetemes Törvények leírása.
22.
Szeredai
2011.02.21., hétfő [08:07]
Nem akarom elhinni hogy 22 év után vannak még olyanok akik a besúgokat próbálják megvédeni!!
21.
Kozma Szilárd
2011.02.21., hétfő [08:07]
Le tudok írni kis finnyások, annak ellenére, hogy az első osztály első napjától román tannyelvű iskolába jártam. Hét megjelent könyvem (Három verseskötet) bizonyíték erre. Nem tesz kárt bennetek sem, hogyha elolvassátok. Máskülönben a szekusok és ma is, a SRI, és más ügynökségek, éppen az ilyen, hozzátok hasonló névtelenül "véleményező csesztetőket" használták és használják továbbra is.
20.
Dr:Hunyadi László
2011.02.20., vasárnap [22:53]
Kedves Szilárd!
Az árulók köztünk vannak még mindig! A végén belőlük lesznek a hősök és mi akiket bemocskoltak,tönkre tettek leszünk a hitványak mert ki merjük mondani az igazságot amit ellenünk elkövettek!Gyalázat hogy ilyen "emberek" mint ez a Balázs F. Attila is büntetlenül röhögve teheti meg azt hogy még most is tagad és elbagatellizálja aljas múltját.Remélem meg kapja az Istentől méltó büntetését,ha már az igazságszolgáltatástól nem kaphatja meg!!Áruló gazember.
19.
AnonimX
2011.02.20., vasárnap [22:23]
@Kozma Szilárd

Kije,mije a Bandika I. álnevű figura , hogy igy megvédi?
AnonimX-en nem szabad írni,de BandikaI az jó?
A MINIMUS hozzászoló-nak lehet igaza, azt hiszem én is ezért nem tudtam végigolvasni .
És kérem ilyen SZET-tanokkal ne ijesztgessen.
Köszönöm.
18.
Történelem tanár
2011.02.20., vasárnap [22:16]
Úgy látom a besúgok itt vannak köztünk és próbálkoznak a régi bevált módszerekkel dolgozni,bagatellizálni és megalázni.Nagyon ki látszik hogy kik is vagytok névtelen negatív epéskedők!!!!
17.
Bandika I.
2011.02.20., vasárnap [22:02]
Kedves Anonimx!

Nem fogok arra a szintre süllyedni hogy alpári vagy trágár jelzőket alkalmazzak rád.De enged meg koromnál fogva mivel 2x annyi vagyok mint Te hogy megjegyezem neked a következőket!
Ha valamit nem tudsz vagy nem értesz kérdezzél és ne minősítsél,főleg olyan korról amiben nem is éltél.Apámat tönkre tették az ilyen fajta bandita gerinctelen féreg"barátok" mint amilyen ez az Balázs
F.A-is!Igen is jogunk van megtudni kik voltak ezek a jellemtelen semmiházi gerinctelen fajankók!!
Mindenki tudja meg az igazságot,és azok is akiknek fogalmuk sem volt hogy talán a legbizalmasabb barátja a legnagyobb ellensége!
Kedves Kozma Szilárd,nem ismerem Önt de köszönjük hogy megosztotta velünk egy újabb senkiházi leleplezését.Munkájához erőt,egészséget kívánok:Gyergyóból!
16.
allatfarm
2011.02.20., vasárnap [21:56]
El fog tehát válni Marikától, vagyis attól a kedves, szép és ráadásul fiatal feleségétől, aki amellett, hogy maximálisan rendben tartotta a több szobás lakásukat, amelyben Attilának külön szobája is volt, és eltűrte Attilának az összes szexuális kicsapongását, sőt, még azt is, hogy a könyvtárban elszédített diáklányokat is, versmondói versenyekre való felkészítés címmel, vagy csak úgy, „szimpátiából” a lakásukra felvigyen, majd amikor az asszonyka haza ment a szüleihez, teljesen „meghódítson”.

Ezekre meg ki a f... kíváncsi? Itt valaki nagyon beteg, vagy neked nem akartak összejönni a nők, és irígykedsz?
15.
minimus
2011.02.20., vasárnap [21:53]
Azt nem értem, ha valaki költő(nek tartja magát), miért nem tud bár egyetlen világos, érthető, logikus mondatot leírni.
14.
Kozma Szilárd
2011.02.20., vasárnap [21:30]
Senki nem mondta, drága Személytelen X-faktor fiacskám, hogy a részletes tárgyi érvelésemet és az Atillának tenyérbe mászó szemtelenségén háborgó bizonyítékaimat kötelező végig olvasni bárkinek is, mint ahogy az sem volt kötelező, hogy te erről Balázsefatilai stílusban itt lefitymálóan nyilatkozz. Sőt, hogy ezen a részletességen, újból vagánykodjál...- Ne haragudj, de ha tényleg 19,5 éves vagy, akkor, a klasszikussal egyetemben, én is csak azt tudom kérdezni, hogy "Fiatalember, maga mire olyan szerény?" (Nem ismerős valahonnan?) És attól, hogy mást lebanditázz a zsönge korodra hivatkozva, óvva intelek, még akkor is, ha a névtelenség álarca mögött sunyítasz egyelőre. Vigyázz, mert a Szeretet Egyetemes Törvénye alapján - amiről láthatóan egyelőre gőzöd nincs, a világon minden titok lelepleződik, még a titkolózók életében. - Légy tehát valamivel fegyelmezettebb...- Ha nem sértlek meg, felnőttebb.
És mivel a másik válaszomból nem derült ki, hogy mennyire elbájoltál a szellemességeddel, hadd honoráljam utólag az erőfeszítésedet: Amennyiben rád is egy Balázsefattila kaliberű "bizalmi állásban" levő személy kenné a szart 12 éven át (Egyáltalán el tudod-e képzelni, hogy mit jelent?), majd az aljas mocskolódásának a súlyát, téged kicsinyelve, és mitugrásznak beállítva, meg vastagon hazudozva- csúsztatva, próbálná bagatellizálni, kénytelen volnál belátni, hogy épp oly sok vízre van szükséged a tisztázáshoz mint nekem.
13.
AnonimX
2011.02.20., vasárnap [19:52]
Kedves Bandita itt kivel vitatkozik? Nem irtam,hogy nem kell megdudnia a világnak az izék (hosszú felsorolás) nevét. S ha 19,5 éves vagyok akkor hogyan erősithetem azt a réteget?
Sz.val az a helyzet,hogy nekem zavaros ez a KSz-telenovella és nem birtam végigolvasni. Ejsze kötelező?
12.
Bandika I.
2011.02.20., vasárnap [18:25]
AnonimX! Lehet hogy Te is azt a tábort erősíted aki a besúgó,spicli rétegből való???!!!
Minden gazember hitvány alatvaló gerinctelen besúgónak a nevét múltját igen is meg kell tudnia a nagyvilágnak.Ne ússzák meg csak azért mert régen történt.
11.
Kozma Szilárd
2011.02.20., vasárnap [18:14]
Névtelen X-nek. Kedves Személytelen akárki. Semmi baj, ha kevés a türelmed. Rátok is gondoltak és nektek találják ki Győzikéjéket. A mosdást tisztálkodás céljából találták fel őseink. .
10.
AnonimX
2011.02.20., vasárnap [17:47]
A téma érdekes, érdekelt volna is de a K.Sz. folytatásos regényét nincs türelmem elolvasni.
Miért a mosakodás és miért ennyi sok mosdóvíz?
9.
idiotak
2011.02.20., vasárnap [16:11]

(Törölve)

8.
Kozma Szilárd
2011.02.20., vasárnap [15:35]
III.

A tárgyi hűség és magyarázat szüksége miatt, kissé hosszúra sikeredett Balázs Fa-képárnyalás után, nézzük meg, hogy abból a „nagy-játékosi” perspektívából, abból a virtuóz pofátlanságnak az észleléséből tehát, amivel látjuk, hogy ez a besúgói státuszát keményen hasznosító személy, még mindig az áldozata személyének a morális és esetleges más (írói) értéke fokozatos csökkentésével is, azt szeretné elérni, hogy az ismerősi köre (írói – baráti köre) ne közösítse ki, amiért 21 éven át az igazi személyisége és háttér-kultúrpolitikai tevékenysége felől félrevezette, hajmeresztő szemtelenségében oda jut, hogy azt állítja: nincs akkora jelentősége annak pl., hogy még egy, a felnőtt-oktatásról szóló Nagyváradi, több napos konferenciára is, „valamiért” hirtelen utánam utazott, holott a Bölöni Sándor és Varga Gábór által küldött meghívó kizárólag csak az én nevemre szólt, mert én csak érdemtelenül hencegek valamivel, amikor őt leleplezem:


És itt álljunk meg egy percre, mert a mentegetőző hazudozás itt égig ér! Nekem, személyesen mondta el ugyanis BFA, aki 1985 telén, előttem haza utazott karácsonyra, vagy szilveszterre (Én meg ezt követően, Csoóri Sándoron keresztül megismertem Dr. Levendel Lászlót, hogy amennyiben szükséges a Korányi korházban vetessem ki az epeköveimet és nem itthon, ahonnan el szökött az utolsó valamire való sebész is, és így kaptam egy hosszas korház-kezelési szükségről szól igazolványt, amivel a Román követségen meg hosszabbítottam az útlevelemet és csak egy hónap után érkeztem haza.) hogy HA (jelenlegi felesége) nagyon beleszeretett, és ráadásul, szerkesztőségi szinteken neki is és a szüleinek is, nagyon jó kapcsolatai vannak. El fog tehát válni Marikától, vagyis attól a kedves, szép és ráadásul fiatal feleségétől, aki amellett, hogy maximálisan rendben tartotta a több szobás lakásukat, amelyben Attilának külön szobája is volt, és eltűrte Attilának az összes szexuális kicsapongását, sőt, még azt is, hogy a könyvtárban elszédített diáklányokat is, versmondói versenyekre való felkészítés címmel, vagy csak úgy, „szimpátiából” a lakásukra felvigyen, majd amikor az asszonyka haza ment a szüleihez, teljesen „meghódítson”. És azért, hogy a Pozsonyi új hódítását (Aki mellett még rengeteget „hódítgatott” közben Csíkszeredában, és Baka Júliának a velem való szakítás-indoklása alapján Budapesten is.) – Szóval, az ő baja, és azoknak a tini lányoknak a baja, akik a „csinos könyvtárnok” áldozatai lettek (Erről is szól a regényem XII. fejezetének egy epizódja), én is jól megkavartam a magamét ebből a szempontból korábban, erről is vallok a regényemben...) de ne jöjjön nekem most azzal a mesével, hogy neki is, annyira meg volt itt szorítva a kapcája, mint nekem és nagyon sok fiatalnak és idősnek, hogy ő komolyan foglalkozott volna még a kényelmes „bizalmi állásából” való, törvénytelen határátlépéssel is! Főként, hogy olyan bizalmi viszonyban állt Székely Jánossal, mint ahogyan írja, aki csakugyan folyamatosan közölte a verseit, miközben nekem csak akkor jelenhettek meg az Igaz szóban verseim, amikor Székely János beteg volt, vagy szabadságra ment és Markó Béla, vagy más szerkesztette a versrovatot éppen.


Kozma Szilárd nem töltött be sosem vezető funkciót, hivatalos körökben munkásköltőnek számított, tudtommal az egyetlen csoportosulás amelyben részt vett, az irodalmi kör volt, amelyet 8–10 személy látogatott. Nem volt olyan fontos személyiség, hogy állandó megfigyelés alatt állt volna. Ha veszélyes elemnek tartották volna, megakadályozták volna a Népi Alkotások Házához való kinevezését, hisz nem volt ez irányú végzettsége. Műszaki iskolái voltak. Emlékezetem szerint külföldre egyszer utaztunk közösen, akkor ismertem meg Pozsonyban későbbi feleségemet, és felolvasóestet tartottunk Esztergomban népes közönség előtt. Egyszer a debreceni írókonferencián is részt vettünk, nem tudom, ez akkor volt-e, vagy más alkalommal. Kezdő költőknek ezek nagy lehetőségek voltak, de politikamentes események. Túlzással sem lehetne ellenzéki tevékenységnek titulálni. A rendszerváltás előtt 3 évvel adtam be a kérvényemet külföldi lakossal kötendő házasság jóváhagyásához, mert akkoriban ez így ment. Így akartam távozni az országból, mert a szökéshez nem sikerült segítőt találnom, illetve nem volt annyi pénzem, amennyit a veszprémi közvetítő kért.
Nos, bevallom, hogy Attillának a hadseregben való “becserkészsésének” a megható történetét hitelesként fogadtam el, de miután a Romániának a törvénytelen elhagyására vonatkozó meséjét is elolvastam a többi, halmozott valóság-ferdítése és önmagának is ellentmondó, botor csúsztatása után, meg vagyok győződve arról, hogy ez is keményen eltér a valóságtól. Főként, hogy – Borbély Ernővel ellentétesen, aki érett férfi korában inkább a martírságig elmenő meghurcoltatást választotta, mintsem hogy ezt a gyalázatott folytassa! – később, szemmel láthatóan kihasználta azt a helyzetet, aminek amivel el akarja most hitetni, hogy ő tiszta lelki ismerettel élt túl. – HÁT ÉPPPEN EZ A BAJ ATTILA!

Nem tudom, volt-e még valaki a romániai magyar kulturális besúgók közül, aki ilyen hajmeresztő szemtelenséggel fogott volna neki magyarázkodni? – Ahelyett, hogy pirulva és nagyon – nagyon szerényen, bocsánatot kérne, mindazoktól, akiket besúgott. Például Kostyák Alpártól, akinek a dossziéiba szintén találhatók bőven Nica Srefantól jegyzett jelentések. – Ha már engem annnyira le néz, hogy miattam, akit azon “kíméletes” jelentése miatt, miszerint nem leszek soha hajlandó Ceausescu nyaló, vagy hazafias verset írni, ilyesmi meg sem fordult? - Nos sorstársaim, hát ezért adtam a Balázs Fa hazudozásait részletezően leleplező feltárásaim ciméül, azt, hogy a Balkáni gerinc, mert meggyőződésem, hogy ilyen a tenyérbemászó pofátlan hazudozással, csak a balkánon szokás nyilvénosság elé állni!
Kozma Szilárd
7.
Kozma Szilárd
2011.02.20., vasárnap [14:25]
Szóval, a három „véletlen” közös útból, amiből Attila kettőt letagad, egy véletlen közös kirándulás, amiről jelentett, már az ő szerecsen-fehérítéséből is kiderült. Ti., hogy mindenképpen legalább kettőnek kellett lennie, ha Domokos Pál Péternél nyáron, a Debreceni Nagy László – napokon, és Pozsonyban meg télen voltunk. A harmadikról viszont, vagyis idősorrendben az elsőről, az 1981-esről, amikor együtt el mentünk Szegeden a Tiszatáj szerkesztőségébe és két – három órát beszélgettünk az akkori főszerkesztő-helyettessel, Annus Józseffel. Erről Attila szintén írt részletes jelentést Nica Stefán fedőnévvel, amit kikértem a CNSAS-től. De, a velünk egy idős Székely Anna barátnőm is, akinél Szegeden több napra is megszálltunk bizonyíthatja, hogy velem volt. Szóval, aki három helyet, amolyan mellékes nagyvonalúsággal, egyet állít, szerintem az pofátlanul és megfontolt céllal hazudik.
De még van egy írói fantáziába illő, sőt még azt is meghaladó, velem kapcsolatos ügynöki útja Attilának Budapestre, amelyet már egyedül bonyolított le, merthogy engem nem engedtek ki az őt azonnal kényelmes könyvtárnoki állásba iktató és végig ott tartó (Nem tudom, neki miféle felkészültsége volt hozza, ha már mind az én képesítéseimről és végzettségemről nyilatkozik lekezelően?) „meggyötrői”. Molnár Vilmossal való levelezésem közben merült fel a történtek és Balázs F. Attila kapcsán a következő, már gonosz jelzővel is illethető, sötét epizód.

- Érthető, hogy mindenkit érdekel az, ami az ő életével kapcsolatos, ami a múltjába így vagy úgy beleszólt. – Írja Molnár Vilmos.

Szilárd: - Főként, ha Olyasvalakivel társítják és veszik egy kalap alá, önkéntelenül egyesek, aki messzemenően ártó tevékenységet folyatott, nem csak politika szempontból, hanem szexuális erkölcsi területen is. És főként, ha a hekusok úgy megdolgozták, hogy hosszú évtizedekre elvesztette az egészséges alvói képességét. Meg akkor, ha nem csak üldözve, hanem szabadság-fosztva is érezte magát, amiért nem kapott útlevelet még csak Magyarországra sem (Persze, tudjuk, hogy főként oda nem!) hosszú éveken át! Arról nem is beszélve, hogy amikor ezt a kilátástalan és szűnni nem látszó, reménytelenül zárt "itthoni" helyzetet kezdtem egyre nehezebben elviselni, és miután - 1986-ban P.-tól elváltam, mivel ő egyre nyilvánvalóbban udvaroltatott egy közös barátunkkal, akinek később a szeretője is lett, levelet kaptam egy olyan szép és kedves Budapesti lánytól, akit Balázsfával közösen ismertünk meg Debrecenben a Nagy László - napokon, és akivel az Alföld szerkesztőségében is találkoztunk. Júlia, már a második, vagy harmadik levélváltás után, hirtelen felajánlotta nekem, hogy házasságot kötve, kiment az itteni sötétségből. Sőt, még a szerencsétlen, beteges öreganyámmal, akinek adtak még útlevelet, bizonyos iratokat is kiküldtem ennek érdekében és azért, hogy Júliával a részletkérdéseket beszéljék meg. Minden szépen ment a maga útján, amíg Balázsfa (Aki ugyanebben az időben, nem csak, hogy zavartalanul járhatott külföldre, de bezzeg a kiházasodását sem gátolták, mint nekem. Ráadásul éppen őt, és a rendkívüli nő-hódító képességét használták fel arra, Magyarországon ne tevődjék le semmilyen hivatalos írat, ami közöttem és a Magyar Állam között bármiféle kapcsolatot is jelentene.) ezt a kitelepülést célzó házasság-kötési folyamatot. Attila vagy tőle, vagy mástól megtudta, és nem sokára rá, megint „csak úgy, véletlenül” kiutazott Budapestre és újfent "tiszta ártatlanul és véletlenül, azonnal "meghódította" a lányt és ezzel meghiúsított számomra minden hivatalos kapcsolat-teremtési lehetőséget (Ebben az időben már nem fárasztották magukat azzal a szekusok, hogy felbontsák a leveleimet, elolvassák és tovább küldjék, hanem egyszerűen csak ellopták és berakták a dossziémba az általam kiküldöttnek képzelt verseimmel együtt. – Egy – egy fél kötetre való levél és vers is taláható tehát a 3-as számú CNSAS-s dossziémba. A 4-es számú a 84-88 közötti telefonlehallgatási és szoba-beszélgetés lehallgatási jegyzőkönyveket tartalmazza.), mert ezt követően, a lány megírta, hogy miután Balázsfával ő lefeküdt, morálisan nem tartja helyesnek a velem való kapcsolat folytatását. (Értitek? Balázs F. Attila, aki akkor vagy éppen vált még az itteni feleségétől, vagy hivatalosan házasodott már a jelenlegivel, hirtelen kiutazott egyet Budapestre, meghódította, az én, végül is, félhivatalos menyasszonyomat, és lebeszélte arról, hogy velem folytassa a kapcsoolatot.) - Nem tűnik egy kicsit, azért már ha nem is a sátániság, de a tudatos gonoszság fogalmát mindenképpen súrolónak ez a fajta, "bizalmi állással" járó ügynöki tevékenység? - A lányt (nőt, most ugrott be:) Baka Júliának hívták, ha a személyi nevére is helyesen emlékszem. Minden esetre, rokona volt Baka István költőnek.


Néha a valóság az írói fantáziát is túlszárnyalja, nem?


Mivel gazdaságilag, de persze eszmeileg is, asztrológusként(is) élek - élünk a párommal, ebből a perspektívából, az én sorsképletemből kiindulva, kezd kitisztulni a kép: egy olyan -félbaráti (mindig volt valami zavaró a személyiségébe) ikerpáert képeztem Attilával az ismerősök – ész bizonyos mértékben az akkori szerksztők - szemében, amelyből az egyik mindig nagyon tisztességtelenül játszik, de ezt viszont olyan ügyesen csinálja, hogy sosem lehet rá bizonyítani. Ráadásul ennek a játéknak nem csak az Attila általános, kifelé mutatott kétarcúsága volt a magva, hanem az is, hogy nem csak a kétségbeejtően részletes jelentéseivel, hanem egyébként is, nagyon finoman gáncsolt a hátam mögött, itt - ott, mintegy a szerecsenmosdásához hasonló, mellékesen nagyvonalú megjegyzések formájában, leértékelően, lebecsülően téve megjegyzéseket az emberi - költői értékeimről Magyarországon. Itthon meg finoman, de egyenesen tudtára adva egyes szerkesztőknek (Gondolom, Székely Jánosnak is, ha már olyan bizalmi kapcsolatban állt vele...), hogy nem jó szemmel vagyok nézve az államvédelmi intézmények által, vagy éppen fordítva: Ő (A barátom...) nem biztos a politikai - erkölcsi fedhetetlenségemben... (Tehát, hogy én lennék a tégla, nem ő...
Úgy látszik viszont, hogy el jött az ideje annak, hogy az igazság kiderüljön és az ikerpár svindli-tagja "leszerepeljen". Én ugyanis az irodalmi pályáról, a fent leírt helyzetet finoman érzékelve, vissza vonultam, amikor Orbán János Dénes, nyíltan el kezdett arról célzásokat tenni, hogy kollaboráns voltam.
És apropó Orbán János Dénes, és Cosma Silad munkás-költő, amely formula, látom Attilának is annyira bejött már, hogy kezdek arra gyanakodni, hogy neki volt az ötlete, hogy mint a „bizalmi állásba” maradt bennfettes, aki a magbízóival azon dolgozik, hogy engem semlegesítsen, a Bélbori-versfordításomnak az általuk elkövetett visszafordítása alá, oda biggyesszék, hogy „poet muncitor.” Sőt, lévén, hogy az Erdélyi Magyar Írók Ligájának az alapítója és aktív tagja volt annak idején Orbán János Dénessel, nem csodálkoznék, ha a régi „jó viccük” folyatásaként (Amivel nem győzött eleget ugratni engem annak idején!) ő eszelte volna ki azt a viccet, hogy a fiatalsága miatt, akkor még ilyen szempontból abszolút „tisztának” számító és megfelelően tájékozatlan Orbán János Dénes számára ő kotorta volna ki azt a gaztettet, annak érdekében, hogy tovább éltesse a legendát, miszerint a kettőnk közül, én voltam a tégla. Szóval, annak ellenére, hogy minden barátom és ismerősöm tudja, hogy a fizikai és a kétkezi munkát, nem hogy nem vetem meg, de egyenesen szeretem, az Orbán János Dénesnek a poétikai értekezései stílusában ünnepélyesen kijelentem, hogy „Hölgyeim és Uraim, ha hiszik, ha nem, de valós beosztásom szerint, tehát a gyakorlatban, én soha nem voltam az életemben munkás!” – Ilyen besorolást kaptam ugyan egy hónapig anyagbeszerzőként a Hargita Megyei Földfeljavító vállalatnál, de akkor is irodában dolgoztam, majd később a Házelemgyárban, de akkor is, mint minőségellenőr köpenyben jártam és különböző mérő eszközökkel, műszerekkel, papírral és golyóstollal dolgoztam. – Hogy tévedés ne essék több, sem a romániai magyar költői spanyolviaszt újból felfedező fiatal költő titánok részéről (Mert ha az Elena-naylós „vers” stílusa, ha nem is, de legalább a munkás-költő jelző meg kellett volna OJD-t gondolkoztassa), de lehetőleg még a besúgók részéről se.
6.
Géza alfalvi
2011.02.20., vasárnap [14:01]
Gerinctelen emberek mindig voltak,talán ezért is lépett le a szlovákokhoz mert tudta Csíkba vége lenne neki.
5.
Kozma Szilárd
2011.02.20., vasárnap [13:13]
Ez aztán a balkáni gerinc!

Avagy: ha dicsekvés nélkül eddig (húsz éven át) kibírtam, talán ezután is ki fogom bírni.

“Szilárd ... Semmi olyant nem tett, amivel most eldicsekedhetne. (Sic!) Én minden utam után beszámoltam az élményekről, amelyek szintén jelentéktelen események voltak. Azért maradhatott mindig tiszta a lelkiismeretem, mert nem voltam soha az események sűrűjében. Tudatosan tartottam magam távol.” – Írja, a szekus-besúgói múltjáról és tevénenységéről húsz even át sunyító Balázs F. Attila, még a lelepleződése után is, ugyanabban a szégyentelentelenül lekezelő és lekicsinylő hangnemben Balázs F. Attila, amit amit korábban annyira megszoktam tőle, hogy

Írja a szekus – besúgói múltjáról és tevékenységéről húsz éven át sunyító Balázs F. Attila könyvkiadó, még a leleplezése után is, ugyanabban szemtelenül bájos, amolyan, apuka a hülyegyerekét finoman és a környezettől bocsánatkérően leintő hangnemben, amit akkoriban, amikor az irodalmi körökön és különböző szerkesztőségekben rólam, illetve a munkásságomról nyilatkozott, annyira megszoktam, hogy a végén már fel sem tűnt. Szóval, megint ugyanott, ugyanabban a „hivatalis” felállásban vagyunk, ahol voltunk huszonkét évvel ezelőtt... - Én olyan, jelentéktelen, kis mitugrász figura voltam, hogy a rólam szóló aljas jelentései is, amelyeknek köszönhetően a szekusok több rendben is meghurcoltak, jelentéktelenek ártatlanok és ártalmatlanok. Következésképpen – Mármint hogy amennyiben nekem „nincs amivel – azokból az időkből ugy-e, amikor Romániában fenntartottam és működtettem az utolsó magyar irodalmi kört - dicsekedjek”, akkor neki is, tiszta lehet a lelki ismerete. – Akkor is, amikor olyan gyakorlati tényeket ferdít el (Szemtelenül hazudik is tehát, nem csak lekezel!), mint például, hogy velem egyetlen egyszer járt Magyarországon. – És, hogy csak Magyarországon. És nem azért biztos, hogy folyamatosan hazudik a fenti, mosakodásnak is nevezhető magyarázkodásában Balázs F. Attila – Bizonyára annak érdekében, hogy a külföldi ügynökösködéseit elleplezze -, mert én egészen világosan emlékszem, hogy pontosan háromszor találkoztunk, majd „együtt voltunk” külföldön (Úgy „lettünk” tehát együtt, hogy valahányszor én Budapesten voltam, ő „véletlenül” mindig megjelent, mikor egy rendezvényen amelyre a barátaim elvittek, mikor az utcán egy szerkesztőségből kijövet.), amiből ő csak egyet „ismer el”. Hanem azért egészen biztos, hogy hazudik, mert Domokos Pál Péternél nyáron voltunk, a Debreceni Nagy László - napok viszont, amelynek a rendezvényeiről, és amelynek alkalommal lezajló baráti beszélgetésekről szintén jelentett, télen, ha jól emlékszem karácsony táján voltak megtartva 1995-ben. Sőt: az akkor még itthon nős, de Pozsonyban magának előrelátóan a jelenlegi feleségét meghódító Balázs F. Attila, ugyancsak 1995 telén velem (Az én szerkesztő- barátnőmhöz, akinek a szerkesztő-barátnője volt akkor a jelenlegi felesége!), és nem egyedül utazott Cseszlovákiába, ahol, ugyancsak az én barátaimnak a javaslatára, mi ketten (Attila és én) még Podszdámba is kiutaztunk, megnézni az ottani múzeumban kiállított, első világháborút követő békediktátumokra készített különféle nemzeti igényeket tartalmazó térképeket, Magyarországnak a feloszlatására vonatkozóan. – Ilyen „bizalmi állással járó, közös kirándulásnak azt a tényét, hogy az ”urmaritul” is vele volt, csak akkor hallgatja el az ember, ha valamit el akar ezzel érni, és nem akkor, ha gyenge a memóriája.

Egyébként is, ezzel a memória-gyengeséggel együtt, az egész, engem valamiért nagyon lekicsinyelni akaró – Akiért úgy-e, ebben az esetben nem volt annyira kár, hiszen ő szerinte, én akkor számára és mások számára is „csak” egy munkás költő voltam (Holott 1981 után egyetemista, és azt követően mérnök voltam.) – szabadkozó mosakodása úgy van megírva, mintha én, a kicsi költőcske-mihály, bosszantóan nagy szamárságokat állítanék és a nevetségesen jelentéktelen szerepemmel együtt, felnagyítanám az eseményeket, és ezzel fölöslegesen idegesíteném az akkori és a későbbi „komoly kultúrembert”. Mert nézzük csak meg ezt a dicsekvéses fitymálást. – Miközben én 1995 és 1996 táján, a regényem irodalmian megnevezett okok miatt kivonultam a közéletből és soha, még az akkori román nyelvtörvény ellen, 1995 őszén folytatott 14, majd 16 napos éhségsztrájkommal sem „dicsekedtem” soha (Sőt: a beavatási regényemben egyáltalán nem dicsekvően, hanem a dicsekvéssel inkább ellentétesen írtam róla.), addig Balázs F. Attila, igen is dicsekedett az ő itthoni ellenállói „múltjával” Kocács András Ferenc költőnek a levele szerint, akit remélhetőleg Balázs F. Atttila már nem merészel lekicsinyelni, mint engem (Ő bizonyára tudja, hogy miért, hiszen – Talán hihetetlen, de ... - a besúgó jelentései is telve vannak a személyem és a képességeim iránti lenézéssel, megvetéssel.)

„Köszönöm, Szilárd. Tudtam róla (...) A múltkor a fészbukon magyarkodott, osztotta jobbról az észt, meg, hogy milyen nagy, nehéz ellenálásban élt Ő Csau alatt... Ne törődj vele - nem létezik.
Az az általa besúgott T.Á. köri este külonben emlékezetes, szép maradt számomra - fiatalok valánk még! (De valamire jó az a CNSAS is! Amúgy én nem kértem ki a dossziémat, van, csak lusta is vagyok, meg nem is izgat... Kb. mindig is sejtettem, hogy kik figyeltek meg, voltak rámállítva, s provokáltak - rosszul, primitíven és hiába. Szarházi senkik, úgyse érdekelnek(...)
Örülök, hogy jelentkeztél.
Barátsággal: András”

(Folytatása következik)
4.
gyergyói
2011.02.20., vasárnap [12:13]
Vannak bűnök amiket meg lehet bocsájtani.De van amit nem.Igen is meg kell tudni kik voltak azok a "barátok" akik elárultak bennünket!Akik megkeserítették az életünket.Helyes és remélem Attila is megkapja azt a méltó büntetését a sorstól amit érdemel.
3.
köllő sándor
2011.02.20., vasárnap [08:33]
balázs f. nem az a baj h. az voltál mert azt szerveztek be akit akartak és nem szerveztek be akit nem akartak , azokat megfigyelték,hanem h. könyvtári kényelmes munkád külön alkotói szobád melett nem ostromoltad a kiadókat versesköteteiddel, mig szilárd a házgyári szarba is megjelentetett 3 verseskötetet. kundera, güntr grass is besúgok voltak de valahogy őrolluk nem ez jut eszünkbe.terollad meg az.
2.
Ejnye-bejnye
2011.02.20., vasárnap [03:48]
"Szilárd nem volt annyira fontos személy, hogy külföldön is meg kellett volna figyelni őt. Semmi olyant nem tett, amivel most eldicsekedhetne."

Ellentétben veled, mert te tényleg sok olyan dolgot tettél 1989 decemberéig amivel most is eldicsekedhetsz. Gratula ! Legalább most egy kicsit visszafoghatnád magad.
1.
doli
2011.02.19., szombat [19:40]
Attila , eltelt húsz év és hallgattál róla, hát leszakad a pofám. Létezik betyárbecsület, ezt Te nem tudtad.???????????????
Hozzászólások240