Három autó tört össze fél óra leforgása alatt a szejkei borvízforrás előtti kanyarban szombat délután. Annak ellenére, hogy nagy mennyiségű hó hullott, sem a hóeke nem járt, sem a csúszásgátló anyagot nem szórták.

A szombati havazás valószínűleg meglepte az illetékeseket, mivel a Székelyudvarhely–Korond útvonalon nem jártak a hókotrók, nem szórták a teherautókból a csúszásgátló anyagot. Székelyudvarhely kijáratánál, a szejkefürdői borvízforrás előtti kanyarnál három autó tört össze fél óra alatt.

„Elindultunk Marosvásárhelyre, de valamit itt felejtettünk. Visszafordultunk, és az ismerőseink idáig hozták a csomagot. Egy BMW sofőrje nem tartott megfelelő követési távolságot, és amikor fékezett, az autó a csúszós úton mintha fellázadt volna – nem állt meg, nem is lassult. A sofőrnek így választania kellett: vagy egy parkoló autóba és az előtte szabályosan közlekedőbe rohan bele, vagy félrerántja a kormányt. Az utóbbit választotta: átment az út menti parkolón, be a borvízforrás felé, ahol egy villanyoszlop állította meg” – fogalmazott az egyik szemtanú.

Hozzátette, ők már éppen indultak volna tovább, amikor Székelyudvarhely felől érkezett egy autó, amelynek a vezetője elveszítette az uralmát a gépkocsi fölött, megpördült, és belecsúszott az út bal oldalán parkoló járműbe. „Annyit láttam, hogy az autó háttal tart felénk. Nekinyomta a gépkocsimat a martnak, majd azzal a lendülettel kipörgette, összetörve így a hátulját és az elejét is. Nem tudom, hol voltak a hókotrók és a csúszásgátlószórók. Majdnem három órát álltunk ott, és mindössze egy ilyen járművet láttunk, persze arról sem szórtak semmit. Hány baleset kell történjen, hogy elinduljanak?” – tette fel a kérdést a kárvallott.
Később telefonon érdeklődtünk a hogylétük felől, mire elmondták, sikeresen megérkeztek Marosvásárhelyre (busszal), de útközben nem láttak munkagépeket, mindössze a Kalonda-tetőn egy teherautót, amely elakadt.

A baleseteknek szerencsére nem volt komolyabb sérültje, mindannyian megúszták horzsolásokkal – ezúttal.
A közlekedés Székelyudvarhelyen sem volt zavartalan. A Győzelem, Cipészek, Szabók utcák fehérek voltak a vastag hórétegtől, hóekének, szórásnak nyomát sem lehetett látni. Este hét óra körül azonban egy hókotró befejezte a bevásárlóközpont parkolójának tisztítását...