Az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács szervezésében közel 200 erdélyi magyar vett részt a budapesti, szombati Békemeneten. Az erdélyi rokonszenvezők helységnévtáblákkal és mécsesekkel vonultak a Hősök terétől az Andrássy úton át a Kossuth térre.

A népes küldöttséget az érkezés pillanatától kezdve magyarországi felvonulócsoportok több alkalommal is hangosan, tapssal üdvözölték. A Kossuth téren a szervezők az EMNT zászlói alatt vonuló erdélyi magyarokra a hangosbemondóban külön is felhívták a figyelmet.
A Békemenetet a magyar kormány intézkedései melletti kiállásért, a nemzetközi média elfogult híradásainak elutasításáért hirdették meg. A tömegben magyar és angol nyelvű, az Európai Uniót, a Nemzetközi Valutaalapot, a bankokat és a nagytőkét pellengérre állító, valamint Magyarországot és az Orbán-kormányt éltető feliratokat lehetett látni. A Békemenet szervezői egy kétnyelvű, Nem leszünk gyarmat feliratú molinó mögött vonultak.
A hivatalos források szerint az elmúlt évtizedek legnagyobb magyarországi tüntetésén mintegy négyszázezren vettek részt. A létszámra jellemző, hogy amikor a menet eleje a várakozókkal már amúgy is színültig telt Kossuth térre ért, az utolsó vonulók még a több mint két kilométerre lévő Oktogonnál jártak. Az emelkedett hangulatú fáklyás felvonuláson a fegyelmezetten vonuló tüntetők himnuszainkat, illetve számos magyar népdalt, nótát is énekeltek.
Az EMNT által szervezett autóbuszok Zaboláról, Kézdivásárhelyről, Kovásznáról, Barótról, Sepsiszentgyörgyről, Csíkszeredából, Gyergyószentmiklósról, Székelyudvarhelyről, Marosvásárhelyről, Nagybányáról, Szatmárnémetiből, Kolozsvárról, Bethlenből, Zilahról és Nagyváradról is szállítottak résztvevőket. A Békemenet után, szombat este az erdélyi felvonulók hazaindultak.